Egy Elfeledett Isten

Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek – 2. Könnyek nélkül

Rettegtem. A lábaim remegni kezdtek, és a hangom sem találtam meg hirtelen, hiszen a kép, ami akkor és ott fogadott, szokványosnak korántsem volt nevezhető. A nagyszüleim Anglia másik felében éltek, és a nagynéném sem valami közel. Biztos voltam benne, hogy a jelenlétük oka nem pusztán egy meglepetés családi látogatás.

Picture

– Történt valami? – kérdeztem zavartan lecsúsztatva táskámat a vállamról, még köszönni is elfelejtettem. Hülye kérdés volt. Nyilvánvaló, hogy történt!
– Hát itt vagy, már egy csomószor hívtunk! – szólt szelíden nagypapa és a mellettem lévő székre helyezte kezét jelezvén, hogy üljek le, de állva maradtam.
A nagynéném nem nézett a szemembe és nagymama is inkább a vacsorával törődött. Csak papa fürkészte az arcom, én pedig értetlenül néztem rá.

Picture

– Valamit tudnod kell… – szólalt meg fájdalomtól torzult hangon, s egy percre úgy tűnt, még túl is játssza. – Anyádról van szó.
– Mi-mi történt anyával? – dadogtam a szánalmas kérdést, pedig belül tudtam a választ.
– Meghalt, Mar – Ezúttal muszáj volt leülnöm, mert nem tudtam állni.
Meghalt. Visszhangzott a fejemben percekig ez a szörnyű szó, és bár éreztem, hogy ez történt, amikor megláttam őket itthon, hangosan kimondva, teljes bizonyossággal jobban fájt, mint vártam. Nem bírtam megszólalni, a sírás a torkomat szorongatta, de a szemem száraz maradt. Nem jöttek a könnyek, csak a száraz kín mart belül könyörtelenül és kívülről láthatatlanul.

Picture

– Egyél! – hallottam távolról nagyanyám utasítását.
– Hagyd már! – hangzott nagyapa furcsán tompa hangja.
– Muszáj ennie! – Ez ismét nagyi volt és a szemem sarkából láttam, hogy letesz elém valamit.

Picture

Miért? – tettem fel az értelmetlen kérdést magamban, miközben összeszorult szívvel görnyedtem a széken és az asztal maszatos üveglapját bámultam tökéletesen céltalanul. Magam sem tudom, mit vártam, talán azt, hogy valaki közli velem, hogy vicc az egész, vagy anya egyszer csak betoppan, és kiderül, hogy csak félreértés történt.
Azonban egyik sem következett be még órákkal később sem, amikor végre kezdtem megtalálni saját magam.
Szétnéztem, de már senki sem volt a konyhában, csak én ültem ott még mindig, egyedül, immár a sötétben, végre könnyáztatta szemmel.

Picture

Nem tudtam, mikor mehettek ki, de a nappaliból zaj szűrődött, így elindultam arra érintetlenül hagyva az elém rakott ételt. Nagyapa a kanapén ült és a tévét bámulta. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban nézi-e, vagy csupán elterelné gondolatait.

Picture

Nagyanyám ruhákat vasalt a fal mellett, – gőzöm sincs honnan szedhette elő a vasalót, mert jóideje nem láttam-, a nagynéném pedig az emeleten lehetett, mert zörejeket hallottam fentről.
– Hogyan halt meg? – kérdeztem meg végre. Régóta égetett a gyötrelmes kíváncsiság, de eleddig beszédképtelen voltam.
Mindketten felém fordultak és nagy szemekkel néztek rám. Választ azonban nem kaptam.

Picture

– Hogy-halt-meg? – ismételtem meg a kérdést, ezúttal minden szót külön kiemelve, fájdalmas, de követelődző hangon.
– Elütötték – szólt le Ophelia az emeletről, mert a nagyszüleim még mindig hallgattak. – Ma hajnalban hazafelé. A munkahelye előtt jött át a zebrán és egy részeg autós elgázolta.

Picture

A nagynéném egyik legidegesítőbb tulajdonsága, hogy bármiről képes teljesen szenvtelenül beszélni, úgy, mintha csak a híradóban számára tökéletesen közömbös információt osztana meg a nézőkkel. Anyám halálát is így adta elő, pedig testvérek voltak. Igaz, Ophelia még fiatal volt, amikor anya megszökött otthonról apámmal, hogy új életet kezdjenek. Azóta nem sokat találkoztak, néha én mentem el hozzájuk, hogy néhány napot az unokatestvéreimmel tölthessek.

Picture

Még mindig a konyha és a nappali határán álltam és meredten magam elé bámultam. Hallottam, ahogy anya kedvenc órája halkan, de nyomatékosan jelzi, hogy éjfél van. Mindenkinek aludnia kellett volna, mégis csak álltunk, egymást fürkészve, vigasztalásra vagy talán csodára várva. De egyik sem jött, maradt az üresség és a gyomorpréselő kín, amitől képtelen voltam elszakadni.

Picture

Előttem Ophelia jött le a lépcsőn, ezúttal nagyiék felé nézve.
– Megágyaztam nektek a vendégszobában – mondta papának, majd felém fordította a tekintetét. – Te is menj lefeküdni, pihenned kell! Én majd alszom a kanapén.
Bólintottam, és gépiesen a szobámba indultam, a nagyszüleim pedig követtek fel a lépcsőn. Elterültem az ágyamon úgy, ahogy voltam, divatból hordott csizmástól, és kedvenc rózsaszín felsőstől, és a plafont bámultam a megváltó elalvásra várva, de még soká következett be.

Picture

Reggel kisírt szemmel ébredtem, kialvatlanul és nyomorultan. Álomtalanul aludtam, de a körülményeket tekintve, nem is bántam.

Picture

Hallottam a lentről jövő zajokat, és az utcáról beszűrődő hangokat, de csak tompa morajlásnak tűntek. Képtelen voltam mindennemű gondolkodásra, így csak feküdtem ismét a plafont bámulva, mintha a fal szabálytalan festése következtében keletkezett vonalak szörnyen érdekesek lennének. A felszáradt könnyek maradványa húzta a bőröm és csípte az elfolyt festék, a szomjúság marta a torkom, a gyomron apró gombóccá szűkült.

Picture

Szenvedésem tetőzte még, hogy az óra 9:00-át mutatott és felcsendült az ébresztőórám.
Amikor nem bírtam tovább a csörgést, felvettem az éjjeliszekrényről és nemes egyszerűséggel a falhoz csaptam. Elégtételt vettem még, ahogy néztem, hogy apró darabokra esik szét, és megkönnyebbültem, amikor a szoba végleg elnémult.

Picture

Már lentről sem hallottam semmit, csak a saját, nyugtalan lélegzetem törte meg a csendet és egy, a szomszéd ház elé parkoló autó. Hirtelen bevillant, hogy előző nap az összes ruhámat kidobáltam a szekrényemből, ennek ellenére egyetlen darabot sem láttam a földön. Nyilván nagymama pakolta el őket.
Néhány másodperccel később lépéseket hallottam, valaki felfelé jött a lépcsőn és megállt a szobám előtt. Én még mindig az ágyon ültem és a volt órám roncsait bámultam.

Picture

Végre bekopogott és benyitott. Nagyapa volt.
– Minden rendben? – kérdezte. – Zajt hallottam.
Ránéztem, de nem válaszoltam. Tekintete egy pillanatra megállapodott rajtam, majd a vekkerre tévedt, s nyomban elsötétült.

Picture

Tétován belépett és kínosan ügyelve arra, hogy még véletlenül sem érjen hozzám, leült mellém az ágyra.

Picture

– Tudom, hogy nehéz és hidd el, hogy nekem is ugyanúgy fáj. – Karját bizonytalanul a vállam felé emelte, de el akartam kerülni az érintést.
– Már, hogy fájhatna neked is ennyire?! – pattantam fel és ordítottam a képébe. – Szinte alig ismered! Attól, hogy a lányod még ne hidd, hogy tudod milyen!

Picture

Vagyis milyen volt. Akkor döbbentem rá, hogy túl könnyen megy az elfogadás. Meghalt. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy már nem él anyám, pedig ez lett volna a normális. Vagyis a hollywoodi filmek alapján lett volna normális, de persze ilyenkor nem azt tesszük, ami logikus. Mégis, bár szomorú voltam, úgy éreztem nem eléggé. Szívtelen lennék? Netán érzésekre képtelen? – kérdeztem magamtól. Nagyapa közben meredten bámult, miközben a padlót fürkésztem nyitott szájjal, még levegőt sem vettem. Talán azt hitte, hogy meg fogok fulladni.

Picture

– Mar, mi…
– Ne hívj Marnak! – kiáltottam rá kizökkenve melankolikus állapotomból. Gyűlöltem, ha így nevezett.
– Marilyn, ne hidd, hogy egyedül vagy a fájdalmaddal! Segítünk túllépni rajta. – Egy pillanatra sem emelte fel a hangját, vagy tűnt dühösnek.
– De igen. Egyedül vagyok – röhögtem fel halkan, de annál gúnyosabban. – Takarodj a szobámból! – dühöngtem és összeszorított fogakkal néztem rá, miközben az ajtó felé mutogattam. A szemeim izzottak a haragtól.

Picture

Néhány másodpercig némán meredt rám, majd kiment. A legszörnyűbb az volt, hogy nem sajnáltam. Semmiféle szánalmat sem éreztem iránta, pedig tudtam, nem érdemelte meg a reakcióm, hiszen annak ellenére, hogy valóban nem ismerte anyámat, tudtam, a maga sajátos módján igenis szerette.

