Más, mint a többi (krehata)

Néha már elszórtan írtam a taleről, de mivel időközben befejeződött, elérkezett a teljes kiértékelés ideje is.
Az első reakciók pozitívak voltak a tale-lel kapcsolatban, rögtön az első megjelent résztől olvastam, hétről hétre.

Kezdjük magával a történettel. Nem egyedi a küszöbön hagyott csecsemő és úgy általában a mostohák közé került gyermek ötlete, de ezt mégsem lehet felróni a tale gyengéjének. Ezt olyan sablonnak nevezhetnénk, ami a népmesékben is megfigyelhető (három szegénylegény, vagy épp királyfi; szegény fiú, aki elnyeri a királylány kezét). Ott sem lepődik meg az ember, ha újra és újra az ismert kezdetet látja, így itt sem kell megdöbbenni.
De az embernek természetesen okvetlenül is a Harry Potter jut erről eszébe, már azért is, mert itt is adott egy gonosz gyermek, akivel a főhős egy fedél alatt él.
Rögtön a történet első részében kiderül, milyen mostoha is a kis Cleo sorsa. Örökös hátbatámadás, bántás, s a kiközösítés még a játszótéren is utoléri. Általános megállapítás, hogy Cleot soha senki sem hallgatja végig. Bizony, a szappanoperákban is abból adódik a fő konfliktus, hogy a felek nem kíváncsiak a másik mondandójára. Viszont egy idő után ez nagyon zavaró, itt a taleben is. Rendben, Elena egy öntörvényű, háklis nőszemély, akire még illik is ez a szerep, viszont mégis kissé erőltetett, nem életszerű. Filmek kapcsán is az jut eszembe, hogy jó ég, azért az embert ennyire nem könnyű elhallgattatni, legyen az bárki is. Ha üvöltve is, de legalább néha az illető végig tudja mondani, amit akar.

A másik: sosem hiszik el, amit mond. Pl. Clotilda esete, mikor a kislány elmondja, hogy a szobalány enyveskezű, Elena mégsem hisz neki. Ez teljesen indokolatlan! Miért inti azonnal le, anélkül, hogy utánanézne? Biztosan feltűnt már neki a hiány, és ő, Elena, szerintem olyan, aki önmagán kívül senkiben sem bízik, vagy ha mégis, az nem épp a komorna. Tehát: kicsit erőltetett ez a „nem hallgatlak végig, nem hiszek neked”.
Egy éles ellentmondás rögtön az elején: a Cleo származása körüli mizéria. Elena és Randolph állítólag nagyon kínosan igyekszik titkolni, nehogy megtudja a kislány, hogy nem az édes gyermekük. Akkor viszont felmerül a kérdés: Lizzy miért tud erről? Ha a felnőttek titkot akarnak tartani, alapvető, hogy nem kötik a kislányuk orrára, hisz egykettőre eljut ahhoz, akihez nem kéne. Lizzy fűnek-fának terjeszti ezt (a játszótéren megsúgta egy kislánynak), a való életben 2 perc untig elég lenne, hogy Cleo is megtudja.

Ám minden megváltozik, mikor végre valóban el is jut a kislányig ez a hír, igaz, maguk a nevelőszülők mondják el (egyszer a háta mögött, majd a szemébe). Ekkor szinte követhetetlen változás veszi kezdetét. Hirtelen Elena immár nyílt utálatba kezd Cleoval szemben, és Randolph is megváltozik. Míg az egyik pillanatban aggódik a kislány lelki világa miatt, a következőben őt kell lenyugtatnia Elenának(!). Nem érzem, hogy indokolt lenne Randolphnál ez a gyökeres lelki változás. Pontosabban: eleinte még kicsit értettem, majd mikor már a feleségével úgy susmusolnak, mint két minden hájjal megkent bűnöző, végleg elvesztettem Randolph karakterét.
Róla már korábban is írtam: nem értem a változást. Aztán Ettike róla írt véleménye meggyőzött egy ideig. Igen, az elszökéssel összefüggő pletyka rossz fényt vethet rájuk, és ezt nem akarhatja egy olyan befolyásos ember, mint ő.
De aztán mégis torzul a férfi, egyre aljasabbá; egészen más, mint amilyennek a történet elején láthatjuk. Elenától nem volt akkor meglepetés a gyilkosság, belőle bármit kinéz az ember. Viszont az, ahogy a férje bűnrészességet vállal vele, megdöbbentő. De ha még csak úgy tenné, ahogy a szíve diktál: nem akarja börtönben látni a feleségét és elviselni az ezzel járó szégyent. De nem! Gonoszan csillan a szeme és átalakul egy más, gonoszabb Randolp-fá.

A tale utolsó két része teljesen érthetetlen volt a számomra. Ahogy megérkezett az utolsóelőtti rész címében is említett váratlan vendég, ismét egy olyan változás következett be, ami a karakterek önmagukból való teljes kifordulását hozta. Elena azóta károgta, hogy mikor takarodik el végre a házból Cleo, mióta kiderült a kislány számára is a származása (legalábbis részben). Előtte biztos magában mondta ezt a szörnyű dolgot, de onnantól kezdve ez a dolog hajtotta; végre tűnjön el a házból a kis betolakodó.
Ennek az Elenának az a tény, hogy beállít egy nő, aki magával akarja vinni Cleot, minimum akkora örömöt kellett volna okozzon, hogy Mrs. Richwood fittyet hányva finom úri hölgy voltára, percekig cigánykerekezik az utca közepén, s közben indiánkiáltásokat hallat. Ezzel szemben nem ez történik (bár valahol mélyen gondoltam is, hogy nem, hisz akkor miről szólna a továbbiakban a tale?), Elena hirtelen anyatigrisként védi a kislányt. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nem kell komolyan venni, nem lett hirtelen szerető anyja Cleonak, ennyi biztos és világos. No de akkor miért teszi??? Erre úgy érzem, semmi ésszerű magyarázat nincsen. Még az sem, hogy a szomszédokat és a környéket felháborította volna, ha hirtelen eltűnik a kislány. Mert arra is lett volna megoldásuk, hisz oly ravaszak ezek a Richwoodok. Könnyes szemmel közölték volna mindenkivel, hogy igen, sok-sok éve magukhoz vettek egy kislányt, hogy felneveljék, mivel ők a világ legrendesebb emberei, és most, hogy beállított a kislány édesanyja, ők könnyeikkel és szülői érzéseikkel küszködve átadták neki a gyermeket, hisz mégiscsak az édesanyja, nem lehetnek önzők! – S e magyarázat hallatán az emberek szintén sírtak volna, mint a szopós malacok, Richwoodékat pedig dicsfény övezné heteken át.

De nem ez történt! Elena és Randolph ravaszul elérték, hogy a nő nemcsak hogy gyermeke nélkül távozott, kapott rendőri kíséretet is; lopással vádolták, és itt kiütközött egy szép családi vonás Cleo és az anyja között: egyiküket sem hallgatják meg.
Richwoodéknál most figyelhető meg a korábban említett bűnszövetség, a gonosz vigyor és minden, ami kell. De miért? Miért kell nekik annyira Cleo? Csak azért tartanák maguknál, hogy nehogy már jó legyen neki, nehogy boldog családi életet élhessen? Ennyire csak nem szadisták! Kicsinyes, szánalmas örömökkel élteti magát Elena, de nem hiszem, hogy épp Cleo kínzása lenne a hobbija. Pláne, hogy annyira rühellte, hogy egy házban van vele, hogy majd’ beleőrült.
Persze, értem én, hogy ez miért kellett. Nem lehet már most happy end. Pedig ha az anyjával marad, nyilván az következne be. Mégis sok volt ide ez a Richwood akció. Érhetetlen, logikátlan. Hogy mi lett volna jobb? Én ilyen helyzetbe azt tudtam volna beleképzelni, hogy igen, Elena azt mondja a nőnek, vidd csak a sarjadat. Aztán megállapodnának, hogy ekkor jön érte. Ámde ekkor valami érné Roset. Nem feltétlenül halál (hisz nem tudhatom, mi lesz a jövőben az ő szerepe), csak épp annyi, hogy nem tud a megbeszélt időben eljönni a lányáért. Cleo pedig már izgatott, örül, hogy eljön érte az édesanyja. Aztán persze pofonként éri, hogy nem, nem jön. Ekkor Elena diadalmasan kiáltaná: Na ugye megmondtam! Az ilyen kis senkikben nem lehet bízni!
Plusz a kislányba rúgna (szavakkal) még párszor: „Látod: ez a Te anyád, nem kíváncsi Rád!”, „Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!”
Persze ez csak egy gyors gondolat volt. Nem tudhatom, hogy a későbbiekben milyen szerepe van ennek, stb.

Nos, ennyi negatívum után akkor a pozitív dolgok (amik bár hosszra nem tesznek ki annyit, mint a negatívumok, nem azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb benne a jó, hanem azt, hogy a jóról bezzeg ez a kritizáló dumagép nem tud annyit rizsázni.  ).
A képeket emelem ki, annak ellenére, hogy igen, akadnak szép számmal építésmódban fényképezett képek, amiken ott virít a rács.
Viszont akkor is profin beállítottak, nagyon visszaadják a taleben olvasottakat. Külön pozitívum, hogy nem nagyon látni letöltést, azzal gazdálkodik a készítő, ami van.  Nincsenek rémisztő, zombiszerű műsimek, hanem a szép, egyszerű sims 2-es simek.
A karakterek arca jól illeszkedik a történetbeli szereplőkhöz. Elena sítlusa nagyon kiforrott, tetszik. Lizzy szintúgy, milyen kis arrogáns hisztis a simbeli akakja; szuper, találó! És ő mindig csinos kis szoknyákba van öltöztetve, Cleo viszont azokat a göncöket viseli, amit én sosem adok a simsbeli kislányokra. És ezt is jó értelemben értem! Ő nem kap olyan minőségű ruhákat, mint Lizzy. És ez életszerű!

A történet szövege: Nagyon jól megírt, nem csak a tényekre és a párbeszédekre hagyatkozik, leírja a szereplők érzéseit is. Ez fontos! Nem mondom, azok közt a talek közt is van jó, amit egykettőre átolvas az ember, de ha valaki szeret olvasni, akkor az igényli, hogy egy-egy epizódot ne egy lélegzetvételnyi idő alatt fusson át. Ennek a veszélye itt nem is áll fenn.
A tartalom: Sok-sok elrejtett utalás van, ami izgalmat okoz, és még várni kell, rá, hogy kiderüljön. Addig persze az ember próbálkozhat kitalálni, mik lehetnek azok.  Bár a harry potteres beütés miatt, lehet annyit sejteni, hogy a varázslattal függ össze.
Akárhogy is: rengeteg elejtett utalás van, kíváncsian várom a folytatást.