A sötétség angyala – 17. Vége mindennek

Kitti: Jaj, Lejla, úgy hiányoztál! Zsolt azt mondta, meghaltál. De tudtam, hogy ez nem igaz. Te élsz! És jól vagy!
Lejla: Igen, remekül.

Mintha fel se tűnt volna neki, hogy megváltoztam. Úgy tűnik, ő meglátta a szép belsőt a bizarr külső mögött. Legördült az arcomon egy gyöngyöző könnycsepp, amit eltöröltem. Volt idő, amikor le is tagadtam volna, de most úgy éreztem: minek?

Kitti válla fölött apámat figyeltem. Ő is a könnyeivel küszködött.  Félig még mindig vámpírvadász volt, és le akart lőni. A másik fele pedig látta a törékeny kislányt a szörny karjai közt. A szörny nem bántotta a gyermeket, hanem gyengéden átölelte… és sírt! A szörny tud sírni!

Apa tekintete köztem és anya között vándorolt. Talán nem is vagyunk olyan rosszak, mint ahogy azt hitte. Talán nekünk is vannak érzéseink. És talán, de csak talán még mindig ott van valahol a régi Május Lejla, akit lehet szeretni.

Zsolt: Nem jöttök be?

Zsolt: Foglaljatok helyet! Tudom, hogy akármeddig kibírjátok ülés nélkül, csak legyen sötétség, de engem zavar, ha a vendégeim állnak. Kitti, te meg takarodj az ágyba!
Kitti: Nem fogok! Itt maradok, és nem tehetsz ellene semmit!
Zsolt: Ezért a stílusért még kapsz, kisasszony, de legyen!

Zsolt: Miért döntöttél úgy, hogy felkeresel? Tudtad, hogy…
Lejla: Igen, tudom. Féltem is ettől a találkozástól. De most muszáj volt.
Zsolt: Miért, történt valami?
Lejla: Megtámadtatok minket. A vámpírokat. Mi évtizedek óta próbálunk békében élni az emberekkel.

Lejla: Nézz csak rám! Kitti szinte testközelben volt velem, és meg se fordult a fejemben, hogy rátámadjak. Pedig ezt vártad volna egy vámpírtól, nem?
Kitti: Vámpírok léteznek?
Lejla: Itt vagyok, nem?
Kitártam a fogaimat. Kitti kissé összerezzent a készletemtől.

Zsolt: Tényleg azt lestem, mikor ugrasz rá. És készenlétben álltam, hogy megvédjem. De te olyan szeretetteljesen ölelted át! Hogy tudtál így uralkodni az ösztöneiden? Hogy tudtad elnyelni igaz természetedet?
Lejla: Nem vagyok szörny, oké? A vámpírok a negyvenes évek óta nem isznak élő emberből. Nem bántunk senkit, megvannak az alternatív módszereink.

Lejla: De amikor hadat üzentetek, a vezetőink úgy döntöttek, hé, mi értelme jónak lenni, ha senki se veszi észre?
Zsolt: Most azt akarod mondani, hogy bántani fogjátok az embereket? Megint?
Lejla: Én nem, bár elvárják tőlem. De figyelmeztetlek: meg fogom védeni magam! Azon túl én jó leszek, de a többiek nevében nem beszélhetek.

Lejla: De egy dolog fix: a te vadászaid okozták az egészet! Ha nem háborgatnátok a vámpírokat, most nem lenne senki élete veszélyben. Ezt jól megcsináltad, díjnyertes vámpírvadász!
Angéla: Lejla, elég!
Zsolt: Miért, Angi, mi a te verziód?

Angéla: Hát, igazat szól. Figyelj, tényleg le kéne állnod. Ha jót akarsz a lányunknak. Nem változott semmit. Most miért akarod azért büntetni, amiről nem tehet? Ez volt az egyetlen lehetősége, hogy ne haljon meg. Mint ahogy nekem és még elég sok vámpírnak is.
Anya szeme is könnybe lábadt. Ez ma egy ilyen érzelmes nap?
Zsolt: Jól van. Kiszálltam. Nem vagyok többé vámpírvadász.

Zsolt: Majd lelkiismereti okokra hivatkozok.
Kitti: Ne már! Május Zsoltnak van lelkiismerete? Ebből akár címlap sztori is lehetne!
Zsolt: Akármilyen hihetetlen, nekem is van szívem, még ha kicsit szőrös is. De ugye tudjátok, hogy itt is van hierarchia és én se vagyok a csúcsán.
Lejla: Akkor beszélek a főnököddel. Reinhart Róbertné, ugye?

Zsolt: Fogalmam sincs, honnan tudsz róla, de nem mehetsz a közelébe! Maradj itt, amíg el nem múlik a veszély! Féltelek.
Lejla: Nemrég még ki akartál nyírni!
Zsolt: Vak voltam.
Lejla: Nem érdekelnek így se az aggodalmaid. Felnőtt vagyok, azt csinálok, amit én látok helyesnek!

Angéla: Lejla, gyere vissza, de nagyon gyorsan!
De én már rohantam is el. Új küldetésem van: megtalálni Lujzikát és meggyőzni. Apát sikerült. Nincs rá garancia, hogy egy idegennel is ez lesz a helyzet, de meg kell próbálnom.

Ezer gondolat keringett a fejemben, ahogy betértem a közeli parkba. Meg kell találnom Reinhart Lujzát, hogy beszéljek a fejével. De első lépés megtalálni. Miért nem tudtam apától elkérni a lakcímét? Nem mintha megadta volna…

Jani: Mi újság, Lejla? Tudtál beszélni apáddal?
Lejla: Igen.
Jani: És, mire jutottál?

Lejla: Az ég adta világon semmire!
Jani: De… még… élsz.
Lejla: Mondjuk úgy, hogy nem ölt meg.

Lejla: Apa kiszállt, de gyilkossal több, vagy kevesebb mit számít? Naiv, kisgyerekes gondolat volt azt hinni, hogy apuci majd mindent megold. Apunak minden sikerül! Ilyet is csak egy ovis gondolhat.
Jani: Akkor most mi lesz?
Lejla: Mi lesz? Mi lesz? Beszélek még a fővadásszal. Reinhart Róbertné Lujzának hívják, nem ismered véletlenül?

Jani: Lejla, vigyázz!
És hirtelen elém ugrott. Minden olyan gyorsan történt! Ott volt a vadász egy bokorban elrejtőzve. De mikor megláttam már túl késő volt.

Eltalálta Jánost, az embert a vámpírokra tervezett söréttel. Van esélye a túlélésre? Egyáltalán, miért nem figyeltem jobban, ha már ilyen fejlett érzékszervekkel vagyok megáldva? Túlságosan el voltam foglalva.
Lejla: NEEE!!!

Amikor a vadász észrevette, mit tett, és hogy én is észrevettem őt, rohanni kezdett a Volkswagenje felé. Utána futhattam volna, de nem tettem, máig se tudom, miért. Talán jobb is így. Elvégre nekem a barátom mellett volt a helyem.

Jani nyakán a seb mély volt, de nem vérzett.
Lejla: Tarts ki!
Jani: Mindig is szeretni foglak.
Lejla: Ezt majd később megbeszéljük, de most kérlek, tarts ki!

Feltettem egy padra (nem volt nehéz egyáltalán, bár ez csak az én földöntúli erőm miatt volt), és odahelyeztem a fogsoromat a sebre, de nem ért semmit. A lövedéket eleve vámpírokra tervezték, így átalakításra esély sincs. Ezt sajnos be kellett látnom.

Nem, nem, nem akartam elhinni, hogy már nincs többé! Ide vezetett az egész háborúskodás. Egy embert megölt egy ember, még ha egy vámpír hibájából is.

Oli éppen arra futott.
Oli: Mintha erre éreztem volna egy vadász szagát. Nem láttad.
Lejla: De, igen.
Oli: Hol van?
Lejla: Elengedtem.

Oli: Hogy lehettél ilyen ostoba? Ők az ellenségeink!
Lejla: Mert ő meg a barátom volt, és mellette a helyem.
Oli: Háború van!
Lejla: Tudom.

Lejla: Meg kell találnom Lujzát.
Oli: Minek?
Lejla: Véget vetek ennek az egésznek… Megölöm.

Oli: Megölöd? Te? Mi történt a jó öreg pacifista Lejlussal, akit mindenki ismer és szeret? Aki a légynek se tudna ártani?
Lejla: Csak ha nem sikerül elkapni. Én bosszút akarok állni, az más. Jani ártatlan volt, és aki ezt tette, annak lakolnia kell. Vége.
Oli: De a bosszú nem old meg semmit. A haverod nem fog feléledni, ahhoz már késő. A bosszú, tudod egyenes út a Sötét Oldal felé.
Lejla: Ez nem Star Wars.

Oli: Akkor úgy mondom, te leszel csak rosszabb személy.
Lejla: Nem tudsz megállítani. Csak mondd meg, szerinted hol találom Lujzát!
Oli: Fogalmam sincs, hol van. Talán nézd meg a filmstúdiónál.
Lejla: Az kezdetnek nem rossz. Oda fogok menni.
Oli: Szerintem nem mész vele semmire.

Lejla: Azért megnézem. Ez Jani mobilja. Hívd fel az anyját! Karolinának hívják, őt hívd fel, hívd ide, és magyarázz el neki mindent! Mondd el, hogy a fia hős volt. Tedd büszkévé!
Oli: De Lej…

Nem tudta végigmondani, mert addigra már elrohantam. Már nem voltam az álcám biztonságában, de reméltem, hogy gyorsaságom pótolja azt. Az utcák viszont csatatérré változtak. Ennek most rögtön véget kell vetni, nem győzöm hangsúlyozni!

Közben elértem a stúdiót, és betörtem. Ott rögtön ember szagot is éreztem: ötven év körüli nő a szagokból ítélve, bár az erős és nagy mennyiségű parfüm tompította az érzékeimet. Bár a hangos szívdobogását semmi se tudta elnyomni.

Aztán megláttam magát az embert is. Igen, ő volt az, tagadhatatlan!
Lejla: Adja fel, Lujza!

Lujza: Most látsz, most nem.
A kezében volt valami zseblámpaféle.

Annyira emlékszem, hogy egy hatalmas fény gyúlt, majd elsötétült minden. De ez nem a barátom sötétség volt, hanem az emberkoromból ismert vak sötétség. Megvakultam!