Kritika

Hollóleány (Oxeye)

Kicsit megkésve bár, de törve nem…

Hollóleány december 12-én fejeződött be,  és csalódnom kellett – sokkal gyorsabban elsüllyedt a tale, mint számítottam rá. Mindenesetre, én már a tale indulásakor is elhatároztam, hogy írni fogok róla egy vendégkritikát, így egy hónapos csúszással, de beváltom az ígéretemet.
A Kémkedő Kedd első delikvensének, Romenának ez már a harmadik tale-je, és bár még nem olvastam két korábbi művét (Tükörkép, Tükörkép – Szilánkok), mégis bizakodva fordultam az újabb története felé, gondolván, tapasztalt író, ebből rossz nem származhat.

image001-22-orig_orig-5129787

Ha a Kémkedő Keddben leközölt bemutatót nem számítjuk, akkor a legelső dolog, ami megfogott a tale-lel kapcsolatban, az a borítókép volt. A történethez illő, szépen kidolgozott, igényes, letisztult. Látszik, hogy foglalkozott vele az író. Ez, egyébként az illusztrálás többi elemére is igaz volt. A képek hangulatosak, kifejezőek lettek, és a pózok sem voltak feltűnőek, az utómunkát sem vitte túlzásba Romena. Külön tetszett, hogy nem akart mindent teljes egészében megmutatni: Néha tökéletesen elég volt egy elrohanó cipőt mutatni ahhoz, hogy értsük, itt bizony menekülésről van szó.

image063-1-orig_orig-3016589

Persze, nincs olyan, hogy tökéletes, meg az unalmas is lenne. Ezért meg kell említenem, hogy párszor előfordult, ugyanazt a képet kaptuk, ugyanabból a szögből, maximum pár fokkal elmozdítva a kamerát – és ez feltűnő volt.
Tetszettek a karakterek, meg tudtam őket különböztetni. És ez nálam fontos, különben elég hamar csak a szövegre hagyatkoznék az egyes epizódokban. Kedvenc szereplőm egyértelműen Pitch, Den Eulie és Scythe lett. Utóbbinál meg is említeném: Rendkívüli képességet adtál neki, és nagyon meglepett, hogy a furcsaságok ellenére passzolt a nőhöz.
És ezzel át is térnék a tale szöveges részére.
Bevallom, az első pár rész után nem tudtam folyamatában követni a talet, ezért amikor sikerült rá időt kerítenem, egyszerre daráltam le 2-3 epizódot. Talán ez lehetett a baj: Nem volt elég szünet arra, hogy feldolgozzam a történteket. A sokadik időutazás és visszaemlékezés után pedig már sem időben, sem térben nem tudtam elhelyezni a dolgokat, ezért újra át kellett olvasnom az azokat megelőző részeket. Kicsit bonyolult volt, de egy kis gondolkodással utól tudtam érni magamat és a tale-t is.
Az alapsztori nekem tetszett, bár nem vagyok az a tündéres-varázslós-időutazós fajta. Valamiért nekem a Plastic Memories sorozatot juttatta eszembe, ami viszont nagy kedvencem volt, tehát már jó ponttal indított a Hollóleány.
A párbeszédek általában természetesek voltak (már amennyire egy ilyen helyzetben az tud lenni), egyik nagy kedvencem a „Hogy a viharba ne lennénk azok, he?” mondat lett. A szerelmi szálak is tetszettek, akkor is, ha nem mindegyik volt beteljesült. Logikusan volt felépítve az indoklás, és az a mondat… „Sajnálom, ez egy boldogtalan élet”. Erős. 🙂
A mellékszálak, a visszautalások, az egy-egy epizód alkalmáig szereplő karakterek mind-mind hasznosak voltak, nem találkoztam fölösleges cselekedetekkel. A lezárást azonban egy kicsit elkapkodottnak találtam. Az előzményekhez képest, hogy addig mennyit küzdöttek a karakterek, túl egyszerűnek és túl happy end-nek tűnt, ami egy ilyen világban talán egy kicsit túlzás. Mintha nem is a szenvedő szereplők érték volna el a boldog végkifejletet.

image085-4-orig_orig-2186427

Összességében egy logikusan felépített, szépen és választékosan megírt, szép illusztrációval megtűzdelt történetet olvashattunk Romena tollából. Köszönöm!
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments