Hollóleány (Oxeye)

Kicsit megkésve bár, de törve nem…

Hollóleány december 12-én fejeződött be,  és csalódnom kellett – sokkal gyorsabban elsüllyedt a tale, mint számítottam rá. Mindenesetre, én már a tale indulásakor is elhatároztam, hogy írni fogok róla egy vendégkritikát, így egy hónapos csúszással, de beváltom az ígéretemet.
A Kémkedő Kedd első delikvensének, Romenának ez már a harmadik tale-je, és bár még nem olvastam két korábbi művét (Tükörkép, Tükörkép – Szilánkok), mégis bizakodva fordultam az újabb története felé, gondolván, tapasztalt író, ebből rossz nem származhat.

Picture

Ha a Kémkedő Keddben leközölt bemutatót nem számítjuk, akkor a legelső dolog, ami megfogott a tale-lel kapcsolatban, az a borítókép volt. A történethez illő, szépen kidolgozott, igényes, letisztult. Látszik, hogy foglalkozott vele az író. Ez, egyébként az illusztrálás többi elemére is igaz volt. A képek hangulatosak, kifejezőek lettek, és a pózok sem voltak feltűnőek, az utómunkát sem vitte túlzásba Romena. Külön tetszett, hogy nem akart mindent teljes egészében megmutatni: Néha tökéletesen elég volt egy elrohanó cipőt mutatni ahhoz, hogy értsük, itt bizony menekülésről van szó.
Picture

Persze, nincs olyan, hogy tökéletes, meg az unalmas is lenne. Ezért meg kell említenem, hogy párszor előfordult, ugyanazt a képet kaptuk, ugyanabból a szögből, maximum pár fokkal elmozdítva a kamerát – és ez feltűnő volt.
Tetszettek a karakterek, meg tudtam őket különböztetni. És ez nálam fontos, különben elég hamar csak a szövegre hagyatkoznék az egyes epizódokban. Kedvenc szereplőm egyértelműen Pitch, Den Eulie és Scythe lett. Utóbbinál meg is említeném: Rendkívüli képességet adtál neki, és nagyon meglepett, hogy a furcsaságok ellenére passzolt a nőhöz.
És ezzel át is térnék a tale szöveges részére.
Bevallom, az első pár rész után nem tudtam folyamatában követni a talet, ezért amikor sikerült rá időt kerítenem, egyszerre daráltam le 2-3 epizódot. Talán ez lehetett a baj: Nem volt elég szünet arra, hogy feldolgozzam a történteket. A sokadik időutazás és visszaemlékezés után pedig már sem időben, sem térben nem tudtam elhelyezni a dolgokat, ezért újra át kellett olvasnom az azokat megelőző részeket. Kicsit bonyolult volt, de egy kis gondolkodással utól tudtam érni magamat és a tale-t is.
Az alapsztori nekem tetszett, bár nem vagyok az a tündéres-varázslós-időutazós fajta. Valamiért nekem a Plastic Memories sorozatot juttatta eszembe, ami viszont nagy kedvencem volt, tehát már jó ponttal indított a Hollóleány.
A párbeszédek általában természetesek voltak (már amennyire egy ilyen helyzetben az tud lenni), egyik nagy kedvencem a „Hogy a viharba ne lennénk azok, he?” mondat lett. A szerelmi szálak is tetszettek, akkor is, ha nem mindegyik volt beteljesült. Logikusan volt felépítve az indoklás, és az a mondat… „Sajnálom, ez egy boldogtalan élet”. Erős. 🙂
A mellékszálak, a visszautalások, az egy-egy epizód alkalmáig szereplő karakterek mind-mind hasznosak voltak, nem találkoztam fölösleges cselekedetekkel. A lezárást azonban egy kicsit elkapkodottnak találtam. Az előzményekhez képest, hogy addig mennyit küzdöttek a karakterek, túl egyszerűnek és túl happy end-nek tűnt, ami egy ilyen világban talán egy kicsit túlzás. Mintha nem is a szenvedő szereplők érték volna el a boldog végkifejletet.
Picture

Összességében egy logikusan felépített, szépen és választékosan megírt, szép illusztrációval megtűzdelt történetet olvashattunk Romena tollából. Köszönöm!

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés