A Sötétség Angyala 2. – 13. Kérdések, és talán válaszok

A klánodban gyakran mindenki hamarabb tud rólad mindent, mint te magad. Ezt már akkor is megtapasztaltam, amikor annak idején Árminnal összejöttem. Így arra nem is számítottam,hogy majd várhatok a megfelelő pillanatra, hogy bejelentsem az Erikkel való kacsolatomat. Csak egyszerűen készpénznek vettem, hogy már mindenki tudja. Az anyám és Kitti meglehetősen örültek nekünk. Anyám szerint már éppen ideje is volt, hogy találjak magamnak egy „rendes fiút.” Az anyukák szeretnek ilyen szavakat használni, akármit is jelent.

Ami pedig a klán többi részét illeti… szerintem mondhatjuk azt, hogy történelmet csináltunk. Ugyanis arra, hogy a vámpírok két alfaja között szerelmi kapcsolat alakult volna ki, még nem volt példa. És talán a világ nem is volt még felkészülve erre a párosításra. Kata egy párszor megpróbált meggyőzni, hogy szakítsak. Valószínűleg Samu, vagy esetleg Ármin kérésére. Én pedig próbáltam nem dühös lenni, inkább csak győzködtem magam, hogy majd megbékélnek. És végül így is lett.

Az idő múlásával pedig én is sokat gondolkodtam azon, hogy mi is zajlik köztünk? Mikor mondhatod meg biztosra valakiről, hogy ő az igazi? Egy új kapcsolat elején hajlamosak vagyunk elhinni, hogy örökké fog találni, főleg, ha épp az első kapcsolatunkról van szó. Talán emiatt eleinte inkább Erik volt a lelkesebb, ő volt az első, aki kimondta az sz betűs szót is, csupán egy hét után.

Én már túl voltam életem nagy szerelmi csalódásán, így próbáltam visszafogottabb lenni. Persze közben reménykedtem benne, hogy nem érti félre. Az állapota, és abból adódó külseje még mindig érzékeny pont volt Erik számára. Viszont azt akartam, hogy tudja, hogy számomra egyáltalán nem jelent problémát.
Ahogy azonban egyre több időt töltöttünk együtt párként, már elfelejtettem óvatos lenni. Annyi közös van bennünk, annyira meg tudjuk érteni egymást, hogy már nem volt bennem kétség: hacsak nem történik valami szörnyű tragédia, nagyon-nagyon sokáig együtt leszünk.

Az elkövetkezendő hat hónapban szerencsére nem történt semmi jelentősebb dolog. Párszor még futottunk össze vámpírvadászokkal, de általában csak egyel vagy kettővel. Mindig kellemetlen érzést hagytak maguk után ezek a találkozások, de már nem rettegtem annyira. Egyszerűen csak az volt a legfontosabb, hogy életben maradjak. Erre koncentrálva mindig meg tudtam őrizni a nyugalmamat.

Közben gyakran lehetett hallani Viktor akcióiról is. Például egyszer felgyújttatott egy éttermet, ami egy befolyásosabb minisztériumi képviselő tulajdonában volt. Szerencsére épp zárva volt, így nem sérült meg senki. Nem is az volt a cél, valószínűleg, csak üzenet volt. Az viszont egyértelmű volt mindenkinek, hogy valami nagyobb dologra készül. Csak azt nem tudtuk még, mire vár.

Egy márciusi éjszakán azonban elindult egy lavina, amiről úgy tűnt, pontot tehet mindkét ügyre. Csak azon az éjszakán még nem voltam teljesen biztos benne, hogy hogyan.
Erikkel épp a raktárban voltunk a kanapén, élvezve az együtt töltött időt. Egyszer csak megszólalt a telefonom.
– Ezt fel kell vennem – mondtam.
– Dehogy veszed! – szólt rám Erik, ahogy lehúzta rólam a pólót, majd a farmert is – Még nem végeztem veled.

A telefon azonban csak nem akarta abbahagyni a csörgést. Amikor épp leállt, akkor is ismét folytatta néhány másodperc múlva.
– Felveszem, lehet, hogy fontos – jelentettem ki, és elkezdtem nyúlni a telefon után.
Erik azonban nem hagyta, inkább kegyelem nélkül elkezdte csiklandozni a bordáimat.
– Nem vagy cuki – mondtam, ahogy gyengéden ellöktem, majd csak reagáltam arra a nagyon fontos hívásra.

– Halló? – szólaltam meg.
– Szia Lejla – hallottam egyszer csak egy nem várt hangot – Örülök, hogy végre el tudtalak érni.
– Apa?! – kiáltottam el magam – Honnan tudod a számomat?
– Majd mindent elmagyarázok. Most egyelőre… beszélnünk kell.
– Azt csináljuk éppen, nem?

– Attól tartok, ez nem telefontéma – vágta rá az apám – Tudom, hogy nincs okod most megbízni bennem, de át tudnál jönni hozzánk?
– Úgy érted, most azonnal?
– Igen, az jó lenne.
– Majd meglátjuk – mondtam, ahogy letettem a telefont. Mélyet sóhajtottam.

– Mi az, hogy nem vagyok cuki? – kérdezte Erik durcásan.
– Jó, bocsánat, te vagy a legcukibb – vágtam rá, ahogy levágtam magam a kanapéra – De most úgy tűnik, ismét dráma van. Az apám azt akarja, hogy menjek át hozzá.
– Akkor most kedvesen emlékeztetlek rá, hogy mi történt, amikor 6 évvel ezelőtt áthívott az apád. És nem arra gondolok, hogy először találkoztál túlvilági életed szerelmével.
– Nem hinném, hogy tényleg lenne összefüggés aközött, hogy áthívott, és, hogy…

– Vagy mi van, ha tényleg? – sóhajtottam – De mégis, annyi kérdésem van, és talán az apám az egyetlen, aki meg tudja adni rá a válaszokat.
– Várj, csak nem azt akarod mondani, hogy tényleg át akarsz menni?
– De, pontosan azt akarom mondani.
– De, Szöszi… Legalább hadd menjek veled?
– Viccelsz? – vágtam rá.

– Mindketten tudjuk, hogy az apám egy vámpírvadász – magyaráztam – Ha rám nézve veszélyes, akkor rád többszörösen az. Mellesleg, nem lesz könnyű kifogást találni az egész pária témára.
– Gondolom a „most jövök egy menő új horrorfilm forgatásáról és nem tudom, hogyan kell levenni a maszkot” nem fekszik? – javasolta a fiú viccelődve – Oké, abbahagytam. Akkor mit szólsz ahhoz, hogy veled megyek a bejáratig? Lent megvárlak, de nagyon kérlek, ha bármi baj van, értesíts rögtön! Dobj egy üres SMS-t, vagy valami!

– Ezt meg tudom ígérni – mosolyodtam el, ahogy közelebb bújtam – De ne aggódj annyit! Vissza fogok jönni egy darabban, és el fogok mesélni mindent.
– Oké, de ha akár csak egy aprócska részletet is kihagysz, nagyon mérges leszek.

***

Becsöngettem apám lakásába, és egy 6-7 éves fiúcska nyitott ajtót. Az öcsémet, Patrikot, az eltűnésem előtt se láttam valami sokszor. Elvégre pont akkor született, amikor az átalakulásom zajlott. Később pedig hiába tűnt úgy, hogy az apám elfogadott, a kisfiút mégis féltette tőlem. Nehogy egy óvatlan pillanatban ártsak neki. Valószínűleg nem is tudja, ki vagyok.

Egyébként most Patrik láttán tudatosult bennem valami, aminek régen kellett volna. Az elmúlt hat év során egyértelműen ő változott a legtöbbet, totyogóból kisiskolássá vált. Évek múlva pedig, tini lesz, majd felnőtt, majd megöregszik és meghal. Én pedig azidő alatt végig ugyanolyan fogok maradni. Végignézhetem majd több generáció születését és halálát, de csak, mint külső megfigyelő. És a gondolat egy pillanatra megrémített.
– Szia, apukádhoz jöttem – mondtam végül zavarodottan.

– Gyere csak be! – mondta Patrik, ahogy beinvitált a lakásba.
Minden olyan ismerős volt, mintha a kisfiút leszámítva megállt volna az idő. Minden teljesen ugyanúgy nézett ki, mint amikor utoljára jártam itt.
– Apa! – kiáltotta Patrik – Vendéged van!

Ekkor megjelent az apám, aki az arca alapján kissé fusztráltnak tűnt.
– Patrik, te miért nem alszol még? – szidta a gyermeket.
– Nem tudok, úgy izgulok! – újságolta – Holnap lesz a szülinapom, és itt lesz mindenki! Már úgy várom!
Mint utólag megtudtam, Patrik végül pár perccel éjfél előtt jött a világra. Így ugyanazon a napon van a születésnapunk. Ami egyben a halálom napja is.

– Jó, de ha elmész, és alszol, akkor hamarabb it lesz – javasolta apánk.
– Oké! – örült meg az öcsém, majd rögtön vissza is futott a szobájába.
Apám mély levegőt vett, majd rámnézett:
– Már meg fiú lettél? -kérdezte.
Valószínűleg az új frizurámra gondolt.

Júniusban egyszer levágattam egy kissé extravagánsabb fazonra. Utána egy kissé lenőtt, majd nagyjából kéthetente azzal szórakoztam, hogy egy fokkal rövidebbre nyírom. Erik egy ideig azzal viccelődött, hogy ha így folytatom, a végén még kopasz leszek. Végül, pont amikor összejöttünk, elértem egy olyan hosszot és fazont, amit teljességgel agyondícsért. Úgyhogy ennél maradtam, azzal pedig már régóta nem is kellene foglalkoznom, hogy az apám miről mit gondol.
– Átugorhatnánk arra a pontra, amikor elmondod, miért hívtál át? – forgattam a szemeim.

– Jó, bocsánat – sóhajtott az apám – Miért nem ülünk le a nappaliban? Rengeteg megbeszélnivalónk van. És egy súlyos probléma, amit talán csak együtt fogunk tudni megoldani. Valószínűleg egyet fogsz érteni.