Kalózkaland (Nita90)
2018. január 4.
Van egy tale, amelyet még a MySims idején olvastam, és amelyről már nagyon régóta terveztem véleményt írni, ez pedig nem más, mint a Kalózkaland. Ami késik, nem múlik, lássuk, mit gondolok erről a történetről.
A Kalózkaland igen ritka és izgalmas csemegének ígérkezett számomra: egy középkori történet királyokkal és kalózokkal, ráadásul az egyik kedvencemmel, a Sims Medieval játékkal leforgatva. „Ide vele, de azonnal!”-érzés fogott el, amikor megláttam.
A történet főhőse William, az ifjú trónörökös herceg, akit édesanyja, Isabella királynő a széltől is óv, neki pedig minden vágya, hogy bizonyíthasson végre. Erre lehetősége is nyílik, amikor az ellenséges ország elleni lehetséges szövetséges, a kalózkirálynő látogatása alkalmával egy áruló trónbitorló magához akarja ragadni a hatalmat. Williamnek társával és későbbi párjával, a kalózkirálynő lányával együtt meg kell szereznie az ellenség kezében lévő varázserejű kardot, Excaliburt, hogy legyőzze az árulót és megmentse királyságát. Kalandjuk során egy jóságos gyógyító és egy különc kis boszorkány is segítségükre lesz.
A műfaj és a történet önmagában elegendő volt ahhoz, hogy megnyerjen magának, így nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. A történet nem volt kifejezetten eredeti, sok klisésnek mondható elemet használ, mint például a varázserejű kard, Excalibur megtalálása, az orvosság keresése, rejtélyes útmutatások; azonban ezek az elemek annyira jól voltak kombinálva, hogy egyáltalán nem zavartak, sőt, kifejezetten színesé, érdekessé tették a sztorit. A cselekmény nem volt túlbonyolítva, nem is volt túl hosszú, viszont nagyon pörgős és izgalmas volt, az elejétől a végéig lekötött, szórakoztatott, nagyon tetszett. Elég sokatmondó, hogy amikor a My Sims közösségéhez csatlakoztam, akkor szinte csak aktuálisan megjelent és futó történeteket követtem hétről hétre, arra nehezen vettem rá magam, hogy egyben végigolvassak már befejezett történeteket: a legtöbbet néhány rész után egyszerűen nem sikerült továbbolvasnom, bármilyen jók és népszerűek voltak is. Alig két-három történetnek jutottam a végére, de a Kalózkaland ezek közé tartozott.
A fogalmazás ugyan nem mindenhol volt igazán „középkori”, néhol kicsit modern lett a nyelvezete, de ez valójában egyáltalán nem zavart, mert lendületes, olvasmányos és élvezetes volt a stílusa.
Nagyon nagy dicséret jár azért, hogy a szereplők szerintem nagyon el lettek találva! Szinte mindegyikük színes, érdekes, egyedi figura lett, ami nálam ez az egyik legfontosabb szempont egy történet értékelésénél.
William bátor, jóképű (és helyes :3) herceg, nagyon szimpatikus volt. Jól bemutattad, ahogy a tipikus jó kisfiú megtalálja a saját útját, felveszi a küzdelmet az ellenséggel, és végül győzedelmeskedik.
A társául szegődött kalózhercegnő, Misty elsőre kifejezetten ellenszenves volt a flegma, lázadó kamaszlány stílusával, de végül őt is megkedveltem, aranyos pár lettek Williammel.
Kiemelkedően jó lett Clarisa kalózkirálynő karaktere, nagyon egyedi a stílusa, néha hangosan felröhögtem a beszólásain, és ezzel vicces kontrasztot alkotott az anyatigris-oldala. Szerintem ő lett a legjobban sikerült szereplő!
Hasonlóan kedveltem még Cassandrát, a boszorkányt. Nagyon bájos és jópofa figura volt, üdítő színfoltja a történetnek, már csak a rózsaszín haja miatt is.
Az áruló bárd, Jeremy pedig kellőképpen gonosz, ravasz és veszedelmes ellenfél volt. Tetszett, hogy megvolt a maga személyes háttértörténete, a motivációja és céljai, és nem riadt vissza akár a gyilkosságtól sem. Egyszóval nagyon jó negatív karakternek találtam.
A társául szegődött kalózhercegnő, Misty elsőre kifejezetten ellenszenves volt a flegma, lázadó kamaszlány stílusával, de végül őt is megkedveltem, aranyos pár lettek Williammel.
Kiemelkedően jó lett Clarisa kalózkirálynő karaktere, nagyon egyedi a stílusa, néha hangosan felröhögtem a beszólásain, és ezzel vicces kontrasztot alkotott az anyatigris-oldala. Szerintem ő lett a legjobban sikerült szereplő!
Hasonlóan kedveltem még Cassandrát, a boszorkányt. Nagyon bájos és jópofa figura volt, üdítő színfoltja a történetnek, már csak a rózsaszín haja miatt is.
Az áruló bárd, Jeremy pedig kellőképpen gonosz, ravasz és veszedelmes ellenfél volt. Tetszett, hogy megvolt a maga személyes háttértörténete, a motivációja és céljai, és nem riadt vissza akár a gyilkosságtól sem. Egyszóval nagyon jó negatív karakternek találtam.
Az illusztrálásnál merész választás volt a Sims Medieval. A játék lehetőségei igen korlátozottak: nincs TAB mód (helyette van távoli-felülnézeti kamera) kevés sim irányítható egyszerre, nincsenek pózok, hiányosak a falak. Sajnos mindez meg is látszik a képeken – a felülnézeti képeknél külön szívfájdalmam volt, hogy a csodás kültéri helyszínek nem tudtak igazán érvényesülni –, de ez elsősorban az EA–Maxis sara, nem az illusztrátoré. Ugyanakkor pár apróság feltűnt, ami kis trükközéssel kiküszöbölhető lett volna, például többször is megláttam ugyanannak a beszélgetős animációnak ugyanazt a mozzanatát, ráadásul egymást követő részekben, és így eléggé szemet szúrt. Picit érdemes lett volna még tanulmányozni a játék interakciót, hogy változatosabbak legyenek a képek ilyen téren. A kamera forgatásával pedig lehetett volna úgy trükközni, hogy a pont hiányzó fal ne látszódjon. Ötletes volt viszont a boszorkányhegy és az alagsor megoldása. Egyszóval a lehetőségekhez mérten szerintem megfelelő volt az illusztrálás, és sikerült bizonyítani, hogy a Sims Medieval sem teljesen alkalmatlan a forgatásra.
Összességében egy nagyon kellemes, izgalmas és emlékezetes olvasmány volt számomra a Kalózkaland, ráadásul ez adta meg a löketet számomra, hogy én magam is a Sims Medieval fogatási területére tévedjek. Nagyon örülök, hogy olvashattam.
Legújabb
Kísértő múlt (Nita90)
Ezeket is érdemes megnézni
Ezüst krónikák (Lexy)
Üldözöttek hazája 2. évad (Marcello)
