Vegytiszta – Írta: kocsarpi

Pangó némaság borította az éjszaka köntösébe burkolózott lakásomat, melynek lágy sötétségét megtörő lámpák fényei halványan buktak át a félig lehajtott redőnyök alatt. Nemrég adtam át magam az álomnak, mert korábban néhány közeli barátommal egy vacsorapartin vettem részt.

Picture

Mélyen aludtam, amikor a telefonom hívást jelzett. Értetlenül pattantam fel az ágyból és a képernyőre pillantva láttam, hogy Ő hív. Életem szerelme, akivel az elmúlt egy évben viharossá vált a kapcsolatunk, majd egy téli estén elváltak útjaink. Most pedig már nyár volt és hajnali két óra tizenhárom perc. Nem értettem, hogy miért kereshet, de tudtam, hogy komoly gond lehet. Mély levegőt vettem, majd lassan a képernyőhöz érve felvettem a telefont és átadtam magam a kétes érzésnek, amit kiváltott belőlem.

Picture

– Szia – hallatszott a telefonba egy megtörten elkeseredett hang.
– Szia – válaszoltam miközben a szívem hevesen zakatolni kezdett.
– Hol vagy? – kérdezte remegő hanggal.
– A lakásomban – válaszoltam idegesen – mi történt?
– Nem tudom – mondta zokogva – nem nagyon emlékszem…
– Hol vagy most? – kiáltottam a telefonba aggódva, miközben kipattantam az ágyból és ruhák után kezdtem kutatni.
– A John Jay parknál a 76. utcában, nem tudom, hogy kerültem ide… könyörgöm, gyere el értem – hadarta zokogva.
– Azonnal megyek, indulj el a lakásom felé – csaptam le a telefont, majd kirontottam az ajtón.

Picture

Az esőcseppek apró kavicsokként csapódtak az autóm acéltestének miközben érte száguldottam. Éreztem, hogy még a korábban elfogyasztott alkoholos italok befolyásoltsága alatt állok mégis szinte repült alattam a fekete gépjármű. A lámpások fénye atomokra esve folyt el az ablakokon, a fák pedig sorakozva suhantak el mellettem. Repültem. Felgyorsult a világ. Könnyes szemekkel rohantam a vesztem felé. Az kocsi gyorsult egy fa pedig közeledett…

Picture

Végül megérkeztem. Megálljt parancsolt a természet egyik csodás teremtménye, aki egy pillanat alatt megfosztott szárnyaló szabadságomtól. Fázni kezdtem. Talán a lelkem lángjai kezdtek kihunyni és velük együtt szívem megállni. Életem huszonöt éve elkezdett leperegni a szemeim előtt. Úgy folytak át az elmémben az emlékek, ahogyan valamilyen langyos, vörös folyadék kezdte láztatni az arcomat. Most, így a halálom előtt újra szembe kell néznem a félelmeimmel és a fájdalmaimmal. Azokkal a fékezhetetlen gondokkal, amelyek ide sodortak.

Picture

Most már halkan kopogtak az esőcseppek az autómon… Emelkedni kezdtem. Lassan, lágyam emelkedtem ki a testemből. A lelkem atomjaira kezdett széthullni, majd egy fénycsóvaként elrepültem a végtelen felé.

Picture

Egy hatalmas, sűrű, kék köddel átszőtt vaskapu előtt álltam meg. Mérgesen meredtek rám a bástyákon ülő, márványból kifaragott vízköpők. Az egyik rám szólt, hogy várjak, még nem léphetek be a kapu mögött rejlő kertbe. Vártam. Nem tudtam, hogy hol vagyok, de csak egy dolog foglalkoztatott. Mi lehet vele? Talán ott vár könnyekkel áztatott arccal és rémülten keres, hogy megmenthessem.

Picture

Szánó tekintettel nézett le rám az egyik kőbálvány. Majd a másikra pillantott és valamit suttogott neki. Amaz bólintott, majd mindketten elrepültek. Egyedül maradtam. Furcsa hely volt. Tudtam, hogy meghaltam és ezzel együtt valami szűnni nem akaró hiányérzet költözött belém.

Picture

Egy női alak kezdetett kirajzolódni a kapu túloldalán fényt és hidegséget hozva magával. Gyönyörű volt. Porcelánarccal és szőke fürtöket lobogtatva, lágyan suhant felém, majd halott elmémbe nézett. Meglátta, hogy mi az egyetlen dolog, ami nem hagy nyugodni. Mondanom sem kellett neki, mindent látott bennem. Mélyfekete szemeivel rám nézett majd így szólt: „a halálba azért jövünk, hogy megnyugvásra leljünk. Te így nem nyugodhatsz. Adok neked egyetlen napot, hogy visszamenj és megmentsd őt”
***
Zilálva pattantam fel az ágyamból. Zavarodottan kezdtem áttapogatni testem minden pontját. Tudtam, hogy nem álmodtam, mert egy hang a fejemben azt suttogta, hogy mentsd meg, de nem szólhatsz senkinek.

Picture

Tudtam, hogy 24 órám van hátra. Tudtam, hogy 2.13-kor ismét csörögni fog a telefonom, és megismétli magát a történelem. Talán én voltam az egyetlen ember, aki tudta, hogy mit fog hozni az elkövetkezendő pár óra. Érzetem, hogy nem hagyhatom, hogy ismét kicsússzanak a kezemből a dolgok és meg kell menetem azt az embert, aki miatt vége lett az életemnek.

Picture

Ismét 2.13 volt és megcsörrent a telefonom. Ő hívott. Átgondoltam az előző beszélgetésünket, majd felkészítettem a lelkem, hogy ismét átadjam magam annak a hihetetlen fájdalomnak. Mély levegőt vettem, majd ismételten felkaptam a telefont. Átbeszéltünk ugyanazt, amit már egyszer, majd elindultam kifelé lakásból. Sietős léptekkel kocogtam le a lépcsőházban, majd egy erőteljes mozdulttal löktem ki a ház kapuját. Kiérve megpillantottam az autómat, majd úgy döntöttem, hogy inkább gyalog megyek.

Picture

Sprintelni kezdtem az utcán. Tudtam, hogy csupán néhány sarokra van az a lakásomtól a park ezért így is viszonylag gyorsan oda fogok érni, hála a több évnyi atletizálásnak. Ahogy haladtam a park felé megpillantottam Őt. Épp a zebrán haladt át. Lelassítottam és megvártam.

Picture

Ahogy felém sétált óvatosan végigmértem. Csillogó kék szeme körül sötét karikát ütött a szempillaspirál, amely néhány helyen lágy, fekete patakként csordogált le megviselt arcán. Cipőjét vastag sárréteg borította, szoknyája oldalán pedig egy szakadás éktelenkedett.

Picture

Amint átért az úttesten felé léptem. Nem szóltunk semmit, csak erősen átöleltük egymást. A csend beszélt helyettünk, amely többet mondott, mint milliónyi haszontalan szó. Perceken át csak álltunk ott, mialatt arcunkra gyémántokként ültek ki a lágyan a szitáló eső cseppjei és egymás karjaiba borulva vártuk, hogy egyikünk szorítása lassan engedjen.

Picture

Elindultunk. A lakásom felé kezdtünk sétálni, közben a csendünk kísért minket. Lágyan a vállamra hajtotta fejét, én pedig óvatosan átkaroltam. Lassan sétáltunk, ezzel lopva a már amúgy is véges időmből.

Picture

Jól ismerte már a lakásomat. Sok időt töltöttünk itt együtt az elmúlt évek során. A nappaliba sétált, majd a kanapéra ült. Aggódó tekintettel kezdett kibámulni az ablakon, majd feje az ölébe bukott és zokogni kezdett. Elé térdeltem.

Picture

– Nem emlékszel semmire? – kérdeztem nyugtalanul.
– Nem igazán… – csóválta meg fejét, majd az ölembe hajtotta azt – bulizni mentem a Shappirebe Cassidyvel és Colinnal…
– Colin a mostani barátod igaz? – érdeklődtem kedvesen, de tudtam rá a választ.
– Ja… a barátom – mondta gúnyosan – ha nevezhetünk annak egy olyan pasit, aki, amikor felhívod, hogy baj van, akkor közli, hogy egy felelőtlen picsa vagy és megtanulhatnál vigyázni magadra, akkor igen,az… – mondta a kétesen nevetve.
– Sajnálom – mondtam halkan.

Picture

– Én nem – csóválta meg a fejét – azt sajnálom, hogy bepiáltam és egyedül leléptem… azt hittem jó ötlet lesz egyedül sétálni haza. Nem volt az – csóválta meg dühösen a fejét, majd felült.
– És miért nem Colin ment érted? – vontam össze a szemöldököm.
– Nem tudom. Gondolom, azt hiszi, hogy valakivel leléptem miután összevesztünk – harapott az ajkába – pedig nem. Egész este csak bolyongtam a városban, aztán a parknál kötöttem ki.
– Miért engem hívtál fel, Blair? – kérdeztem kedvesen, majd egy mély levegőt vettem.
– Nincs más, akire számítanék… – nézett rám tágra nyílt pupillákkal – sajnálok mindent.
– Tusolj le… – szóltam mosolyogva – a fürdőszobában találsz törölközőt és mindjárt keresek neked valami pizsamaféleséget… – pattantam fel a kanapéról.

Picture

– Szerintem maradtak még itt ruháim – mosolygott – elég hirtelen távoztunk egymás életéből…
Halványan elmosolyodtam majd egy fekete póló nyújtottam át neki. Halás szemekkel pillantott rám, majd elindult a fürdőszoba felé. Rövid idő múlva már a víz halk csobogása hallatszott át.

Picture

Leültem a kanapéra és lágyan elmosolyodtam. Ismét éreztem, hogy itt van mellettem a nő, akit mindig is szerettem. A nő, akinek a szépsége önbizalmában és intellektusában mutatkozott meg. A nő, aki hűtlen volt hozzám, de hűtlensége nem volt egyenlő a megcsalás bűnével. A nő, aki nappal a kapcsolatunkban szeretett, éjszaka pedig mással próbálta letépni léte láncait. Itt volt ismét velem az a nő, aki mindig, minden kérdésemre tudta a választ, de sajátjai örökre megválaszolatlanul maradtak. A nő, aki megbüntetett, mert elhagytam, de végül hazatalált. Azt az egyet sajnálom, hogy már nem tudom megélni a jövőnket.

Picture

Lassan, lágy léptekkel sétált felém. Megtisztult. A víz lemosta róla az eddig út mocskát. Gyönyörű volt. Igazi vegytiszta szépség. Besétáltunk a hálószobámba, majd egy plusz ágyneműt és párnát helyeztem el számára. Fáradtan ült le az ágy szélére. Majd mosolyogva nézett rám.
– Aiden illat van – mondta halkan – hiányzott ez az illat.
– Te is hiányoztál nekem – válaszoltam szinte némán, majd nyugovóra tértünk.

Picture

Elaludtunk. Ismét egymás karjaiba omolva. Ekkor már bőven a hajnal illata szökdösött be az ablakon, de a behúzott függöny még útját tudta állni gyenge fényének.

Picture

Nehézkes ébredést hozott számomra a kora délután. Blair még javán aludt. Óvatosan, szinte hangtalanul keltem ki az ágyból. Felöltöztem, majd a konyhába sétálva egy délutáni reggeli elkészítéshez kezdtem.

Picture

Kellemes kávé illat borította be a lakást nem sokkal később, melyet a gofri vajas illata bolondított meg. Az egyik régi hagyományunkat elevenítettem fel, melynek fontos alkotóeleme volt ez a két dolog. Kávét, gofri, frissen facsart narancslé, eperszirup és a reggeli újság.

Picture

Minden szépen kitálaltam a teraszon lévő asztalkára, majd halk léptekre lettem figyelmes. Egy csendes kattanás kíséretében megnyílt az erkély üvegezett ajtaja és Blair lépett ki azon.

Picture

– Te jó ég! – szolt megdöbbenten, majd önfeledt nevetéssel tört ki – ezt nem hiszem el – csapta össze a kezét.
– Mint régen – mondtam félénken mosolyogva.
– Cigizel még? – nézett rám huncut vigyorral.
– Nem, de mindig van egy rejtett doboz a virágosláda mögött – kacsintottam, majd elővettem azt.

Picture

Boldogan ültünk le egymással szemben a „reggelink” mellé, és hosszasan eszmecserét kezdtünk folytatni az elmúlt majd’ nyolc hónap eseményeiről. Lassacskán elfogyasztottuk az ételeket és frissítőket, majd azon kezdtünk tanakodni, hogy mit csináljunk a nap további részében.
– Nem lenne kedved leugrani Hamptonba? – vetettem fel hirtelen az ötletet.
– De, gyerünk – mondta nevetve – rég voltam már a nyaralótokban… – tette hozzá, majd felpattant, megragadta a kezem és berángatott a szobába, annak érdekében, hogy minél hamarabb útnak indulhassunk.

Picture

Alig negyed óra telt el mire útnak indultunk. Kocsival általában négy óra alatt oda szoktam érni Manhattanből South Hamptonba, de most valamiért lassabban vezettem. Talán még egyszer utoljára ki akartam élvezni az együtt töltött időt. A CT-15-ös úton csekély volt a forgalom. Ilyenkor kora ősszel már inkább visszatérnek az emberek a városba, minthogy birtokba vegyék tengerparti nyaralóikat.

Picture

Este nyolc is elmúlt mire megérkeztünk a házhoz. Kézen fogva sétáltunk be az épületbe, majd az egyik székre helyeztem a táskát, amibe mindössze néhány ruhadarabot csomagoltam. Miután megpihentünk az út után, az egyik kedvenc kis tengerparti éttermembe indultunk vacsorázni. Ez idő alatt is végig beszélgettünk. Átrágtuk magunkat a közös múltunkon, hogy túl fiatalok és gyerekesek voltunk még, amikor egymásba szerettünk és nem értünk meg eléggé arra, hogy egy komoly, érett és örömteli kapcsolatot tudjunk a magunkénak.

Picture

Miközben az étteremben ültünk a tükörképemet véltem felfedezni Blairben. Már korábban is tudtuk, szinte minden téren van bennünk hasonlóság, de nem éreztem még ennyire erőteljes kapcsolatot kettőnk közt. Ugyanolyan őszinte volt, mint én, ugyanúgy félt kimondani az érzéseit, ugyanúgy rettegett beszélni a gyengeségeiről és ugyanolyan jól manipulált mindenkit maga körül. Talán ezek miatt a hasonlóságok miatt is ijedtünk meg egymástól akkor, hiszen ki az az ember, aki a saját hibával akar szembesülni, amikor a másik szemébe néz? Én ott és akkor csak erre vágytam.

Picture

Vacsora után sétálni indultunk a partra. Lágyan süppedt meg minden lépésnél talpunk alatt a fehér, nedves homok, melyet az óceán hullámai folyamatosan langyos, sós vízzel itattak át. Néhány tábortűz lobogott még a part mentén. Ezekkel próbálták a még itt ragadt fiatalok elriasztani az idő pörgését, hogy még egy kis világosságot adva az éjszakának később kelljen csak visszaindulniuk a város szürke nyüzsgésébe.

Picture

Lassan megtorpantunk az egyik füstölgő farakástól pár méterre. Mélyen belenéztem Blair kéken csillogó szemeibe, melyek lágyan csukódtak le, ahogy gyöngéden átfontam derekát. Megcsókoltam. Hosszasan, gyengéden csüngtünk egymás ajkain, perceken keresztül. A veszetések ellenére – mert úgy tűnik, hogy a puszta jelenlétem fog hamarosan eltűnni a föld színéről – most ismét boldog voltam a nővel, akit a legjobban szerettem.

Picture

Senki sem volt rajtunk kívül a környéken. Csak a kiürült nyaralók néztek le ránk. A szél lágyan játszott mélybarna, hullámos tincseivel, melyek szeplős vállaira hullottak, óceán kék szemeivel pedig az arcomat fürkészte.

Picture

Óvatosan az ölembe ült, karjaival átfonta a nyakam, majd ismét összeértek ajkaink. Lassacskán keze a tarkómra csúszott, ahol lágy mozdulatokkal túrt bele a hajamba. Bal kezem a ruhája hátán lévő apró gombra helyeztem majd egy lassú, mégis határozott mozdulattal kigomboltam azt…
***

Picture

Hajnali kettő volt. A nyaralóm teraszán ültem egymagamban. Lágy szellő lengte be partot felfodrozva ezzel az óceánt. Blair csendben leült mellém, és fürkésző tekintettel rám meredt.
– Mi a baj, Aiden? – kérdezte zavarodottan.
– Még 12 perc… – elmosolyodtam – menj vissza a városba – mondtam kérlelően.

Picture

– Mi van? – nézett rám megdöbbenve.
– Tételezzük fel, hogy 12 perc múlva meghalok… – néztem rá szánakozó tekintettel.
– Akkor tételezzük fel, hogy én előbb halok meg veled boldogan, mint, hogy boldogtalanul éljek – harapott az alsó ajkába lágyan – ha ez egy metafora és el akarsz szökni, én veled megyek. Veled megyek akár a világ másik felére is. Szeretlek, Aiden. Nem tudnálak még egyszer elveszíteni – mondta miközben könnyek ültek ki szeme sarkába.
– Ha ezt komolyan gondolod, akkor… – próbáltam végigmondani, de a szavamba vágott.

Picture

– Komolyan gondolom, Aiden. Ha most meg kellene halom, hogy veled lehessek a túlvilágon, akkor nem gondolkodnék sokáig, hogy életben maradjak – mondta hihetetlen őszinteséget sugallva.
– Fogd meg a kezem, Blair – nyúltam felé, ő pedig egy határozott mozdulattal megragadta azt.

Picture

Az órámra pillantottam. Láttam, hogy 2.13 lesz fél perc múlva. Lehunytam a szemem és szorosan átöleltem őt. Azalatt a pár másodperc alatt jobban öleltük egymást, mint valaha. Féltem, hogy mire magamhoz térek ismét a túlvilágon, Ő nem lesz ott velem…
***
Halálos kimenetelű autóbaleset történ a CT-15-ös úton New Hampshire határában. Egy fekete BMW a megengedett sebességhatár felett haladt, valószínűleg emiatt nem vette észre az útfelújítást jelző táblát, ezt követően lesodródott az útról, a szalagkorlátnak csapódott, majd felborult. Nem megerősített információk szerintem az autó sofőrje Aiden Blake a Vanity Fair fiatal kreatívszerkesztője, utasa pedig Blair Abernathy az Abernathy Divatház örökösnője volt. Egyik család sem kívánt nyilatkozni.

2014. szeptember 5. 02.47 Ted Morrington – The Mirror NYC
***

Picture

És ott volt. Meghaltunk. Ott álltunk kéz a kézben a nagy vaskapu előtt. Kedvesen néztek ránk a vízköpők és egy pillanatnyi, lágy meghajlás keretében utat nyitottak nekünk a kert felé, ahova együtt, boldogan, nyugodtan, szerelemmel telve beléptünk, hogy együtt lehessünk az örök végtelenben…

Vége!

Írta és illusztrálta: kocsarpi

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés