The Torenos 2 – A bosszú játéka (Gabett)

Az utóbbi napokban abban a hatalmas szerencsében volt részem, hogy egy újabb felejthetetlen olvasmányélménnyel gazdagodhattam. Hogy melyik volt az a történet, ami arra késztetett, hogy unalmasabb tanórákon a telefonom képernyőjén betűzgessem tovább a szöveget, amit szerdán kaparintottam a kezeim közé, s most, szombat este pontosan háromnegyed tizenkettőkor befejezve az olvasását, arra késztet, hogy utolsó erőmmel mégis írjak róla? Tessék, itt van: The Torenos 2. – A bosszú játéka.
Picture

A továbbiakban spoileresen folytatódik a kritika…
Picture

Mert van, ami ennyire lebilincsel.

Nehéz megfogalmazni, mit is érzek most. Ha valaki meg is tudná, az maga Dettyke lehetne, akinek a történet során összerakott mondatai semmi kétséget sem hagynak afelől, hogy bizony tehetséges íróval van dolgunk. Frappáns kis megfogalmazások, szépen eltalált hasonlatok, izgalmas leírások – A szöveg egyszerűen olvastatja magát. Ha éppen az akcióból kizökkenve, szusszanásnyi szünetet tartunk, akkor sem olvasok kisebb lelkesedéssel tovább. Egyszerűen érdekel. Érdekel minden, attól, hogy a mellékszereplők hogyan dolgoznak fel egy-egy eseményt, vagy éppen csak hogyan telnek a hétköznapjaik, egészen addig, hogy a hármas számú névtelen FBI ügynök hogyan köti meg a nyakkendőjét reggelente. Mert minden szereplő él, s nem csak közvetítőként funkcionál, minden darabka pontosan illik a képbe, valóssá, s így lényegessé, mindennél fontosabbá téve a legutolsó kis részletet is.

Picture

Ha a szereplők szembejönnének az utcán, rájuk köszönnék…

…és egyáltalán nem lennék meglepve. Nem kevés karakterrel operáltál, mégis sikerült mindükek saját személyiséget adnod. Végre a nevekhez nem csak arcot társítottam, hanem személyt. Mindenkinek megvoltak a maga kis jó- és rossz szokásai, beszédstílusa, az, hogy hogyan reagál egyes helyzetekben, s ez segített abban, hogy elkülönüljenek egymástól, önállóak legyenek. Az FBI-osok, akik állandóan szívatták, piszkálták egymást, veszekedtek, még ha csak egyetlen jelentben szerepeltek is, még ők is megragadtak annyira, hogy azon kezdjek gondolkozni: Na, ezek tuti összejönnek! A jó szereplőknek is voltak rossz tulajdonságai, a rosszakban is fel-felcsillant a jó, senki sem volt fehér vagy fekete, akár a való életben is.

Picture

Hékás, amúgy képek is vannak!

Sokszor kaptam magam azon, hogy csak száguldok végig a szövegen, a képeket annyira véve figyelembe, mintha ott sem lennének. Ilyenkor, amint észbe kaptam, görgettem is vissza azonnal. S milyen jól tettem! Kár lett volna kihagyni őket. Gyönyörű, részletgazdagon berendezett helyszíneket láttam és rengeteg, különféle pózt, ruhákat, sminkeket. Rengeteg idő lehetett ezt mind összegyűjtögetni és berendezni! Szerettem, hogy például az FBI központban, a háttérben mindig láttuk az ott dolgozó embereket, akik nem csak álltak, hanem mindig csináltak valamit, mintha csak a valóságban kattintottuk volna a képet. Meg hogy a városi forgalom tényleg az volt, tele autókkal. Meg hogy minden szereplő személyes tere tükrözte a gazdája karakterét. Még maguk a pózok is ilyenek voltak, teljesen el tudom képzelni Leót, ahogy az íróasztalára pakolt lábbal társalog, vagy Prestont, ahogy a laptopján alszik el. A fotózási szögeknél is csak néhányszor éreztem azt, hogy ezt lehetett volna jobban is, a többi mind jól sikerült, volt néhány, ami pedig igazán elnyerte a tetszésemet.

Ismertem a végét, azt hittem, felkészít a tudás.

Természetesen olvastam a TT1-et. Pontosan tisztában voltam vele, hogy Preston meghal. De ahogy közeledtünk a végjáték felé, folyamatosan azt kívántam, bárcsak agy újabb csavarral mégis életben maradhatna valahogy. Akárhogy. Nem akartam, hogy ennyi szenvedés után veszítse el az életét, a családja és barátai pedig őt. Egyszerűen nem érdemelte meg. Még kistestvért kellett volna ajándékoznia az ő pici lányának, még rengeteget kellett volna buliznia a barátaival, veszekednie és kibékülnie Zoéval. Megkönnyeztem. Kész, ennyi, kimondtam. Azt a néhány sort alig tudtam elolvasni, mert folyton a könnyeimet kellett törölgetnem. „Mindjárt ideér a mentő, meggyógyítanak, és egy hónap múlva már együtt táboroztatjuk a srácokat.” Csak arra tudtam gondolni, hogy nem fog időben megérkezni. S amikor megtörtént, amiről tudtam, hogy meg fog, nem értettem: Miről szól még egy fejezet? Vége. Nincs tovább. De kellett ez a fejezet, ez mutatta meg, hogy igenis nincs vége. Ugyanúgy, ahogy az élet sem áll meg egy-egy fordulópont után. Ez a fejezet pontot tett a történet végére, nem hagyta, hogy belefagyjak Preston halálába, továbbzökkentett, megmutatta, hogy a többi szereplő igenis él tovább. Ez pedig… Megnyugtató volt, ennyi feszültség után.

Picture

Picture

Minden szál összefut. Egy HATALMAS csomóba.

Néha csak kapkodtam a fejem. A függővég már snassz! A történések közepén – a legizgalmasabb résznél, természetesen – szétvágni a jelenetet, hogy aztán egy kapcsolódó szálat mutassunk be, s azzal is megtegyük ugyanezt, az már igen! Az idegeimen táncoltál. Mit az idegeimen, az idegeimmel! Volt, hogy „bosszankodtam”, hogy, na, most várhatom meg, mire ez a szereplő is eljut az összekapcsoló pontig, hogy megtudjam, mi történt a másikkal, de aztán kiderült, hogy mindennek volt értelme, a végén bármelyik mellékesen elejtett információ válhatott kulcsfontosságúvá, s meg is tette. Ki gondolta volna például, hogy Wayne felesége ténylegesen szerepet fog játszani a történetben? Mesterien kevered a szálakat, mindig annyit árulva csak el, hogy még nem dobjam ki a laptopomat az ablakon, de azonnal tovább akarjak olvasni. Kit érdekel, hogy kilenc órám volt ma, és az óra éjjel tizenegyet mutat, ha már csak két fejezet van hátra?! S amikor a végén összeáll a kép, akkor tényleg összeáll: Nem erőszakkal vannak helyükre tuszkolva a darabkák, s nem is hiányzik semmi. S az olvasó elégedetten dőlhet hátra, hiszen nem csak egy történetet írtál meg, hanem egy világot, annak minden mozzanatával együtt.

Köszönöm Neked, Dettyke, hogy megírtad és megosztottad velünk ezt a történetet. Felejthetetlen élmény volt, amit kevéssé sikerült csak ebben a pár sorban körbeírnom…:)

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés