The Torenos 2. – A bosszú játéka – 21. Ördögi alku

Picture

Hayes teljesen letaglózva állt a pult előtt. Elrabolta őket. A feleségét és a kislányát is. Pontosabban a saját menyét és unokáját. És ez csakis az ő hibája. Ha akkor Sun Hillben nem leplezi le Prestont…
Ritkán fordult elő vele, hogy nem volt képes uralkodni az érzelmein, hiszen többek között ezen tulajdonsága tette őt olyan profi szélhámossá, de most annyira felzaklattak a történtek, különösen az a tény, hogy ő idézte elő őket, hogy egyszerűen akármennyire is próbálkozott kordában tartani a dühét, az üvöltő szörnyeteg végül a felszínre tört.

Picture

Mindhárom férfi ott ült a térképek, tervrajzok és egyéb dokumentumok által borított asztalnál, mikor Hayes melléjük lépett. Nem szóltak semmit, még csak rá sem pillantottak. Hayes pedig nem is bánta. Hirtelen kirúgta a széket Toreno alól, de mielőtt az még elterülhetett volna a padlón, megragadta, és erőteljesen a válaszfalhoz vágta.
– Ha bántani mered őket, esküszöm, hogy puszta kézzel öllek meg! – sziszegte a képébe indulatosan. – És ne aggódj, ahogy neked, úgy nekem sem lesz lelkiismeret-furdalásom!

Picture

– Máris hozzáfoghatsz – felelte Toreno hűvösen, miután egy fejrázással jelezte közeledő embereinek, hogy nincs szüksége segítségre. – Na, gyerünk! Mire vársz?
Hayes legszívesebben azonnal rákulcsolta volna a kezét a torkára, és addig szorította volna a légcsövét, míg azt porrá nem zúzza. De a hirtelen felindultsága felett az esze hamar átvette az irányítást. Három az egy ellen a felállás, még akkor is, ha Toreno leintette a mögötte álló két férfit. Nem fogják tétlenül nézni a meggyilkolását, ebben biztos volt. Még mindig akkor van a legnagyobb esélye, mind neki, mind pedig a túszoknak, ha előáll egy tervvel, és kivárja a megfelelő pillanatot a véghezviteléhez.

Picture

– Csak hagyd őket békén – morogta tagoltan még mindig farkasszemet nézve vele, mire Toreno arcán megjelent a jellegzetes, felsőbbrendű mosolya.
– Tudtam, hogy képtelen vagy rá. Sok mindenben hasonlítasz hozzám, de ezen a téren inkább olyan vagy, mint a fiam. Gyenge! Megvan rá a lehetőséged, mégsem élsz vele. Pedig a győzelem azé, akinek van bátorsága magához ragadni. És ha ehhez az kell, hogy bemocskold a kezed, hát tedd meg!

Picture

Toreno ellökte magától, majd ökölbeszorított jobb kezével olyan erősen gyomorszájon vágta, hogy Hayes a váratlan fájdalomtól azonnal összeesett. Pár másodperc elteltével megragadta a levegő után kapkodó, összegörnyedt fiú tarkóját, és arra kényszerítette, hogy rá nézzen.
– Ha még egyszer hozzám érsz, én foglak megölni! Világos?
Hayes undorodó pillantást vetett rá, miközben bólintott. Torenónak ez a válasz is megfelelt. Megpaskolta a srác arcát, majd könnyelműen visszaült az asztalhoz.
– Hol is tartottunk? – nézett felváltva Flynnre és Collizzire, mintha mi sem történt volna.
***

Picture

Zoe rémülten szorította magához kislányát az előbbi kis incidens alatt, és most, hogy vége lett, még mindig nem tudta elengedni. Féltette. Rettenetesen féltette őt ezektől az emberektől, különösen, hogy az imént történtek ismét csak azt bizonyították a számára, hogy Toreno bármire képes. Ha meg akarja ölni őket, akkor meg is fogja. Könnyek gyűltek a szemébe, és azt kívánta, bárcsak otthon lehetnének. Sun Hillben. Prestonnal és Angellel.

Picture

Néma kívánsága közepette alig vette észre Hayest, aki egy zsebkendőt lóbálva állt előtte. Végül Maxime vette el tőle és törölte le édesanyja könnyeit.
– Nem engedem, hogy bántson titeket – suttogta ígéretét Hayes. – Valamit ki fogok találni.
Zoet váratlanul érte a jelenléte, hirtelen nem is tudott mit mondani neki. Mire pedig megformálta volna a szavakat, Hayes már egy másik helyiségben volt. A híradásokból tudta jól, hogy kicsoda: ő is egy bűnöző, noha pillanatnyi találkozásuk alapján egyáltalán nem tűnt annak. Bár nem ismeri, az elmúlt percekben tanúsított magatartásával máris elnyerte a szimpátiáját, az pedig, hogy megvédte őket Torenóval szemben, egyenesen meghatotta.

Picture

Míg ezen merengett, észre sem vette, hogy Maxime kimászott az öléből és tétován álldogált a konyha küszöbén.
– Éhes vagy? – kérdezte tőle Hayes, amint felfigyelt a megszeppent kis szépségre. Maxime megrázta a fejét. – Szomjas? – próbálkozott újra, de ismét csak egy fejrázás volt a válasz. Közelebb ment hozzá és letérdelt elé, hogy egy magasságba kerüljön a fejük, ezzel is jelezvén, nincs mitől tartania, egyenrangúak.
– Szeretnék rajzolni – bökte ki végül alig hallhatóan. Hayes elmosolyodott.
– Te is művészlélek vagy, ugye? – kérdezte kedvesen, mire a kislány szégyenlősen bólintott. – Nincs azzal semmi baj! – simogatta meg az arcát, majd felállt, és bátorítólag kinyújtotta felé a kezét. – Gyere, biztosan találunk itt valahol papírokat és ceruzákat!
Maxime vonakodva bár, de végül Hayes tenyerébe helyezte apró kis mancsát.

Picture

Zoe meglepetten konstatálta kislánya közvetlenségét Hayes felé, hiszen Maxime ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között mindig nagyon visszahúzódó volt, és ennél azért jóval hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy feloldódjon. Talán a gyermeke is azt érzi, amit ő? Hogy Hayes nem olyan, mint az a másik három ember? Hogy tényleg segíteni szeretne rajtuk? Szeretett volna hinni abban, hogy két nő azonos megérzése nem tévedhet, de több bizonyítékra volt szüksége.

Picture

Ahogy közeledtek az ebédlőasztalhoz, Maxime egyre inkább hátrálni kezdett. Hayes nem akarta elengedni a kezét, és közelebb vonszolni sem akarta, ezért tisztes távolságban az asztaltól megállt vele, onnan szólt a tárgyaló férfiakhoz.
– Ez a pici lány nagyon szeretne rajzolni, tudnátok biztosítani a számára néhány rajzlapot és ceruzát?
Toreno lassan feléjük fordította a tekintetét, majd teljesen érdektelenül a válla fölött hátrabökött egy fiókos szekrény irányába. – Szolgáljátok ki magatokat.

Picture

Hayes biccentett, és az ijedt kislánnyal kézen fogva megkerülte az asztalt. A szekrény felső fiókjából magához vett néhány nyomtatópapírt, majd ahogy mélyebbre túrt, rátalált egy üres füzetre és inkább azt adta oda Maxime-nek. Előhalászott még jó pár ceruzát és tollat, majd végül egy radírt is, így már majdnem teljes volt a felszerelés. Maxime szaladt is a kanapén ülő édesanyjához, hogy eldicsekedjen a szerzeményekről, aztán az íróasztalhoz ült, és minden kreativitását összeszedve hozzáfogott a legújabb alkotásához. Hayes hosszú ideig fölé hajolva figyelte, min munkálkodik, és korához képest igencsak tehetségesnek vélte. Kezébe vett ő is egy ceruzát és engedélykérés után megmutatott neki pár trükköt, hogyan tudja még élethűbbé varázsolni a képeit.

Picture

– Tündéri kislány – foglalt aztán helyet a kanapén, nem messze Zoetól.
– Köszönöm – érkezett a bátortalan felelet. – És azt is, hogy foglalkozol vele.
Hayes megvonta a vállát. – Ugyan már, igazán nincs mit. Örömmel teszem. Ez a legkevesebb azok után, hogy ilyen… – Nem fejezte be a mondatot, helyette keserű mosoly ült ki az arcára.
Zoe lehajtotta a fejét, és a kanapé anyagát kezdte karmolászni. Tudta, mire gondol.
– Egyébként Landon vagyok – törte meg a kialakult kínos némaságot -, de bizonyára ezt már te is jól tudod.
Zoe bólintott, majd kezet nyújtott neki. – Cadie James, alias Zoe Sullivan.
– Nocsak, egy kollegina! – csillant fel a szeme, de ezt a megnyilvánulását Zoe mintha nem igazán tudta volna hova tenni, ezért kisegítette. – Nekem is több személyiségem van. Az álcáim fele sajnos már napvilágot látott, de azért akad még egy-kettő a tarsolyomban.
– És Landon Hayes a valódi neved? – tette fel ezek után a magától értetődő kérdést, mire a srác somolyogva megvonta a vállát.
– Úgy tűnik.
– Szóval, nem.
– Talán igen, talán nem.

Picture

Az elrablásuk óta Zoe arcán most először jelent meg őszinte mosoly. Tetszett neki Hayes rejtélyessége, és mióta felbukkant a búvóhelyen, folyamatosan úgy érezte, mintha valami megmagyarázhatatlan kötelék lenne közöttük. Talán találkoztak már egymással? Nem tartotta túl valószínűnek, de szeretett volna minél előbb rájönni a különös kapocs okára.
– Meg tudnád mondani, mennyi az idő?
Hayes rápillantott az órájára. – Négy óra lesz tíz perc múlva.
– Hétfő?
– Nem. Kedd van.
Zoe hitetlenkedve dőlt hátra. Már majdnem harminchat órája tartják őket fogva. Vajon mennyi ideig voltak elkábítva? Az egész hétfőt átaludták volna? Próbált visszaemlékezni, de mintha törölték volna a memóriáját. Már abban sem volt biztos, hogy körülbelül hány órával ezelőtt látta meg először Torenót, és hogy mikor ült le mellé Becca papája beszélgetni. Teljesen elvesztette az időérzékét.

Picture

Az ebédlőasztalnál tervezgető férfiak felé nézett, majd látván, hogy még mindig ugyanolyan elmélyülten társalognak, közelebb merészkedett Hayeshez.
– Tényleg segíteni akarsz nekünk? – emelte rá reményekkel teli tekintetét halk suttogása közepette.
– Igen. Még nem tudom pontosan, hogyan, de hidd el, hamarosan módot találok a megszöktetésetekre. Rühellem Torenót és a mocskos kis játékait.
Hayes rezzenéstelen arccal közölte mindezt, de Zoe észrevette, hogy a keze ökölbe szorult.
– Ne haragudj, hogy ezt kérdezem – puhatolózott óvatosan -, de akkor mégis mit keresel itt? Miért szövetkeztél vele? Nem tűnsz közülük valónak.

Picture

Hayes gondterhelten felsóhajtott.
– Nem is vagyok közülük való. Elkövettem, amiket elkövettem, de soha nem bántottam senkit. Az nem az én asztalom. Többet ésszel, mint erővel, már gyerekkoromban is ezt vallottam. Persze, ez nem jelenti azt, hogy néha nem kerekedik felül rajtam a sötétség démona. De ahhoz tényleg ki kell hozni a sodromból. Na, és persze, azt sem jelenti, hogy nem tudom megvédeni magam, ha valaki rám támad. Az intézetben sajnos sokszor kellett visszavágnom, de én soha nem kezdeményeztem, és erre a mai napig büszke vagyok.

Picture

– Intézet? – kapta fel a fejét hirtelen Zoe. – Te is állami gondozott voltál? – Hayes igenlően bólintott. Tehát innen akkor az a furcsa érzés! Zoe fészkelődni kezdett a kanapén, és egyre kíváncsibb lett sorstársa történetére, de mielőtt feltehette volna a következő kérdését, a srác megelőzte.
– Ezek szerint te is. Melyik csoporthoz tartoztál? – Zoe már éppen válaszolni akart, amikor Hayes ismét beléfojtotta a szót. – Várj! Kitalálom. Egyszemélyes lázadó voltál.
– Az intézeten belül, igen. Talált. És te?
– Á, én a csendes voltam – nézett a szemeibe Hayes, ő pedig állta a tekintetét.
– A legveszélyesebbek, mert senki se tudja, mi lakozik bennük.

Picture

– És ezt az előnyt használtam ki. Hamar megtanultam, hogy csak magamra számíthatok.
– Hát, igen. Nem egyszerű ott az élet – értett egyet vele. – Hány éves voltál, mikor bekerültél?
– Pár napos. Nem tudom pontosan.
– Rólam is lemondtak a szüleim, éppen ezért nem is kerestem fel őket soha. Ha ők nem voltak kíváncsiak rám, akkor én sem vagyok rájuk.
– Jogos – hangzott Hayes reakciója, de Zoenak úgy tűnt, hogy már nem is figyel rá, gondolatban mintha valahol egészen máshol járt volna.
– Szóval – próbálta visszaterelni őt a jelenbe -, hogy kerültél kapcsolatba velük?

Picture

Hayes megrázta a fejét, és elnézést kért, amiért elkalandozott. Vetett egy feltűnésmentes pillantást az említettek felé, majd belekezdett a történetébe.
– Tisztában voltam vele, hogy milyen kockázattal járnak a kis akcióim, így mikor elkaptak, bár életem legszörnyűbb élménye volt, beletörődtem. A Barton Büntetésvégrehajtási Intézetben töltöttem mindennapjaimat, és nem mondom, hogy maga volt a mennyország, de sokkal jobbak voltak a körülmények, sokkal szabadabbak voltunk, mint a Nardenben, ahová kb. három hónappal ezelőtt szállítottak át. Ott találkoztam Torenóval. Gondolom, nem sok mindent tudsz arról, hogyan is zajlanak a börtön falai között a dolgok. – Zoe megrázta a fejét. – Nem is baj. A lényeg nagyvonalakban annyi, hogy az újonnan bekerülőket folyton szívatják. A Bartonban legtöbbünk értelmiségi bűnöző volt, ezért ez a „hagyomány” nem okozott különösebb gondot. A Nardenben viszont… A többségük intelligencia szintje összesítve is alig érte el a kilencvenet. Szóval, nem kifejezetten lehetett szót érteni velük. Egész héten cseszegettek, rugdostak, kiverték a kajámat a kezemből, teljesen mindegy volt, hogy mit csináltam, mindig akadt egy-két ember, akinek az pont nem tetszett és rám támadt. Hétvégére érte el az egész a tetőpontját.

Picture

– Kint voltunk a kötelező délutáni sétánkon. Próbáltam a lehető legtávolabb kerülni mindenkitől, kevés sikerrel. Túl sokan voltunk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb csoport egyértelműen felém közeledik. Közrefogtak, és az udvar egy viszonylag eldugott sarkába vittek, ahol először egyesével támadtak meg, majd mikor leesett nekik, hogy azért nem vagyok olyan puhány, mint amilyennek első ránézésre tűntem, mindannyian rám vetették magukat. Esélyem sem volt. Főleg, hogy előkerült egy összeeszkábált szike is. Azt hittem, hogy kész, végem, ennyi volt, mikor valaki hirtelen megragadta a csoport alfahímjét, és kicsavarva a kezéből, a saját fegyverével szúrta nyakon. A tömeg azonnal szétröppent, én meg teljesen ledermedtem. Toreno állt felettem, és azzal a semmi jót nem sejtető mosolyával az arcán csak annyit mondott: – Szívesen.

Picture

– Feltápászkodtam, de még mindig sokkos állapotban voltam. Lassított felvételként láttam magam körül mindent. Az őrség a hangosbemondón közölt valamit, de nem fogtam fel, ahogy azt sem, hogy mit mutogatnak, illetve ordibálnak nekem a rabok. Aztán az egyik odalépett hozzám, letépte rólam a véres ruhadarabokat, majd egy már lángoló kupacra dobta őket. Csak később jöttem rá, hogy erre azért volt szükség, mert kivizsgálják a gyilkosságot, és ha bármi bizonyítékot találnak, akkor akár meg is duplázhatják a büntetésem idejét. A történtekre való tekintettel az őrök a kapunál csak egyesével akartak átengedni minket, de a tömeg nem lassított le. Két fickó közrefogott és a többiekkel együtt csak nyomultunk befelé, egyenesen a fürdőkbe. Mindenki mosakodott, még azok is, akik semmilyen balhéba nem keveredtek bele. A nardeniek mindennél jobban értettek az eltussoláshoz.

Picture

– Pár nappal később aztán Toreno meglátogatott. Elküldte a cellatársamat, majd leült mellém, és arról kérdezősködött, hogy érzem magam a Nardenben. Aztán rátért az udvaron történt kis incidensre, és biztosított afelől, hogy onnantól kezdve senki nem fog bántani, ha majd alkalomadtán teszek neki egy kis szívességet. Megköszöntem, de visszautasítottam az ajánlatát. Ekkor figyelmeztetett, hogy ez nem is igazán alku tárgya. Vagy élek a lehetőséggel, vagy órákon belül halott leszek. Így hát belementem. Fogalmam sem volt róla, hogy mit kell majd tennem, egészen a szökés napjáig. Akkor árulta el, hogy tanúvédelmi programos anyagokat kellene megszereznem. Nem volt egyszerű, de megtettem. Ezzel azonban még nem ért véget a történetünk. Nem tudom, hogyan, de olyan információk birtokába jutott, amik ha napvilágot látnak, nekem azonnal végem. Folyamatosan próbál sakkban tartani, és a rohadt életbe, piszkosul jól csinálja!

Picture

Zoe osztozott Hayes Toreno iránt táplált megvető gyűlöletében. Személyesen mindössze alig néhány órája ismerte, de ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy a szimpátiája utolsó, halvány szikráját is kiölje belőle.
– Mi van, ha valahogy ő intézte el, hogy átkerülj a Nardenbe? – futott át a kósza gondolat Zoe elméjén, és végül meg is osztotta Hayesszel.
– Én is gondoltam már rá, és egyáltalán nem tartom kizártnak. Ettől az embertől tényleg bármi kitelik. Éppen ezért foglak minél előbb biztonságba helyezni titeket. Kezd körvonalazódni egy terv a fejemben, és ha az asztalon látott tervrajzok, térképek, dokumentumok, valamint az elcsípett szavak alapján bejön a számításom, miszerint az itt tartózkodók száma – Hayes Torenóék felé bökött a fejével – holnapra lecsökken egyre, akkor meglesz rá az esélyünk, hogy elhagyjuk ezt a helyet.

Picture

Zoe hálával teli pillantást vetett rá, és ajkai már a „köszönöm” szót formázták meg, mikor Hayes kedvesen leállította.
– Majd akkor köszönd meg, ha sikerült.
Hát persze. Még túl sok a bizonytalan tényező, ezt ő is tudta. Csak annyira szeretett volna már kiszabadulni onnan, átölelni Prestont, visszatérni a hétköznapokba, örökre elfelejteni ezt a szörnyű rémálmot.
***

Picture

Flynn félszemmel folyamatosan a nappalit fürkészte. Az iménti kis incidens során elvesztette a Hayesbe vetett bizalmát, és attól tartott, hogy a Torenótól kapott lecke csak olaj volt a tűzre. Nem tartozik közéjük és nem is fog soha. Nem fogják tudni megtörni, ebben már egészen biztos volt.
– Nyugtalanítóan jól kijönnek egymással – jegyezte meg, ahogy visszatért az asztalhoz egy bögre teával a kezében. Collizzit nem különösebben hatotta meg, továbbra is a dokumentumokat rendezgette, Toreno viszont hátrafordult. – Mi van, ha megismétlődik a korábban történtek?  Vagy ha tőrbe csal? Elárul?
– Nem fog. Landon okos srác – vetette oda neki, anélkül, hogy ránézett volna, és ahogy régi cimborája, úgy ő sem tulajdonított neki jelentőséget. Folytatta tovább a tervezgetést.
– Ezt nem is vitatom. De pont ezért lehet veszélyes – próbálkozott újra Flynn, de látván, hogy Toreno teljességgel ignorálja, végül annyiban hagyta a dolgot.
***

Picture

– Hogy hívják? – kérdezte már másodszor Zoe. Hayes értetlenül nézett rá.
– Kit?
– A lányt, akire egyfolytában gondolsz – vágta rá szélesen mosolyogva. – Vagy talán fiú? Én nem ítélkezem – tartotta maga elé a két kezét mentegetőzésképpen, amivel Hayesből sikerült kuncogást kiváltania.
– Nem hittem volna, hogy ez meglátszik rajtam – vallotta be.
– Úgy tűnik, még dolgoznia kell a pókerarcán, Mr. NemHayes – kacsintott rá sejtelmesen, és ő maga is meglepődött azon, hogy az elmúlt órák nyomasztó bizonytalansága és kétségbeesése után a srác társaságában mennyivel felszabadultabbnak érezte magát. Bízott benne.
– Norelle – nyögte ki nagy nehezen Hayes, mire Zoe tetetett csalódottsággal reagált.
– Á, szóval, lány.

Picture

– A legcsodálatosabb lány, akivel valaha is találkoztam. – A szavakat kiejtve Zoe látta Hayes szemében, hogy mennyire emésztette a vágy a lány után.
– Ne értsd félre, de akkor miért nem vagy most vele?
– A kapcsolatunk eléggé… Hát… Hogy is fogalmazzak? Eléggé bonyolult. Ráadásul nem is váltunk el túl kedvesen egymástól. Nem hiszem, hogy valaha is megbocsátana.
– Nem hinni kell, hanem megbizonyosodni róla!
– Tudom – nézett maga elé üveges tekintettel -, csak tényleg nem egyszerű a helyzetünk. A végén még visszaküld a Nardenbe, azt pedig ezek után, biztos, hogy nem élném túl.
– Nem ismerem, de ha ő is annyira szeretett téged, mint amennyire te szereted még most is őt, akkor kétlem, hogy kihívná rád a rendőrséget.
Hayes furcsa fintort vágott, amit Zoe hirtelen nem tudott hova tenni.

Picture

– Hogy találkoztatok? – terelte nyugodtabb vizekre a beszélgetést.
Ahogy visszaemlékezett, Hayes beletúrt fekete hajába, és letörölhetetlen, keserédes félmosoly jelent meg a szája szegletében.
– Egy szép, napos délután beültem egy kávézóba, rendeltem egy óriás cappucinót és egy csoki csodát, mert annyira jól nézett ki ott a hűtőpultban. Leültem az egyik szabad asztalhoz, a telefonomat nyomkodtam, míg vártam, hogy kihozzák. Hamarosan meg is kaptam a rendelésem, és pontosan akkor viharzott be az ajtón Norelle, a következő szavakat intézve a kiszolgálókhoz: „Ugye van még csoki csodátok, mert csak az mentené meg ezt a borzasztó napot?!” „Nincs. Most adtuk el az utolsót.” – mutattak rám a lányok.

Picture

– Egész végig Norelle-t bámultam, nem tudtam levenni róla a szemem. Abban a pillanatban megbabonázott, hogy belépett az ajtón. Azonnal el is határoztam, hogy megszerzem. És mivel mással is kezdhetném egy lány szívének elnyerését, mint a sütim felajánlásával? Hát nem jött be. Flegmán visszautasította, és tájékoztatott arról, hogy ne próbálkozzak nála ilyen szánalmas jótékonykodásokkal, mert átlát rajtam, és úgy sem fogom megkapni. Meglepődtem a reakcióján. Addig a percig szinte soha senki nem utasított vissza. Mindenesetre megjegyeztem neki, hogy egy kicsit talán túl sokat képzel magáról, senki nem akart rámászni, csak próbáltam kedves lenni, mert nekem nem jelentett annyit az a süti, mint neki. Majd megfogtam a villámat, és szinte az egész csoki csodát egyszerre betoltam a számba. „Ezt nem is így kell enni!” – morogta durcásan, én meg a csokis fogsoromat kivillantva megvontam a vállamat. Erre szándékosan nekem ütközött, majd felkapta az asztalon heverő pénztárcámat és megnézte a személyimet. „Még találkozunk, Landon Hayes.” – nyomta a kezembe, és ugyanolyan hevességgel távozott, mint ahogyan érkezett.

Picture

– És ezután mi történt? – bújt közéjük Maxime kíváncsiskodva. Zoe átkarolta kislányát, és ő is Hayesre függesztette a tekintetét a folytatásra várva.
– Az ott dolgozó lányoktól megtudtam, hogy minden nap odajár, és szinte mindig ugyanazt rendeli: csoki csodát cappucinóval vagy túrótortát karamellás tejeskávéval. Kaptam az alkalmon, és minden egyes nap felvásároltam a kedvenc süteményeit, amivel az idegeire mentem. Minden nap ott vártam, ugyanannál az asztalnál „Csak egy randi az áruk.” feliratú táblával. Két hétig kérette magát.
– És milyen volt az első randi?

Picture

– Borzalmas – nevetett fel Hayes. – Életem legrosszabb randija volt. Végig kritizált, egy kedves szava nem volt. Egészen a vacsoránk végéig, amikor is teljesen váratlanul kitépte a nyakkendőt a nyakamból és megcsókolt. Még most is bizsereg minden porcikám, ha visszagondolok rá. Tökéletes volt, és megváltoztatott mindent. „Átmentél a teszten.” – suttogta a fülembe, és onnantól kezdve, mintha kicserélték volna. Persze, megmaradt a határozott, makacs énje, de kedves volt és aranyos és gyönyörű. És egyszerűen imádom. Még mindig szerelmes vagyok belé. Pedig másfél éve nem is találkoztunk.

Picture

– Akkor talán épp itt lenne az ideje – mondta neki Maxime két sóhajtás között, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne, és nem értené, miért várt eddig, hogy cselekedjen.
– Igazad van – simogatta meg a feje búbját Hayes. – Köszönöm a tanácsot.
– Szívesen – felelte a kislány. – Örülök, hogy segíthettem.
– Mikor mész? – kérdezte Zoe. Hayes egy rövid időre eltűnődött, majd felállt.
– Most. De ne aggódjatok, reggelre itt leszek. Kétlem, hogy bármi is történne addig. Túlságosan el vannak foglalva – utalt Torenóékra. – Mindenesetre, ha kérnek valamit, ne nagyon ellenkezzetek, akkor nem eshet bajotok. És reggelre tényleg visszaérek – ígérte meg még egyszer.
Zoe nem örült, hogy magukra hagyja őket azokkal az emberekkel, de megértette, hogy mennie kell. A helyében ő is ezt tenné.
– Vigyázz magadra! – szólt utána.
– Úgy lesz.

Picture

Hayes az egyik ajtó mögötti szobában gyorsan átöltözött, majd az ebédlőasztalhoz lépett, és miközben alaposan szemügyre vette a rajta heverő iratokat, azt mondta Torenónak: – El kell intéznem egy személyes ügyet.
Míg Collizzi és Flynn felé fordult, Toreno csupán egy vállrándításra méltatta.
– Menj csak.
– Leonardo, biztos vagy benne, hogy…? – kezdeményezett ezúttal Collizzi, de Toreno, akárcsak Flynnt, őt is leállította.
– Igen. Engedjétek ki. Vissza fog jönni.

Picture

Hayest is meglepte Toreno nagylelkűsége vagy éppen magabiztossága. Nem tudta pontosan, hogyan is kellene értékelnie ezt a gesztust, de egy másodpercnél tovább nem is foglalkozott vele. Flynn kíséretében az ajtóhoz sétált, majd a zárak kattanása után hevesen dobogó szívvel hagyta el a földalatti luxusbúvóhelyet. Tudta, hogy egy nehéz és hosszú éjszaka előtt áll.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés