A sötétség angyala – 8. Vérvadászat

Gyorsan telt-múlt az idő, és egyszer csak azt vettem észre, hogy hat hónapos vámpír vagyok. Nem változtam semmit, de legalább láttam, hogy befogadtak a többiek, aminek nagyon örülök.

Kivéve talán Terézia grófnőt, de ő senkit se szeret. Kivéve talán magát. Legalább is ezt mondják a többiek, főleg az ikrek. De azt se szabad elfelejteni, hogy a grófnő biztosít fedélt a fejünk fölé.

Amit nem bírtam megszokni, az még mindig az új táplálkozási szokásom volt. Havonta egy adag emberi vér. A többieket már annyira nem zavarta, még anyát se! Szerintük nincs ezzel baj, hiszen nem halt meg senki. Olyan, mintha tejet innék, vagy tojást ennék. Tehát akkor én most egy ovo-lacto vegetáriánus vámpír vagyok? Én ezt képtelen voltam így felfogni, még az első vadászatom után se.

Szeptember elején történt. Általában fél évre hordjuk a zsákmányt, ami ha elfogy, jön az újabb vadászat! Az én klánom ezúttal is azt a labort szemelte ki, ahol annak idején én magam is dolgoztam. Elég furcsa, hogy ezúttal betörni tértem vissza ennyi hónap után.

Lejla: Biztonsági kamera is van! Hogyan jutunk túl rajta?
Angéla: Nyugi már, erről a természet gondoskodott.
Lejla: A természet? Szerintem vámpírok esetében arról nem nagyon beszélhetünk.
Közben Kata is, aki addig Árminnal beszélgetett a heavy metal történetéről, meghallotta, miről beszélgetünk.
Kata: Dehogynem. Mutatom.

Kata elővett egy tükrös púdert, és letette a földre. Majd az irányába tolta az arcomat. Láttam a tükörképemet.
Kata: Biztos hallottad már azt a mítoszt, hogy nekünk nincs tükörképünk.
Lejla: Kamu.
Kata: Hát, félig igen.

Kata: De ha nagyon akarod, tényleg nincs! Koncentrálj!
Összpontosítottam a tükörképemre, és erősen sulykoltam magamban, hogy tűnjön el. Sokáig nem történt semmi.
Lejla: Ez nem megy.
Ármin: Ne add fel! Megy ez neked is!

Lejla: Megcsináltam! De hogy csináltam?

Dani: A vámpíroknak van egy különleges képessége, amit a “tudósok” félláthatatlanságnak hívnak. Ez azt jelenti, hogy csak csupasz szemmel vagy látható. Semmilyen tükör vagy lencse nem képes felfogni, így a biztonsági kamerák sem.
Lejla: Ez tök fain!
Kata: Akkor most már mindenki tud mindent. Akció indul!

Bevettük a labort! Minden táplálkozás előtt legyengültnek éreztem magam, így valamennyire most is. Emiatt türelmetlenebb volt mindenki, de hibának itt nincs helye. A lebukásnak két következménye lehet. Jobb esetben szegény Balogh professzort pszichiátriai kezelésre kényszerítjük. A rosszabb viszont az, ha vámpírvadászok markába keveredünk. A legjobb viszont, ha ezek közül egyik se történik meg.

Lejla: A prof múltkor riasztót szerelt fel. Az nem fog jelezni?
Angéla: Ezt majd te elintézed. Tudod a kódot, nem?
Lejla: Persze! 1-2-3-4.

Oli: 1-2-3-4? Ez a kód?
Lejla: Tudom, Balogh professzor lehetne egy kicsit fantáziadúsabb. Bár lehet, hogy az az elmélete, hogy ez olyan banális, hogy senkinek se jutna eszébe. És máig nem változtatta meg. Na, munkához!

Gyorsan kipakoltuk a hűtők teljes tartalmát. Rám a vizsgálatokról származó minták jutottak. Az átlagember azt gondolhatja, hogy azokból elkapunk valami fertőzést, de ez nincs így! Ránk nem hat semmilyen betegség. Természetünktől fogva erősek vagyunk.

Lejla: Már nagyon szomjas vagyok.
Kata: Majd otthon! Addig ne veszítsd el a fejed!
Lejla: Eszemben sincs.
Oli: Minden megvan. Menjünk!

Kata: Lejla, te mit csinálsz ott?
Lejla: Visszakapcsolom a riasztót.
Kata: Minek?
Lejla: Így titokzatosabb.

Kata: Miért kéne egy rablásnak titokzatosnak lennie?
Lejla: Nem tudom. Legyen az és kész. Ujjlenyomatot nem hagytunk ott?
Ármin: De igen, és akkor mi van? Nem vagyunk benne semmiféle nyilvántartásban.
Lejla: Ti nem vagytok benne semmiféle nyilvántartásban! De az én ujjlenyomatom benne van valahol az egyetem adatbázisában!

Angéla: Mit zavar az téged? Ha bebörtönöznek, fél kézzel széttöröd a rácsot.
Kata: Meg amúgy is az emberi törvényeken kívül élünk. Örüljenek, hogy fizetünk adót.
Lejla: Amúgy amióta vámpír vagyok, rosszabb vagyok, jobb, vagy ugyanolyan?
Kata: Mi van?

Lejla: Mármint egy vérszomjas szörny, egy sokkal magabiztosabb valaki vagy ugyanaz a Lejla?
Angéla: Mondjuk azt, hogy más vagy. Se jobb, se rosszabb, mint mindenki más. De szörny biztos nem vagy. Csak az a vámpír lesz szörny, aki emberként is gonosz volt.
Lejla: Ez jól esett.

Ugorjunk egy kicsit! Szóval hazaértünk, pontban éjfélkor. Észrevétlenül lopakodtunk, hogy fel ne ébresszük a ház többi lakóját. De legnagyobb pechünkre a szomszédok is pont akkor értek haza az esti buliból, és pont az útban álltak le csókolózni. Aztán megláttak minket is.

Fiú: Milyen volt a buli?
Ármin: Soha jobb.
Fiú: Haraptak a bigék?
Erre a barátnője, Vera jól oldalba lökte.

Kata: Mi nem szoktunk harapni.
Vera: És mit hoztok ott? Látom, van valami a ruhátok alá rejtve.
Oli: Kaját.
Dani: Ennyi az idő? Ne haragudjatok, de most kezdődik a kedvenc filmem.
Vera: Ja bocsi, nem akartunk feltartani, menjetek csak!

Oli: Ezek az emberek! Jó, hogy végre el bírtak engedni.
Lejla: Szerencsére. Már nem igazán tudtam uralkodni magamon ilyen szomjasan. Egy kicsit tovább várakoztatnak és… abba bele se merek gondolni.
Kata: Ja, annak a Verának remek az illata. Biztos 0-ás a vércsoportja.

Oli: Én azért ott még nem tartottam, de én már azt hittem, örökre az emberek foglyai leszünk.
Terézia: Miféle emberek?
Oli: Hoppá!

Kénytelenek voltunk végül elmondani, mi történt, mire Terézia teljesen kiakadt. Én csak bambán néztem a mellettem guggoló Katára. Ilyennek még sose láttam a grófnőt.
Terézia: Mégis, mit hisznek? Ők uralják az éjszakát? Ha nem lennének az ostoba törvények…

Dani: Nyugalom! Nem ártanak ezek senkinek. Maga csak nagyon szomjas, és rémeket lát. De amint jóllakott, el fog múlni.
Terézia: Lehet.
Ármin: Én azt mondom, vacsora!

Néhány óra múlva, hajnali hat órakor végül lezártuk a napot. Remek érzés volt végre teli “hassal” efeküdni. Már nem kellett délig forgolódni, hogy elaludjak. Elég volt két órát várnom.

Kellemes alvásom sajnos nem tartott sokáig. Negyed óra alvás után csöngetésre ébredtem.