A bosszú ösvénye 2×1 (Etti)

Az utóbbi pár napban csak a tanulásra koncentráltam, ezért sem írtam azonnal az „A bosszú ösvénye” című tale-ről. Az első részt nekem már volt szerencsém két héttel ezelőtt elolvasni, amikor nagy ámulatunkra bejelentette Marci, hogy beküldi a tale-jét. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sokkolt le a hír, gyakorlatilag az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Sírt azért, mert azt terveztük, hogy együtt fogunk majd futni, mint a régi szép időkben (de ez főként az én nem haladásom végett nem volt megvalósítható), de közben mégis örültem, hogy végre megjelenik egy várva várt tale, ami némi színt hoz a mostani kínálatba. És, ha jól láttam, Ti is hatalmas örömmel fogadtátok ezt a történetet. Marci folyton aggódott (és vele együtt mi is), hogy vajon mennyire fogja elijeszteni az olvasókat ez a „rengeteg” szöveg, de örömmel tapasztaltuk, hogy cseppet sem bánjátok, ha többet kell olvasnotok egy-egy kép alatt, mint 5 sor.

És akkor most bele is csapnék a lecsóba. Amikor először kézhez kaptam a legelső epizódot, fanatikus olvasói szemmel (nem tudom, létezik-e ilyen szó, ha nem, hát én most megalkottam ) estem neki. Most viszont, hogy ne csak azt írjam le, amit már két héttel ezelőtt, úgy gondoltam, „átfutom” még egyszer, de ebben az esetben már kritikus szemmel fogom olvasni, és ennek megfelelően úgy is fogok írni róla, mivel korábban úgy érezted, nem vagyok veled őszinte.

Opening kép: Nem tudok ebbe már belekötni, hiszen amit felhoztam apró hibának, azt ügyesen kijavítottad, így most már bátran mondhatom, hogy tökéletes lett.

Képek: Eddig sem volt Nálad semmi probléma fotók terén, hiszen pontosan azt illusztráltad, ami valóban ott áll a szövegben. Nincs semmi zavaró tényező, se lehúzott falak, kristályok, buborékok, így tehát kijelenthetem, hogy szuperek a képek.

Fogalmazás: Mivel tudtam, hogy hamarosan meg fog jelenni a második évad, gyorsan újraolvastam az elsőt, hogy össze tudjam majd a kettőt hasonlítani. A fejlődés szemmel látható, ahogy sokan megállapították. Én azt mondom, jó, hogy eltelt 1,5 év, hiszen több könyvet olvastál, és ezáltal fejlődött a fogalmazási képességed is. Az első évadban gyakorta találkoztam szóismétlésekkel (volt úgy, hogy 4 soron belül 4-szer is használtad ugyanazt a szót), de szerencsére a mostani részben iylen egyáltalán nem volt, és szerintem nem is lesz a továbbiakban sem.

Tartalom: És akkor most jöjjenek azok az apróságok, amiket csak én vagyok képes észrevenni, ha kritikus szemmel böngészem végig a soraidat. Kezdem először is a jóval. Bevezető epizódnak ez az első rész tökéletes volt, sötét, komor, és ahogy előttem már többen is megállapították, rejtélyes. Nagyon jól megalapoztad a hangulatot, a lezárás pedig nagyszerűre sikerült. Negatívumként, amit fel tudok róni az az, hogy a párbeszédek néha icipicit logikátlanok. Kiderül, hogy Tom Wiles végülis számított Jessicára, de többször is ennek ellentettjére utalsz. („- Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a cégem épületében köszönthetem Jessica Hummert, a híres filmszínésznőt”, „A PER vezére szemlátomást meglepődött” [amikor Jessica előállt a kérésével, holott, mint kiderült, ő végig tudta, miért jött ide.] ). Ezután betoppan Tom legjobb embere, Paul, akiből nekem hiányzott egy csöppnyi tisztelet a főnöke felé. (Értem én, hogy egy gyilkos, és ő legjobb, de azért nem kellene úgy viselkednie, mintha egy szinten lennének Tommal. ) Jessica repes az örömtől, hogy Tom egy lépéssel előtte járva, már mindent előkészített a számára, sőt már azt hiszi, hogy Paul egy komplett tervvel készült. Még egy apró kérdés Paul mondatával kapcsolatban: „- Tervem? – hüledezett megjátszott értetlenséggel. – Úgy tudom, a tervet nem a végrehajtónak kell kitalálnia, hanem a megbízónak.” Ha valóban így van, hogy Jessicának kell kitalálnia a „merényletet”, akkor minek neki Paul? Úgy tudom, a színésznő annak örülne a legjobban, ha ő végezhetné el a piszkos munkát, csak ugyebár ahhoz meg egy kidolgozott terv kell. Jessica viselkedése az elkövetkezendő pár sor alatt nagyon sokszor megváltozik, először örül, aztán agresszívan kezd el viselkedni azzal az emberrel, aki segíteni fog neki, utána pedig hirtelen kedves lesz. A szócsatájukra, arra, hogy miért estek egymásnak, nem igazán találtam magyarázatot. Az lehetett volna talán az indíték, ha már korábbról ismerték volna egymást (és mondjuk a múltban volt valami kellemetlen afférjuk), de ugyebár most találkoztak először, így ez kizárva. Megértem, hogy Jessica nehéz időkön van túl, de nem találom logikusnak, hogy azonnal nekiugrik annak az embernek, aki gyakorlatilag szívességet tesz majd neki, illetve segít a bosszújában.

Sokáig töprengtem, hogy végül leírjam-e ezeket a kukacoskodó észrevételeket, de aztán úgy döntöttem, hogy megteszem. Tartozom Neked ennyivel, és őszinte leszek.

És igen, a fejemhez lehet vágni, hogy más szemében meglelem a szálkát, az enyémben viszont nem. Nagyon szeretném, ha képes lennék nemcsak a másik történetében észrevenni minden apró-cseprő hibát, hanem az enyémben is.

Összefoglalva, az első részed nagyon jól sikerült, ezek a kis bolhányi “hibák” pedig szemernyit sem rontják az olvasói élményét. Gratulálok hozzá, és várom a második részt!