Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek – 9. A világtól óvva

Időre lett volna szükségem, temérdek időre, de nekem csupán perceim voltam. Nyomást éreztem a mellkasomban, és a fejem sajgott, mintha szét akarna robbanni. Nem mehettem velük, megoldást kellett találnom.

Picture

– Hogy vagy? – hallottam egy hangot a hátam mögül. Tony szólt hozzám, úgy emlékszem először, mióta megérkezett ide. Valamiért a fejükbe vették, hogy jobb, ha nem beszélnek velem.
– Öhmm… Jobban – erőltettem vigyort a képemre, majd arrébb sétáltam a kocsi felé.

Picture

– Marilyn! – kiáltott valaki mögöttem kellemes hangon, és megfordulva Missyt pillantottam meg, ahogy becsapva a kertkaput felém rohan. Hirtelen elkezdtem hinni a csodákban, de őszintén kételkedtem benne, hogy sikerrel járna. – Nem mehetsz el! Megígérted, hogy ma délután vásárolni fogunk! – Végképp összezavarodtam. Nálam már csak nagyiék tűntek furábbnak.

Picture

 Marilyn, kedvesem, ha megígérted ennek a lánynak, hogy vele mész, természetesen be kell tartanod! – rivallt rám nagyanyám, de én csak lemeredve néztem rá hatalmas szemekkel.
 Maguk után küldöm, ha végeztünk – mosolygott a gót lány, majd belém karolva a háza felé kezdett húzni. Én a táskáim után nyúltam, de sürgetett, így csupán a legfontosabbat cipeltem magammal.

Picture

Biztos voltam benne, hogy álmodom. Túlságosan furának tűnt az egész ahhoz, hogy valóság legyen, de már benn voltam abban az idegen házban, és egy másik nő követhetetlen kunkorokkal hajában teával és süteménnyel kínált.
– Renee vagyok – mosolygott, de közel sem olyan őszintén, mint a talpig feketébe öltözött lány, aki éppen akkor ült le velem szemben.

Picture

– Tudom, hogy kihallgattál minket tegnap este – kezdte.
– De nem volt… – vágtam a szavába.
– Tudom, hogy nem volt szándékos, nem is szemrehányásként mondom. Csak nem akartam, hogy Conor is tudja, ezért küldtem el. Anyád nem szeretné azt, hogy megtudj valamit idő előtt, de ezt nem tudja játszani sokáig, főleg, hogy ma már elutaztatok volna.

Picture

– Meg akartam szökni… – Próbáltam mentegetőzni, de elég gyenge próbálkozásnak hatott.
– Nem a te hibád – húzta össze a száját elnézően.
– Mi volt ez nagyiékkal? Hogy egyeztek bele ebbe? – törtem ki hirtelen.
– Mindez csupán gyermeki bájomnak és eszményi kisugárzásomnak köszönhető – legyintett. Hozzá kellett szoknom, hogy nem kapok választ a kérdéseimre. – Út közben elmesélem – tette hozzá tanácstalan arcom láttán.

Picture

– Hová megyünk? – reménykedve kérdeztem, mert nem hittem el a választ, ami bennem felmerült.
– Édesanyádhoz. Nem várhatunk tovább – nyelt egyet, és eltűnt arcáról minden vidámság. – A nagyszüleid valószínűleg a gépen fognak észbe kapni, de akkorra mi már nem leszünk itt. Ha kell még valami a házból, akkor most menj vissza érte, utána elindulunk.
– Minden itt van! – A hangom sürgető volt, de megérthette.
– Rendben – felállt, és kifelé indult. – Elmentek, gyerünk! – jött vissza kicsit később és megváltó szavakat hozott.

Picture

Lehetetlenül sok időnek tűnt, mire Missy túlságosan is piros kocsija kigurult az útra, és végre érdemben is haladni kezdtünk kíváncsiságom megváltása felé. Zenét kapcsolt, pedig magyarázatot reméltem, de nem szóltam, csak hallgattam a fülemnek idegen, földöntúli dallamot, hogy addig se merüljek el ismét világfájdalmamban.

Picture

Olykor rápillantottam mégis néhány szót várva, de arca végig szenvtelen maradt, és szokatlannak tűnt, hogy egy hang sem hagyta el egyébként csacsogó ajkait. Temérdek szívdobbanás telt el, mire végleg megálltunk egy erdővel szegélyezett tisztás legszélén.
– Innen gyalogolunk – szólt mosolyogva a lány, és meg sem várva indult is a fák közé.

Picture

– Hová megyünk? – kiáltottam után, míg felkaptam a táskámat, és szenvedtem a kocsiajtó becsukásával.
– Innen nem messze van egy bejárata egy földalatti létesítménynek. Mi magunk építettük, hogy megóvjon az emberiségtől – tekintett vissza rám, és mesélni kezdett. – Tegnap, amikor Conortól búcsúztam, éreztem, hogy ott vagy. Ez az én képességem. Elméket befolyásolok, gondolatokat ültetek el, és olvasok ki. Így győztem meg a nagyszüleid.

Picture

Megálltam, és megmerevedtem, mintha csak a földhöz fagytam volna engedhetetlenül. Elképzelni sem tudtam, mit tükrözhet az arcom, de semmiképpen sem hitetlen mosolyt, vagy lenéző kacagást. Elhittem, mert nem tehettem mást. Nem létezett egyéb magyarázat.

Picture

– Conor is tudta, hogy van ott valami, de az ő hatalma nem annyira kifinomult, hogy képes legyen egy madár elméjét egy emberétől elkülöníteni, tűnjön ez bármilyen hihetetlennek – folytatta mit sem törődve azzal, hogy még mindig nem követem, de ahogy halkulni kezdett a hangja úgy engedett a lábam utána rohanni. – Viszont ő képes arra, hogy zárakat törjön fel, tárgyakat mozgasson, törjön, javítson meg pusztán akarattal. Képes dolgok átalakítására, talán még alakot is válthat, de ezt még nem tanulta meg.

Picture

Kérdéseim voltak ezer és egy, de csak hallgattam, nehogy abbahagyja történetét, amely válaszokat adott nekem. Érteni kezdtem a titkolózást, az üldözöttséget, és a szélsőséges megdöbbenés így elmaradt.
– És mi köze ehhez nekem, vagy anyának? – szaladt ki a számon, pedig egyelőre nem akartam hallani az igazat. Nem az ismeretlen szomszéd lánytól akartam hallani, de győzött a kíváncsiság. – Talán neki is van ilyen…?

Picture

– Nem, nincs – rázta fejét szelíden, és kikerült egy fatuskót. – Emma segít nekünk abban, hogy titokban maradhassunk. Élelmet szerez be a pubon keresztül nekünk, irányít minket, megszervezi az átköltözéseket, és nagyon leoszt, ha valamit rosszul csinálunk. – Itt megállt, és őszinte mosoly futott át rajta, de el is tűnt, ahogy folytatta. – Azok az emberek, akik a kórházban üldöztek benneteket, egy különleges szervezet, akik fanatikusan ki akarnak irtani minket, mert veszélyt látnak bennünk. Miattuk kell a föld alatt élnünk, és ezért van szükségünk egy emberre ahhoz, hogy helyettünk szervezzen meg mindent.
– Mi értelme van ennek? – tört ki belőlem. – Varázserőtök van, mindent előállíthattok, nem?

Picture

– Élő dolgokat nem. Ételt sem. Vagyis, nyilván megpróbáltuk, de ehetetlen volt. Például képesek vagyunk arra, hogy fa tárgyakat hozzunk létre, de az csak anyag. Tárolásra alkalmas, de rügyet nem hajthat. – Szünetet tartott, és a földre szegezte tekintetét. Egyszer sem nézett rám, mióta kiszálltunk az autóból.- Szóval, ezért kell Emma – folytatta. – Sajnos a napokban rájöttek arra, hogy segít nekünk, és közel jártak hozzátok. Ezért úgy döntött, hogy a legjobb megoldás a halálának eljátszása lesz. Így óvott meg téged. A kórházi eset persze nem előre tervezett volt, csupán rosszkor érkeztél… – Ezt minden szemrehányás nélkül mondta, de mélységes szomorúsággal. Mintha végig emlékeket idézett volna, amelyek nem engedik felszínre törni mosolya ráncait.

Picture

– Ez elég hihetetlenül hangzik, ugye tudod? – Igyekeztem jól játszani a kétkedést, habár ez csak kísérlet volt. Talán azt reméltem, visszaszívja az egészet, és előáll valami evilági magyarázattal.
– Jól tudom – bólintott, majd megállt. – Megérkeztünk – fújta ki a levegőt, és úgy tett, mintha elfeledte volna előbbi kérdésem. – Valahol itt kell lennie egy bejáratnak.

Picture

Körülnézett párszor, én pedig a délutáni napot figyeltem, ahogy a fák mögött enyhe narancsos rózsaszínbe vált. Több idő telt el, mint gondoltam, fáradt voltam és szomjas, a testem egy forró zuhany után sóvárgott.

Picture

Járkáltunk egy darabig, de nem osztotta meg velem, mit is keresünk, hát csak mosolyogtam a tényen, hogy úgy nézhetünk ki, mintha a goth lány és a barbie baba együtt játszanának.
– Nem látsz esetleg valami ide nem illőt? – kérdezte meg a lány, és hirtelen rápillantva késztetést éreztem, hogy elidőzzek hibátlan arcán, és különös ruházatán. Fűzőt viselt, ami alá hálós felsőt vett, és egy bő nadrágot, amely csupán csizmájáig ért. Hirtelen irigy lettem rá.
– Öhhmm… – kaptam észbe. – Mire gondolsz?

Picture

– Kapcsolatban vagyok egyikükkel, és azt mondta, erre van valahol a bejárat, de ő maga sem tudja a pontos helyét. – Leült a földre, és az avart kezdte böngészni, mintha attól remélne megváltást. – Ideküldenek valakit értünk – szólalt meg hirtelen, és ráébredtem, hogy a többiekkel beszélt.
– Mennyien vagytok? – Tudni akartam mindent róluk. Nem tudtam tovább magamban tartani a kérdéseim.
– Csupán tizenheten maradtunk. – Sosem éreztem még ennyi fájdalmat egy mondatban. Nem kellett többet mondania, sejtettem a történetet.

Picture

– Hogyan haltak meg? – Igyekeztem minél több együttérzést kifejezni a hangommal.
– Régen történt, amikor még nem volt Emma, hogy felügyeljen minket. Ketten közülünk sokat ittak, és egy rendőr tanúja volt a kis játékaiknak részegen. Egymás falhoz hajigálása gondolatok segítségével pedig elég feltűnő jelenség. – Továbbra is a földön ült, és a leveleket nézte, mintha kerülné a tekintetem. – Követte őket az akkori helyre, ahol laktunk. Felfedeztük őt, de akkor már késő volt.
– Miért? Már akkor is üldöztek titeket? – vágtam a szavába, pedig hallgatnom kellett volna.
– Igen, bár közel sem voltunk ekkora veszélyben, viszont a rendőrön keresztül tudomást szereztek a rejtekhelyünkről, és… – nyelt egyet. – Szörnyű volt. Kislány voltam még. Ne haragudj, nem tudok róla beszélni…

Picture

– Sajnálom, nem akartam… – Leültem mellé, és a vállára akartam tenni a kezem, de nem mertem megérinteni. Csak reméltem, hogy nem olvas a fejemben éppen.
– Tudod, sokfélék vagyunk – kezdte el könnyes szemmel. – halandók, halhatatlanok, erősek és gyengék, de mindünknek van valami adottsága, amely kirekesztetté tesz. Ami miatt rejtőznünk kell. Én még fiatal vagyok, nagyjából annyi idős, mint amennyinek látszom, de sokan vannak rajtam kívül, akiknek a testük örökre ifjú marad. Végig kell majd néznünk társaink halálát, és nem tehetünk semmit. De ez természetes. Azonban az a mészárlás nem volt az…
Ennyit mondott még, majd teljesen elhalkult. Nem mertem kérdezni, vagy megszólalni, inkább hanyatt elterültem a földön, és csak néztem a fák lombjait.

Picture

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés