Abyss – Út a mélybe – 11. A Hasadéka száz szónak fut

– Az én birodalmamba léptetek – suttogta ő a víztükröt nézve. – Vagyis egykor majdnem az enyém volt – tette hozzá.
Megtalálta, akit keresett. Már látszottak a Híd körvonalai a gyertyák lágy fényében, és ő árnyként kelt át a recsegő deszkákon.
Nem hitte, hogy egy napon egy olyan senkin fog múlni a tervének sikere, mint Jarek, de így lett. Pedig olyan szépen igazgatta a szálakat, olyan ügyesen manipulálta, akit kellett, s úgy tűnt, minden sínen van. 
– Mit keresel itt, Dáiríne? – kérdezte a férfi, mikor észrevette őt.
– Segíts – tért minden körítés nélkül a lényegre a nő.
Jarek szelíden felvonta a szemöldökét, és kételkedve meredt Dáiríne-ra. 
– Miért?
– Mert találkozott már veled… Mert bízik benned… 
– Ki?
– Audrey Calle – felelte Dáiríne, majd folytatta – Van egy hely, nagyon messze innen, a Hangok Hasadéka. Ismered?
Jarek megrázta a fejét.
– Ennek a világnak a végső határvidékén van. Réges-régen volt egy őrzője is, de ő már nincs.
– Nincs? – kérdezett vissza Jarek meglepetten.
– Nincs – válaszolt Dáiríne. – Az Abyss-ba távozott, mikor neked még az anyád sem élt. Aki a Hangok hasadékába zuhan, csak úgy szabadulhat, ha az őrző elengedi.
– Az előbb azt mondtad, hogy nincsen őrző.
– Tudom. Ezért kell a segítséged. Légy te a Hangok Hasadékának őre.
– Miért segítenék neked? Ha jól emlékszem, én nem vagyok senki.
Dáiríne hosszú ideig nem felelt. Mikor végre megszólalt, hangja vékonyabb volt, mint bármikor máskor, és félénken csengett. Jarek volt az első sok ezer éve, aki hallhatta Dáiríne-t könyörögni.
– Nélküled, Jarek, minden elveszett. Kérlek! Tedd meg ezt nekem… Ha megtaláltad a lányt, kérdezd csak nyugodtan az anyádról.
– Az anyámról? Mi köze van Audreynak hozzá?
– Ő lehet az egyetlen, akitől valaha megtudhatod a nevét – felelt Dáiríne. Visszanyerte korábbi, magabiztos stílust, és minden megalázkodás eltűnt a hangjából. Újra biztos talajon érezte magát.
– Honnan tudod? – kérdezte Jarek.
– Ahonnan minden mást is – válaszolt Dáiríne sejtelmesen.Hosszú gyaloglás után Audrey és a Halál végre kiértek az Elmúlás Erdejéből. Kopár, sziklás vidék tárult fel előttük.

Picture

A Halál megtorpant és körülnézett.
– A világ peremére értünk – szólalt meg.
– Tényleg? – kérdezte Audrey izgatottan, és kissé ijedten – Úgy érted a világ végére?
– Nem egészen. Az én világom végére. Innentől az Abyss-ig csak a senki földjét találni. Tudnod kell, hogy itt nincs már olyan hatalmam, mint korábban. Itt már nem tudok rajtad segíteni.
– Eddig sem kellett rajtam segítened – felelt Audrey.

Picture

– Ez itt már más világ – mondta a Halál, és elindult a sziklákkal szegélyezett kis úton.
Ahogy kikanyarodtak egy kisebb szurdokból, hirtelen széles szakadék tárult a szemük elé. Hosszan nyújtózott el a kietlen vidéken, ameddig csak a szem ellátott. Egy keskeny, kovácsolt vas híd ívelt át fölötte.
– Ez a Hangok Hasadéka – szólalt meg a Halál.
– Hangok Hasadéka? Gondolom van valami oka is, hogy ez a neve…
– Mert a szakadék, amit itt látsz, tele van hangokkal. Mindenfélével, amit csak el tudsz képzelni, és olyanokkal is, amiket nem. Itt kint nem hallasz semmit, de ha a hídra teszed a lábad…
– Veszélyes?
A Halál lassan bólintott.
– Az lehet – felelte.

Picture

Elindultak a fekete vaslépcső felé, amely a hídra vezetett, és ahogy közeledtek, Audrey-n kezdett elhatalmasodni valami megmagyarázhatatlan félelem. Néhány lépésre a hídtól hirtelen megállt.
– Várj! – szólt a Halálnak. – Miért lehet veszélyes ez a híd? – kérdezte. Ahogy ezt kimondta, hirtelen nagyon gyávának érezte magát.
– Azért, mert aki egyszer a Hasadékba zuhan, soha többé nem jön ki. Kivéve ha az őrző elengedi… az őrző, aki nem létezik. És mert a hídon egyszerre csak egy ember állhat – ez alól csak az őrző kivétel.
– Szóval aki beleesik, örökre ott ragad? És egyedül kell rajta átmennem?
– Igen. Ezért kérlek, próbálj meg a hídon maradni. És… – elhallgatott.
– Mi és? – kérdezte Audrey.

Picture

– Ha egyszer valaki átment ezen hídon, az nem jöhet vissza egykönnyen.
– Hogy érted ezt?
– Úgy, hogy visszafelé csak a híd őre engedhet át. De mint mondtam, nincs őr.
Audrey először megrémült… aztán elhatalmasodott rajta a csalódottság érzete: a csalódottság, hogy mégsem jöhet majd vissza, nem láthatja Catherine Calle-t, és talán sosem tudja meg, ki az igazi anyja, nem láthatja Destinyt, sem Jareket, sem senkit, akit kedvelt vagy szeretett. De valahol mélyen mégis úgy érzete, végig sejtette. Hiába mondta a Halál, hogy lesz még ideje visszatérni…
– Nem akarok menni – bukott ki belőle végül.
– Ugye tudod hogy nincs időnk késlekedni? – kérdezte a Halál.
– Nem. Azt akarom, hogy… hogy egyedül menj. Vissza szeretnék menni…
– Nem lehet – felelte a Halál.
– Miért? – kérdezte Audrey remegő hangon.
– Mert szükségem van rád – mondta a férfi, és szelíden magához húzta a lányt. – Kellesz nekem, Audrey – folytatta.

Picture

– Miért kellek pont én? – kérdezte a lány halkan.
*
“Mégis mi a fenének kérdezősködik ennyit? Most mit mondjak neki? Mondjam meg az igazat? Mondjam meg, miért viszem magammal az Abyssba? Talán megérdemelné, hogy tudja… De nem, mindent elronthatok vele. Nem kockáztatok. Illetve de – az ő bizalmát. De inkább azt, mint a világomat! Talán mégsem kell majd felhasználnom őt… az lenne a legjobb, de majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Ha nem lesz más választásom, ott kell hagynom őt az Abyssban. Még nem mondom el neki. De akkor mit feleljek? Magyarázat kell… Valami az árnyékkal… Á, igen! Bár egy szó sem igaz belőle, de megteszi…”
*
– Azért – szólalt meg hosszú hallgatás után a Halál – mert te az árnyék egyik áldozata vagy. Ha nem is tudatosan, de ismered. És az is ismer téged.
– Szóval kapcsolatban állok az árnyékkal? – kérdezte Audrey ijedten.

Picture

– Valamilyen szinten. De ne félj, ez semmit sem jelent – legalábbis számodra.
– Akkor jó… De még mindig nem értem: nélkülem nem jutsz le az Abyssba?
– Lejutni lejutnék, de ott tehetetlen lennék.
– Szóval… ha átmegyek, nem jöhetek vissza?
– Addig nem, amíg nem lesz a hídnak egy új őre – felelte a Halál.
Audrey úgy érezte, valahogy megkönnyebbült – szóval mégsem végleg ragad a túloldalon. Csak egy őr kell…
– Te bármikor visszajöhetsz, igaz? – kérdezte.
– Én igen. Nincs korlát vagy határ, ami vonatkozna rám – ellenben veled.

Picture

– Szóval… akkor visszajöhetek majd?
– Mondtam: csak ha lesz őrző. Ha akarod, talán szerezhetek egyet…  De ez itt a senki földje, és talán inkább az Abysshoz tartozik, mint hozzám.
Audrey hallgatott. Azon tűnődött, megéri-e egyáltalán még küzdenie egy világért, aminek soha nem lehet már a része… de vannak, akik még igen. Gyermekek, akik a felnőttkort várják, fiatalok, akik házasságra készülnek, anyák, akik új életet hordoznak szívük alatt, nagyszülők, akik szeretnék megérni az unokáik születését… Mert mások élete megy tovább – még ha az övé, Audreyé véget is ért. Ráadásul ha van rá esély, hogy visszatér… A Halál biztosan mindent megtenne érte – hiszen eddig is megtett mindent.
– Menjünk – egyezett bele végül szelíd megadással.
Elindultak a híd felé. A Halál ment elöl és óvatosan felsétált a nyikorgó lépcsőn. Minden baj nélkül átért a túloldalra, és ettől Audrey kissé megnyugodva utána indult.
Ahogy elhagyta a lépcsőt, és magára a hídra tette a lábát, felcsendült a zene. Olyan zene, amit Audrey korábban még sosem hallott, sőt elképzelni sem tudott hasonlót. Megváltozott minden,és lassan úgy érezte, ragyogni kezd körülötte a táj – de el is homályosodott a világ.

Picture

Olyan szép volt, olyan lenyűgöző és magával ragadó, hogy Audrey azt is elfelejtette, honnan jött, hová tart, és hol van. És ahogy a földöntúli zene szólt, hirtelen ének vegyült bele: tiszta, csilingelő ének, mégis volt benne valami baljós sötétség, ami el sem jutott a lány tudatáig. Fantomhangú, sejtelmes kórus dalolt, és Audrey már nem hallott semmi mást:
Jöjj hozzánk a fénylő mélybe
Szállj velünk együtt az égbe
Találj boldogságra végre
Cserélj bánatot szépségreSírva kiáltunk fel érted
Idelent nincs mitől félned
Neked csak itt lehet élned
Mi leszünk hű s boldog néped

Jöjj hozzánk a fénylő mélybe
A végtelen szép reménybe
Mi, a néped sírunk érte
Szállj le közénk a sötétbe!

Audrey a szédítő, elmosódott szakadékba nézett, kavargott körülötte a világ, és egy pillanatra már-már azt hitte, engedelmeskedik is a hívásnak, de még időben észbe kapott. Nem szabad lelépnie a hídról, halljon bármit is, az puszta csábító őrület. De mégis… annyira szép volt, annyira tiszta, és olyan jó lett volna… Egy pillanatra megállt, kezét a korlátra tette, de eszébe jutott a valóság és a küldetésük. Megrázat a fejét és újra elindult.
Ám ekkor valaki megragadta a karját. A lány rémülten fordult hátra, és egy férfival találta szembe magát. Fekete haja az arcába lógott és hosszú köpenyt viselt.

Picture

– Ki vagy te? – kérdezte Audrey, de az idegen válasz helyett csak tovább nézte őt.
Hirtelen megmozdult, de minden annyira gyorsan történt, hogy a lány szinte fel sem tudta fogni. Nem is egészen tudta, hogyan, de a férfi átlökte őt a korlát felett, még mielőtt bármit tehetett volna.
Rémülten és tehetetlenül bukott a mélybe, miközben körülötte a varázslat ezer darabra tört, nem hagyva mást hátra, csak a hangok őrjítő tombolását.

Picture

A dallam süvöltő zúgássá vált, kongva betöltötte a teret, visszaverődve a hasadék faláról sokszorozott erővel csapongott ezernyi visszhangra esve szét. Ami korábban hívogató ének volt, abból már csak káosz maradt.

Picture

Az ismeretlen férfi még egy pillanatig a hídon állt, majd hirtelen eltűnt, magára hagyva a lányt, aki semmit nem értett az egészből.
Az elmosódott világ lassan újra összeállt, megszilárdult, és olyan lett, amilyennek fentről bárki láthatta volna. Nehézzé és sötétté vált minden, a színek egy része mintha elhagyta volna a szakadékot, a pompás ragyogás reszketve halt meg az árnyak szorításában.
Audrey földet ért a Hasadék fenekén.

Picture

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés