The Torenos 2. – A bosszú játéka – 7. Kódolt üzenet

Michael Fletcher minden reggel pontosan hét óra harminc perckor hagyta el az otthonát, és mindig ugyanazon az útvonalon haladt hófehér Mercedesével az irodába. Először kikanyarodott a köznyelv által csak Milliomos Sorként emlegetett hosszú, kertvárosi utcából, megkerülte a környék legkedveltebb pihenőhelyét, a Hope Parkot, majd a Faraday csomópontot elérve kelet felé haladt tovább a városközpont irányába. Kényelmesen hátradőlve lavírozott a reggeli forgalomban, miközben lassan egy kereszteződéshez közeledett. A lámpa pirosra váltott, ő pedig megállt. Éppen a rádió keresőgombját tekergette, mikor hirtelen egy felbőgő motor éles hangjára lett figyelmes.

Egy motorkerékpár bújt ki a többi jármű közül, és tempósan közelített felé. A vezető és az utasa is fekete bukósisakot viselt, teljes öltözékük fekete volt.
A motor befurakodott a szabad jelzésre várakozó autók közé, és tovább gyorsított. Kisvártatva elérte Fletcher Mercedesét, ekkor a hátul ülő férfi hirtelen kinyúlt, és egy sötét hátizsákot dobott az autó tetejére. A motor azután megállás nélkül vett egy éles jobbkanyart, és a forgalmi sávok közt cikázva távolodni kezdett.

Fülsüketítő zaj következett. Az autó tetején történt detonációtól a Mercedes üvegei kirobbantak, az utastérből vörös lángok csaptak elő. A hatalmas robbanás megrázta az egész környéket, a lökéshullámtól pedig a járókelők egytől egyig a földre zuhantak.

***

– Megvannak! – Hayes kitörő büszkeséggel rontott be a földalatti rejtekhely bejáratán és lelkesen lengette kezében a papírokat, miközben a díványon ülő Torenóhoz sétált, aki Flynnel együtt a Fletcher merényletéről szóló híreket nézte. Ő is a tévére pillantott, majd elborzadva fordult el, tudván, mindemögött az előtte ülő férfi és emberei állnak. Aztán eszébe jutott, miért is kellett megszereznie a markában szorongatott, titkosított dokumentumok másolatát, és már nem is volt olyan büszke a tettére.

– Ideje volt – nézett a fiúra Toreno, amint befejeződött a helyszíni tudósítás.
– Ideje volt? – ismételte meg hitetlenkedve és egyben felháborodva Hayes. – Tudod te, milyen nehéz az ilyen iratokhoz hozzáférni? Ez nem egy fél perces meló! Normális körülmények között, ha nem vagyok körözött személy, még akkor is baromi sok időbe telik, mire mindent feltérképezek; a kijáratokat, az összes kamerát, az alkalmazottakat, az őröket és a beosztásukat, hogy hol tárolják ezeket a rohadt dokumentumokat, milyen védelmi rendszert alkalmaznak, és még sorolhatnám. Arról meg nem is beszélve, hogy hemzsegnek ott a zsaruk! Egy ilyen akció hihetetlenül alapos előkészületeket igényel, akár több hónapig is eltarthat. Szóval csak ne „ideje volt”-ozz nekem, mert nem hiszem, hogy rajtam kívül bárki más ilyen rövid idő alatt megszerezte volna neked ezeket.
A díványon ülő férfiak jelentőségteljesen összenéztek és elmosolyodtak. Hayes előbbi kifakadása csak még szimpatikusabbá tette őt mindkettőjük számára. Tetszett nekik, hogy őszinte, hogy nem fél kimondani azt, amit gondol, de ami leginkább lenyűgözte őket vele kapcsolatban, az az, hogy most már kétség sem férhet hozzá, a legsokoldalúbb és az egyik legprofibb bűnözőnek titulált Alden valóban létezik. Mindenképpen be kell szervezniük maguk közé. Bármi áron.

– Köszönöm.
– Ne! – rázta a fejét Hayes. – Csak ne köszöngesd, mert rohadtul nem szívesen!
Toreno felállt és átfutotta a Hayestől kapott dokumentumokat, azonban Flynn várakozásával ellentétben az arcáról nem elégedettség tükröződött, összehúzott szemöldöke valami egészen másról árulkodott. Újra és újra áttanulmányozta a papírlapokat, de nem találta a keresett nevet. Egy halk sóhaj közben egyik kezével a homlokához nyúlt, és erősen megdörzsölte.
– Hannen aktája?
– Mindet lemásoltam – felelte őszintén Hayes. – Ennyi volt ott.
– Hagyd most Hannent – szólalt meg kis idő elteltével Flynn -, előbb-utóbb úgyis megtaláljuk. Intézzük el gyorsan a többieket, aztán derítsük ki, hogy kicsoda ez a Herceg.

***

Autóba helyezett bomba – milyen egy rohadt halálnem, csóválta fejét Gordon a helyszínelők munkáját figyelve. Tegnap Higgins bírót lőtték agyon szivarozás közben az irodája teraszán, most meg Fletchert robbantották fel. Ez nem lehet véletlen! A módszerek rá vallanak. Ráadásul mindkettőjüknek köze volt hozzá. Úgy tűnik, Toreno bosszúhadjáratba kezdett. De vajon ki lesz a következő? Egy ügyvéd? Egy tanú? Egy nyomozó? A helyzet az, hogy a lehetséges áldozatok listája elég hosszúra nyúlik. Lehetetlen mindenkit védőőrizet alá helyezni, és különben is, nagy valószínűséggel a vezetőség sem egyezne bele egy ekkora volumenű állománymozgósításba. Egyelőre csak annyit tehetnek ez ügyben, hogy figyelmeztetik az embereket, és megpróbálnak minél előbb Toreno nyomára bukkanni.

***

A Herceg erőteljesen figyelte a komputere monitorát, miközben ujjai sebesen jártak a klaviatúrán. Miután elindította egyedülálló speciális programját, és megadta jelszavait, hogy hozzáférhessen a világon szinte bármihez, különös nyelvezetű parancsokat kezdett begépelni. Egy kívülálló számára teljesen érthetetlennek tűnhet, de még egy hozzáértő személynek is könnyedén meggyűlhet a baja az általa használt kódrendszer értelmezésével. Minden egyes karakterkombináció rendkívül fontos információt hordozott magában, de hogy pontosan miket rejtettek, azt csakis kizárólag ő tudta.

***

Wayne egy újabb kávéval a kezében érkezett meg a négyes számú műveleti központba, melynek speciális számítógépei előtt az FBI informatikai csoportjának emberei és egy néhány nappal korábban lebukott hacker ült. Hogy büntetését enyhítsék, a fiatalember alkut kötött a nyomozókkal, így került bele a Herceget üldöző csapatba.
– Van már valami használható nyom? – kérdezte Wayne nagyot kortyolva a kávéjából.
– Egyelőre semmi – felelte az egyik kollégája. – Még mindig nem jelentkezett. Próbálunk kiindulni a korábban küldött üzeneteiből, de egyszerűen lehetetlen visszanyomozni az eredetüket. Mintha mindig is a mi gépeinken lettek volna…

Wayne letette a poharát az egyik irattartószekrény tetejére, kihúzta a legfelső fiókot, és a színes cetlikkel megjelölt akták között keresgélt egy rövid ideig, amikor is hirtelen beugrott neki, hogy amire most szüksége van, azt már tegnap átvitette Stellával, a titkárnőjével a fenti irodájába.
Betolta a fiókot, gyorsan kiitta a maradék kávét a pohárból, bedobta a hozzá legközelebb lévő szemetesbe, és elindult kifelé.

Két informatikus munkatárs némi nyújtózkodás után követte Wayne-t. Már több mint négy órája ültek folyamatosan a gépek előtt, ideje volt egy kis szünetet tartani, kiszabadulni pár percre a műveleti központ falai közül. Hívták magukkal a hackert is, ám a srác meg sem hallotta a hozzá intézett szavakat, továbbra is megállás nélkül, vadul püfölte a billentyűzetet.

Wayne-t a folyosón érték utol, felvették hosszú lépteinek ritmusát, és társalogva haladtak tovább a lift felé.
– Mi a helyzet a Toreno-üggyel? – kérdezte egyikőjük a felettesükre pillantva.
– Felrobbantották Michael Fletchert.
– Micsoda? – nézett össze hitetlenkedve a két ügynök, majd meglepődöttségükből felocsúdva újabb kérdést intéztek Wayne felé: – Ő volt az ügyész a tárgyalásán, ugye?
Wayne bólintott. – Tegnap Higgins, ma Fletcher. Öt napja szökött meg, és nagyon úgy néz ki, hogy máris köze van két elég profi merénylethez.

A felvonó kitáruló ajtaja mögül egy mosolygós arcú, fiatal ügynöknő lépett ki néhány dossziéval a kezében. Apró biccentéssel üdvözölte a kollégákat, aztán ráérősen elindult az ötös műveleti központ irányába.

– Hű, ha ilyen csinibabák dolgoznak az ötösben, mindjárt átkéretem magam – bámult utána a liftből szinte nyálát csorgatva az egyik informatikus. Társa röhögve hátba veregette, és cinikusan megjegyezte, hogy semmi esélye a csinos hölgynél.

Wayne nem foglalkozott az embereivel, nem is hallotta miről beszélgetnek, túlságosan a gondolataiba mélyedt. Szakadatlanul járt az agya, újra és újra átlapozta az elméjében a Herceg aktáját, minden egyes bekezdést tüzetesen megvizsgálva.

Az ötödik emeletre érve a lift pittyegő hangot adott magából, majd nemsokára szétcsusszant a nyílászáró, és a három férfi kilépett a felvonóból. Alig tettek meg pár lépést a fehérre meszelt folyosón, amikor céges telefonjaik szinte ugyanabban a másodpercben megszólaltak. Az éles sípjelek üzenet érkezését jelezték. Mindhárman azonnal előkapták a készüléküket. Az üzenetek a műveleti központból jöttek és mindössze egyetlen szót tartalmaztak: Herceg.