Picture

De hogyan is ismerhette volna? Bentlakásos iskolába adták már hat évesen és csak havonta egyszer mehetett haza, így nem igazán ismerte meg a családját, úgy, ahogyan mondjuk én ismertem őt. Bár a mi kapcsolatunk sem volt túl fényes, – hála a rengeteg munkájának -, sosem fajult odáig, hogy Anya helyett a nevén szólítsam, mert megtagadtam, mint szülőm.

Picture

Elkezdtem a fiókomban kutatni, mert úgy éreztem, képtelen vagyok felidézni a saját édesanyám arcát annak ellenére, hogy csupán másfél napja volt, mikor utoljára láttam. Végül ráakadtam arra a képre, ami három éve készült rólam és róla.

Picture

Akkor még minden annyira csodálatos volt! Most pedig itt maradtam a nagykorúság küszöbén, árván. A sors furcsa játéka volt ez, hiszen anya sem élvezhette soha a szülőkkel töltött gondtalan ifjúi éveket, ugyanis tizennyolc évesen megszökött otthonról, és Walesbe költöztek apával.
A fiókomból kivettem egy másik képet, amin a szüleim még együtt voltak. Huszonkét évvel ezelőtt készült, amikor anyu olyan idős volt, mint én most.

Picture

Nem sokkal ezután döntötték el, hogy végleg maguk mögött hagyják északot, és a saját lábukra állnak, hiszen egyikőjük viszonya sem volt fényesnek mondható a családjával. Apa szülei valószínűleg azt sem tudták, hogy megszülettem.
Pedig ez határozottan megtörtént tizenhét évvel és kábé tíz hónappal ezelőtt, amikor is már mindkettőjüknek volt jól fizető munkája, és késznek érezték magukat egy gyermekre.

Picture

Ekkor már nem Walesben éltek, hanem itt, Plymouthben. Anya egy pubot üzemeltetett, apa pedig építészként dolgozott. Hat éves voltam, mikor meghalt munkahelyi balesetben. Legalábbis nekem ezt mondták.

Picture

Gondolataimba merülve hasaltam az ágyamon. Furcsán éreztem magam, de már közel sem szomorúnak. Elöntött a teljes beletörődés, talán túl korán is, és a fájdalom elenyészett vagy talán csak megszokottá vált.
Átöltözés, alapos mosdás, és a hajam lófarokba kötése után szinte már közömbös arccal futottam le a lépcsőn és léptem be a konyhába. A hűtőhöz mentem és valami lónyál után kezdtem kutatni, de csak ásványvizet találtam.

Picture

Az asztalnál nagyapa ült, és talán rejtvény fejtett, de tevékenységét megszakítva engem kezdett bámulni. Meghúztam a vizet, és kérdőn néztem rá.

Picture

– Mi van? – tudakoltam, mintha mi sem történt volna, és visszatettem az üveget.
– Jól vagy? – Nézett rám szemöldökét ráncolva.
– Persze. – Küldtem felé egy kényszeredett mosolyt, és kifelé indultam a nappaliba.

Picture

Nagymama éppen telefonált, a hangja oda nem illően harsány volt.
– Igen – hallatszott –, péntekre tervezzük Emma temetését, hamarosan megkapjuk az engedélyt. – Nem tudtam kivel beszélhet, de érdekelt, hogy mit mond. – Semmi komplikáció nincs, biztos, hogy ő volt, látták kimenni az épületből, az iratok is rendben voltak. – Tehát biztos, hogy anya volt, nem lehet tévedés. –Akkor pénteken találkozunk. Üdvözlöm a családot. Puszi! – mosollyal az arcán tette le a kagylót.

Picture

Dühösnek kellett volna lennem a nemtörődömségük miatt és, hogy szemmel láthatólag nem érdekelte őket anya halála. De nem voltam. Már nem, hiszen én sem voltam annyira szomorú. Furcsa ürességet éreztem belül, de a tegnapi, éles fájdalom odaveszett.

Picture

Csak álltam a nappali közepén és vártam, hogy nagyi észrevegyen.
– Kihez kerülök tizennyolc éves koromig? – érdeklődtem. Összerándult a hangomra.
– Ezen még ráérünk gondolkodni, azt hiszem – láttam, hogy meglepődik, de nem adott neki hangot.
– Szerintem nem – szűrtem a fogaimon keresztül. – Itt szeretnék maradni, nekem nem kell másik iskola és új barátok! Már csak néhány hónap van a nagykorúságomig, addig, ha kell, egyedül fogok itt lakni.

Picture

– Találunk megoldást, ne aggódj! – próbált lenyugtatni, pedig nem is voltam dühös.
– Ja, mert ti olyan jól meg szoktátok oldani a dolgokat – forgattam a szemem csípőre tett kézzel, és a választ meg sem várva elmenekültem a szobám csendjébe.

Picture

Mikor átléptem a küszöböt furcsa érzés kerített hatalmába, mintha valaki más is lett volna ott. Körbenéztem, de egyedül voltam. Teljesen egyedül.
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments