Üldözöttek hazája – Féltávon (Etti)
2018. január 4.
Hát nem sikerült az, amit a pilot kritikában elterveztem, nem tudtam tartani a lépést az új részekkel, így a napokban egyben daráltam le az azóta megjelent 6 „Üldözöttek hazája” epizódot. Ahogy akkor írtam, a kezdés nagyon bejött. Az alapötlettel már megnyertél magadnak, a főszereplőd egyből belopta magát a szívembe, valamint a fogalmazásra és az illusztrálásra sem lehetett egy árva panaszom sem. De vajon a folytatás is olyan jóra sikerült, mint a pilot?
A továbbiakban megadom a választ, de vigyázat, spoiler-veszély!
Nem kell izgulni, mert a válaszom igen! 🙂 A történet még mindig jó, így darálva meg főképpen, de szerintem, ha hetiben követném figyelemmel, akkor sem mondanám, hogy unatkozom, mert mindig van valami, még ha nem is nagy fordulat, ami továbbgörgeti az eseményeket, vagy épp érdekessé teszi azokat. De mi az a valami, ha nem a meglepő csavarok? A karakterek és a köztük zajló párbeszédek. Ha ez a kettő működik, akkor még egy szimpla kis reggelizős jelenetet is élvezettel olvasunk, amelyben mondjuk semmi más nem történik, csak a rántotta sótlanságának és a kedvenc ízesítésű teák megvitatása.
De mi kell ahhoz, hogy jók legyenek a karakterek? Az, hogy legyen mindegyiküknek egyénisége, olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amelyek egyértelműen az ő ismertetőjegyeik lesznek később, és ezeknek megfelelően reagálnak majd az adott szituációkra. Nálad ez is megvan és működik. Egy tale-ben kulcsfontosságú, hogy a főszereplő kedvelhető és szerethető legyen, ehhez is tehetünk egy nagy pipát, mert ki az, aki Albine-t ne kedvelné, ne értené meg, ne érezné át a helyzetét. Logikusan cselekszik, és ha esetleg nem lenne világos, mit miért tesz, nem kell rá sokat várnunk, mert a következő jelenetben megkapjuk rá a választ.
“- De nem tettem semmi rosszat – rázta meg a fejét Tobias, mire az idős férfi elmosolyodott. Mosolyában mérhetetlen fájdalom bujkált.
– Mi sem tettünk semmi rosszat, mégis így kell élnünk. Az élet nem mindig fair.”
Egyébként nagyon érződik, meg úgy árad az egész tale-ből, hogy Te is nagy sorozatrajongó vagy, a szerkesztésed, a jelenetek mindig valami ütős kis mondattal, vagy igazsággal zárulnak, van benne karakterfejlődés is, és a fordulatok is ismerősek lehetnek egy-egy sorozatból. Félre ne érts, ezt nem negatívumként mondom, mert lehetetlen ennyi film/könyv/sorozat mellett újat mutatni, mindenre rá lehet már húzni, hogy ú, ezt már láttam valahol, vagy tudom, hogy mi fog következni. A 3 fordulatból 2-nél sikerült csak kitalálnom, mi következik, az egyik Nova terhessége volt, a másik pedig a 7. rész vége, amikor végre Albine enged az érzelmeinek, és kiderül, kicsoda is tulajdonképpen az „idegen”. A Rhydianos flashback volt az, amire nem számítottam, én is úgy tippeltem, hogy Albine korábbi szerelme lehetett, aztán bumm, kiderült, hogy teljesen más módon kapcsolódik a lányhoz.
A pozitívumok után jöjjön egy kis ejnye-bejnye azért, amiért a műfaj megjelölésénél nem szerepel a „romantikus” szó, hiszen a dráma mellett ez is legalább 3 szálban jelen van (Emeline-Aimes-Julian, Albine-„Tobias”, Nova-Jamal), és egyáltalán nem mellékes, sőt. Nagyon is fontos mozgatórugója a történetnek, hiszen a szerelem okozta majdnem Aimes vesztét, a szerelem gyümölcse lett a Nova hasában növekvő baba, és Albine-nak ezért lesz most nagyon kemény dolga, miután megtudta az igazságot. Inkább most per pillanat a műfajnál a disztópikust érzem feleslegesnek (persze idézőjelben), mert sajnos ebből a részéből igen keveset kapunk. Egyébként nagyon szépen leírod, mi a helyzet a főhőseink világában, mit élnek át, miért is félnek, de ezeken kívül mást nem is kapunk, csak az ő elbeszéléseiket.
Amikor elolvastam a prológust és a pilotot, arra számítottam a folytatásban (de azt hiszem, ezt említettem is az első kritikámban), hogy szemtanúi lehetünk majd a kis csapat menekülő-bujdosó életmódjának, hogy egyik helyről menekülnek a másikra. Ehelyett adott egy faház, amit már vagy 2 éve viszonylag biztonsággal használhatnak, mert ennyi idő alatt nem sikerült a katonáknak felfedezniük. Tehát én nem érzem át teljesen azt a fenyegetettséget, amit például Albine több részben is kihangsúlyoz, mert azon kívül, hogy 2 katona egyszer elsétált előttük, semmit nem tapasztalunk abból, hogy ők most tényleg veszélyben lennének.
A képek egyébként lenyűgözőek, az arckifejezések, testtartások leírások nélkül is rengeteget elárulnak az adott jelenetről, de ehhez még hozzátársul a lényegretörő, ám érzelmekben rendkívül gazdag szöveg is. Ami különösen tetszik, hogy nem spilázod, magyarázod túl a dolgokat, mégis tudom abból a pár mondatból, hogy ki, miért és mit tesz. Így kell amúgy ezt csinálni.
Továbbra is 7-8 pontos szinten meg vagyok elégedve a látottakkal, és már rettentően kíváncsi vagyok, mi lesz végül a 7. rész végi fordulatnak a végkimenetele. Főleg az érdekel, hogy Albine, miképpen reagál a helyzetre: védeni fogja Tobiast, vagy ő is ellene fordul. Egyébként valamiért az utóbbit tippelem, az vallana a lányra leginkább az eddigiek alapján, de csütörtökön úgyis kiderül. 🙂
