Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek – 3. Névtelen

Mikor balesetekről hallunk, amik halállal végződnek, mikor a tévében zsákba csomagolt holttesteket látunk, vagy amikor bármilyen, minket nem érintő tragédiával szembesülünk, általában belegondolunk abba, hogy mi lett volna, ha ez velünk történik, és hirtelen elfog minket az aggodalom. Azonban ez nyomban semmivé is foszlik, hiszen jobb nem is gondolni efféle szörnyűségekre.

Picture

Nekem azonban nem volt szerencsém, és a rossz oldalon találtam magam. Eddig nem hittem, hogy bármi közénk állhat anyával, azt gondoltam, majd ha eljön az ideje, elválunk, de addig mindig ott leszünk egymásnak és reméltem, hogy az idő előrehaladtával javul majd a köztünk lévő kapcsolat.

Picture

Ennek ellenére egy kényelmetlen széken ültem a helyi kórház sivár folyosóján és vártam, hogy megmutassák édesanyám holttestét. Valamiért megkértek, hogy menjek be, és a portás közölte velem, hogy meg kell néznem, bár nem mondta, mi okból.
Nem kísért el senki, mert így akartam. A nagyszüleim dühösek voltak rám, és immáron majdhogynem közömbösek anya iránt. Megfordult a fejemben, hogy talán csak a látszat kedvéért jöttek el hozzám, talán nem is gondolták, hogy tőlük kell majd megtudnom.
Tizenhét éves voltam, és immár teljesen árva. Szörnyű dolognak tűnt, hogy látnom kell anyát ÚGY, de én nem féltem. Azt mondták olyan lesz, mintha aludna.

Picture

Feketébe öltöztem, hogy legalább kifelé mutassam a gyászt, ha már belül nem sikerült, de körülbelül ez volt minden készülődés, amit ejtettem magamon. Sminkelni sem volt erőm, nemhogy a hajam megcsinálni.
Nem értettem, hogy miért nem sírtam végig a múlt éjszakát is, nem értettem, miért nem gyötör a hiány vagy a fájdalom. A lelkem üres volt, mintha kitéptek volna belőle egy lényeges darabot, de nem éreztem azt, hogy ne lennék meg nélküle, mégsem engedte, hogy egyszer is őszinte mosoly üljön ki az arcomra.

Picture

– Marilyn Meyer? – hallatszott hirtelen egy mély, kellemes hang, és egy fehérköpenyes, szemüveges férfi lépett ki az egyik ajtón.
– Igen, én vagyok – néztem rá üres tekintettel a fiatal orvosra.
– A nevem Max Owen. – Semmi kéznyújtás. – Jöjjön utánam – szólt, és elindult.
Nyeltem egyet, majd felálltam a székről, amin addig ültem. A lábam teljesen elzsibbadt a hosszú várakozástól. Végigmentünk egy folyosón és elhaladtunk az ajtó előtt, ahonnan kijött, de ő csak ment tovább hátra sem nézve, és én csak bámultam felkötött, fekete haját, ahogy minden egyes lépésénél oldalra lendült.

Picture

Végül belépett a terem végén álló liftbe, megfordult és sürgetően nézett rám. Felgyorsítottam a lépteim és éppen odaértem, mire becsukódott az ajtó. Szótlanul álltunk, még csak rám sem pillantott, egyetlen együttérző nézést sem kaptam, és nem mintha hiányzott volna, de úgy hittem, ez hozzátartozik az emberi magatartáshoz. Tévedtem. Csak meredt előre szenvtelen arccal és bámulta a semmit.

Picture

A lift lassan megállt és kiléptünk egy, az előzőhöz hasonlóan sivár folyosóra. Max, az orvos ismét jóval megelőzött és szedhettem a lábaim, ha nem akartam lemaradni tőle. A terem legvégén álló ajtó felé mentünk.

Picture

Megállt, bepötyögte a kódot, én udvariasan elfordultam, majd beléptünk egy irodaszerűségbe, ami szürke falakkal és egy íróasztallal fogadott minket, amelynél egy középkorú nő ült, ízléstelenül felöltözve, és valamilyen pletykamagazint olvasott.

Picture

– Oh, üdvözlöm, Max! – kiáltott fel mézes-mázas hangon miközben letette az újságot. Szemmel láthatóan tetszett neki a jóképű, nálánál jóval fiatalabb orvos.
– Hello, Betsy – köszönt vissza unottan, de rá sem nézett a hölgyre. – Kérem az 512-es hulla adatait! – mondta közömbösen, mintha csak egy tárgyról lenne szó.
– Egy pillanat – szólt Betsy és felállt, majd a mögötte lévő polcon kezdett kutakodni. – Meg is van. Nő, harminckilenc éves. Szegényke, ilyen fiatalon! – mondta együttérzően. Végre valaki, aki sajnálta anyám.

Picture

– Ő a lánya – mutatott rám. – Azért vagyunk itt, mert látni szerette volna az anyját még temetés előtt – közölte szemrebbenés nélkül az orvos a hazugságot, én pedig szóhoz sem jutottam.
– Istenem, szegény kislány! – kiáltott fel. – Bizonyosan nagyon szomorú lehetsz – mondta és felém indult, de közben a férfi kinyitott egy ajtót és a szomszédos helyiségbe menekültem.

Picture

A szoba fala olyan volt, mintha fémből lenne, és kisméretű ablakok alkotnák. Mindegyik meg volt számozva, szememmel az 512-est kerestem.

Picture

– Nincs itt – szólalt meg Mr. Owen.
– Tessék? – néztem rá olyannyira meglepetten, hogy teljesen ki is ment a fejemből az iménti képzavar.
Nem válaszolt, hanem elindult a helyiség vége felé. Én követtem egészen az elvileg anyám holttestét rejtő celláig. Elfordította a zárat, és kinyitotta.

Picture

Kihúzta a tetemet, amit letakartak, így nem láthattam. Rám nézett, majd hirtelen felfedte a testet egészen derékig. Hányinger fogott el.

Picture

Egy összetört hullát láttam, ami több helyen zúzódott, és tele volt varratokkal. Elfordultam, majd az ellentétes sarokba rohantam felfordult gyomorral és csupán másodpercekig tétováztam azon, hogy mit is tegyek, hiszen a lábaim összecsuklottak alattam.

Picture

– Még, hogy olyan lesz, mintha aludna? – nyögtem, de nehezemre esett a beszéd. Felhúzott térdekkel, arcom a kezeimbe temetve próbáltam még néhány könnycseppet kipréselni magamból, hátha az segít, de nem volt részem a sírás könyörületében.

Picture

– Te sem gondolhattad komolyan, hogy egy 50 mérföld per órával elgázolt test sértetlen marad. Bár ezt nem is ütötték el. – Tegezni kezdett, amit furcsálltam, de nem törődtem vele. – Egyébként, ahogy már céloztam rá, az nem az anyád.
Megint szíven ütött a felfoghatatlan információ. Felegyenesedtem, erőt vettem magamon és visszamentem a testhez. Újra megnéztem, különös tekintettel az arcát, ami viszonylag ép volt a többi részéhez képest. Szőke haj, pont, mint anyáé és hasonlított is rá, de határozottan nem ő volt.

Picture

– Nem értem – néztem kérdőn a férfira. – Ha ez nem ő, akkor…
– Csitt! – tette az ujját játékosan a szája elé. Irigyeltem könnyedsége miatt. – Később meg fogod tudni, hogy mi ez az egész, és hogy hol van Emma. De most kérek tőled valamit. – A szemembe nézett halálosan komoly arccal. – A temetésen úgy kell tenned, mintha ez a nő anyád lenne.

Picture

– Ezek szerint – kezdtem –, anya nem is halt meg?
– Azt hiszem, ez elég egyértelmű ezek után. – Olyan volt, mintha fejbe vágtak volna egy nagy és tompa tárggyal és a körülöttem úszó csillagok semmiébe próbálnék kapaszkodni.
Össze voltam zavarodva. Még az érzéseim sem voltak tiszták. Szinte beletörődtem a halálába, és erre kiderült, hogy él.
– De ezt azért nem kéne mondanod senkinek – húzta vigyorra a száját. – Egyébként szólíts Maxnek. Egyelőre.

Picture

Csak néztem rá meglepetten, tökéletesen értetlenül. Ő közben újra letakarta a hullát és visszazárta a sötétbe.

Picture

Oldalról rám pillantott, én meg még mindig ugyanúgy álltam, talán még a szám is nyitva felejtettem. Elmosolyodott, valószínűleg konkrétan hülyének nézett, de őszintén, ki ne érezte volna magát furcsán a helyemben?

Picture

– Nyugi! – mondta szinte nevetve. – Mindent meg fogsz tudni időben.
– De jó – nevettem vissza, nálánál jóval gúnyosabb és hisztérikusabb hangon.
Figyeltem, ahogy szöszmötöl még valami papírral, majd kinyitotta az ajtót, és egyértelmű kézmozdulattal jelezte, hogy itt végeztünk.

Picture

– Viszlát Betsy! – köszönt el futtában, és már kint is voltunk a folyosón.
Egy lélek sem volt ott, így tovább mentünk, egyenesen a lifthez. Még vártunk, úgy döntöttem kérdőre vonom.

Picture

– Elmondod, hogy mi a fene folyik itt? – szóltam igencsak magas hangot megütve.
– Még nem– fordult felém kivillantva szabályos fogsorát.
Megérkezett a felvonó, de ahogy megnyílt az ajtó Max megragadta a karom és az ellenkező irányba húzott a lépcsőház felé.

Picture

Láttam, hogy valaki kilép a liftből, de már el is tűnt szem elől, mert lerohantunk az első lépcsőfordulóig, ahol rátette kezét a vállamra, és idegesen a szemembe nézett.
– Fuss le a lépcsőn a földszintig! Ott találkozunk – hadarta, és felsietett.

Picture

Én lefelé indultam, és annak ellenére, hogy a magassarkú újfent rossz választásnak bizonyult, viszonylag jól haladtam. Hat emeletet rohantam végig egy percet sem pihenve.
Üvegcsörömpölés hallatszott fentről és a lépcsőház városra néző ablakából láttam, hogy kizuhan valaki.

Picture

Szörnyen megrémültem, de odarohantam enyhíteni égető kíváncsiságom. Egy ember feküdt a földön az üvegen túl, kétséget kizáróan a halálára várva. Hirtelen Maxért kezdtem aggódni, magam sem értettem, miért.
Azt hiszem, illet volna kételkednem, mégis megbíztam a férfiben, aki elvileg ismerte anyám hollétét. Amolyan női megérzés lehetett, egyszerűen tudtam, hogy igazat mond, és azt kell tennem, amire utasít.

Picture

Hallottam, hogy valaki lerohan a lépcsőn mögöttem, és odanézve megkönnyebbülhettem, hiszen az orvos nézett rám ideges szemekkel. Nem adhattam hangot örömömnek, mert kézen fogott és futva maga után húzott, ki az épületből. A fülkéjében olvasgató portásnak tán feltűnt a jelenet, de nem törődött vele.

Picture

Amikor kiléptünk a nagy üvegajtón, egy másodpercre megálltunk, körülnézett, majd ismét futottunk, ezúttal a járdán. Átverekedtük magunkat a szembejövő embereken, egy-egyet ledöntve a lábáról.

Picture

Hirtelen éles kanyart vett, és egy taxi felé húzott.

Picture

– Vigyen a buszpályaudvarra! – kiáltott rá lihegve a sofőrre, mikor beültünk, és egy köteg pénzt vett elő.
– Rendben – hallatszott a tömör, nyugodt válasz.

Picture

A taxi szépen, komfortosan kigurult a parkolóból, majd rákanyarodott az útra.

Picture

– Ha lehet, gyorsan! – mondta Max idegesen.
– Ha fizeti a büntetést – rántotta meg a vállát a vezető és érezhetően a gázra taposott.
A tükörből két fekete autót láttam közeledni.

Picture

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés