Kísértő múlt (Nita90)
2018. január 4.
Hatalmas érdeklődéssel vártam Lexy első önálló tale-jének megjelenését. Bár a krimi műfaj tőlem meglehetősen távol áll, a hozott előzetes és a gyönyörű képek, valamint a főszereplő Dorian karaktere miatt úgy éreztem, nagyon is kedvemre való történetet olvashatok majd. A továbbiakban kiderül, így lett-e.
Vigyázat, minimális spoiler-veszély!
A történet alapvetően két szálból áll össze: a nyomozásból, valamint a nyomozók közti kapcsolat alakulásából. A gyilkossági ügy kezdetektől felkeltette az érdeklődést: vajon ki ez a lány, ki és mi és okozhatta a halálát? Nagyon jól felépítetted a nyomozást, végig jól követhető és logikus volt, érződik, hogy otthon vagy a műfajban, és alaposan utánajártál a dolgoknak. Semmi hibát nem találtam benne nagyítóval sem, profi volt. Egészen a nagy leleplezésig nem lehetett sejteni sem, ki lehet a gyilkos, holott a gyanúsítottak és lehetséges elkövetők száma nem volt túl nagy. Hasonlóképpen izgalmas, ha nem még izgalmasabb volt a két nyomozó nyomasztó – és kísértő – múltjának megismerése, és a köztük lévő különleges kapcsolat kibontakozása. Ahogyan végül összefonódott a két szál, és a nyomozók magánéleti ügyei vezettek végül a nagy találkozáshoz, amellyel sikerült leleplezni az elkövetőt, külön dicséretet érdemel. Úgy vélem, a két szál együtt alkotott egy igazán kerek és fantasztikus egészet, külön-külön fele ennyire sem lett volna hatásos. A történet és a részek voltak túl hosszúak, de túl rövidek sem, remekül eltaláltad a megfelelő arányt. Az események szépen pörögtek, folyamatosan fenn tudtad tartani az érdeklődést, egy percig sem unatkoztam, nem volt üresjárat, mégsem érződött elsietettnek a történet. Egyedül a vége okozott kicsit csalódást, mert bár nem mindennapi és érdekes volt, a happy endnek jobban örültem volna, örültem volna, ha végül megtörténik a kibékülés és összeborulás. Viszont a jó oldala a dolognak, hogy legalább hagytál utat a folytatásra, csak győzzük kivárni!
Ejtsünk pár szót a szereplőkről is. Régen találkoztam már ennyi szerethető karakterrel egy történeten belül. Dorian Carson nyomozó szemrevaló külseje igazi egyéniséget takar. Magának való, öntörvényű, kifejezetten bunkó és arrogáns, de a szakmájában vérprofi magányos farkas. A jelleme közel sem hibátlan, de talán pont ettől lesz emberi, és még ha néha szívlapáttal ütöttem volna is a szexi fejét, képtelenség sokáig haragudni rá, amihez jellemén kívül azért a vonzereje is hozzátesz. Nyomozótársa, Andrea pedig az egyik legszimpatikusabb női tale-szereplő, akiről valaha olvastam. Kedves, jófej, végtelenül türelmes, de határozott is tud lenni, ha kell. Ráadásul intelligens és emellett nagyon szép is. Nagyon sajnáltam őt a sok borzalom miatt, amin keresztül kellett mennie. Doriannal alkotott párosa pedig egyszerűen zseniális, tökéletesen kiegészítik egymást. Egyfajta rossz zsaru-jó szaru páros, Dorian forrófejűségét és nyers modorát tökéletesen ellensúlyozza Andrea finom kedvessége és kiváló intuíciói. Ráadásul a nő ösztönösen tudja, hogyan kezelje a férfi sajátos stílusát. Igazán jó páros lennének a munkán kívül, a magánéletben is. A szikra és vibrálás pedig kezdettől fogva ott volt köztük, körmömet rágva vártam, mikor szabadul el már köztük végre a szenvedély. Annyira kár, hogy Dorian ostobasága és Andrea makacssága miatt így ért véget a kapcsolatuk, pedig annyira jók lettek volna együtt!
A mellékszereplők is nagyon jól el lettek találva, a Bradford-házaspár és a rivális Gerard nyomozó különösen jól alakítottak, de a cuki kis Tom is nagyon a szívemhez nőtt. Az árva kis Annabellt pedig annyira megsajnáltam, továbbra is reménykedek, hogy Dorian és Andrea párosa által örökbefogadásra kerül majd egyszer, valamikor a kis hős :). Reklám helye: mindemellett külön köszönet neked azért, hogy néhány szereplőm jövőbeni Sims 3-as énje is szerepet kaphatott ebben a remek tale-ben, nagyon megtisztelő.
Egy sims tale esetében kiemelt szempont még az illusztrálás, így emellett sem mehetek el szó nélkül. A Sims 3 képi világa mindig is közelebb állt hozzám, úgyhogy a játékválasztás eleve pozitívum volt a szememben. A képeidtől tátva maradt a szám, szó szerint. Mivel is kezdjem? Talán a legszembetűnőbbek az ízlésesen berendezett, látványos helyszíneid voltak, tele élettel és színnel. Az őrs, a Bradford-ház, az Opera, a lakások, az utcák… igazi vizuális élmény!
Érződik továbbá, hogy a simjeid közül még a statisztákat is egyenként, precízen és igényesen alkottad meg. Talán itt megengedsz nekem egy apró észrevételt: ennyi szép ember nem mászkál egyszerre, együtt egy helyen :)! Hiányoltam picit a csúnyácskább simeket. Bár talán ez a hiány a nagyon is megbocsátható kategória. Az arckifejezések, pózok pedig annyira természetesek és jól eltaláltak voltak, hogy csak pislogtam, amikor megtudtam, hogy nem használtál pose playert, és ez mind az alapcsomag része. Azt hiszem, ami benne van a játékban, azt maximálisan kihoztad belőle, úgyhogy le a kalappal előtted!
Végül muszáj pár szót ejtenem a fogalmazásról is. Egyszerűen remekül írsz, érződik a történet minden során, hogy irodalommal foglalkozol. A stílusod választékos, gördülékeny, olvasmányos, a sorok csak úgy olvastatják magukat. Dorian és Andrea szerelmes éjszakája pedig különösen szépen lett megírva, az egyik kedvenc jelenetem volt.
Mit is mondhatnék még? Megtörtént az, amire soha nem számítottam volna: egy krimi a kedvenceim közé került. Nagyon köszönöm neked, hogy megírtad ezt a csodálatos történetet és az élményt, amit nyújtottál vele. Nagyon remélem, mielőbb olvashatjuk a második évadot, amelynek szívből remélem, hogy kedvezőbb végkicsengése lesz, mint az elsőnek. Jó munkát hozzá, és nagyon sikert, Lexy! 🙂
Előző
Kalózkaland (Nita90)
Legújabb
