A sötétség angyala – 9. Gyilkosság a szomszédban

Lejla: Ki csönget ilyenkor?
Gyorsan kipattantam az ágyból, és magamra vettem az előző napi ruhámat.

Megálltam a szobám ajtajában. A többiek is gyorsan fel tudtak öltözni, és Dani gyorsan ajtót is nyitott. Egy rendőr volt az, és beszélni akart velünk. Én, mint eltűnt személy, inkább nem mentem ki.

Kata: Még sose jártak itt a zsernyákok.
Ezt a suttogást az ember nem hallhatta, de én igen. Én se értettem. Valószínűleg, a rendőrség nem érti, hogy mi nem emberek vagyunk, így ránk a saját törvényeink vonatkoznak.

Dani: Jöjjön be, biztos úr, és szíveskedjék helyet foglalni.
Jobb kedvesnek lenni, hátha utánanéz, és észreveszi, hogy a többség nem szerepel semmilyen nyilvántartásban sem.

Katának közben eszébe jutott, hogy a rendőr esetleg át akarná kutatni a lakást. Nem találhatja meg a vért a hűtőben! Úgyhogy a lány leült a hűtő elé, teljesen feltűnés nélkül.

Rendőr: Elkérhetném az okmányait?
Dani: Természetesen.
Mindig jól jön, ha van egy hamis személyigazolvány, és Dani is “csak” 214 évvel volt fiatalabb a személyi szerint, mint igaziból.

Rendőr: Hol volt és mit csinált maga hajnali háromkor?
Dani: Az ágyamban átfordultam a másik oldalamra.
Rendőr: Tehát aludt.
Dani: És a többiek?

Dani: Ők is.
Rendőr: Biztos?
Ármin: Nem egészen. Kebelbarátom Olivér és jómagam videojátékoztunk a hajnali órákig. Ugye, Oli?
Oli: Ööö… igen. Úgy volt.

Oli: Most attól eltekintve, kedves barátom, hogy a Lejlussal kiegészülve valóban azt tettük, minek vallod be? Csak a mindentudó teremtő tudja, hogy értelmezik.
Ármin: Valakinek csak kell tudnia ellenőrizni, hogy a többiek valóban aludtak. De a Lejlus létezéséről egy szót se! Hátha őt keresik.
Oli: Fél év után ilyen aktívan?
Ármin: Ki tudja.

Dani: Megkérdezhetném, hogy minek köszönjük ezt a váratlan látogatást?
Rendőr: Hajnali három körül meggyilkolták azt a fiatal párt a szomszéd lakásban. A házmester talált rájuk ma reggel. Önök tudnak valamit?
Dani: Nem.

Kata: Senki se tud. Szentséges Szűz Mária! Ez komoly?
Tényleg nem tudtunk semmit, és mindenkit sokkolt a hír.
Rendőr: Attól tartok. Mikor látták a párt utoljára?

Itt az igazat kellett mondani, hiszen senki se tudhatja, ki figyelt minket éppen. Így Dani elmondta, hogy hogyan találkoztunk velük a lift előtt éjfélkor.
Rendőr: Maga mégis hány éves?
Dani: 37.

Rendőr: Mégis, mit keres egy 37 éves férfi, és a felesége, aki…
Dani: 35 éves.
Rendőr: …aki 35 éves, huszonéves gyerekekkel éjfél környékén odakint?
Dani: Lelkemben még mindig 18 éves vagyok.

Rendőr: Tudja, kivel szórakozzon!
Dani: Jól van, vendégségben voltunk egy jó barátomnál, és kissé elbeszélgettük az időt. Bartha Tivadarnak hívják. Leírom a címét.
Megjegyzem, Bartha Tivadar egy vámpír klánvezető, aki az egyetemtől nem messze él. Gondolom ezért esett rá a választás.

A rendőr megköszönte az együttműködést és elment. Ekkor merészkedtem elő én is.

Angéla: Már azt hittem, apád uszította ránk őket.
Anya nevetett, de én egyáltalán nem találtam viccesnek. Szabad folyást engedtem érzéseimnek: sírtam.

Angéla: Jaj, gyere ide!
Lejla: Az borzasztó!
Vera meghalt. Dávid is meghalt. Igaz, annyira kimondottan nem ismertem őket, bár Verával volt már, hogy beszélgettünk. Nagyon szimpatikus, mindig mosolygó lány volt, és olyan fiatal! Vera 25, Dávid 24 éves volt. Biztos sok embernek fognak hiányozni, és azoknak az embereknek a fájdalmát is átéreztem.

Végignéztem az arcokon, és őszinte együttérzést láttam mindegyiken. Még az embergyűlölő Teréziáén is. Úgy tűnik, nem az a szörnyeteg, akinek szereti mutatni magát. Volt egy gondolatom, hogy ki tehette, de azonnal elvetettem. Biztos csak fáradt és kimerült voltam.

