A sötétség angyala – 10. Hullócsillag

Elég koszosak voltak a ruháim, ezért lecseréltem őket.
Ármin: Lejlus, gyere csak ide! Gyönyörű csillagos egünk van ma este. Nézd meg!

Lejla: Tényleg szép. Főleg így távcsővel.
Ármin: Az a hiúz. Magyarországról egész évben látható.
Lejla: Aha.
Én egy hiúzt se tudtam kinézni belőle, pedig a hiúzok a kedvenc macskaféléim.

Ármin mutatott nekem még néhány csillagképet, és mindről elmagyarázta, hogy mi az tulajdonképpen. Nagyon értékeltem a tudását. Én világ életemben reménytelen voltam földrajzból és minden határterületéből. Azért egy dolgot még én is fel tudtam ismerni.

Lejla: Hullócsillag! Kívánjunk valamit!
Én azt kívántam, hogy kapjak egy választ a kérdésemre: Ármin vagy Jani az igazi? Tudom, Janit már régen láttam, de ha ő a válasz, megkeresem.

Ármin: Te mit kívántál?
Lejla: Nem mondhatom el! Akkor nem teljesül.
Ármin: Ez badarság. Én azért elmondom, mit kívántam. Azt, hogy Juliskám túlvilági élete boldogságban teljen.
Lejla: Nagyon szeretted, ugye?

Ármin: Igen, és nagyon hiányzik. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Nem láttam olyan szép arcot se előtte, se azóta. Gyönyörű selymes sárga haja és kék, álmodó szemei voltak.
Lejla: Nem lehetett annyira tökéletes.
Már a holtakkal szemben is féltékeny vagyok?

Ármin: De hidd el, az volt!
Lejla: Nem hiszek neked.
Ezzel választ kaptam a kérdésemre. Árminnal esélyem sincs. Mit ér egy ilyen 21. századi kamaszkorból frissen kilábalt tök átlagos csitri a tökéletes selymes hajú, kékszemű megtestesült tökélyhez képest? Még így is, hogy vámpír vagyok. Jobb lesz feladnom.

Szerintem kicsit látványosan kenődtem el, de Ármin úgy tett, mintha észre se venné. Hozzáteszem, elég gyenge próbálkozás volt a részéről.
Ármin: Nem jössz a klubba?
Természetesen a vámpírok búvóhelyére gondolt. Így szoktuk magunk között emlegetni. Ebben az elnevezésben nincs semmi feltűnő, így ha emberek is hallják, hogy beszélgetünk nem gondolnak semmire.

Lejla: Miért? Mi lesz ott?
Ármin: Különleges retróbuli. A nyolcvanas éveket fogja idézni.
Lejla: Ezerkilencszáz- vagy ezernyolcszáznyolcvanas? Esetleg korábban?
Ármin: 1980-as. Nos, megtisztelnél azzal, hogy csatlakozol hozzám?
Lejla: Még szép! Még sose voltam retróbuliban, pedig mindig is szerettem a 80-as évek zenéjét. Kata biztos jó számokat fog játszani.***

Igazam volt! Kata valóban jó zenéket adott, bár a nagy részét életemben nem hallottam. Ármin viszont nagy tudója volt ennek is. El tudom képzelni, hogy a 80-as években a szüleimhez hasonló korúakkal együtt bulizgatott. És az is lehet, hogy olyan egész fura göndör frizurája is volt.

Oli: Ármin! Lejlus! Gyertek ide!
Ármin: Gyerünk!

Oli: Legnagyobb örömömre szolgál, hogy eljöttetek.
Ármin: Korábban is jöttünk volna, ha a kis álomszuszékot sikerült volna hamarabb kipaterolni az ágyból.
Lejla: Ha-ha. Ez nem vicces.

Ármin: Jaj, ne legyél már ilyen kis durcás.
Nemcsak a halott feleségét szereti még mindig, de komolyan se vesz. Mellesleg Oli és a barátnője is nevettek rajtunk. De nincs para, túlélem, elvégre halhatatlan vagyok.

Oli: Egyébként, ha már eljöttetek, bemutatom a gyönyörű barátnőmet. Ármin és Lejla – Imola, Imola – Ármin és Lejla.
Imola: Örvendek.
Ármin és Lejla: Mi is.

Szemmel láthatóan Árminnak se volt kimondottan szimpatikus a nő. De Olivér kedvéért tűrtük. Még akkor is, amikor szerelmeseink az “én meg kétszer annyira szeretlek” című játékkal kezdtek minket lefárasztani. Kíváncsi voltam, hogy ki elégeli meg elsőként: Ármin vagy én?

Hát, Ármin volt az! De szerencsére nem veszítette el a türelmét, csak témát váltott:
Ármin: Jó a buli, ugye?
Imola: Igen, imádtam a nyolcvanas éveket. És te, Lejlus, hogy élted meg az időszakot?

Hát, erre mit mondjak? Először is, miért hív ez a nő Lejlusnak? Csak a hozzám közel állóktól tűröm el. Másrészt meg mindenki élvezte az időszakot, állítólag. Én pedig ugye csak 1992-ben jöttem a világra.

Lejla: Hát, a zene jó volt.
Oli: Lejla még fiatal.
Imola: Én is fiatal vagyok. 98 éve 22.
Ármin: Lejla meg fél éve húsz.

Imola: Cöh. Csecsemő.
Ármin most már tényleg megunta a csajt, aki enyhén szólva se normális.

Ármin: Azt javaslom, hagyjuk magukra a szerelmeseket. Gyere táncolni!
Lejla: Remek ötlet!

Gyors, pörgős szám ment, amire imádok táncolni! Főleg Árminnal, bár ő úgy tűnik, csak legjobb haverként jöhet számításba.
Ármin: Téged is idegesít a hölgy?
Lejla: De még mennyire! Azt hiszi, mindent tud a maga 120 évével.
Ármin: Én annál öregebb vagyok.

Lejla: Akkor lehet, hogy engem is komolyabban fogtok venni, ha már túlléptem a 10. X-et?
Ármin: Anyád sincs még 100 éves, mégis milyen jól elvan velünk, vénekkel. És mi téged is komolyan veszünk.
Én nem úgy vettem észre. Sajnos Árminról le kell tennem. Ő csak Júliát fogja szeretni az idő végezetéig. Nekem pedig itt van Jani. Remélem, tudna szeretni egy vámpírlányt. Bár valószínűleg, ha meglátna, félne tőlem és szólna valamelyik helyi vámpírvadásznak. Apám már biztos tartott neki felvilágosítást vámpírügyben.

Idő közben ideért anyám és Dani is. Pont anya mindenkori kedvenc számára! Nem is kérdés, hogy vad táncolásba kezdtek. Anyám újabban egész fiatalos.

Angéla: Sziasztok, fiatalok.
Lejla: Sziasztok. Jó a buli?
Angéla: Ó, remek! Imádtam ezt az együttest! Az összes kazettájuk megvolt. Mondtam már?
Lejla: Legalább ötvenmilliószor.
Erre mindenki nevetésben tört ki. Még én is.

A buli többi része remek volt. Mindenki táncolt mindenkivel. Oli anyuéknak is bemutatta az új nőjét, de ők se voltak elragadtatva tőle. Ez viszont mellékes. És igen, még a DJ is beszállt egy kicsit táncolni egy szám erejéig.

Már napkelte után értünk haza, jó fáradtan.
Dani: Szerintem tegyük el magunkat a következő éjszakára.
Angéla: Jó ötlet. A napkeltével én is kezdtem megérezni a fáradtságot. Szép álmokat mindenkinek.

Én viszont képtelen voltam elaludni. A régi családomra gondoltam, akiknek valószínűleg hiányoztam. Természetesen az immár féléves öcsém vagy húgom is eszembe jutott, akit még csak nem is láttam. Illetve egy-két ultrahangfelvételt igen, de azok úgy néznek ki, mint a pacal. Vajon milyen lehet a gyermek élőben?

De a legfontosabb viszont az volt, hogy Jani is gondol-e rám?