A sötétség angyala – 3. Újjászületés

Zsolt: Akkor kezdjünk mindent elölről. Lejla miért nem jött haza tegnap este?
Ideges volt az aggodalomtól, a fiúk szinte már féltek tőle.

Márk: Elütötte egy autó.
Zsolt: Miféle autó?
Jani: Csak egy autó, semmi különös. De aki vezette, attól a csávótól kirázott a hideg és elájultam.
Zsolt: Hogy nézett ki?

Jani: Ez olyan hülyén hangzik.
Henrik: Azért mondd el, hátha fontos!
Jani: Halálsápadt volt, és a szemei se tűntek túl természetes színűnek. Albínónak néztem volna, de a haja barna volt, és…
Zsolt: És?

Jani: A szemei világítottak is és hegyes szemfogai voltak.
János arra számított, hogy Zsolt majd kineveti, és teljesen hülyének nézi, majd elmegyógyintézetbe csukatja. Ez lett volna a logikus. Ám ez nem történt meg. Zsolt csak még komorabban nézett rá.

Zsolt: Akkor teljesült legnagyobb félelmem.
Márk: Ön szerint… a koma… megölte Lejlát?
Zsolt: Rosszabb. A “koma” valószínűleg egy vámpír volt.
A fiúk legszívesebben nevettek volna, de látták, hogy Zsolt nem viccel.

Jani: Egy vámpír? Mint Dracula?
Zsolt: Igen, egy vámpír, de Draculát felejtsd el! Mindenki szerint csupán mesebeli lények, de én tudom az igazat. 30 éve próbálom kiirtani őket.
Három fiú: Miért?
Zsolt: Hogy miért?

Zsolt: Elmondom én miért! A vámpírok kártékony élősködők, akik csak azért léteznek, hogy vért szívjanak. Nincsenek érzéseik, csak egy: a szomjúság.
A fiúk összerezzentek.

***

Nem tudom, mennyi idő után egy idegen ágyban ébredtem, teljesen felfrissülten. Az ágy melletti digitális órára pillantottam. Vasárnap este nyolc óra volt. Tehát átaludtam majdnem egy egész napot!

A szobát elhagyva egy hatalmas nappaliban voltam. Kicsit régies volt, mint maga a szoba, de nagyon tetszett.
Vörös hajú lány: Szép jó estét!
Összerezzentem, majd a hang felé fordultam.

Lejla: Jó ég! Te… te egy vámpír vagy!
Vörös hajú lány: Ne már! Amúgy csak úgy szólok, de te is.
Lejla: Én is?
Tehát én is vámpír vagyok. Nem akartam elhinni. Igaz, teljesen másképp éreztem magam.

Nem tudtam, hol voltam, de úgy hallottam a forgalmat, mintha csak pár lépésre lenne.
Lejla: Nem, ez lehetetlen!
Vörös hajú lány: Látom, nem hiszed el. Ott a tükör, nézd meg magad!

Van egy olyan mítosz, mely szerint a vámpíroknak nincs tükörképe. Vagy ez nem igaz, vagy én nem vagyok vámpír. Sajnos az előbbi állítás teljesült, hisz a tükörben egyértelműen egy vámpírt láttam. Teljesen sokkot kaptam a látványtól, már ha a vámpírok tudnak sokkot kapni.
Lejla: Nem, nem, nem lehetek…
Vörös hajú lány: Vámpír.

Vörös hajú lány: Sajnálom, de az vagy.
A lány szinte élvezte a helyzetet.
Lejla: De az apám azt mondta, hogy a vámpírok nem éreznek mást, csak szomjúságot. De most annyi mindent érzek: félelmet, zavart, hideget… és persze szomjúságot is.
Vörös hajú lány: Hát sajnálom, de apuci tévedett. Vannak nekünk is érzéseink, elvégre valaha mi is emberek voltunk. Tehát ne félj, kislány, semmi bajod.
Lejla: De az Isten szerelmére, egy vérszívó dög lettem! Most is úgy érzem magam, mint húsz vérvétel után. Rosszabbul!

A lány erre hozott a konyhából egy zacskót, aminek a tartalma sötétvörös volt. Bizony csak egy dolog lehetett…
Vörös hajú lány: Bon appetit!

Hát, ez bizony nem paradicsomlé volt. Egy ideig vizsgálgattam a csomagot, majd felfedeztem rajta egy ismerős logót. Ez azt jelenti, hogy…
Lejla: Várjunk csak egy percet! Ti raboltátok ki az egyetem laborját. Onnan van ez!
Vörös hajú lány: Igen, és?

Lejla: Ezek adományok! Vannak, akik meghalnának enélkül!
Vörös hajú lány: Például mi, vámpírok. A vámpírok is szomjan tudnak ám halni. Nem tudtad?
Lejla: De apa szerint a vámpírok eleve halottak.
Vörös hajú lány: A kettő nem zárja ki egymást. De akkor inkább azt mondom, igyál, ha nem akarsz a jelen állapotnál halottabb lenni!

Eleinte nem akartam vért inni, de végül megtettem. Nem volt más választásom.  Az illata csábított, és az íze is jó volt. Ízlett a vér. Mekkora egy beteg, abnormális pszichopata lehettem. De a lány nem nézett annak. Sorstársam volt.

Közben bejött egy férfi vámpír is. Magas, barna hajú, jóképű.
Férfi: Na, hogy van az új lány?
Szép hangja volt, azonnal felismertem. Ő harapott meg és hozott ide.
Vörös hajú lány: Jól, csak új neki az egész vérszívósdi.
Férfi: Oli azt se tudta, mit jelent a vámpír szó, amikor csatlakozott. Mégis milyen jól van már vagy száz éve. [Majd hozzám] Na, jó, nincs az még száz, ne nézz így. Bár emberi éveket is beleszámolva már mind száz fölött vagyunk. Kivéve téged, és Angélát. Oké, látom sok ez neked most egyszerre. Menj vissza a szobába és pihenj!

Engedelmeskedtem. Bementem abba a szobába, ahol felkeltem, de nem feküdtem vissza, hanem hallgatóztam.
Vörös hajú lány: Elárulnád, hogy mégis miért tetted ezt? Meghibbantál, Ármin?
Ármin. Szép, különleges név.

Ármin: Elütöttem. Én okoztam a balesetet, ha nem változtatom át, meghalt volna. Mégis, mit tehettem volna?
Vörös hajú lány: Például hívhattál volna mentőt, mint más, normális emberek!
Ármin: Ha nem vetted volna észre, nem vagyok normális ember már közel kétszáz éve! Tehát marad, amit tettem. Nem bántam meg.
Vörös hajú lány: Jaj, ne játsszuk már az “öreg vadász, aki elütötte a beteg őzikét” című mesét.

Vörös hajú lány: Különben is, tudod, ki ez a lány? Ő Május Zsolt, a vámpírvadász, lánya. Tudod, hogy az apja hány vámpírt ölt már meg?
Ármin: Ezt mind tudom, de a lány nem az apja. Különben se Május a fővadász. Ő csak egy báb, más irányítja.
Vörös hajú lány: És ki volna az?

Ármin: Ebben segíthetne a lány.
Sötét hajú nő: Milyen lány?

Vörös hajú lány: Ármin átalakította Május Zsolt felnőtt lányát.
Sötét hajú nő: Idióták! Veszélyben vagyunk!
Ármin: Május nem tudja.

Vörös hajú lány: Lényeg az, hogy Ármin azt hiszi, hogy mivel megmentette az ifjabb gyilkost, az majd hálából segít legyőzni az apja főnökét,
Sötét hajú nő: Igaza van. Szükségünk lehet a segítségére.
Vörös hajú lány: Megnézem, hogy van a lány.

Vörös hajú lány: Te sírsz?
Lejla: Az életem egy katasztrófa. Egy szörny lettem. Soha többé nem láthatom a családomat. Hiányzik az apám, Natália, Kitti… és a kisbaba. Azt se tudom, fiú-e vagy lány.
Vörös hajú lány: Sajnálom.

Vörös hajú lány: Ármin jót akart.
Lejla: Hát, sok jót nem csinált, az fix.
Vörös hajú lány: Na, ne sírj már!
Nem sírni. Mintha az olyan egyszerű lenne.

Vörös hajú lány: Inkább fürödj meg! Megmutatom a fürdőszobát.
Nagyon kedves volt. Azonnal tudtam, hogy minden, amit apám valaha mondott a vámpírokról egy nagy nonszensz volt.
Lejla: Köszönöm. Egyébként a nevem Lejla.
Vörös hajú lány: Az enyém Kata.

***

Vettem egy nyugtató, meleg vizes fürdőt, majd felvettem egy fürdőköpenyt, amit találtam felakasztva. Aztán észrevettem a tükröt a falon, úgyhogy úgy döntöttem, belenézek, most már alaposan.

Amikor utoljára tükörbe néztem, még volt rajtam smink, amit az előző esti bulira kentem magamra. Attól még volt az arcomban egy kis élet. Most már teljesen sápadt voltam, úgy néztem ki, mint valami élőhalott. Aminek mondjuk az lehetett a teljesen egyértelmű oka, hogy az is voltam. A szívem legalább is már nem vert. Egy darabig néztem a szörnyet a tükörben. Ez volnék én.

Lejla: Egy vérszomjas, élőhalott szörny lettem!
Ököllel rácsaptam a tükörre. Kicsit túl erősen. A tükör hirtelen szilánkokra hullott.

Megvizsgáltam a kezemet. Arra számítottam, hogy elvágja a tükör, és a kezem vérezni fog. Ám ez nem történt meg. Egy karcolás se látszott rajta. Hirtelen valaki kopogott az ajtón. Összerezzentem.
Kata: Lejla, bejöhetek?
Lejla: Igen, gyere.
A tükröt nem fogom tudni örökre elrejteni. Amúgy is biztos hallottak. Kifinomult hallásunk van nekünk, vámpíroknak.

Kata: Nahát, nem csak a szobáját loptad el szegény Árminnak, hanem a fürdőköpenyét is?
Lejla: He?
Kata: Mivel Ármin képes volt megmenteni, kénytelen volt neked adni a szobáját. Ott ébredtél fel, nem emlékszel? Ő maga pedig a kanapéra költözött. Most meg ez a fürdőköpeny is az övé.
Lejla: Jaj, ezt nem tudtam.

A tükröt nem vette észre.  Dehogy nem! Arra terelődött a figyelme.
Lejla: Bocsi a tükör miatt. Nem akartam.
Kata: Jaj, már 80 éve mondjuk a grófnőnek, hogy le kéne venni. A grófnő nagyon pipa lesz, de majd elviszem a balhét.
Lejla: Köszi, kedves tőled. A grófnő?
Kata: Igen, a ház úrnője. Majd megismered. Jaj, miért is vagyok itt? Hoztam neked tiszta ruhát.

Miután felvettem az amúgy meglehetősen ronda színű ruhát, követtem Katát a főhelyiségbe. Árminon és Katán kívül volt még két eddig nem látott családtag: Kata ikertestvére, Olivér és a hírhedt grófnő… A nő elindult felém.
Kata: Ő Terézia, a grófnő.

Terézia: Látom, te vagy az új.
Az ő hangját hallottam a szobámból, és az alapján idősebbnek képzeltem. Kinézetre velem egykorú lehetett, de ez nem jelent semmit. Lehetett akár ötszáz vagy ezer éves is. A kérdésére bólintással válaszoltam.
Terézia: Mi a neved?

Terézia: Május Zsolt lánya?
Lejla: Attól tartok.
Terézia: Ironikus. Az apád már több száz fajtársunkat pusztította el.
Lejla: Bocsi.
Terézia: Ne szakíts félbe!

Terézia: Szóval, most azzá váltál, amiről apád megesküdött, hogy elpusztítja.
Lejla: Az élet kész szívás.
Terézia: Még mindig nem fejeztem be!  Tudod, apád nem a legfőbb ellenségünk. Egy ismeretlen vadásznak dolgozik. A te dolgod lesz megtalálni és elkapni a fő vámpírvadászt.
Női hang: Azt már nem!

Mindenki a hang felé fordult. A nő határozottan állt ott. Vámpír volt, és így még nem láttam. De a hangja, az arca… a gyermekkoromat idézték. Életem legkedvesebb alakja volt, akit mindennél jobban szerettem.

Lejla: Anya!