Abyss

Abyss – Út a mélybe – 8. Egy csillagfényes éjszakán

Messziről, a bokrok közül figyelte őket. Nagyon vigyázott, hogy a legapróbb nesz se árulhassa el, meg sem mozdult hosszú perceken keresztül. Szinte biztos volt benne, hogy Jarek tudja… De nem fogja elmondani, azt nem teheti meg. Azonban rá kellett jönnie, hogy retteg. Retteg attól, hogy talán Jarek mégis többet mond, mint azt ő akarná. Retteg, hogy egy ilyen jelentéktelen senkin múljon minden…
Tudta jól, hogy Jarek nem szeret hazudni, és nem is teszi soha. Ezt nem is kérné tőle. Csak azt, hogy hallgasson. Csak most. Csak a lány előtt. Csak az “anya” szót ne mondja ki… Csak az ő nevét ne mondja hozzá…– Én – törte meg Audrey reszkető hangja a csendet.
– Tessék? – kapta fel a fejét Jarek.
– A válasz… én vagyok.
Rövid tétovázás után Jarek megszólalt.
– Igen – felelte mosolyogva. – Így utólag belegondolva mondhattam volna nehezebb kérdést is… – tette hozzá.
– És akkor most… átmehetek?
– Persze, ha akarsz.
– Hogyne akarnék?
– Hát igen. Csak azért senki nem jön ide, hogy beszélgessen velem – sóhajtott szomorúan Jarek, majd felállt, és a hídhoz sétált. Keresztbe tett kézzel, hátát a fakorlátnak vetve megállt.
Audrey leugrott a kőről, amely eddig az ülőhelyéül szolgált, és ő is a víz fölött átívelő tákolmányhoz sietett. Felsétált a lépcsőn, és Jarek most nem állt az útjába.

Picture

– Miért segítettél? – kérdezte hirtelen Audrey.
– Segítettem? – pislogott Jarek megjátszott értetlenséggel.
– Igen. Ha nem mondod el azt a verset rólam, sosem jövök rá a megoldásra.
– Ahhoz is ügyesség kell, hogy rájöjj, a vers és a találós kérdés ugyanaz. És… te is segítettél nekem. Jó volt veled beszélgetni. Én igazából ritkán beszélgethetek bárkivel is… Remélem, nem most találkoztunk utoljára.
Audrey átsétált a hídon, és közben Jarek szavain töprengett. Úgy érezte, igazából kedveli. Az, amit a férfi búcsúzóul mondott neki, egyszerre töltötte el örömmel és hozta zavarba. Nem hitte volna, hogy ő fontos lehet Jareknek.
Aztán az jutott eszébe, hogyan fogja megtalálni a Halált, és hogy hova tűnhetett hirtelen. Őszintén reménykedett benne, hogy nem hagyta itt őt. A hídról lelépve még mindig nem látott senkit, úgyhogy elindult előre a  fák közé.
Hirtelen a háta mögül lombok zörrenését hallotta, és megpördült. Nem a Halál állt vele szemben, hanem egy nő. Magas volt, fekete haját kontyba fogta, és arca olyan fiatalnak és szépnek tűnt, ahogy Audrey csak fényképeken látta őt.
– Anyu! – kiáltotta el magát Audrey, és megölelte.

Picture

– Kislányom…! – suttogta a fülébe a nő lágyan. – Én kicsi, drága Audrey-m…
– Anyu… – motyogta a lány, már halkabban, és felszabadult örömében majdnem elsírta magát. Most, édesanyja karjaiban újra kislánynak érezhette magát. Kislánynak, akinek borzasztó napja volt az iskolában, de hazatérve beléphet menedéke kapuján, amit otthonnak nevez, és minden gondját odakint hagyhatja. Ahol anyja védőszárnyai alatt semmitől sem kell félnie. Mert ő az, ki a sötétben is vigyáz rá.
Csak arra vágyott, hogy örökre így maradhasson. Így, biztonságban, félelmek nélkül. Nyugodtan.
De az édesanyja elengedte őt. Szemben állt vele és szelíden fölé hajolt. Megfogta Audrey kezét, mint az anya, aki leül a kislányával egy komoly beszélgetésre.
Audrey is megérezte anyja nyugtalanságát.

Picture

– Audrey – szólalt meg, mielőtt a lány bármit is mondhatott volna – van valami, amit már el kellett volna mondanom. Egy nagyon fontos dolog.
– Mi az, anya? – kérdezte a lány félelemmel a hangjában és még többel a szívében. Rettegett attól, mit fog hallani, és lényének egy része legszívesebben a fülére tapasztotta volna kezét. Ne törjön meg a varázs. Ne legyen vége a világnak. Még ne!
– Nehéz ezt elmondani. Sokszor megpróbálkoztam már vele, de nem mertem. És minél tovább nem tettem, utána annál kevésbé mertem. Attól féltem, azt vágod majd a fejemhez, hogy miért nem mondtam el korábban… Szóval kérlek, ezt most ne tedd. Eleget hibáztattam már magamat érte.  Hogy meghaltam, mielőtt megtudtad volna az igazat. Tudod, nekem… nekem nem lehetett gyermekem.

Picture

– Akkor hogy… – szólt közbe lány, bár már sejtette a választ.
– Egy napon találkoztam valakivel. Egy nővel. Egy nővel, aki arra kért, neveljem fel az ő gyermekét… Vagyis inkább felajánlotta, hogy felnevelhetem, mert ő nem lenne képes rá. Én igent mondtam.
– Aztán átadott téged… Elment, és nem is láttam többet. Bocsáss meg nekem, Audrey, hogy ezt nem mondtam el. De te… – mosolyodott el a nő – …te attól még az én kicsi Audrey-m maradsz.

Picture

Audrey nem felelt, de érezte, ahogy könnyei lecsordulnak az arcán. Lehunyta a szemét. Azt gondolta, ez az egész teljesen értelmetlen. Anyja története annyira hihetetlennek tűnt, hogy magában egyre azt hajtogatta, nem lehet igaz. Aztán azon csodálkozott el, hogy a vele történtek után miként mondhatja még bármire is, hogy nem lehet igaz. De nem, az más dolog, az a valós világ. Az élők világa. Ott a dolgoknak még van értelme.
Hosszú időbe telt, mire végül meg tudott szólalni.
– Ez… ez nem lehet – suttogta.
Az anyja szomorúan sóhajtott.
– Ez nem változtat semmin, Audrey – mondta. -Az együtt töltött percek megmaradtak.
– Tudom – felelte a lány, de úgy érezte, valahol mégis minden megváltozott. Megváltozott, és már soha nem lehet ugyanolyan. Régi élete utolsó darabkáját is elvesztette. De most itt van, itt ezzel a nővel, aki ha nem is az anyja, de szereti őt. Ha nem is az anyja, ő még az az ember marad, aki eljött az első óvodai fellépésére, aki ott állt ballagásánál az első sorban, neki integetve, és akinek a temetését végigzokogta. De most visszakapta őt – és egy pillanat alatt rájött, hogy örömében sír.

Picture

Ez az ember akarta őt, szerette, gondoskodott róla – nem úgy mint az igazi anyja. Az a titokzatos nő, aki soha felé se nézett. Mégis érdekelte: ki lehetett ő? Miért hagyta magára?
– Anyu… te nekem anyu maradsz akkor is… -szólalt meg halk, reszkető hangon – De ki volt az a nő?
– Semmit sem tudok róla, csak a keresztnevét.
– És hogy hívták?
Hirtelen megzörrentek a bokrok, és az ágak sűrűjéből kilépett a Halál.
– Hát itt vagy! Gyere, sietnünk kell.

