Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek (Marcello)

Picture

A pilot-epizódról írt kritikámhoz híven most is egy kis személyes résszel indítanám az írásomat: Hullámzó benyomásokat ért el nálam a történeted. Amikor elkezdődött, folyamatosan a Bakancshoz hasonlítottam, és aggasztott a gondolat, hogy talán nem bírod majd megugrani azt a magas szintet, amit akkor letettél az asztalra (erre a kérdésre még most sem tudok konkrétan felelni, de erről majd később). Fogalmam sincs, miért, de valahogy a Te írásaidat egy kissé a szívemre veszem, talán azért, mert régebben rengeteget leveleztünk, és nagyjából tudom, miképpen változtál Te magad is úgy, ahogy az írásod és a történetvezetésed is. Jó érzés ezekre gondolni. Ilyenkor érzi az ember igazán, hogy van értelme a sok eltelt időnek és a befektetett munkának. Jó tudni, hogy a fórumbeli távolléted nem céltalan volt, hanem igenis volt eredménye.
Picture

Ez a tale már sokkal magabiztosabban indult, mint a Bakancs. Érezni lehetett benne azt a tudatos felépítést, amit adtál neki, egyszerűen tudtam, hogy mindennek megvan az oka, és hogyha valamit nem is értettem, nem aggódtam miatta: hiszen tisztában voltam vele, hogy idővel úgyis választ kapunk a kérdésekre. Úgy érzem, ez már önmagában is hatalmas dolog, mivel a történetkészítés – talán – egyik legnehezebb részén könnyedén átlendültél (legalábbis ez látszik rajta, de a valóságban szinte biztos vagyok benne, hogy nem így volt; mindenesetre nagyon tetszik, hogy megadtad azt a látszatot, hogy Neked nem okoz problémát egy ilyen komplikált történet írása).
Picture

A történeted vége felé már feltűnt, hogy tényleg igazat beszéltél: ez egy bevezető évad. Én azonban ezt nem így tekintem, sokkal inkább egy nagyon hosszú utazás első állomásának. Sok minden történt benne, de mégsem elég ahhoz, hogy ez egy kerek egészet alkosson. Néhány részt összevontam volna a helyedben, mert volt, amikor Marilyn őrlődése túl hosszúnak hatott, és néha unalmasnak is éreztem az eseményeket, meg bizonyos helyeken súlytalannak. Egészen a 6. részig úgy voltam vele, hogy tökéletes minden, hiszen máris az elején kaptunk egy nagy adag izgalmat, egy csomó kérdést és fordulatos történéseket. Ennek a szakasznak a temetőben való merengés és a hitről való elmélkedés páratlanul tökéletes lezárást adott. (Utóbbit visszaolvasva még most is libabőrös vagyok a gyönyörtől, kevés írás van rám ilyen hatással)
Picture

Ezután jött egy olyan szakasz, ami nem igazán tetszett. A 7-12. rész közötti jelenetek súlytalannak hatottak, és a kezdeti lelkesedésem alábbhagyott. Úgy voltam vele, egyszerre végigolvasom az egész történetet (mivel nagyon le voltam maradva), de a 12. epizódnál szüneteltettem, és csak a tegnapi nap mentem végig a többi részen. Kissé zavart, hogy a föld alatti történéseknél egy hatalmas fenyegetés közeledte volt beállítva, aztán végül semmi sem történt: épségben kijutott mindenki. Vártam volna itt valami kis akciót, de persze ezt ne vedd hibának. Tudod jól, hogy én mindenhová szeretnék csempészni valami kis feszültséggel teli jelenetet. Ki tudja, talán erőltetett is lett volna, ha ezt megteszed.
Picture

Egy jobb folytatás reményében azonban a tegnapi 4 órás hazaút során a mobilomról megnyitottam a történeted, és folytatni kezdtem. Nem bántam meg. Marilynt (a temetős rész óta, persze) végre ismét rokonszenvesnek éreztem, amikor eltávolodott a többiektől (ezt én lehet, hogy nem mertem volna meglépni, pedig nagyon logikus az egész), megismertük a többi szereplőt is (Nemeeneon for president!) és végre választ kaptunk Tristan által rengeteg kérdésre. Rajtuk kívül még Missyt kedvelem igazán. Sajnálom, hogy a vége felé kevesebb szerep jutott nekik.
Picture

Az édesanyával történt fordulat rendkívül meglepett, és nagyon szépnek éreztem az ő történetének befejezését. Gyönyörű véget kapott, végre tiszta vizet öntöttél a pohárba, és az utolsó fejezetben majdnem minden világos lett. De csak majdnem, mivel kell hagyni azért nyitott kérdéseket is a 2. évadra. Szóval mindennek a végén egy elégedett bólogatással nyugtáztam, hogy a hullámzások ellenére megérte végigolvasni a történetet, és már tényleg igazán várom a folytatást.

Még a közepe felé úgy voltam, nem sikerült túlszárnyalnod a Bakancsot, de most már rájöttem, hogy mégis. Marilyn karaktere – a sírás és érzékenység ellenére – nagyon rokonszenves, sokkal jobban tudok vele azonosulni, mint Niával. De ez egyébként önmagában igaz a szereplőidre: sokkal emberibbek, mint amilyenek korábban voltak. Azt ugyan meg kell hagyni, hogy sokkal több is lett belőlük, épp ezért a nevüket nem tudtam annyira megjegyezni, de hát annyi baj legyen. Tetszett, hogy mindenkibe vittél egy kis rejtélyt, titokzatosságot, amitől egy kissé ijesztőbbnek tűnnek, mint amennyire valójában azok.

Picture

Nemeeneon a halhatatlansággal pedig különösen egyedinek tűnt a többiek között, az ő történetére rendkívül kíváncsi vagyok. Még régen az egyik levelezésünk során szóba került, hogy mindkettőnket megragadott ez a téma, és valamiért örülök, hogy sikerült Neked is meg nekem is belecsempészni a történetünkbe egy csipetnyit belőle.

Az írásoddal – ahogy a pilot kritikájában írtam – kezdetben voltak problémáim, de most már rájöttem, hogy 90%-ban nagyon gördülékenyen írsz, és sikerült hozzászoknom ehhez a módszerhez. Nem zökkentett ki, nem voltak benne különös szóösszetételek. Egyszer sem álltam meg azért, mert túlbonyolítottad volna. Marilyn nyelvezete egyszerű és mégis nagyszerű. Különösen az elmélkedések, a filozofikus gondolatok tetszettek benne. (Még annak idején én is igyekeztem ilyeneket beletenni A bosszú ösvényébe, de Neked ez sokkal jobban sikerült, úgy érzem.)

Picture

A képek terén szintén fejlődést vettem észre (és nem csak a program miatt). Sokkal jobban vannak beállítva, mint a Bakancsban (emlékszem, ott gyakran a felülnézet zavart engem, de ez most végre megszűnt), sokkal színesebbek, és a helyszínek is változatosak. A fantasy-s megoldásaid különösen tetszettek, valamint az elején amikor betört az autó hátsó ablaka, meg vér folyt ki a sofőr tarkójából. A szerkesztett képeid mind-mind a kedvenceim közé tartoznak. Talán a legjobb, amikor Marilyn a sárga pusztán a távolba tekint, és még a nap is látszik, meg rengeteg felhő.
Picture

A főcímedet így a történet vége felé sikerült megszoknom. Nyilván én más alcímet adtam volna, de ez is tökéletesen megfelel a célnak, tetszik a szimbolikája. Az epizódcímekkel viszont annyira nem vagyok megelégedve, de minek törődjünk ilyen apróságokkal, amikor minden más szinte szuper?

Nem is szaporítanám a szót: összesítve egy nagyon izgalmas utazás kezdetét vetítetted le nekünk, és ismét egy páratlan történettel gazdagodott a My Sims weboldala. Izgatottan várom a folytatást, sok sikert hozzá, és az élet minden egyéb területéhez!

/A kritika a My Sims Fórumon jelent meg./

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés