Abyss

Abyss – Út a mélybe – 7. A Suttogó Anyák Hídján át

Az árnyék talán félt volna, ha lettek volna igazi érzései. Talán tudta volna, hogy veszély közelít, ha lett volna igazi tudata. Gondolta volna, hogy baj lehet, ha lettek volna gondolatai. De nem voltak. Nem voltak, mert az árnyék éppen ezt testesítette meg – az életet érzések, tudat és gondolatok nélkül. Voltak viszont ösztönei, volt ereje, hatalma és akarata. 
A hideg, vágyak nélküli akarat pedig veszélyes lehet.Azelőtt mint sötét tenger nyaldosta az Abyss szikláinak peremét hosszú-hosszú időn át, míg a kövek, megadva magukat a pusztulásnak, iszonyú robajjal bele nem omlottak a sötétbe. De mögöttük újabb kövek voltak. Mindig volt következő szikla, mindig volt következő hajnal, mindig volt következő esély arra, hogy a világ újra kinyílik körülötte. De az árnyék nem remélt. Idegen volt tőle a remény és a hit, de, mint a gát mögött a víz, úgy duzzadt benne az akarat. A világot akarta. Az egészet.
Mindig a jelenben élt – soha, egy pillanatra se gondolt rá, mit hoz majd az újabb hideg fényű hajnal számára. Mert a jövő úgyis eljön – ha gondolunk rá, ha nem. És úgyis csak akkor láthatjuk meg, mit hozott.

Ahogy Audrey átlépett az ajtón, eltűnt körülötte a Halál lakása, és egy teljesen más helyre érkezett. Magas bokrok között álltak, és, bár éjszaka volt, nem volt teljesen sötét. Az előttük fekvő ösvényt apró tündérfények világították meg. Helyenként hatalmas sziklák mohos oldala látszott ki az ágak közül.

Picture

– Gyere – szólt a Halál, és elindult előre az úton. Audrey végignézett a bokrokon, fákon és köveken, az apró lámpások fényében fürdő úton.
– Hol vagyunk? – kérdezte halkan.
– Úgy tűnik, hogy a Suttogó Anyák Tavánál – felelte a Halál. – Legalább most már tudom, hova vezet az az ajtó… Mert ha a világ végére akarunk menni, akkor így kell utaznunk. Ahogy Dáiríne mondaná, a logikátlanul kapcsolódó helyek útvesztőjében valahol mélyen lehet megtalálni a világ peremét.
– Te még sosem jártál ott?
– De igen. Egy örökkévalósággal ezelőtt.
Egy ideig csendben mentek tovább, mígnem a fák sűrűjéből egy tisztás bontakozott ki. Ahogy közelebb értek, Audrey már azt is látta, hogy a rét peremét sötét vizű tó szegélyezi, amin egy híd ívelt kecses szelídséggel át.
A rozoga korlátnak támaszkodva egy férfi állt, félig feléjük nézve, de félig a tó tükrét figyelve, és így olyan benyomást keltett, mint akit egyáltalán nem érdekel sem Audrey, sem a Halál.
*
Emberek jöttek erre. Jarek nagyon szerette, ha bárki is erre jön, de a Suttogó Anyák Tava sosem volt túl forgalmas hely. Lustán szemlélte a vizet, holott semmi érdekeset nem látott rajta – nézte ő már eleget. De nem szerette nyíltan megbámulni az arra járókat. Csak mikor majd a hídhoz érnek, akkor jöjjenek rá, hogy Jarek mindvégig őket figyelte.

Picture

A Hidat őrizni magányos feladat – pedig Jarek nem szeretett egyedül lenni. De imádta a fákat és a köveket, a víz halk csobogását, és szeretett vigyázni magára a Hídra is, ami a túloldalra vezetett. Azok közül, akik ide jöttek, nem mindenki értette meg, miben áll a híd varázsa, és abban a hitben vették célba a túlpartot, hogy nincs szükségük Jarek engedélyére az átkeléshez. De ebben tévedtek.

Picture

Jarek most az érkezőket figyelte. “A Halál…a fenébe” – gondolta. Nem mintha bármi baja lett volna a Halállal, de ő volt az egyetlen, akit szó nélkül át kellett engednie. De nem baj, mert nincs egyedül, és az a lány vele… A Halál ugyan megtehetné, hogy őt, Jareket félreállítja az útból, de akkor a lány nem jut igazából át. Nem találkozhat azzal, akivel szeretne…
*
Audrey a hídon álló férfit nézte. Az visszanézett rá, és egy pillanatra találkozott a tekintetük, a lány pedig erősen kételkedni kezdett abban. hogy az idegen egyszerűen átengedi majd a hídon.
Hamarosan elértek a tó partjára. Ahogy Audrey körülnézett, látta, hogy ahová a híd vezet, az nem a túlpart, inkább csak egy sziget a tóban, mert ameddig látta,minden oldalról víz ölelte körül. Egy pillanatra mindketten megálltak a híd előtt, majd a Halál elindult, és egyszerűen átsétált rajta. A korlátnak támaszkodó idegen egy pillantásra sem méltatta.
Na jó – gondolta Audrey – Végül is ez csak egy híd. Mi baj történhetne?
Elindult, és lábát a falépcsőre tette.
Az idegen abban a pillanatban megmozdult, de olyan gyorsan, hogy Audrey jóformán nem is tudta, hogy került a korláttól hirtelen elé. Pedig ott állt, keresztbe tett kézzel, és a lányt nézte.

Picture

– Hadd menjek át, kérlek – szólalt meg Audrey halkan.
– Nem – felelte a férfi. – Legalábbis nem ilyen egyszerűen – tette hozzá sejtelmes mosollyal.
A Halál már átsétált a túlpartra és eltűnt a bokrok között.
– Segíts már! – kiabált oda neki Audrey, bár ő maga sem tudta, mire számít.
– Nyugi, nem akarlak bántani… – mondta az idegen, de továbbra sem mozdult a lány útjából.
– Akkor mit akarsz?
– Te mit akarsz? – kérdezett vissza a férfi.
– Én? – pislogott Audrey meglepetten. – Én csak át akarok menni a hídon.
– Akkor átmehetsz – felelte a férfi.
Audrey értetlenül bámult rá.
– Az előbb azt mondtad, nem mehetek át.
– De, átmehetsz. Ha válaszolsz egy kérdésre.

Picture

– Kérdésre? – pislogott Audrey, és őszintén remélte, hogy nem várnak el tőle semmiféle tudást erről a világról.
– Igen.
– És… mi van, ha rosszul válaszolok?
– Akkor nem mehetsz át – felelte a férfi könnyedén.
– És ha egyáltalán nem válaszolok?
– Akkor sem. Nem veszíthetsz semmit.
– Na jó… Mi a kérdés?
– Nem olyan nehéz, mint gondolnád…
A pillanatra várt
De soha nem mert élni
Elhagyottan állt
De soha nem mert félni

Azonban lassan rájön már
Hogy minden, amit vár
Csalfa hazugság csupán

– Találós kérdés… Na remek… – nézett maga elé kétségbeesetten a lány.

Picture

– Az ilyenekben mindig béna voltam – motyogta, majd a hídon álló férfira nézett. – Elmondanád még egyszer?
A másik bólintott és elismételte a verset.
– A pillanatra várt… ez valami átvitt értelmű dolog lesz… – mondta csak úgy magának, és fel-alá kezdett járkálni a híd előtt, majd leült az egyik nagyobb kőre.
Elgondolkodott rajta, hogy vajon hová tűnhetett a Halál, aztán az anyja jutott eszébe. Hogy lehetne mégis bárki más az ő anyja? Bár sokan mondták, hogy nem hasonlítanak egymásra, de Audrey ilyenkor csak legyintett, hogy nem minden lány hasonlít az anyjára, az apját pedig nem is ismerte. De mi van, ha mégis igaz? Ha hazugság volna az egész eddigi élete…
Aztán eszébe jutott, hogy a találós kérdésen kellene gondolkodnia, és rájött, hogy teljesen elfelejtette.
A híd őre közben otthagyta hídját, és egy fa tövébe telepedett, közel Audreyhoz. A lány az üresen maradt hidat nézte, és megfordult a fejében, hogy egyszerűen csak átrohan rajta.

Picture

Arca nyilván elárulta gondolatait, mert a fa tövében térdelő férfi megszólalt:
– Gyorsabb vagyok, mint gondolnád. De ha át is futnál a hídon, igazából nem jutnál a túlpartra. Úgy értem nem láthatnád azokat, akik igazából is átkeltek.
– Hogy érted ezt?
A férfi nem felelt, csak nézett maga elé a fűbe.
– Egyébként – szólalt meg hirtelen – a nevem Jarek. Csak hogy tudd.
– Ööö… én Audrey vagyok. Elmondanád még egyszer azt a kérdést?
*
Átsétált a hídon, és elindult előre a bokrok között. Hirtelen azonban feltűnt neki, hogy a lány nem követi. Visszafordult hát, és Audreyt a túlparton, egy sziklán ülve találta. Nem ment vissza a hídon, inkább csak átkiáltott neki:
– Audrey, gyere! Sietnünk kellene! Jarek, te meg engedd át őt!
*
Audreynak hirtelen valami mozgás tűnt fel a túlparton. A Halál lépett ki a bokrok sűrűjéből, és odakiáltott neki.

Picture

– Én éppenséggel félreállhatok – felelt Jarek – de te is tudod, mit veszít, ha nem válaszol.
– Nem számít! – mondta a Halál.
– Miért, mit veszíthetek? – szólt közbe Audrey.
– Ha nem válaszolsz a kérdésemre, folytathatod ugyan az utadat, de, mint már mondtam, igazából nem jutsz át a hídon. Vagyis nem találkozhatsz vele.
– Kivel?
– Catherine Calle-val. Ha jól sejtem – már pedig nem szokásom tévedni – akkor nagyon szeretnéd látni őt.
Ahogy Audrey meghallotta édesanyja nevét, már nem érdekelte semmi más. Mindent kiszorított a fejéből a gondolat, hogy mindenképpen ki kell találnia a választ.
– Hadd gondolkozzak még! – mondta, a Halálra nézve. – Eszembe fog jutni a megfejtés! Eszembe kell jutnia…
– Sejtettem, hogy lesz veled bajom… – motyogta a Halál maga elé, majd megfordult, és eltűnt a sötétben.
Audrey tovább tűnődött a kérdésen.

Picture

– Mi lehet a válasz…? – suttogta maga elé – Talán… nem tudom… 42?
– Micsoda? – kérdezett vissza Jarek értetlenül.
– Semmi…
Minél jobban próbált koncentrálni, gondolatai annál inkább elterelődtek ezer különböző irányba. A tavon táncoló fényektől egészen a híd rozoga gerendáiig mindent végignézett, hátha eszébe jut bármi is, de nem jutott. Egyszer csak azon kapta magát, hogy Jareket bámulja, és gyorsan elkapta tekintetét.
A pillanatra várt… – Mi az, ami egy pillanat? A villámlás talán… Vár, és hirtelen lesújt, egy pillanat az élete.
De soha nem mert élni… – Nem mert élni, nem mert lecsapni, csak várt a fellegek között… nem, ez butaság…
Elhagyottan állt… – Fa. Egy fa egy mező közepén… Nem értette, miért éppen ez jutott eszébe.
De soha nem mert félni… – Nem mert félni, ez meg mit jelent? Félt attól, hogy félni fog? A saját érzéseitől tartott. Vagy a félt attól félni, hogy belé csap a villám… Hogy baj történhet…
Azonban lassan rájön már… – Elfogad, nincs választása…
Hogy minden, amit vár… – A virágzás… már ha a fánál maradunk… remények… Vár valamire. De lehet ez a villám is. Vár, hogy lecsapjon, de végül… nem is lesz olyan nagy dolog…
Csalfa hazugság csupán – A jelennek kellene élnie… Vár, de végül semmit sem fog kapni. Vagy bekövetkezik, amitől fél…
– Villám sújtotta fa – mondta ki Audrey hangosan.
Jarek rámosolygott, de megrázta a fejét.
– Nem erre gondoltam, de nagyon érdekes válasz.

Picture

– Mindenkinek ugyanazt a kérdést teszed fel? – kérdezte Audrey.
– Dehogy – rázta meg a fejét Jarek. – Akkor találtam ki, mikor megláttalak.
– Tényleg? Gyorsan tudsz… verset írni.
– Tudom – felelte a férfi nyugodtan.
– Neked ez a… munkád, hogy őrizd ezt a hidat?
– Igen. Itt vagyok, és várom, hogy jöjjön erre valaki, akivel beszélgethetek. Persze a legtöbben ki nem állhatnak engem, de én szinte mindenkit kedvelek – mondta a távolba révedve.
– Miért, mi bajuk van veled az embereknek?
– Hogy válaszolniuk kell, vagy nem engedem át őket. És ugye ha ők nem tudják a választ, az az én hibám…

Picture

Audreynak eszébe jutott a találós kérdés, és az, hogy át kell jutnia a túlpartra. Újra gondolkodni kezdett hát.
Jarek hirtelen megszólalt, de szavait nem a lánynak címezte, inkább csak úgy magában beszélt, Audrey ennek ellenére feszült figyelemmel hallgatta minden szavát:
A képzelet vigye el szárnyakon
Túl a legmerészebb csillogó vágyakon
Oda, hova csak a fény juthat el
Mert tudom, neki az örök élet kell

Soha nem adná fel a reményt
De közben féli élni az életét
Elfelejti, hogy más is van a világon
Mint a céljának kitűzött vak álom

Várja, hogy eljöjjön a pillanat
Mikor tovaszáll a köd, s mi itt marad
Az maga lesz a tökéletes szépség
Mihez nem férhet zord emberi kétség

De retteg, hogy a függöny mögé nézzen
S meglássa a világot egészen
Épp úgy, ahogy nem akarja látni
Mert könnyebb az igazságra sosem rátalálni

Szótlanul figyeli rémvilágok harcát
De csak mert féli tükörképe arcát
Hogy minden olyan idegennek tűnjön
Mikor végül át kell lépnie a tükrön

Nem tudja megérteni önmagát a létet
Ezért nem való neki az örök élet
De ha kinyitná a szemét megláthatná végre
Hogy a világnak soha de soha nincsen vége

Jarek elhallgatott, és Audreyra nézett.
– Nagyon szép vers… Kiről szólt? – kérdezte a lány halkan.
– Rólad – felelte Jarek szelíden.
– Rólam? – kérdezett vissza Audrey. – Tényleg úgy gondolod, hogy én…
– Úgy.

Picture

A lány elhallgatott, és csendben próbálta felidézni a verset. “…ha kinyitná a szemét megláthatná végre, hogy a világnak soha de soha nincsen vége.” – De mégis hogyan kellene kinyitni a a szemét? Mit lásson a világon? Másra nem nagyon emlékezett…
Megpróbálta felidézni a találós kérdést, de mintha ezer éve hallotta volna, így megkérte Jareket, hogy újból ismételje el. Azonban mégsem tudott figyelni. A róla szóló verset akarta újból hallani, de immár tudatában annak, hogy ő a főszereplő… Úgy jobban át tudná gondolni ezt az egészet.
De nem, most a kérdésre kell koncentrálnia. Meg kell találnia a választ…

Picture

És akkor hirtelen úgy érezte, felfedezett valami összefüggést.
– Jarek, nem mondanád el még egyszer azt a verset? Mármint azt, ami rólam szólt…
– Nem.
Audrey minden erejével azon volt, hogy legalább néhány szót felidézzen belőle. Közben a saját életére és halálára gondolt, és hirtelen eszébe jutott néhány sor.
Soha nem adná fel a reményt, de közben féli élni az életét… Várja, hogy eljöjjön a pillanat… A találós kérdést is felidézte:
A pillanatra várt, de soha nem mert élni…
És egyszerre úgy érezte, rájött a válaszra.
Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments