Az Yliris Szövetség

Az Yliris Szövetség – 6. Közel a célhoz..

Picture

Másnap délre elérték Starlight Shores elejét. A hóban furcsának látszottak a pálmafák az út szélén, és nem látszott, hogy ez egy nagyváros lenne. Sean éppen kutya alakjában ballagott, mert így gyorsabban haladt és kevésbé fázott.
– Ez Starlight Shores? – kérdezte Sarah a kutyától, aki válaszképpen vakkantott egyet. Ez igent jelent.
Picture

Egy közeli kihalt játszótérre mentek, és leültek egy padra. Sean a hóba ült le, és figyelt. Rebecca nem akarta, hogy átváltozzon, mert ha valaki meglátja, hamar híre megy az esetnek.
– Mi lesz a következő lépés? – kérdezte Sarah.
– Szerzünk kaját, meg valami szállást – felelte Rebecca, miközben dideregve összehúzta magát – kifogyott az összes élelmünk, és egyre hidegebb lesz.
– Közelebb kerülhettünk a jégkirálynő palotájához – morfondírozott barátnője, majd felállt – induljunk!
Picture

Egy kicsi házhoz érkeztek, amiről kiderült, hogy vendégház. Sarah már ment is beszélni a tulajdonossal:
– Üdvözlöm, Sophia Brooks vagyok, a barátnőm, Regina Patterson ott hátul van – nézett hátra. Rebecca kicsit lemaradt, de hamarosan felbukkant, Sean pedig a postaláda mellett nézelődött – a kutya pedig… Bob. Szóval, szeretnénk egy éjszakát itt tölteni.
– Értem – bólogatott a tulaj, majd fejben számolni kezdett – aszongya, két fő, plusz a kutya… ez összesen ezer simoleon lesz.
– Rendben – kutakodott a lány a hátizsákban, és a nő kezébe nyomott ezer simoleont, aki a fejét csóválta.
Picture

– Fejenként – vigyorgott, mire a lány megrökönyödött arccal azt felelte, meg kell beszélniük.
Odament Rebeccához, és beszámolt az összegről.
– Háromezer simoleon? – kerekedett el a lány szeme – ugyanennyivel indultunk el, ebből már elköltöttünk kétszázat kajára Moonlight Fallsban, – indulás előtt bementek a kisboltba élelemért – aztán százötvenet hátizsákra – Seannak – de ezen kívül nem költöttünk semmit!
– Izé… Twinbrookban is vettünk kaját – jutott Sarah eszébe a költekezés – az plusz kétszáz.
– Nem tudjuk kifizetni! – suttogta Rebecca idegesen – valamit adjunk oda neki!
– De mit?
– Nem tudom, valamit, ami felesleges!
Picture

Sarah magabiztosan bólintott, aztán odament a tulajhoz:
– Rendben, hát az eredeti összeget nem tudjuk kifizetni, de tudunk adni helyette mást!
– Mit? – kérdezte bizonytalanul a nő.
– Van egy… teljesen jó állapotban levő fényképezőgépem… – ajánlotta fel a gépet, de a tulajdonos megrázta fejét – van egy jól működő korcsolyacipőm… nekünk csak a helyet foglalja, de maga biztos tudná használni.
– Nem érdekel a korcsolya – szögezte le a tulaj – másvalami?
– Nejlonzacskó? Ceruza? Vizespalack? Kutyakaja? – kérdezgetett reménytelenül, de a nő csak a fejét rázta – sátor? – szaladt ki a száján végül.
Erre a tulajdonos felkapta a fejét. Ezért Sarah már nem mondhatta, hogy nem eladó.
Picture

– A sátor érdekelne. Belőlük csinálok terítőket – mesélte a nő, mire a lány igyekezett nem furán nézni rá – elfogadom, ha mellé még adnak… Háromszáz simoleont.
– Rendben – sóhajtott Sarah, miközben tudta, Rebecca hamarosan megöli.
Kifizette a pénzt, odaadta a sátrat, és beengedték őket a házba.
Picture

Amint bementek, és a tulajdonos elment, Sean visszaváltozott emberré.
– Gratulálok, sikerült elalkudnod a sátrunkat – mosolygott kényszeredetten – mostantól te leszel az üzletemberünk.
– Jól van, na – védekezett Sarah – nem jutott jobb az eszembe. Semmi mást nem fogadott volna el!
– „Valamit, ami felesleges” – dünnyögte Rebecca, miközben levette a kabátját – érdekesen értelmezted. Sikerült odaadnod azt, ami a legfontosabb.
– Majd építünk iglut, vagy nem tudom! – vágta rá sértődötten Sarah – legalább azt megoldottam, hogy itt aludjunk!
– És ez nagyon is jó – bólogatott Sean – nem kell odakint fagyoskodnunk. Az a probléma, hogy a házat nem vihetjük magunkkal mindenhova, érted?
Picture

Bementek a hálószobába, ahol Sean megmutatta a drágakövet. A kő vakítóan kék volt, ráadásul világított.
– Nincs kétség – mondta Rebecca – ez egy földönkívüli – kő. Vigyázzunk, mindjárt ránk támad!
– Dehogy! – nevetett Sean – ez a kulcs a jégkirálynő birodalmához. Pontosan nem tudom, hogyan működnek ezek a kulcsok, talán egy bizonyos helyre kell rakni őket, hogy kinyíljon a kapu.
– Ettől eltekintve, ez milyen fajta drágakő? – érdeklődött Sarah.
– Holdkő lehet – nézegette barátnője – de nem vagyok benne biztos.
Picture

Miután ettek egy keveset, Sarah bement a hálószobába, Rebecca és Sean pedig ottmaradtak a kanapén.
– Sean – szólalt meg hosszú hallgatás után a lány, mire a fiú biccentett – csak arra gondoltam, hogy… mennyit láttál, amikor a kutyám szerepébe bújtál?
– Hát, körülbelül négy hónap alatt nem sokat – vonta meg a vállát Sean – azt rögtön láttam, hogy nagyon nagy a szíved, és könnyen megbocsátasz másoknak. Amikor Sarah nem jutott haza, te már lefekvéshez készültél, de teljesen természetesnek vetted, hogy ott aludjon nálad.
Picture

Rebecca nyelt egyet.
– És… kedveltél? – nyögte ki.
– Kedvellek most is, sőt – mosolygott Sean – szeretlek.
A lány úgy érezte, menten elájul. Főleg, mert ő is így érzett a fiú iránt. Amióta megtudta, hogy a kutyája egy sim, és meglátta az említett simet… körülbelül azóta. Lám, vannak még csodák. A következő pillanatban Sarah kikiabált a hálószobából:
– Rebecca, Bundásbarát, gyertek! Találtam valamit!
Picture

Mindketten bementek a szobába, ahol Sarah az asztalnál ült, kezében egy újsággal. A cím a következőt hirdette: „Nyomára akadtak a három eltűnt személynek”. Seant azonban nem ez érdekelte.
– Mióta is hívsz Bundásbarátnak? – ráncolta a homlokát.
– Mától – vont vállat a lány, és olvasni kezdte a cikket – „A múlt héten eltűnt Rebecca Petersont, Sarah Brownt és kutyájukat, Broncot lencsevégre kapták a Sunset Valley mellett elterülő Moonlight Fallsban, amint egy könyvtárból menekülnek ki. A később megvizsgált számítógépen a Sunset Valley híreket nézték meg, ezek szerint tudják, hogy keresik őket. Semmiféle Rebeccát nem láttunk errefelé, nyilatkozta a helyi lakos, Pip Goodfellow, és ha jót akarnak maguknak, ne is keressék őket! A nyomozás továbbra is folytatódik.”
Picture

Sarah befejezte a felolvasást és felállt. A reakciók különbözőek voltak.
– Valahogyan jeleznünk kéne a köszönetünket Goodfellowéknak – töprengett Rebecca.
– Mennünk kell, sürgősen – reagálta le a helyzetet Sean – csomagoljunk!
– Várj, mi van? – kérdezte némi fáziskéséssel Sarah – én innen nem mozdulok! Végre száraz helyen aludhatunk, igazi ágyban, erre te azt mondod, menekülnünk kell. Miért?
– Mert ha ebben az újságban benne vagyunk, ráadásul itt találtuk, ebben a vendégházban, az azt jelenti, hogy a tulaj már tudja, mi vagyunk azok – magyarázta a fiú – elvégre egy sátrat adtál neki pénz helyett. Mennünk kell.
Miután a lányok alaposabban végiggondolták a helyzetet, rekordgyorsasággal csomagoltak és tűntek el.
Picture

Futva mentek fel a hegyre, remélve, hogy senki nem látja meg őket. Azt nem tudták, mi lesz velük, ha megtalálják őket, de teljesíteni kellett a küldetésüket, hogy megtalálják a jégkirálynőt, és visszaállítsák a normális évszakokat.
Picture

Egy tónál álltak meg pihenni, addigra besötétedett, esni kezdett a hó, és még hidegebb lett. Sátor híján neki kellett látniuk iglut építeni. Fáradalmas munka volt, és számolniuk kellett azzal, hogy így elég egyértelmű nyomot hagynak maguk után. Nem érdekelte őket. Közel voltak Appaloosa Plains határához, és nem adták fel.
Picture

Valakinek muszáj volt őrködnie, és Rebecca szerette volna kezdeni. Két óra múlva Sean kijött, és a reszkető lányhoz ment.
– Menj be nyugodtan – mondta neki, Rebecca tagjai azonban elgémberedtek. A fiú átkarolta, és magához húzta. A lány rögtön melegséget érzett szétáradni a testében. Végül Sean elengedte, és Rebecca bement az igluba.