Interjú

Interjú Andreával és Doriannal (Kísértő múlt I.-II.)

Gondatlanságból elkövetett emberölés, előre kitervelt gyilkosság, netán véletlen baleset? Egy azonban közös: minden esetben meghal valaki. A gyilkossági csoport emberei éjt nappallá téve dolgoznak, hogy az elkövető rács mögé kerüljön, ez viszont azzal jár, hogy hivatásként kell tekinteniük a szakmára, s olykor háttérbe kell szorítaniuk magánéletüket.  Nincsen ezzel másként Dorian Carson és Andrea Mackenzie, a Twinbrooki Rendőrség gyilkossági csoportjának vezető nyomozópárosa sem, s akik már nemcsak a munkában, de a magánéletben is egy párt alkotnak. Jelen interjú keretében őszintén beszélnek karrierjük indulásáról, egymásra találásuk viszontagságairól, és természetesen jövőbeli terveikről is.
1_47_orig-3822121
Üdvözlöm minden kedves olvasónkat. Itt ül velem szemben Dorian és Andrea, és csak arra várnak, hogy válaszolhassanak a temérdek kérdésemre. Örülök, hogy tudtatok időt szakítani ránk. Jöhet az első kérdés?
Dorian: Már úgysincs menekvés…
Andrea: Kezdhetjük! *nevet*

Gyilkossági ügyek kivizsgálása és felderítése, mindennapos stressz, folytonos készenléti állapot. Talán így jellemezhetnénk leginkább a nyomozók mindennapjait. Mindig ezt a pályát képzeltétek el magatoknak?
Dorian: Apám is nyomozó volt itt, a twinbrooki kapitányságon. Mindig felnéztem rá, remek ember volt. Nekem ő volt a szuperhősöm, aki elkapja a rosszfiúkat. Már gyerekként is tudtam, hogy az ő nyomdokaiba lépek majd, így nem volt kérdéses, mihez kezdek majd az egyetem elvégzése után, ahol nem mellesleg kriminológiát hallgattam.
Andrea: Mindig is vonzott a rendőr szakma, már gyerekként is az volt a kedvenc játékom, amikor nyomozósat játszottunk a környékbeli gyerekekkel. Imádtam a detektívregényeket, szinte faltam minden sorukat, de csak álmodoztam róla, hogy egyszer én is nyomozó leszek. Mindenki azt mondta, hogy nem nekem való. Aztán amikor pályaválasztás előtt álltam, már inkább a pszichológia felé kacsintgattam. Mindig is megmaradt az a vágyam, hogy egyszer a rendfenntartásban dolgozzak, ezért az egyetemen kriminálpszichológia irányba szakosodtam. Végül úgy döntöttem nem adom fel az álmom, így közben jelentkeztem a Rendőrakadémiára is.

Akkor már elég hamar eldőlt mik is lesztek, ha nagyok lesztek. Mit szólt a családotok a döntésetekhez?
Dorian: Apám már nem érte meg, hogy lássa én is a rendvédelmi pályát választottam. 12 éves voltam, amikor egy bevetésben életét vesztette. Anyám nem fogadta túl jól, félt, hogy rám is ez vár majd. Szegény teljesen belerokkant apám halálába, sose tudta feldolgozni. A húgom, Emily, támogatott a maga szeleburdi módján, de sajnos azt, hogy ténylegesen is nyomozó lettem, egyik családtagom sem érte meg.
Andrea: Kifejezetten ellenezték, volt is jó néhány összezörrenésem emiatt velük, míg végül elfogadták a döntésem.

Ez igazán szomorú, Dorian, fogadd őszinte részvétem a családod elvesztése miatt. Ezek szerint egyikőtöknek sem volt könnyű gyerekkora. Mire emlékeztek legszívesebben ezekből az időkből?
Dorian: Apám néha megengedte, hogy kissrácként beüljek a rendőrautóba, olyankor mindig ideadta a jelvényét is. Sőt volt, hogy az iskolába is bevitt vele. Ezekre mindig szívesen emlékszem vissza.
Andrea: A legmaradandóbb és legszebb emlékem az, amikor végre elkerültem az árvaházból. Annyira izgatott voltam, és annyira féltem, hogy majd milyen is lesz a családom. Az árvaházban mindenki arról álmodik, hogy majd egyszer érte is eljön valaki, aki csakis őt akarja majd. Azonban vannak, akiket visszahoznak, és nevelőszülőktől nevelőszülőkhöz vándorolnak. Rettegtem tőle, hogy velem is ez lesz majd, de szerencsére rátaláltam a családomra. Azt a napot, amikor végre otthonom lett, sohasem fogom elfelejteni.

2_29_orig-6396505
Mit szerettek legjobban a munkátokban? Mi az, amit kevésbé?
Dorian: A legjobban természetesen azt, amikor sikeresen felgöngyölítünk egy ügyet és a bűnös rács mögé kerül. Ez az, ami értelmet ad a munkánknak.
Andrea: Nap mint nap szembenézni a halállal és közölni a hozzátartozókkal, hogy elvesztették a szerettüket kemény feladat, ezt a részét utálom a legjobban.

Mi volt eddig a legérdekesebb ügyetek?
Dorian: Sok érdekes ügy van már mögöttem, de talán a legérdekesebb és legizgalmasabb az volt, amikor nemrégiben egy kínai bűnszervezet alvilági ügyei után nyomoztunk.
Andrea: Az tényleg nagyon izgalmas volt, főleg amikor… Bocsánat… Részleteket nem árulhatunk el.

Elképzelhetőnek tartod, hogy később elhagyd a nyomozói pályát?
Andrea: Attól függ, nyilván, ha lenne valami más, ami elsőbbséget élvezne az életemben, akkor elképzelhető.
Dorian, megfordult a fejedben hogy más szakmást válassz, esetleg saját vállalkozásba kezdj?
Dorian: Nem.

Beszélgessünk azokról az időkről mielőtt megismertétek volna egymást. Dorian, már az iskolában is népszerű voltál a lányok között? Ki volt életed első szerelme?
Dorian: Nem panaszkodtam akkor sem. Az első komolynak mondható kapcsolatom egy Holly Brown nevű lányhoz köthető. Elsőéves egyetemistaként ismertem meg és elég sokáig jól megvoltunk, de hogy szerettem-e? Ma már, amikor tudom mit is jelent igazából ez a szó, inkább csak fellángolásnak mondanám. Bármily meglepő is, Andrea az első nő az életemben, akibe szerelmes vagyok.
Andrea: Aww, ugye milyen aranyos is tud lenni? *puszit nyom Dorian arcára*

Az nem kifejezés! Diákkorodban követtél el valamilyen vicces csínyt? Ha igen, mit?
Dorian: Nem voltam az a csínytevő fajta. Ostoba szórakozásnak tartom.

Andrea, neked ki volt az első szerelmed?
Andrea: Első szerelmemet Owennek hívták. Még a gimiben ismertem meg, eggyel fölöttem járt. Irodalom szakra készült, nagyon aranyos volt, még verset is írt nekem. Aztán egyetemre ment és itt véget ért a love story.
Dorian: Ne bánkódj, én majd megírom helyetted a legközelebbi jelentésed.
Andrea: Vigyázz, mert még szavadon foglak.

3_41_orig-6213612
Reméljük, ez a love story nem fog véget érni. Volt már részed reménytelen, viszonzatlan szerelemben?
Andrea: Ha azt mondanám, hogy nem, részben hazudnék, hiszen sokáig úgy hittem, a Dorian iránt táplált érzéseim egyoldalúak, és neki nem voltam több, mint egy egyéjszakás kaland, így mondhatjuk, hogy tudom milyen érzés az.

Szerencsére kiderült, hogy mégsem egyoldalúak azok az érzések. Érezted valaha, hogy mellőznének vagy nem bíznának a képességeidben, amiért nő vagy?
Andrea: Számtalanszor. Mindenki tisztában van vele, hogy a szakma, amiben mozgok férfias hivatás, így sokszor bizalmatlanul fogadnak. Mint például a mellettem ülő úriember is tette. De szerencsére eddig mindig tudtam bizonyítani, hogy igenis van helyem ebben a szakmában.

Dorian, téged hogyan érintett, mikor váratlanul társat kaptál Andrea személyében? Mikor győzött meg arról, hogy egyenrangú partnered tud lenni a terepen?
Dorian: Sohasem volt azelőtt társam, és kifejezetten rosszul érintett, hogy ezentúl majd együtt kell működnöm valakivel, hogy megoldjak egy ügyet, ez zavart még akkor is, ha egy felettébb csinos nőről volt szó, Andrea személyében. Eleinte kételkedtem benne, hogy tudunk majd együtt dolgozni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy rendkívül intelligens, higgadt és megfontolt, ugyanakkor remekül tud bánni az emberekkel. Azt más lapra tartozik, hogy ezt nem kötöttem máris az orrára, de bosszantott, hogy tévedtem vele kapcsolatban, illetve az sem segített a helyzeten, hogy egyre jobban az ujja köré csavart.
Andrea: Én? Ez egyáltalán nem igaz…
Dorian: Dehogyis nem! Jöttél, láttál, megvillantottad a hosszú lábaid és teljesen levettél a lábamról.
Andrea: *szemforgatás*

4_37_orig-5258160
Kénytelen vagyok kicsit kényelmetlenebb téma felé terelni a beszélgetést. Most Andrea, hozzád fordulnék. Beszéljünk az első házasságodról. Hogyan látod a régi önmagadat, aki feleségül ment Adam Cooperhez?
Andrea: Túl fiatalnak és túl könnyen befolyásolhatónak. Adam mindig tudta, mit kell egy nőnek mondani. Van egy olyan alapelv, hogy „Sohasem hazudnak annyit, mint esküvő előtt, háború alatt, és vadászat után”, de nem hibáztatom már magam amiatt, hogy hozzámentem, előre sohasem tudhatjuk, hogy mi lesz a döntéseink végeredménye.

Ebben egyetértek. Mit gondolsz, miben változott a személyiséged a válás után?
Andrea: A válás utáni időszak volt az egyik legnehezebb szakasz az életemben. Nehezen birkóztam meg a ténnyel, hogy kudarcot vallottam nőként.