Abyss – Út a mélybe (Etti)

„Hogy magával vigyen a halál”

Ebben a részben megtörtént végre az első komolyabb előrelépés, amire már epizódok óta várok. Azt hittem, hogy nem kell semmilyen löket Audreynak, és ő határozza el magát, hogy végére jár ennek az ügynek és bosszút áll, amiért meg kellett halnia. Kicsit esetlennek állítod be őt, pedig bizony egy adagnyi határozottság nem ártana a lánynak. Ennyi idő szerintem éppen elég volt neki, hogy valamennyire feldolgozza az eseményeket, meg kellene végre állnia a saját lábán. Remélem, a közeljövőben már egy magabiztosabb Audreyt fogok viszontlátni, mert a karaktere kezd kicsit elhalványulni, és még mindig egy tizenéves lány jut eszembe róla, nem pedig egy érett nő.

Akivel még továbbra is gondom van, az nem más, mint a Halál. Ha jól emlékszem, Gábor3 hozta fel azt, hogy túlságosan tini fiús. Én azt mondom, hogy két részből gyúrtad össze: egy kamasz fiúra jellemző tulajdonságokkal és stílussal, és egy komoly, kissé rideg és közömbös felnőtt személyiségjegyeivel. Lehet, hogy más szerint pont ez a jó benne, én viszont úgy érzem, hogy nagyon nem. Mivel a történetedet én elég komoly hangvételűnek érzem, az általad összegyúrt Halál elég irracionális a tale-edben. A legjobb az lenne, ha elhagynád kamasz részét, és a másik oldalára koncentrálnál, mert engem kizökkentenek az alábbi mondatok: „mosolygott a Halál”, „Na jó… nem vacsorázunk?”. Sok helyen nagyon jól eltalálod a Halál szövegét és stílusát, de néha belekerülnek ilyen „felesleges részek” is, és ezek elrontják az egészet. A konyhát meg ezt a „dísz” vacsorát is túlzásnak éreztem, ami megint csak torzítólag hatott a túlvilágra és az említett szereplőre.

Annyira szépek a leírásaid, hogy az hihetetlen, de a karakterek ingadozása (és kicsit a történetvezetés) miatt hatalmas bizonytalanságot érzek a tale-edben. A tehetségkutató műsorokban szokták ilyenkor azt mondani, hogy „Bizonytalan vagy, de hidd el végre, hogy itt vagy, és hidd el, hogy jó, amit csinálsz!” Én is ezt tudom Neked mondani, mert ötletes, amit kitaláltál, nagyon erősen indítottál, ott még biztos voltál magadban, de azóta szemmel látható a csökkenő színvonal, és ez nekem nagyon fáj, mert az „Abyss” egyik legnívósabb tale az oldalon.

Az új karakter, Kilian behozásával kicsit magadra találtál, mert őt szerintem úgy sikerült nekünk bemutatnod, ahogy szeretted volna. Abszolút szimpatikus, rögtön megkedvelhető, és ami a legfontosabb, el tudom különíteni a többi szereplődtől. A folyamatos figyelemfelkeltésben is nagyon jó vagy, ezek mind-mind az erősségeid közé tartoznak. A képek is meseszépek, de ha még több plusz pontot szeretnél szerezni az illusztrációban, javaslom, hogy a változatosság kedvéért néha cserélj pózokat.

A végére még egy aprócska negatívum, amit már részek óta akarok mondani, de mindig elfelejtem. Bár már nem tudsz rajta javítani, de engem picit zavar, hogy az „árnyék” szót kisbetűvel írod. Mivel itt vélhetőleg egy túlvilági “élőlényről” van szó, célszerűbb naggyal írni, mint ahogy a Halálnál is megtetted.

Bár nem pontoztam, ha jól emlékszem, az előző részeknél sem, most behoznám, és egy 8 ponttal jutalmaznám ezt az epizódot, tekintve, hogy az előző kb. egy 7-es értéknél lehetett.

„A Suttogó Anyák Hídján át”

Eddig szerintem nem is nyilvánítottam véleményt a részeidet bevezető dőlt betűs bekezdésekről, pedig bizony szót érdemelnek. Az elején kicsit furcsa volt, mert még nem találkoztam ezelőtt ilyesmivel, és talán az is zavart, hogy nem mindig tudtam, kiről írsz, kinek a gondolatait olvashatom, és hogy pontosan, mi is a szituáció. De aztán később azon kaptam magam, hogy ezek azok, amik kicsit felráznak, ezek nyűgöznek le a legjobban, és azt hiszem, mind közül a mostani bekezdés nyerte el legjobban a tetszésem. Ezek csak még különlegesebbé teszik a történeted, és nekem nagyon bejön ez az újítás.

Azt sem említettem meg még egyik kritikámban sem, hogy ami másoknál volt gyakori problémám („egy szituáción belüli szereplőugrálás”), az Nálad tökéletesen rendben van, mert megfelelően „kezeled”. És ezek megint csak jó színesítői az epizódnak.

Megkönnyebbültem, mert igen, a 7. részed megint lenyűgözött, és minden a helyén volt. A hídnál játszódó jelenet nagyszerű lett, végre megismerhettük Jareket, akinek a neve már a 3. rész elején felbukkant, és azt kell mondjam, remek karaktert hoztál össze. És igen, Audrey és a Halál is több, mint rendben volt. Köszönöm, hogy azt a Halált varázsoltad elém, akit csak ritkán villantottál fel előttünk nagy bánatomra.

Egyszóval nagyon tetszett ez a mostani rész, kezd beindulni a történet, aminek pedig szintén örülök. 9,5 pontot adnék erre az epizódra!

Várom a következő részt!

“És végre meglátom talán…”

Amióta ismételten önmagadra találtál – vagy lehet, hogy el sem veszítetted magad, és csak én voltam túl szigorú és kritikus az elején – egyre jobban átadom magam a történetednek. Nem hittem volna, hogy lesz egy olyan tale, amelynek olvasása közben ennyire ki tudom zárni magam körül a világot. Eltűnik a szobám, és ott találom magam lent az Abyssban Audrey és a Halál társaságában. Ahogy egyre jobban közeledünk a vége felé, úgy erősödik bennem az érzés, hogy ez egy nagyszerű, kiváló történet, amit biztosan el fogok olvasni többször is a közeljövőben, és bátran fogom ajánlani másoknak.

Most ahelyett, hogy csak annyit mondanék, csodaszépek voltak a leírások, kiemelnék egy-kettőt:
* “A tiszta sötétségen hajóztak, hangtalanul szelve át a melegség teljes hiányának hideg tengerét.”
* “Most úgy látszott, tökéletesen kiismeri magát a tiszta borzalom tengerén.”
* “Audrey addig töprengett ezen, míg a csónak váratlan rezdüléssel, akárha a csend üvege törne darabokra, a partnak ütközött. “Ahogy vártam, összeállt a kép. Az előző részben úgy sejtettem, hogy valamilyen úton-módon egy valóságnak álcázott álom által próbálja majd Cymone félreállítani az útból Audreyt, és valami ilyesmi kerekedett ki belőle. Arra is szépen megadtad a választ, miképpen keveredtek el egymástól hőseink. Cymone továbbra is nagyszerű negatív szereplő, olyan, akivel ha akarnánk, egyet is érthetnénk, mert kézzel foghatóak az indokai. A Halál karakterét most nagyon eltaláltad ebben a részben, imádom őt.

Egyébként van egy olyan sejtésem – de lehet, hogy félreértelmeztem valamit -, hogy a Halál alapból azzal a szándékkal vitte magával Audreyt az Abyssba, hogy úrnővé tegye. És ez azt hiszem, meg is fog történni a következő részben.

Gratulálok ehhez az epizódhoz! 10/10

„Abyss igazi gyermeke vagyok”

Most nem tudok nagyon hosszú kritikát írni, mert holnaptól nem vagyok itthon, és szorít az idő. Remélem egy röviddel is ugyanúgy beéred. Szépen ívelt felfelé a történeted, de ezúttal úgy érzem, kicsit megakadtunk, és azt kell mondjam, csalódtam az új részben. Csalódtam, mert arra számítottam, hogy Audrey felveszi a medált, és ő lesz az Abyss úrnője, ezáltal pedig beteljesül a Halál terve, célja. Meg is történt volna mindez, ha nem bukkan fel Dáiríne, aki módosít a Halállal való közös elképzelésükön, eltüntetteti a nyakláncot (mintha az utasítása nélkül nem lehetett volna), és felvilágosítja Cymone-t, hogy mindig is ő volt az Árnyék parancsolója.

A megjelenésétől kezdve minden összekuszálódott a fejemben, és a rész elolvasása után tanácstalanul fordultam Marcihoz és Dettyhez, hogy magyarázzák el, mi történt, de ők sem tudták. Átsiklottál egy pár dolgon, és nem rágtad az olvasó szájába, aki most töri is a fejét, hogy tulajdonképpen mihez is kellett Audrey, meg akkor most mi a helyzet Dáiríne-nal? Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll.

Fellélegeztem, amikor végre Audrey rájött, hogy ő az édesanyja, mert végre kiderült az, amit én személy szerint már az első felbukkanásakor tudtam. Viszont itt is volt némi hiányérzetem. Eddig igyekeztél minden egyes kérdésre választ adni, de itt valahogy elfeledkeztél arról, hogy amit te tudsz, azt talán az olvasó nem, vagy arra az olvasó még nem jött rá.

És tudom, hogy már egy jó ideje csak negatívat írok, de még egy dolgot meg kell jegyeznem, ami már nagyon kezd zavarni a tale-edben. Már többször is mondtam, de újfent szeretném leírni, hogy a pózok, amikbe beállítod a szereplőket, nagyon műek, és rontják az összhatást. (Pl. Dáiríne és Audrey szürreális modell beállása). Azt pedig szintén hiányolom, hogy egyik képen sem tűnik úgy, mintha beszélnének, folyamatosan csukva van a szájuk.

A szöveg továbbra is zseniális, de a képek sokat rontanak rajta. A helyszín csodás, csak épp az illusztrálással akadnak gondok, és ezen kellene csiszolni egy kicsit.

No, azért annyira nem lett rövid ez a kritika. Sajnálom, hogy megint csak negatívat tudtam írni. Remélem, a befejező epizód ismét kitűnik majd a többi közül. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan ér véget.