Picture

– Várj! – nézett rá Audrey.
– Nincs időnk – felelte a Halál.
Audreynak eszébe jutott, hogy talán maradnia kellene. Hagyni ezt az egész Abyss-dolgot  és boldogan élni az anyjával… Aztán eszébe jutott az, amit Dáiríne mondott: hogy enélkül nem lehet boldog. De mégis honnan tudhatna Dáiríne bármit is? Boldog lenne itt, Catherine Calle mellett.
– Gyerünk – törte meg a Halál hangja a csendet.
Catherine erre, mint egy jelre elengedte Audrey kezét.
– Menj, Audrey. Menj, kicsim – szólt színtelen hangon, majd hátat fordított a lánynak, és mielőtt az bármit is tehetett volna, eltűnt a bokrok között.
Audrey úgy érezte, most dőlt össze az a világ, és ő itt maradt egyedül a sötétben.
– Gyere vissza! – kiáltott utána, bár tudta, hogy hiába. A Halálra nézett. – Mi van, ha már nem akarok menni? – kérdezte halkan.
– Ilyen lehetőséged csak egyszer van – felelte a Halál könnyedén, mintha gondolatban már felkészült volna erre a kérdésre. – Ha most maradsz, többet nem jöhetsz. Ha jössz, még visszatérhetsz.
Audrey elgondolkodott. Kedve lett volna a nő után eredni, aki bár nem az igazi anyja, ő mégis akként tekintett rá. Most, hogy elment, üres, hideg, és félelmetes lett minden. És Audrey úgy érezte, nem vágyik másra, csak…
– Táncolni akarok – szólalt meg suttogva. Úgy érezte, az mindent megoldana. Ha eltűnne a világ, és nem maradna semmi, csak ő és a zene… Ahogy még életében, a színpadon.És akkor valahol a távolban felcsendült a zene. Először csak halkan, alig hallhatóan, aztán egyre hangosabban és tisztábban, akár a csilingelő kristálypoharak. Olyan varázslatos volt az a pillanat, hogy Audrey minden mást elfelejtett. Lehunyta a szemét, és szinte öntudatlanul megfogta a Halál kezét.

Picture

Legnagyobb meglepetésére a Halál nem ellenkezett. Csak nézett rá továbbra is mozdulatlanul, és talán halványan elmosolyodott.

Audrey általában egyedül táncolt, most érezte meg életében először igazán, milyen is valaki mással megosztani ezt a világot. Hogy milyen lehet, ha nem csak ő maga és a zene létezik.

És a Halál finoman, szinte észrevétlenül átkarolta a lány derekát. Audrey úgy érezte, hevesebben ver a szíve, valahogy mégis megmagyarázhatatlan nyugalom töltötte el. Csodálatos pillanat volt.
A férfi vállára tette a kezét, és olyan táncba fogott, mint korábban még soha.

Picture

Halála óta először nem érezte korábbi életének hiányát. Nem érezte úgy, mintha elveszített volna valamit, inkább csak mint aki továbblépett. Mint aki messzi tájakra utazott, és bár nem térhet vissza, már nem hiszi, hogy ideát bármennyivel is kevesebb lenne…bármi.
Eszébe jutott, hogy talán csak azért érzi ezt így, mert újra beléphetett a zene csodás világába – egy harmadik világba túl minden máson.A Halállal táncolni nem hasonlított semmire, amit valaha csinált. Olyan természetesnek és tökéletesnek hatott az egész, hogy Audrey kételkedni kezdett abban, hogy létezhetnek még rossz dolgok a világban.

Picture

Nem tudta, mit is érez igazából a Halál iránt, de ebben a pillanatban nem is érdekelte. Hagyta, hogy a jelen minden mást kitöröljön a fejéből. Nem akart félni, nem akart aggódni, nem akart sajnálni, nem akart remélni – csak táncolni.
Ahogy ott táncoltak a vízparton, a Halál közelebb húzta magához a lányt – vagy talán éppen a lány a Halált, egyikük sem tudta volna megmondani. Szorosan összeölelkeztek és arcuk csak néhány centire volt egymástól.

Picture

Egymás szemébe néztek, úgy, ahogy korábban még soha. A zene csak szólt tovább lágyan, de úgy tűnt, megszűnt létezni a világ. Csak ők maradtak ketten.
Mintha minden így lenne tökéletes, mintha mindennek így kellene lennie, mert nem is lehet máshogy. Nem is volt máshogy soha.
Audrey nem tudta volna megmondani, hogy egy másodpercig vagy ezer évig álltak ott, de nem is törődött vele. Nem érdekelte már semmi más.
Az arcuk még közelebb ért egymáshoz, már szinte a sötétségből és fényekből álló tér sem állt közöttük…De a következő pillanatban a Halál elengedte őt, a zene elhallgatott, és a varázslatnak máris vége volt. Audrey-ra elképesztő súllyal zuhant vissza a világ.

Picture

– Most már tényleg mennünk kellene – mondta a Halál kissé zavartan, mint aki most döbben csak rá, hogy túl messzire ment, hogy olyasmit tett, amit nem akart megtenni.
– Hát… menjünk – felelte tétován Audrey.
A Halál úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy a lány ilyen hamar beleegyezett az indulásba.Akkor Audreynak eszébe jutott egy dal. Egy dal, amit még egy világon túli templomban hallott, és minden korábbinál erősebben érezte, hogy az a dal is róla szól. Mert róla szólt itt minden.

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés