A Sötétség Angyala 2.,  Történetek

A Sötétség Angyala 2. – 4. A váratlan megmentő

Egy bár pultjánál ücsörögtem legcsinosabb ruhámban, egy pohár víz társaságában. Ez volt az egyetlen dolog az étlapon, amit még az én elhalt gyomrom is lent tud tartani. Úgy döntöttem, adok egy esélyt Kata javaslatának. Bár minden procikám tiltakozott ellene, úgy döntöttem, találok magamnak egy alkalmi partnert. Ki tudja, mi lesz belőle?

Nem is telt túl sok időbe, hogy valaki észrevegyen.
– Szia, szépségem. Csak így egyedül? – kérdezte a férfi.
– Úgy tűnik.
– Nem baj, ha csatlakozom?

Alig húsz perc telt el, és félrevonultunk a mosdókhoz egymásnak esni. Vadul csókolóztunk, simogattuk egymást, a világ pedig egy pillanatra megszűnt. Nem gondoltam semmire, csak sodródtam az árral. Ez persze nem tartott sokáig.

A férfi egyszer csak a szemembe nézett, majd előrántott egy kést.
– Vámpírfogból van – magyarázta. – Azt hiszem, csináltatok egyet a tiédből is.
Megfagytam. Valahogy sejthettem volna, hogy pont egy vámpírvadász fog észrevenni. És most itt vagyunk kettesben, szemtanúk nélkül. Csak annyit tudtam, hogy valahogy ki kell jutnom ebből a helyzetből.

Gondolkodás nélkül beletérdeltem az érzékeny pontjába, majd elfutottam. Hogy hova fussak, nem voltam benne biztos. Csak azt tudtam, hogy ahol van egy vadász, ott általában van több is.

És igazam is volt! Feltűntek többen is , és mind engem követtek. Volt, aki autóval, volt, aki gyalog. Hirtelen nem érdekelt, ki lát meg, minél gyorsabban el akartam tűnni. Akkora túlerőben voltak, hogy felvenni a harcot értelmetlen lett volna.

Egyszer csak találtam egy régi, elhagyatottnak tűnő raktárt. Valamiért úgy döntöttem, ott elbújhatok. Úgyhogy arra vettem az irányt.

Pont a bejáratnál ért utol az egyik üldözőm. Megragadott, én pedig reagáltam. Szörnyen rosszul esett, hogy ismét ölnöm kellett, de nem volt túl sok választásom. Vagy ő, vagy én. Legalább is így próbátam nyugtatni magam, miközben mart a lelkiismeretfurdalásom. Ismét egy álmatlan nappalra számítottam.

Beljebb mentem a raktárban, és persze a többi vadász is odaért. Más kijárat nem volt, mint ahonnan bejöttem. Sarokba voltam szorítva. Magamban el kezdtem gondolkodni azon, hogy hány vadásszal tudnék végezni, mire egy megöl engem. Talán túl kevéssel. Talán ezúttal tényleg vége van. Így hallgasson bárki is Katára!

Ekkor a raktár felső szintjén mozgást hallottam. Felnéztem, és egy pária vámpírt láttam megjelenni. Vajon segíteni jött, vagy újabb problémát fog jelenteni? A válaszban még akkor se voltam biztos, amikor a vámpír leugrott az emeletről a vadászok közé, és rögtön ki is csavarta a nyakát kettőnek. Az egyiküknek fel is kapta a fegyverét.

Ekkor, hol a fegyverrel, hol a fogaival, megölte a többi vadászt is. Úgy tűnik, a páriák tényleg sokkal erősebbek, és talán ellenállóbbak, mint a hozzám hasonló vámpírok. A kérdés már csak az volt, hogy fog-e tudni uralkodni magán, ha egyszer elfogytak a vadászok? Illetve volt egy még fontosabb kérdés is: barát vagy ellenség ez a fiú?

Végül meghalt az utolsó vadász is, így csak én voltam a raktárban, és ez a titokzatos idegen. Megállt egy helyben, elejtette a pisztolyt, és rámnézett. Valahol mintha már láttam volna.
– Szia, Lejla – köszöntött. – Valahogy már az első találkozásunkkor is sejtettem, hogy nem vagy egészen ember.

A hangjáról felismertem. Hát persze! Másképp nem is alakulhattak volna a dolgok, és más nem is lehetett az én váratlan megmentőm.
– Erik? – döbbentem rá.
Erik viszont váratlanul nekem ugrott. Egy pillanatra összerezzentem.

Azonban nem bántott, csak… megcsókolt? Ez teljesen a semmiből jött.
– Fúj, mi a fene ütött beléd? – kérdeztem, ahogy ellöktem.
Nem mintha rossz lett volna, de talán nem így kellene köszönteni, miután egyszer volt egy egyórás beszélgetésünk öt évvel ezelőtt. És különben is, mi a fene történt?

– Bocs, tudom, hogy ez lehetett életed legtraumatikusabb élménye, ami miatt évekig pszichiáterhez kell majd járnod – kért bocsánatot Erik. – De valahogy meg kellett szabadulnom a bennem maradt feszültségtől. Különben téged is megtámadtalak volna, és azt nagyon nem akartam volna. Az én fajtám tízszer olyan erős, mint a tiéd.
– Oké, de ez… kvázi rokonok vagyunk!
– Dehogy vagyunk! – legyintett. – A nagynéném hozzáment az apádhoz, so what?

– Vagy rögtön anyáddá is fogadtad? – kérdezte szarkasztikusan. – Az oké, hogy tinimami volt, de ennyire azért már túlzás lenne.
– Jó, de a nagynénédnek van is egy közös gyereke az apámmal, aki nekem a féltestvérem.
– De nem az a fél, amihez nekem közöm lenne. De mindegy is. Mint mondtam, a csók csak feszültséglevezetés volt, és nem egy ürügy arra, hogy felrángassuk a családfáinkat. De megígérem, soha többé nem fog előfordulni. Inkább veszek majd egy boxzsákot, még mielőtt még több őrültséget követnék el.

– Inkább azt meséld el, hogy mit keresett ez a sok vámpírvadász a házamban?
– A… házadban? – kérdeztem döbbenten.
– Hát, a főbérlők általában egy pillantást vetnek a koponyámra, és már rohannak is sikítva. Úgyhogy kénytelen voltam kivenni ezt a kecót. Végül is nem rossz. Szép tágas, és nem cseszegetnek minden hónapban lakbérért.
– A többi pária is itt lakik? – kérdeztem. Talán nem kellett volna, Erik ugyanis láthatóan dühös lett.

– Pária? Jaj, de imádom azt a cuki kis becenevet! Elvégre kell egy kis plusz emlékeztető arról, hogy mi csak ilyen másodrendű vámpírok vagyunk.
– Jaj, nem akartalak megbántani! – kértem bocsánatot. – Csak… más megnevezést még nem hallottam erre az állapotra.
Erik váratlanul elnevette magát. Pedig nem mondtam semmi vicceset.

– Nyugi, részemről oké – nyugtatott. – Én még a páriák között is egy úgymond… pária vagyok.
– Ezt hogy érted?
– Nem akartam részese lenni Viktor nagy tervének a szép új világáról, ahol újraértelmezi, mit jelent vámpírnak lenni. Elvégre én csak egy báb lettem volna az ő magánhadseregében és… mondjuk csak azt, hogy sose kértem, hogy ezt tegye velem.
– Úgy tűnik, mintha haragudnál rá.
– Nem kifejezés!

– Az a féreg tönkretette az életemet! Soha többé nem láthatom a családomat, ott kellett hagynom az egyetemet, és el nem tudom képzelni, hogy valaha is lesz barátnőm. Vagy akár csak egy sima, plátói barátom. Úgyhogy ha legközelebb látom a kedves Viktort, meg fogom ölni.
– És az mit oldana meg? – kérdeztem.
– Most hogy mondod…

– Hát, igen. Utána is ugyanilyen magányos lennék, de legalább valaki el fogja nyerni méltó büntetését érte. Az a valaki pedig egy Viktor nevű felsőbbrendűség-érzetes féreg.
– Amúgy teljesen egyedül élsz ebben a raktárban?
– Nem, van egy rakás képzeletbeli barátom is! – vágta rá Erik, majd elindult felfele a lépcsőn.
Amikor utoljára találkoztunk, akkor is volt egy humora. Mostanra viszont egyenesen cinikus lett. Talán, a helyében én is az lennék.

– De igen, már évek óta én vagyok ennek a birodalomnak az egyeduralkodója – folytatta Erik. – Nagyjából csak akkor hagyom el, ha vadászni megyek.
– Egyenesen… emberekből? Mindig?
– Jaj, ne legyél már álszent! Láttam, ahogy megcsapoltad az egyik vadászt. Lehet, hogy csak az egyikünkről mondanád meg ránzésre, de mindketten szörnyek vagyunk.
Az csak önvédelemből volt, de ebben a megőrült világban talán nem kellene annyira ítélkeznem.

– Tudom, csak… Nem tudom elképzelni, hogy ez valaha könnyebb lesz – sóhajtottam.
– Amúgy ne aggódj, az esetek nagy részében nem ölöm meg őket – mosolyodott el a fiú, miközben belökte egy helyiség ajtaját.
– Mi? Azt hogyan? – lepődtem meg – Nekem azt mondták, lehetetlen megállni.
– És ezért gondolom nem is próbáltad.

Beléptünk a szobába, és Erik rögtön leült egy kanapéra. Kicsit meglepett, hogy egy ilyen szépen berendezett szoba is van ebben a régi raktárban. Mellesleg volt a szoba közepén lévő asztalon egy árammal ellátott számítógép is.
– Amúgy nagyon nehéz, de megvannak rá a technikák – folytatta Erik. – Elvégre gondolj csak bele! Az új vámprok is úgy készülnek, hogy szádba veszel egy kicsit egy ember véréből, összekevered a fogaidból termelődő méreggel, és visszaengeded belé. Aztán az a mérgezett vér reakcióba lép a tiszta vérrel, és puff! Új vámpír. Bár lehet, hogy ott a nem lenyelés a titka a megállásnak. Vagy hogy tényleg csak egy kevés kell?

– Nem tudom, még sose tettem senkit vámpírrá – vontam vállat.
– Én se. Nem is lennék olyan gonosz, csak szeretem tudni, hogyan működnek a dolgok.
– Ha már a dolgok működéséről van szó… Hogyan szerzed az áramot ezekhez a kütyükhöz…?
– Csak az áramot, vagy a folyóvizet és a netet is tudni akarod?
– Várj, van internet hozzáférésed is?
– Hát naná! Ez az egyetlen ablakom a világhoz.

– Jó, de hogyan szerezted?
– Nem túl legálisan. De, nélküle talán meg is őrülnék itt.
Amit el is tudok képzelni. Szegény Erik, öt év alatt itt volt, teljesen egyedül? Ezt nem érdemli meg senki. Számítógép ide vagy oda, nem is értem, hogy bírja.

– Azt elhiszem. Tudod… ha szeretnél beszélgetni valakivel, nem sietek sehova.
– Naná, hogy nem! Elvégre már jön fel a Nap.
– Mi? Már? – kérdeztem.
– Hát, nyár van.

Odaléptem az ablakhoz. Valóban jött fel a Nap. Nem igazán terveztem a következő estig itt maradni ebben a raktárban, de nem volt más választásom. És ez a legfőbb oka annak, hogy a vámpírok utálják a nyarat.
– Kölcsönadom az ágyamat szivesen – javasolta Erik. – Elvégre van itt nekem kanapé és padló is. Még nem tudom, melyiket válasszam.
– Ez… kedves, hogy felajánlod.

– Vagy mi az, félsz, hogy a gonosz pária lemészárol és feldarabol álmodban? – viccelt.
– Jaj, dehogy. Csak nem akarlak terhelni.
– Én viszont olyan ritkán vagyok terhelve vendégekkel, hogy jól jön a változatosság.

– Hát, végül is régen voltam már ottalvós buliban – mosolyodtam el.

5. Barát vagy ellenség?

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Jaj, Erik tök rendes! 🙂 Igazi barátnak és majdnem-rokonnak való.
De, attól félek, hogy ez azt is jelenti, hogy előbb-utóbb elveszítjük. 🙁 Nem akarom, hogy úgy járjon, mint Jani! Őt is kedveltem az első évadban, erre kinyírtad! 😀

Ruby
4 évvel ezelőtt

Naaagyon lassan, de haladok most már az olvasással. Szóval egyszer csak eljutok majd a végére… 😀
Erik megjelenése kifejezetten tetszik, örülök neki, hogy ebbe az irányba indultunk el, mert valahogy olyan frissesség érzése van ennek a szálnak vele. Kíváncsi vagyok, fontos lesz-e még ő is.
Csak szegény karakterek mind olyan kis csúnyácskák a vámpírság miatt, hogy sajnálom őket. :’D
Mindenesetre olvasok tovább majd, és jelentkezni fogok mindenképp!

Ahsoka1994
Ahsoka1994
4 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Ruby

Szia Ruby! Köszi szépen az értékelést. 🙂 Mondjuk csak azt, hogy meglesznek még Eriknek a pillanatai.