Ármin: Azt javaslom, feküdj vissza aludni!
Lejla: Talán jobb is lenne. Jó reggelt!
Ármin: Neked is. És szép álmokat!

Hát, szép álomból nem sok jutott. Álmomban benne volt Vera, és azt mondta, “Óvakodj!” Nem értettem, mitől, de folyamatosan azt az egy szót ismételte. Én meg próbáltam veszélyre inteni és szinte elvesztettem a türelmemet. De hirtelen egy nagy semmiben voltam, minden eltűnt, űr se volt. De végig ez az egy szó ismétlését hallottam az ő hangján. Sikítottam.

És akkor ismét az ágyamban találtam magam a pólómban, amit elfelejtettem hálóingre cserélni. Ez létezésem legidétlenebb álma – ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, amikor magamhoz eszméltem. Gyakran akkora hülyeségeket álmodok, hogy csak nevetni tudok, de ez felülmúlta mindet. Óvakodj! Mégis mitől? Vera biztos nem a vámpírvadászokra gondolt.

Végül abban egyeztem meg magammal, hatalmas sokk ért, és az agyam így próbálta feldolgozni: csinált belőle egy bizarr viccet. Jobb megoldást legalább is nem tudtam kitalálni, hiszen kopogtak az ajtón.
Ármin: Lejla? Minden rendben? Bejöhetek?
Lejla: Pilkó.

Miután felvettem az előző napi szoknyát, beengedtem Ármint és magamra erőltettem egy mosolyt, ami inkább grimasznak tűnt. Kicsit zavarban voltam, hogy meglátott így, gubancos hajjal és álmos fejjel. Még jó, hogy volt annyi eszem, hogy szoknyát vegyek fel.
Ármin: Sikítottál.
Lejla: Nem mondod. Rosszat álmodtam.

Ez tényleg igaz is. Valóban rosszat álmodtam, csakhogy minőségre volt rossz. Nem azért, mert rémisztő lett volna. Ugyanis csöppet se volt az.
Ármin: Oh. El akarod mesélni?
Lejla: Nem.
Ármin: Te tudod. Jó látni, hogy végre felkeltél.

Lejla: Sokáig aludtam?
Ármin: Igen. Este fél 11 van. A Nap már fél hatkor lement.
Lejla: Tényleg késő. Nem is tudom, mikor aludtam ennyit utoljára. Kösz, hogy felkeltettél!
Ármin: Nagyon szívesen. Amúgy mondanom kell neked valamit. Jó hírem van.
Lejla: Mi történt?

Reméltem, nem a gyilkossággal kapcsolatos. Tévedtem.
Ármin: Követtem a rendőrt, és a társát, aki csatlakozott hozzá és hasznos információkra tettem szert. A kedves szomszédjainkkal kapcsolatos. Megnyugodhatunk, nem vámpír volt, aki ezt tette. Állítólag egy késsel szúrták le őket. Egy vámpírnak hegyes szemfogai vannak, nem használna efféle segédeszközt.
Lejla: Ó, ez milyen megnyugtató!
Reakcióm erősen ironikus volt. Valahogy nem tűnt ettől kevésbe megrázónak az esemény.

Ármin: Hát nem érted? Semmi közünk az egészhez!
Lejla: És ezt a fakabátok is tudják? Mármint nem jártak utána, hogy tényleg Tivadarnál voltunk-e
Ármin: Dehogynem!

Lejla: De nem ott voltunk. Lehet, hogy a gyilkossághoz nincs közünk, de bűnöztünk.
Ármin: Ne izgulj! Dani elintézte. Rögtön felhívta Tivit, hogy tanúskodjon az érdekünkben. Mary még mosatlan edényeket is gyártott.
Mary Tivadar klánjának az egyik tagja, nagyon kedves lány. Bár kíváncsi vagyok, mit rakott az edényekre. Leugrott a sarki boltba?

Lejla: Akkor mi már nem érdekeljük a rendőröket?
Ármin: Ha minden igaz. Bár nem kis áldozattal járt.
Felgyűrte ez ingje ujját, és mutatott egy kötést.
Lejla: A Nap égette meg?
Ármin: Kicsit sokat voltam kint. Fájt is, de megérte.

Ármin: De most már nyugodtak lehetünk. Az emberek leszálltak rólunk.
Lejla: Hála az égnek!
Tudom, az elmúlt nap eseményeit semmi se tudja visszacsinálni, de Ármin karjai közt úgy éreztem, minden rendben van. Biztonságban éreztem magam és engem senki se bánthatott. Hazaérkeztem.

De ahogy kiment, eszembe jutott a régi otthonom. Eszembe jutott János. Melyik lehet az igazi? Mert biztos, hogy csak az egyik lehet. Nem lehet egyszerre két emberbe szerelmesnek lenni, még akkor se, ha csupán az egyik ember.