Tisztaság és sötétség

Alig tíz perc múlva már mindketten egy metróban utaztak. Az angyal nem szólt a férfihoz, sőt egyenesen ellenségesen viselkedett vele. Bár belül bánta a dolgot, mert szíve szerint örömest beszélgetne társával, de nem akart újabb csalódás áldozatává válni, így inkább biztosra ment, hogy a halandó se akarjon kezdeményezni felé. Azonban miután elindult a jármű, Scott nem bírta tovább.
– Miért ilyen ellenséges? – tört ki belőle az a kérdés, mely leginkább foglalkoztatta.
– Nem vagyok az, csupán a munkámra koncentrálok. – próbálta tagadni, de a férfit láthatólag nem tudta ennyivel lerázni.
– Nem hittem volna, hogy egy angyal képes hazudni. – nevette el magát.
– A legkevésbé sem volt vicces az előbbi rágalma. Megköszönném, ha az út további részében nem szólna hozzám. – szólt parancsolóan, s láthatólag Scott is elismerte, hogy értelmetlen tovább próbálkoznia.

Tíz perc metrózás után végre elérték a kívánt megállót. Az angyal nem kérdezett semmit, csupán várta, hogy a halandó mutassa számára az utat. Pár pillanaton belül meg is érkeztek egy korházhoz.
– Szia Betty! – köszönt Scott belépéskor a recepciós hölgynek, aki pár furcsa pillantás után egy mosollyal viszonozta a gesztust.

Beszálltak a liftbe, majd a férfi megnyomta a hetes emelet gombját.
– Egyébként, mi a neved? – szólt Scott, miután becsukódott a lift ajtaja.
– Diana. – felelte tömören, majd a menekülési útvonalrajzot kezdte nézegetni, csakhogy kerülje a szemkontaktust.
– Mielőtt kérdeznéd, igen ez a munkahelyem. – folytatta mosolyogva a férfi – Orvos vagyok, elég komoly műtéteim szoktak lenni. Igen stresszes egy meló, de imádom, hisz szinte naponta mentek meg emberéleteket, és hát ez minden pénzt megér. – mesélte, s bár Diana továbbra is a táblát nézegette, legbelül tetszettek neki a hallottak, hisz ő egy angyal, s most megtudta, hogy a mellette álló férfi az embereket védelmezi.

Mikor kiszálltak a liftből egy hosszú folyosó tárult eléjük. Az egyik leghátsó szobába tértek végül be, de közben minden orvosnak, nővérnek és gondoknak odaköszönt a férfi, akik akárcsak a recepciós, furcsán tekintettek utána.
– Miért néznek rád ilyen furcsán? – csúszott ki hangosan egy kérdés a nőből.
– Mert jelenleg szabadságon vagyok, bizonyára nem értik, hogy mit keresek itt.

Az utolsó szobában összesen négy ágy és éjjeliszekrény volt. Scott odasétált az egyikhez, amelynél egy öreg néni feküdt, láthatólag elég rossz állapotban, s bár magánál volt, Diana nem hitte, hogy pontosan tudja mi is folyik körülötte.
– Üdvözlöm Mrs. Perkins – hajolt a hölgyhöz Scott, majd megfogta annak kezét – Ma hoztam magammal egy ismerőst is, ő itt Diana. Megígértem, hogy itt leszek ön mellett, mikor végre hazamehet, de sajnos közbe jött valami. Higgye el, nagyon sajnálom a dolgot. Azt kívánom, hogy mihamarabb gyógyuljon meg. Tudom, hogy így lesz, ön nagyon erős, le fogja győzni a betegséget, és meglátja, hamarosan minden olyan lesz, mint régen. – mosolygott a férfi – Csak ne adja fel! Bocsánat, hogy nem hoztam semmit, de kicsit fura helyzetbe keveredtem. Hiszek magában, tudom, hogy rendbe jön.
Scott a beszéde végére már szinte könyörgött az idős hölgynek. Diana látta, hogy küzd a szavakkal, és nagyon fél amiatt, hogy elveszítheti. Habár eddig úgy gondolta nem fog semmitől meglágyulni, ez a jelenet mégis felmelegítette kemény szívét. Bár még nem akarta beismerni magának, de belül érezte, hogy kezdi megkedvelni a férfit jósága, kedvessége és érzékenysége miatt.

Mindössze tizenöt percig voltak a korterembe, majd Scott úgy érezte ideje továbbindulniuk. Diana még mindig szótlan volt, nem kérdezett semmit, de egyre gyakrabban pillantott szeme sarkából a férfira. A következő megálló egy ház melletti kosárlabdapályához vezetett. Amint odaértek, az egyetlen ott lévő kisgyerek már rohant is a férfihoz boldogan, majd rögtön megölelte. Az angyalnő úgy érezte, mintha apa és fia lenne, persze tudta, hogy ez nem igaz, de ritkán látott ilyen jeleneteket, általában csak sírás, vagy felháborodások szokták fogadni a munkája során.
– Ben, ő itt Diana. Diana, ő itt Ben. – mutatta be Scott egymásnak őket, s a kisfiú nagy mosollyal üdvözölte az angyalt, aki örömtelin viszonozta a gesztust.
– Te is beszállsz? – kérdezte a gyermek, aki már kezében szorongatta a kosárlabdát.
– Oh, én nem tudok jól játszani. – próbált kibújni a nő, hisz életében nem játszott még semmilyen sportot, sőt labdát se fogott kezében sohasem.
– Megtanítunk, gyere! – bíztatta a fiú, s már kezénél fogva próbálta húzni a nőt.
– Gyere Diana, jó móka lesz, ne aggódj. – szólt mosolyogva Scott, így az angyalnőnek már végképp nem volt más választása, beadta a derekát.

Majdnem fél óráig játszottak. Mindent megmutattak és megtanítottak a nőnek, aki bár az elején eléggé ügyefogyott és kétbalkezes volt, azért a végére ő is belejött. Mindhárman remekül érezték magukat, maga a játék elfelejtette minden gondjukat, csak élvezték a helyzetet, nevettek, kacagtak, boldogak voltak. Diana húsz perc után úgy érezte muszáj kicsit pihennie, így arrébbvonult, majd helyet foglalt az egyik padon. Csak ekkor döbbent rá, hogy valóban mi is történt. Itt volt ő magabiztosan, töretlenül, úgy tervezte nem fog ellágyulni, nem hagyja, hogy megkedveltesse magát bárkivel, erre most majdnem fél órán át együtt nevetett halandókkal, sőt látták, hogy még egy angyal is tud hibázni. Nem akarta, hogy ismét csalódnia kelljen a férfiakban, de Scott valamiért más volt. Úgy érezte, hogy ő benne talán megbízhat, hisz eddig csak jókat látott, de még mindig nem akarta ezt teljesen elfogadni.

– Leülhetek? – kérdezte az időközben megjelent Ben.
– Persze.
– Bocsi, nem akarok belemenni, de ti és Scott együtt vagytok? – tette fel a kérdést, amin Diana kissé meglepődött, majd el is pirult.
– Mi? Nem, csupán… barátok vagyunk.
– Értem. Én is barátja vagyok Scottnak, már régóta.
– Honnan ismeritek egymást?
– Tudod a családom nagyon csúnyán bánt velem. Állandóan vertek, anyám alkoholista volt, apám sosem volt otthon, ha igen, akkor is csak minket bántott, majd találkoztam Scottal. Befogadott magához, adott ételt, italt, a szüleimet ezalatt nem érdekelte, hol vagyok. Aztán segített nekem új családot keresni, sokat ment papírokért meg minden ilyenért, de végül sikerült neki. Azóta nagyon jó barátok vagyunk. – mesélte a kisfiú, aki néhány résznél már küzdött a szavakkal, látszott rajta, hogy nehezen beszél róla.
– Sajnálom.
– Nem kell! Örülök, hogy rám talált. Nagyon rendes ember.

Diana teljesen össze volt zavarodva. Pár órája még azt kívánta bár azonnal megölhetné a férfit, most meg valami olyat kezdett el iránta érezni, amit nem hitt volna, hogy valaha ismét tudhat. Túl sok volt ez már neki. Fogalma sem volt mit tegyen, vagy éppen mit ne tegyen. Annyira elmélyült a gondolataiba, hogy észre sem vette a környezetváltozást, hisz már nem a játszótéren, hanem az utcán gyalogoltak.
– Nincs kedved bejönni velem egy bárba? Igazság szerint már nincs más személy, akit meglátogatnék, így az egyetlen dolog, ami a bakancslistámon maradt, az egy kis szórakozás.
– Csak tudd, egy angyalt nem tudsz leitatni. – vágta rá durván az angyal, aki inkább már küzdött azért, hogy fenntartsa a közömbös látszatot.
– Nem is az volt a célom.
– Rendben. – válaszolta végül mosolyogva, s rögtön a férfi arcán is egy nagy mosoly jelent meg.

Diana elhatározta, hogy ad egy esélyt Scottnak. Beszélgetésből, a szórakozási szokásából sok mindenre rájöhet, bízott benne, hogy minden szerencsésen fog alakulni. Az alig pár percre lévő bár belülről elég takarosan nézett ki. Ahogy a nő nézte, inkább egy előkelőbb helyhez tudta volna hasonlítani, mint kocsmához. A vörös falak az ördögöt juttatták eszébe, de mégsem volt ideges, sőt furcsa mód tetszett neki, mert illett a hely kicsit misztikus, sötétebb, de egyben elegáns hangulatához. A bárpultnál foglaltak helyet és mindketten rendeltek maguknak italt, majd Scott egy kérdéssel akart beszélgetést kezdeményezni.
– Mióta itt vagyunk, mindig is érdekelt, hogy hova lettek a szárnyaid?
– Biztos vagy benne, hogy ezt a többi halandó közt kellene megbeszélnünk? – fejtette ki aggodalmát suttogva az angyal.
– Ne aggódj, senki nem figyel ránk, mindenki a saját dolgával törődik, még a pultos is. – legyintett Scott, és valóban, az a kevés vendég is asztalaiknál beszélgetett inkább, mintsem rájuk figyeltek volna, a pultos pedig a nyugalmat kihasználva elvonult félre újságot olvasni.
– Felfoghatatlanok. Míg lent vagyok a Földön a szárnyaimat elrejtettem az emberek elől, de ugyanúgy itt vannak, csak nem látni és érezni őket.

– Értem. Mondjuk szerintem nagyon király dolog, ha az embernek vannak angyalszárnyai, olyan fantasztikus élmény lehet maga a tudat, illetve a repülés is.
– Csakhogy én nem vagyok ember. – majd belekortyolt italába.
– Igen, tudom. – majd ugyanezt megtette a férfi is. – Viszont te pontosan mit is csinálsz odafent? Kísérgeted az embereket? És ki az az Ő, akiről annyit beszélsz? Van több angyal is rajtad kívül? Milyen maga a menny? – tette fel folyamatosan a kérdéseket, de Diana végül leintette.
– Lassabban. – mosolyodott el. – Én egy kísérőangyal vagyok, vagyis az én dolgom a holtakat üdvözölni, és ha Ő úgy látja, akkor a mennyországba vezetni. Természetesen többen is vagyunk, sőt rengetegen, én csak egy vagyok a kísérők közül, de vannak más fajtájú angyalok is. Ott vannak a menny kapuját őrzők, a rendfenntartók, a zenészek stb. Utóbbiak a hosszú fehér szoknyás, hárfás egyedek, akiket a ti kultúrátok ismer a leginkább.
– Nagyon jó hely lehet. Bizonyára sokszor szoktál a barátnőiddel, elhunytakkal szórakozni a fenti helyeken.
– Nem, ez nem így működik. Kísérőangyalként az a feladatom az idők kezdetétől a végezetéig, hogy az elhunytakat kísérjem a mennybe. Mivel minden egyes pillanatban többen halnak meg, így szinte sosincs pihenőm, mindig dolgozok.
– Sosem pihensz? – nézett nagyot a férfi.
– Nem. Állandóan dolgozok, de mivel angyal vagyok, nincs szükségem alvásra, ételre, italra és egyéb testi szükségletekre. Nagyritkán előfordulnak félperces szünetek, ilyenkor olvasni szoktam. Most például már vagy 300 éve olvasok egy könyvet, de még csak a felénél tartok.

A férfi csak leste a hallottakat, az ő életében elképzelhetetlen lett volna a szüntelen robotolás. Az angyalnő látta rajta, hogy sok minden újat tudott meg, kell neki egy kis idő, míg feldolgozza, és neki ezek mind fantasztikus dolgok, pedig számára csak átlagos.
– Most beszélj magadról! – szólt Diana. – Mi a helyzet a családoddal?
– Hát, nem sok. – fogta a nyakát a férfi. – A szüleim rég meghaltak, azóta már elköltöztem ide. Feleségem nincs, persze voltak barátnőim, de egyikből se lett túl komoly kapcsolat.
– Sajnálom. – rövid szünet következett, de az angyal végül ismét megtörte ezt. – Egyébként mi olyat tettél, amiért a pokolba akart Ő küldeni?
– Valóban oda küldött volna?
– Szerintem igen, hisz ezért is adott egy esélyt. Azért küldött le, hogy a magadfajta emberek képesek ennek hatására megváltozni, megbánni bűneiket, hogy ezzel megváltást nyerhess.
– Lehet a tinédzser korom miatt. Tudod eléggé rossz társaságba keveredtem akkortájt, és hát volt pár balhém így.
– De ott volt a korházi munkád. Rengeteg életet mentettél, akkor miért akar még odaküldeni? Valami oka biztos van, amiért épp téged választott ki.
– Nem tudom, de remélem, meggondolja magát végül.

Az angyalnő ismét a gondolataiba merült. Zavarta az előbb vitatott dolog, hisz, ahogy megismerte a férfit, mindenképp a másik helyre kellene kerülnie. Láthatólag Scott is észrevette, hogy társa ezen rágódik, ugyanis hamar megtörte a csendet.
– Nagyon jól érzem magam a társaságodban Diana.
– Szintúgy. – mosolyodott el az angyal.
– Tudod, van két jegyem a ma esti jótékonysági bálra. Nem lenne kedved velem tartani?
A nő hirtelen megszólalni sem tudott a meglepettségtől. Pár perce még nagyban beszélgettek dolgaikról, most pedig egy igazán vonzó férfi meghívta őt egy bálra. A kérdéstől rögtön elpirult, de amint válaszolni szeretett volna, a mögötte lévő részeg lány meglökte, amint a székre szeretett volna felülni, és Diana maradék itala a ruháján landolt.
– Basszus, bocs. Nem akartam. – mentegetőzött a nő.
– Semmi baj. – intette le.
– Tessék, menj, hozd rendbe magad! – adott egy zsebkendőt Scott az angyalnőnek, aki a mellékhelyiségbe vonult, hogy kicsit helyrehozza magát.

Pár perc sikálás után, akár szárazzal, akár vizessel próbálkozott, elérte, hogy még nagyobb folt legyen a ruháján. A zsebkendőt a szemétbe dobta, ő pedig a tükörbe nézett, hogy kissé összeszedje magát. Éppen a legjobb pillanatban lökték meg őt is, gondolta. Miután megigazította kicsit frizuráját, kifelé indult a helységből, de egy fiatal lány az útját állta.
– Szia! Láttam Scottal vagy.
– Igen.
– Javaslom vigyázz vele, mert megbízhatatlan. Egyik pillanatban még imád, a másikban meg már megcsal. Csak egy jó tanács. Csáó! – azzal a lány a tükrökhöz lépett, ám Diánát kissé megviselték a hirtelen mondottak. Nem akart hinni a feketehajúnak, remélte, hogy csak egy féltékeny nőszemély. Egész nap Scottal volt, és minden tökéletesen alakult, kizárt, hogy ilyen könnyen félrelépne. De hát miket is beszél? Hányszor látta már, hogy családok szakadnak szét, hogy milyen könnyen félrelépnek a szerelmesek. Lehet, hogy egész idő alatt hazudott neki a férfi? Csak játszik vele? Viszont ennek semmi értelmét nem látta, hisz hamarosan úgyis meghal, mi oka lenne erre?

Amint kilépett az angyalnő a mosdóból már indult is a pult felé, hogy tisztázza a dolgot, ám az addigra már egy másik nővel beszélgetett.
– Micsoda? Biztos? – háborodott fel a Scott mellett ülő hölgy.
– Igen, muszáj! Kérlek, bízz bennem!
– Tudtam! – kiáltotta Diana, majd csalódottan és mérgesen a kijárat felé indult szapora léptekkel.
– Diana! Diana, várj! – kiabálta a férfi, de az angyalt nem érdekelte, ő csak ki akart jutni a bárból.

– Diana, kérlek! – kapta el a férfi a nőt már az út másik oldalán.
– Minden igaz volt! Minden, amit az a feketehajú lány mondott. Nem vagy jobb a többinél. – kiabálta dühtől remegve a nő.
– Ki? Alexa? Félreérted, meg tudom magyarázni.
– Halljam! De ajánlom, hogy jó legyen!
– Alexában nem szabad bíznod. Két hónapig voltam vele együtt, de az alatt állandóan követett, mindig tudni akarta mit csinálok, hol vagyok. Ha nem voltam vele, már azt hitte megcsalom, mindig bebeszélt magának mindent, sosem bízott bennem. Aztán szakítottam vele, és ettől még jobban kiakadt rám. A pultnál pedig csak Annie-t láttad. Őt már a közép suli óta ismerem, barátok vagyunk, de ennél semmi több, soha nem volt köztünk semmi komoly. Csupán ő is beugrott a bárba és el akartam tőle búcsúzni. – hadarta a magyarázatot a férfi.
– És azt várod, hogy mindezt higgyem is el?
– Nem várok el tőled semmit, de eddig még sosem hazudtam neked, és nem is most szeretném ezt elkezdeni. Ez az igazság, akár elhiszed, akár nem.

A nő legszívesebben azonnal visszarepült volna a mennybe, hogy folytathassa egyszerű, gondtalan életét. Mióta lejött a Földre, az érzelmei, a nézetei teljesen felfordultak. Az esze azt diktálta, hogy ne higgyen a férfinak, hisz oly sokszor látta már, hogy a kísérőútjai során mikre képesek a halandók, de a szíve éppen az ellenkezőjét diktálta.
– Akkor eljössz? – tette fel pár perc után a kérdést Scott.
Az angyal hirtelen nem tudta mit feleljen, de valamiért képtelen lett volna nemet mondani, így beleegyezett a dologba, de a bizalma megrendült a férfi iránt.

A nap hátralévő részében Scott és Diana a bálra készültek. Mivel a férfi nem jeleskedett estélyi ruhákban, sem női parfümökben, így javasolta társának, hogy vásároljanak be az eseményre, de a lány kijelentette, hogy felesleges, hisz angyal révén nem okoz gondot a megjelenésén változtatni.
– Akkor az italfoltot, hogyhogy nem tüntetted el? – kérdezte a férfi a lakására vezető lépcsőházban várakozva.
– Az alkohol egy kicsit trükkös dolog, azt nem olyan egyszerű eltüntetni. – jelentette ki a nő, majd mindketten beszálltak a liftbe és már indultak is a nyolcadik emeleti lakás felé.

Amint beértek a házba kezdetét vette a készülődés. Scott egy tál müzli evése közben vasalta ki az estélyre szánt ruhát, míg az angyalnő úgy döntött körbenéz a házban. A lakás nem volt nagy, de kicsinek se lehetett nevezni, épp megfelelő. Barackszínű falak és ízlésesen berendezett szobák fogadták, ami mind nagyon tetszett neki, pedig valahol mélyen érzett valami zavart, valamit, ami nem hagyta, hogy elfeledje minden aggodalmát.
– Kérdezhetnék valamit? – szólt a férfi, miközben leült a vele szemben lévő kanapéra, ünneplő cipői megtisztítása érdekében, majd az asztalra tette a szükséges tisztítószereket.
– Persze.
– Hogy tervezel megölni?
A kérdés váratlanul jött a nőnek, hirtelen azt sem tudta elmondja e az igazat, de úgy vélte előbb utóbb így is megtudná, és joga van tudni ezt az információt.
– Egy tőrrel. – felelte határozottan.
– Mesélnél róla egy kicsit? Mégis, hogy fog történni? – majd a másik cipőt kezdte el kibokszolni.
– A feladatom, hogy pontban huszonnégy óra lejártával átszúrjam… a szíveden, így ismét a túlvilágra kerülsz. – magyarázta Diana, de érezhetően nem volt könnyű neki mindezt kimondani.
– Miért olyan fontos, hogy ezzel ölj meg? – tette fel a kérdést a férfi pár perc szünet után.
– Mert ez egy különleges tőr. Számos képességgel rendelkezik, de számomra csak annyiból fontos, hogy amikor megteszem, én is visszajutok a másvilágra.
– Mert különben itt ragadnál?
– Nem, szó sincs róla. Van jó pár módszer, de ez a leggyorsabb.

A férfi abbahagyta a kérdezgetést, ennek Diana csak örült, mert nehezére esett a gyilkolásról beszélnie. Mostanra már odáig is eljutott, hogy kételkedett magában, képes lesz-e megtenni a dolgot, hisz ez idő alatt rengeteg minden megváltozott benne. Szeretett a férfi társaságában lennie, jól érezte magát mikor beszélgethet vele, de egyben elszomorította a tudat, hogy hamarosan mindennek vége, hisz ő visszamegy a kísérői munkájába, Scott pedig az új otthonába.
Közel fél órába telt, hogy a férfi elkészüljön. Diana ezalatt a képes újságokat, könyveket, festményeket bújta, élvezte a szabadidejét, s mikor társa belépett a nappaliba, a nő szíve gyorsabban kezdett verni. Fekete öltönyös és vörös inges férfi tárult szemei elé, mind laza stílusban egy arany nyaklánccal díszítve. Úgy érezte menten elpirul, de kissé megnyugodott, mikor látta, hogy Scottot is ledöbbentette a nő látványa, akinek kemény fél percébe telt átöltöznie és rendbe hozni magát.

Hamar megérkezett a kocsi, amit Scott hívott, hogy mégse a hideg éjszakában kelljen megtenniük az odavezető utat. Csendes volt a környék. A lámpafények, a csillagok, a házak ablakain belül történt családi események mind boldogsággal töltötték el az angyalnő szívét, hisz ő még sosem látott ilyet, csupán könyvekben olvasott róluk. A mellette ülő személyre pillantott, aki szintén a kocsiablakból bámult kifelé. Nem tudta pontosan mit is érez iránta. Nagyon jól érzi magát a társaságában, de hihet abban, hogy valóban olyan becsületes, mint ahogy kinéz? Mi van, ha az egész csak egy tréfa? De, ha az, akkor mi értelme lenne? Lehet, hogy csak ő reagálja túl? Mindenben a hibát keresi, és ha talál, akkor makacsul ragaszkodik hozzá, ellökve magától a jó dolgokat? Teljesen össze volt zavarodva.

Az autó pár házzal arrébb parkolt le, mivel csak itt talált szabad helyet. Miután Scott kifizette a fuvart, Diánával szép csendben elkezdtek a hatalmas épület felé sétálni, mely magának a bálnak adott helyszínt. Már félúton lehettek a hatalmas építménytől, mikor hirtelen mindkettejüket berántották a mellettük lévő sikátorba. Minden olyan gyorsan történt. Az angyalnő pillanatokon belül arra eszmélt, hogy a mögötte lévő nagydarab férfi jobb karját hátracsavarta, kezét a szájához nyomta, teljes erejével szorította, így esélye sem volt kiszabadulni, vagy segítségért kiáltania. Scottot eközben az egyik kuka oldalához szorította a soványabb alak, aki kést rántott elő, majd fenyegetőzésbe kezdett.
– Azt hittem a múltkor sikerült elintéznünk Alder! Mikor láttam, hogy vérbe fagyva fekszel abban az átkozott sikátorban, komolyan azt hittem sikerült kicsinálni, de úgy néz ki tévedtem. – majd végighúzta egyik ujját a pengén.
– Ne csináld ezt, kérlek. Beszéljük meg! – próbálkozott Scott békés megoldást keresni, de láthatóan hiába.
– Nem úszod meg, amit tettél! Nyugi, most alaposabb munkát fogunk végezni. Én magam darabollak szét, csakhogy végre úgy is maradj!

Az angyalnő tétlenül nézte a történteket. Semmit sem értett az egészből. Miért akarják bántani? Mit tett ellenük? Félt attól, hogy bántani fogják a férfit, pedig jól tudta, hogy hamarosan mindenképp meghalna, de mégsem tudott belenyugodni abba, hogy így érjen véget a dolog. Az egész sikátorban csupán egy régi, ósdi lámpa világított halványan, az angyalnő odanézett, mintha a fénytől várná a választ, a megoldást. Tudta, hogy képes lenne elintézni a két férfit, de nem szabadott a Földön, pláne halandók szeme láttára használnia képességeit. Látta, hogy a férfi egyre közelebb viszi a kést Scott arcához, lassan már alig volt pár milliméter távolság köztük, ám Diana nem bírta tovább nézni. A mögötte lévő férfi hirtelen ordítani kezdett, mire a késes fickó rögtön hátranézett. A nő nem tétovázott, amint engedett a szorításból a nagydarab, egy újabb ordítást követve a földre rogyott fogva tartója, majd a késes pasas felé intett, amitől az a levegőbe repült. Scott a földre csúszva nézte tátott szájjal a jelenetet, az angyalnő szemei aranysárgán világítottak, majd egy újabb intéstől a lebegő gazember egyenesen a falnak csapódott olyan erővel, hogy majdnem áttörte azt.

– Ez… ez meg mi volt? – kérdezte tátott szájjal Scott, miután Diana odasietett hozzá.
– Az angyalok hatalmának egy része. Nem is szabadott volna használnom, de egyszerűen nem tehettem mást. Gyere! –majd a férfinak lassan, de végül sikerült feltápászkodnia.
Már majdnem kiértek, mikor egy mély, morgós hang feléjük kiáltott. A nagydarab férfi volt, aki időközben feleszmélt a fejfájásból. Amint a pár hátranézett elsült a pisztoly, melyet a férfi egyenesen az angyalnak szegezett. A golyó sebesen száguldott Diana szíve felé, aki mint egy oszlop a kikerülésre még csak nem is gondolva egyhelyben maradt. Már majdnem eltalálta, mikor katasztrófa történt. Scott a lány elé ugrott, ezzel megkapva a végzetes sebet.

– Ne! – kiáltotta az angyal, majd egy intéssel a falhoz csapta a nagydarabot is.
A férfi a földön feküdt, a nő pedig borzalmasan érezte magát. Nem akarta elhinni, hogy végül így végződött ez az egész. Scott arcát bámulta, fejében temérdeknyi gondolat járt. Úgy érezte menten elsírja magát, nem akart hinni a szemének. Oly sokat el akart neki még mondani, annyi mindent szeretett volna neki bevallani és most már késő. Az angyal épp készült volna elengedni, mikor az előtte fekvő férfi hirtelen felköhögött.
– Nyugi édes! Csak vállon talált. – felelte vigyorogva.
Diana szívéről hirtelen nagy kő esett le, szavakba se tudta volna önteni, mennyire örült, hogy társa még él.
– Minek ugrottál elém? Halhatatlan vagyok, te fajankó! – szidta le mosolyogva, könnyekkel küzdve, majd a férfi sebéhez tette a kezét.
– Mondhattad volna hamarabb is! – nevetett, majd aranysárga fény kezdett áradni az angyal kezéből, pár pillanat alatt pedig a lőtt sebnek nyoma se látszott.
– Köszönöm!

Végre mindketten kijuthattak a sikátorból, s bár ruhájuk néhol piszkos lett, Diana egy pillanat alatt rendbe hozta mindkettejüket.
– Basszus, miért nem mondtad, hogy velem is tudod ezt csinálni? Egy csomó munkától kíméltél volna meg, míg elkészültem a ruhával. – nevetett Scott.
– Szerettem volna kicsit kiélvezni a nyugalmat, addig is művelődtem. – majd mindketten ismét elindultak a bálnak adó épület felé.
Diana borzasztóan érezte magát, ugyanis már nem zavarta semmi. Szó szerint olyan boldog volt az eset ellenére is, hogy maga sem értette. A férfi önfeláldozása, hogy képes lett volna az élete árán is megvédeni nagyon sokat jelentett a nőnek, és csak most döbbent rá, hogy felesleges volt ennyit kételkednie, félnie. Itt van egy halandó, aki bebizonyította, hogy jobb, mint sok más társa, és ő ennek a férfinak a társaságát élvezheti. Azonban most már tisztában volt még egy fontos ténnyel. Többé már nem csak barátként kedveli a férfit. Az önfeláldozása miatt rájött, hogy teljes szívvel szerelmes belé.

Eszméletlen nagy volt a tömeg, már az udvarban is. Kocsik százai jelentek meg a nagy eseményen, rengeteg ember költözve próbált bejutni a hatalmas építménybe. Az angyal és a férfi szerencsések voltak, ugyanis alig kellett valamennyit várniuk, hogy bemehessenek, s miután átadták jegyeiket a jegyszedőnek, már semmi sem akadályozta meg őket.
Az előcsarnokot követően beléptek a bálterembe, ami finoman fogalmazva is elképesztően gyönyörű volt. A falak aranysárga színben pompáztak, a terem falainál svédasztal várta a vendégeket, valamint rengeteg elegáns kanapé, szobanövény és szobor díszítette a szobát. A hátul lévő színpad mögött hatalmas ablakok húzódtak, a falakon pedig kristálycsillárok lógtak. Az angyalnő úgy érezte, a második mennyben jár. Épp mikor mindketten elindultak, hogy elálljanak az ajtóból, egy idős férfi kezdett el beszédet tartani, majd felvezette az est fénypontját, a táncot. A csarnokban lévő népek mind elhallgattak, hihetetlen csend keletkezett a szobában, majd kik táncolni vágytak a terem közepe felé vették az irányt, s alig telt el pár pillanat, a színpadon máris egy angyali hang kezdett énekelni. Diana hirtelen azt sem tudta mit csináljon, ám párja segített rajta és felkérte őt egy táncra, melyet örömmel fogadott el az angyalnő.

Zene => Kattints ide!
Szerette őt teljes szívvel. Úgy érezte megtenne érte bármit, csakhogy vele lehessen az idők végezetéig. Eszébe jutottak az emlékei Gabrielről, melyek még a mai napig is fájtak, de ebben a pillanatban egyszerűen nem érdekelte. Itt áll, és táncol egy olyan emberrel, aki iránt olyat érez, amit nem hitt volna, hogy ismét fog. Szerelmes volt, családot akart, gyerekeket, életet, de ez mind csak álom, hisz mindkettejüknek más fele vezet a sorsuk. A férfi gyengéden bánt vele, a tánc fantasztikus volt, a nő csak mosolygott, azonban könnyek jelentek meg a szemében. Sosem lehettek egymásé. Már csak pár óra és végleg elszakadnak örökre, soha nem látják viszont egymást. Számukra nem lehet boldog befejezés. Nagyon fájt neki a szíve, de nem akarta, hogy ez rontson el mindent. Felnézett a férfira, aki szintén őt fürkészte, csak mosolygott, mogyoróbarna szemeivel szinte megidézte a nőt. Diana hirtelen mérhetetlenül boldog lett. Úgy érezte, hogy csak ők ketten vannak az egész teremben, ő értük szól a zene, szinte már úgy érezte, mintha a levegőben szállnának, ami szó szerint igaz volt. Mindketten messze a talajtól lebegtek, az angyalt nem érdekelte már semmi, csak a boldogság, és az, hogy bevallja nagy titkát a férfinak.
– Szeretlek! – suttogta neki örömkönnyekkel küzdve.

A férfi egyre közelebb hajolt a nőhöz, mire ő is ugyanígy tett. Ajkaik már majdnem összeértek, nem számított már semmi, se a rossz emlékek, se az, hogy táskájában mintha valaki matatna, csak ő és a férfi voltak most a fontosak. Már majdnem megtörtént a boldogító csók, mikor a nő éles fájdalmat érzett a szívében, melyet hatalmas sikoly követett. A varázs megtört, a zene elhallgatott, hatalmas aranyszínű robbanás hallatszott, mely a teremben lévő embereket a falhoz csapta, mindennek vége lett. Az élet tőrje volt a szívébe szúrva, melynek markolatát az a férfi fogta, az, akit mindennél jobban szeretett. A penge aranyszínben kezdett pompázni, mely folyóként áradt nyelén át a férfi testébe. Az angyalnő nem bírta tovább, elgyengült, mindketten a padlóra zuhantak.

Percek telhettek el, mire ráeszmélt a történtekre. Ott feküdt, a bálterem hideg kövezetén, teste átszúrva egy tőrrel, mely koromfeketén állt ki belőle, majd lassan semmivé foszlott. Előtte ott ált Scott, ott állt és kajánul vigyorgott az a férfi, aki elárulta, mellette egy nővel, aki nagyon emlékeztette őt a bárban lévőhöz. Nem értett semmit. Miért csinálta ezt? Mi történt? Egyszerűen nem tudta elhinni, amit a férfi vele tett.
– Miért? – kérdezte halk, gyenge hanggal az angyal.
– Hogy miért? – nevetett fel hangosan a férfi. – A válasz nagyon egyszerű tündérkém. Az életemért, természetesen.
– Tessék?
– Ugyan, ne játszd az ostoba libát. Mielőtt felébredtem volna a sikátorban az ördög mindent elmagyarázott nekem. Elmondta, hogy visszakaphatom az életem, csupán belém kell szeretnie egy angyalnak, s mikor az bevallja, az élet tőrével szíven kell szúrnom. Nos, ez megtörtént, én visszakaptam, ami az enyém, az meg, hogy veled mi lesz, nem érdekel.

– De ez nem stimmel. Ott volt a korház, a gyerek, amiket mondtál magadról. Mindvégig hazudtál?
– Kilencven százalékban igen. Tudod, gyorsan kellett cselekednem. Láttam rajtad, hogy te az a nehezen kapható vagy, így hát meg kellett szerettetnem veled magamat. Jól tudtam, hogy ha azt hiszed, orvos vagyok és másokon segítek, akkor meglágyulsz. A vénasszony meg azt sem tudom kicsoda. Ami a gyereket illeti, ő Annie – mutatott a mellette lévő nőre – nővérének a fia. Minden csak meg volt rendezve, hogy el hidd, rendes pasi vagyok és belém szeress.
– De hát a golyó elé ugrottál! A sikátor is csalás volt?
– Az nem! Tudod lenyúltam pár tízezret azoktól a tagoktól, és hát megorroltak rám, nem hittem volna, hogy miután egyszer megöltek, ismét rám találnak. A golyónál pedig direkt úgy ugrottam, hogy a vállamat súrolja, ennyi kockázatot vállalnom kellett. Alexa után láttam, hogy megrendült a bizalmad irántam, valamit tennem kellet, hogy megint belém szeress. A bálra is csak ezért hoztalak el. Tudtam, hogy itt megtörsz, bevallod, de ami még fontos, hogy a jótékonyságra összegyűjtött pénzt is simán lenyúlhatta ez idő alatt Annie.
– Akkor mi az igazság? Minden, amit mondtál, csak hazugság volt! Te szörnyeteg!
– Én szörny? Ugyan szivi, legalább volt egy jó napod a Földön. Ami engem illet, igazából drogkereskedő vagyok, meg persze olykor bűnöző is. Apám alkoholista volt, kiskoromba meghalt, anyámat pedig tizennyolc évesen öltem meg. Akkor jöttem rá, hogy velem senki se szórakozhat.
– Nem is érzel irántam semmit? – kérdezte már könnyekkel küszködve.
– Irántad? Ugyan már csaje, nézz magadra. Százszor tutibb vagyok, mint te, kis ribanc. – kiáltotta lenézően a Scott mellett álló nő.
– Nem, soha! Fogd már fel, hogy csak magam miatt csináltam ezt. Francot se érdekel mi lesz veled, engem csak az érdekel, hogy nekem legyen jó, te meg mehetsz, ahová akarsz. Különben is, Annie az én igazi párom.

Diana mérhetetlen csalódottságot és dühöt érzett magában. Minden, ami az elmúlt napban történt, csak hazugság volt. Becsapták, játszottak vele, meg akarták ölni. Tudta, hogy ez lesz, mégsem hallgatott az eszére. Hagyta, hogy az érzelmei vezessék, de most úgy érezte sohasem fogja ezt a hibát többé elkövetni. A düh, mely lángolt benne iszonyatosan nagy volt, pár pillanat múlva érezte, hogy szívét teljesen elönti a sötétség. Szemei vörösen lángoltak, egyre inkább eluralkodott rajta a méreg. Nem telt sok időbe, míg felállt a padlóról, bőre egyre inkább fakult, szőke haja egyre sötétebbé vált, ruhája és szeme pedig vöröslően kezdett tündökölni. Két hatalmas fekete szárny, és kettő hosszú hegyes fül tört ki a nőből, s ez volt az a pont, ahol Scott és Annie halálosan megijedtek. Diana többé nem volt kísérőangyal, mostantól bukott angyalként lehetett nevezni.

Az átalakulás közben, a vendégek lassan magukhoz tértek, de az ördögi teremtmény láttán fejvesztve menekültek ki a hatalmas teremből, egészen addig, amíg csak a két fiatal maradt, kiknek félelmükben a földbe gyökerezett a lábuk.
– Nos, mit szólsz az új valómhoz, édes? – kérdezte a bukott angyal mézes mázosan, majd egyre közelebb kezdett menni a pár felé, akik félelmükben csak hátrálni tudtak. – Azt hiszem meg kéne köszönnöm ezt neked! Már értem miért vagy gonosz. Ez az érzés egyszerűen fenséges. – majd ördögi kacaj kíséretében a kezeiből tűzlabdákat kezdett szórni a terem berendezési tárgyaira.
– Di… Diana… én… nem tudtam, hogy… – dadogta reszketve a férfi, de a nő éhező szemekkel félbeszakította.
– Mit? Hogy ez történik velem? Buta halandó! Tudhatnád, hogy az ördög szavaiban mindig van hátsószándék. Komolyan ilyen naiv voltál? – majd hirtelen hatalmas erővel a falhoz reptette a férfit, s ő maga is ott termett, nem messze annak arcától.
– Ne aggódj! Élvezni fogod a poklot! Személyesen garantálom, hogy az örökkévalóságig foglak kínozni téged, és a kis barátnődet! – nevetett sátánian a nő, miközben a férfi szemeibe meresztette tekintetét. – A pokol tüzén fogsz égni örökké, a kis barátnőd pedig mérhetetlen nagy kínokat fog átélni.

A férfi úgy félt, mint még soha. Legszívesebben láthatatlanná vált volna, mindent megtenne azért, hogy kiszabadulhasson. Oldalra pillantott, ahol Annie-t találta, szintén a falhoz „láncolva”, majd hirtelen, a semmiből egy menekülési terv jelent meg az agyában. Rettegve, de erősen fejével a bukott angyalt leütötte, aki ettől fájdalmasan felordított, így a kötés elengedett. A férfi barátnőjéhez rohant, aki még mindig alig fogta fel a történteket. Megpróbálta magához térítenie, de a lány alig volt magánál, és eközben a bukott angyal is rájuk fordította ismét tekintetét.
– Hagyj engem békén! Vidd inkább őt! – azzal Scott az angyalnőhöz lökte társát, majd futásnak eredt.
Kiszaladt a teremből, de hallotta Annie sikoltását. A férfit azonban nem érdekelte semmi, csak az, hogy épségben kijuthasson, messze attól az ördögi teremtménytől. Nem telt el sok idő, mire rájött, hogy eltévedt, ugyanis egy olyan terembe lépett, ahol csak egy szűk lépcső vezetett felfele.
– Előlem nem bújhatsz el! – kacagott vidáman a sötét angyal, így Scottnak nem volt más választása, elkezdett felrohanni a toronyba.

Több percen át futott kétségbeesetten, remélve, hogy sikerül elmenekülnie a lény elől. A legvégén egy csapóajtóhoz ért, amin kimászva valamiféle boltíves toronyban találta magát. Nem voltak falak, csak négy oszlop, közöttük korláttal. A környéken teljes volt a káosz, mindenhol emberek sokasága menekült, a rendőrség is kivonult már a helyszínre. Scott az egyik oszlophoz bújt és várt, hogy elmúljon a veszély.

Alig telt el pár pillanat, az égből valami felemelkedett. Hatalmas fekete szárnyai voltak, hófehér bőre, fekete haja, hosszú hegyes fülei, hatalmas karmai, végül pedig borotvaéles szemfogak. A halandó megrémült a lény láttán, úgy érezte itt a vége, nincs menekvés.
– Ugye nem hitted komolyan, hogy megúszhatod? – mondta kacagva a nő, majd a férfira vetette magát.

„A rendőrség az épületben és annak környékén többszöri átkutatás után sem találtak holtestet. A szemtanúk beszámolói, a katasztrófába torkolló est és az összegyűjtött pénz hiánya ellenében is, további nyomok hiánya miatt lezárták az ügyet, de a jelenlévők sosem fogják elfeledni a félelmetes teremtményt.”

Vége!

Írta és illusztrálta: Gábor3