The Torenos 2. – A bosszú játéka – 19. Eligazítás

Hayes idegesen dobolt ujjaival a híd korlátján. De nem a Center Plazában történtek miatt. Onnan minden probléma nélkül távozott. Az sem zaklatta fel különösképpen, hogy véletlenül sikerült belenéznie egy üzlet biztonsági kamerájába. Ahogy az sem, hogy celebet csináltak belőle.

Fél órával ezelőtt egy félreeső padon üldögélt a távolba révedve, mikor egyszer csak arra eszmélt, hogy egy idős hölgy foglalt helyet mellette, és feltűnően, már-már zavarba ejtően méregette. Éppen azon volt, hogy távozik a helyszínről, mikor a néni előhúzott a retiküljéből egy őt ábrázoló fotót, és a nevén nevezve megkérte, hogy legyen szíves aláírni, mert nagy rajongója. Hayes hirtelen szóhoz sem jutott a döbbenettől. A hölgy minden bizonnyal észrevette a zavarodottságát, mert az okostelefonja után nyúlt és egy rövid keresgélés után Hayes orra elé nyomta a készüléket, amin egy közösségi oldal zártkörű csoportja volt megnyitva.
– Látja, fiatalember, tagja vagyok a fanclubjának. Már majdnem kétszázezren vagyunk. Minden magáról szóló cikket feltöltünk az összes megjelent képpel együtt és arról áradozunk, hogy milyen jóképű. Mert az, Mr. Hayes. Nagyon tetszik nekem.

– Magának van stílusa, nem olyan érzéketlen, szívtelen tuskó, mint az a gengszter, Toreno, hogy képes bárkit megölni, pusztán mert nem tetszik neki az illető képe. Ó, nem! A közelébe se érhet magának! Tudja – hajolt közelebb Hayeshez -, kutattam egy kicsit maga után, és be kell vallanom, igazán lenyűgöz a munkássága. Olyannyira, hogy megihletett, és ha nem bánja, önről mintáznám az új regényem főhősét.
– Igazán megtisztelő, hölgyem – mosolygott Hayes, miközben dedikálta a képet, majd zavarában szép lassan távozni készült.
– Ne haragudjon, lenne olyan kedves, hogy Aldenként is aláírja? – szólt utána az idős hölgy, és Hayes végül nem tudott ellenállni neki. Bár bosszantotta, hogy az inkognitója most már teljesen publikussá vált, valahol mélyen azért imponált neki ez az egész sztárosdi.

***

Mikor Leonardo Toreno ott állt előttük, azt hitte, vége az életüknek. Nem merte kinyitni a szemét, csak védelmezőn szorította gyermekét, és torkaszakadtából üvöltötte, hogy hagyja őket békén. Szemhéjai alól reményvesztett könnyek préselődtek ki. A félelem szülte remegés nem hagyott alább, inkább egyre intenzívebbé vált, és Zoe végül már csak azért fohászkodott, hogy minél előbb következzen be az, aminek be kell.

De nem történt semmi. Hosszú percekig érezte, hogy ott van közvetlenül előttük. Hogy figyeli őket, és minden bizonnyal felettébb élvezi a rettegésüket. Aztán egy idő után lépteket hallott, majd egy ajtó csapódását, és Zoe ezen érzete azonnal meg is szűnt. Összeszedve minden bátorságát, lassan kinyitotta a szemét, azt remélvén, hogy ismét csak a kislányával ketten tartózkodnak a szobában. De Toreno helyett most egy másik férfi volt ott. Az ajtóban állt.

***

A zuhanás élménye közel sem volt olyan felszabadító, mint amilyennek azt a tető peremén állva elképzelte. Az akkor érzett végtelen nyugalom a levegőben tovaszállt, helyét gonosz kacaj kíséretében a rettegés vette át. A korábban megváltásnak tűnő mélység sötét lepelbe bújva várta, hogy megfosztva szeretteitől és önmagától örök időkre bekebelezhesse.
Preston ekkor hirtelen megrázkódott és zihálva kapkodott levegő után. Felemelve fejét a klaviatúráról, zavartan konstatálta, hogy visszanyerte eszméletét, és hogy amit az imént átélt, egy rossz álom volt csupán. Hosszú percekbe telt, mire teljesen felocsúdott, és képes volt felkelni kényelmetlen, alvó pozíciójából. Minden porcikája sajgott. Nagyot nyújtózkodott, majd levonszolta magát a földszintre, miközben visszagondolt az álmára.

Még ha kecsegetetőnek is tűnik a menekülés a problémái elől, attól, hogy kivonja magát az egyenletből, még nem lehet biztos benne, hogy az apja elengedi a feleségét és a kislányát. Nem tudhatja őket biztonságban, márpedig neki ez a legfontosabb: hogy senki se bánthassa a családját.
Ahogy benyitott a fürdőszobába, megfogadta magának, hogy összeszedi magát. És bár ő maga is tisztában volt vele, kellettek bátyja szavai is ahhoz, hogy ténylegesen eljusson a tudatáig: a szeretteinek most mindennél nagyobb szükségük van rá. A megmentésükre kell koncentrálnia.

Vett egy gyors, frissítő zuhanyt, megborotválkozott, tiszta ruhát öltött magára, majd úgy döntött, hogy ideje ennie valamit – bár nem kifejezetten volt éhes. Kinyitotta a hűtő ajtaját, azonban ásványvizeken és üdítőkön kívül nem sok mindent talált benne. Tovább kutakodott a fiókokban, szekrényekben, míg végül rálelt pár tábla csokoládéra, illetve egy zacskó instant carbonarára. Azonnal neki is látott a tészta elkészítésének. Amint kellően megpuhult, a szósz pedig besűrűsödött, ügyetlenül egy tányérra borította az ételt, majd kénytelen-kelletlen magába erőszakolta.

Miután az utolsó falatot is eltűntette, főzött egy jó erős kávét, és bögrével a kezében visszament az emeletre. Megállt a szoba közepén, és lassan körbetekintett. Erőteljesen azon gondolkodott, hogyan folytassa tovább a kutatást. Kortyolt egyet a forró italából, miközben az egyik monitoron a képernyőkímélőt bámulta. Aztán hirtelen elkerekedett a szeme, mert eszébe jutott valami, amiről eddig teljesen megfeledkezett.

***

Rebecca Collizzi frusztráltan topogott fel-alá magassarkú cipőjében. Egy gyors fürdőt leszámítva minden idejét barátai mellett töltötte a kórházban. Ephramot éppen akkor készítették elő egy újabb műtéthez, amikor visszaért. Az orvosok nem mondtak neki semmit, tekintve, hogy nem családtag, úgyhogy azonnal értesítette a fiú szüleit, hogy jöjjenek be, mert baj van. De még nem értek oda. Ashton meg vizsgálaton van, valószínűleg mit sem sejt az egészről. Egyedül maradt a váróteremben és rettegett. Rettegett, hogy elveszíti a barátait. Ephramot, Prestont, Zoet és a kis Maxime-t. Könnybe lábadt a szeme a gondolatra, és nagy önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne kapjon idegösszeroppanást. Közel állt hozzá, főleg miután rájött, hogy az ő Brandonja nem más, mint Landon Hayes.
Pár perccel ezelőtt figyelt fel a lenémított tévé képernyőjére, ahol egy magazinműsor számolt be a Landon Hayest övező őrületről. Borzalmas bűntudat kerítette hatalmába, mert eszébe jutott a fénykép, amit mutatott neki, és hogy megint belebakizott Preston nevébe. Vagyis Tylerébe. Biztosan követte! Csakis így juthatott el Toreno hozzájuk!

Elővette telefonját, és tárcsázott. Kicsöngött. Míg a búgó hangokat hallgatta, az ablakhoz sétált és kibámult a nyári napsütésbe. Mennyire szép is lehetne ez a nap, ha ez a sok szörnyűség nem történik meg! Munkaidő lejárta után piknikeznének egyet a parkban, majd nagyot sétálnának a folyó parton. És Ashton biztosan békával ijesztgetné őt és Raquelt. Ephram pedig szembeszállna a testvérével, hogy megvédje őket. Aztán rájönne, hogy ez jó móka, és csatlakozna hozzá. Ekkor Trent segítségét kérnék, ám ő addigra már rég a folyóban lubickolna. Igen. Minden bizonnyal így töltenék el ezt a napot.
– Apuci, kérlek, vedd fel. Segítened kell rajtuk! Te nem vagy olyan, mint Mr. Toreno. Apuci! Apuci, kérlek, apuci!

***

– Leonardo nem akart megijeszteni benneteket – szólalt meg a korosodó, bajszos férfi, és közelebb ment a kanapéhoz. – Vincenzo Collizzi vagyok – mutatkozott be illedelmesen kezet nyújtva, de Zoe elfordította a tekintetét.
– Becca papája – mondta végül szomorúan, miközben megsimogatta szipogó gyermeke kipirosodott arcát. Collizzi helyeslően bólintott, majd megkerülte őket, és ő is helyet foglalt a kanapén. Ezt követően nyomasztó csend telepedett a szobára, de senki sem igyekezett megtörni azt. Gondolataikba mélyedve ültek egymás mellett, mozdulatlanul, míg egyszer csak egy rezgő telefonra lettek figyelmesek. Collizzi elővette mobilját a zakója zsebéből, és egy pillanatra felhőtlen öröm sugárzott az arcáról, de aztán rájött, hogy akármennyire is szeretné, nem fogadhatja azt a hívást.
– Miért rabolt el minket? – Zoe erőt vett magán, és miközben Collizzi csalódottan kinyomta a telefonját, végül feltette a kérdéseit, amik az ébredése óta foglalkoztatták. – Mit akar tenni velünk? Meg fogunk…? – Képtelen volt befejezni a mondatot. Elcsuklott a hangja.

Collizzi szerette volna azonnal rávágni, hogy nincs miért aggódniuk, nem lesz semmi bajuk, de Torenót ismerve ebben egyáltalán nem lehetett biztos. Hazudni pedig nem akart nekik. Így hát kényelmesen hátradőlt, keresztbe fonta karjait, és némi töprengés után a következő diplomatikus választ adta: – Minden esélyetek megvan a hazatérésre, ha ellenszegülés nélkül megteszitek, amit Leonardo kér tőletek. Beleértve Prestont is, természetesen. Hamarosan felvesszük vele a kapcsolatot, és ha trükközések nélkül követi az instrukciókat, akkor napokon belül újra egy család lehettek. Addig is próbáljátok otthon érezni magatokat. Bátran egyetek, igyatok, olvassatok, nézzetek filmeket. Rengeteg DVD-t találtok. Az egyetlen dolog, ami tiltott, hogy elhagyjátok a lakást.

***

Két oszlop között a cipője orrával egy kavicsot rúgott a folyóba, és figyelte, mekkorát csobban.  Jaelre várt, és egyre szaporábban vert a szíve. Ha minden igaz, olyan információk birtokába jutott, amikért – bárhogy is alakuljon a dolog – egész életében hálás lehet a lánynak.
– Úristen, de elfáradtam! – lassított le egy futó pár méterrel mellette. Hayes elfordította a fejét, és önkéntelenül is elmosolyodott.
– Ugye tudod, hogy ez a legátlátszóbb álca a világon?
A lány ráöltötte a nyelvét, majd ügyet sem vetve rá folytatta a nyújtógyakorlatokat. Hayes percekig némán, fürkésző szemekkel nézte, míg Jael végül megelégelte. Odament hozzá, kezet nyújtott neki, mint aki éppen bemutatkozik egy idegennek, de közben a tenyerében végig ott lapult egy cetli. Hayes óvatosan átcsúsztatta a sajátjába, aztán a folyó felé fordult. Másik kezével elővett egy öngyújtót a zakója zsebéből, majd lángra lobbantotta a gyűrött papírdarabot, és csodálattal figyelte a levegőben szálldosó hamumaradványokat.

Jael megrökönyödve bökte oldalba a srácot. – Ezt most miért kellett?
Hayes válaszképpen kétszer megérintette a homlokát a mutatóujjával.
– Ja, igen. Mindig elfelejtem, hogy te milyen agyas vagy.
– Tudsz valamit a közösségi oldalakon található fanclubjaimról? – szegezte neki egyenesen a kérdést, mire Jael csak megvonta a vállát.
– Tudtam, hogy egyszer hasznát veszem Oliviának.
Egy rövid ideig még szótlanul álltak egymás mellett a vízi élővilágot szemlélve, aztán Hayes hálásan megköszönte a segítséget a lánynak, és indulni készült. Ám Jael hirtelen megragadta a karját.
– Vigyázz vele, kérlek! – nézett mélyen a szemébe, és Hayes tudta, hogy ezúttal már nem Torenóra gondol.

***

A szülei már harmadszor üvöltöttek fel neki, hogy halkítsa le a zenét, de Roxie túlságosan el volt foglalva a saját boldogságával ahhoz, hogy esetleg meghallja, vagy egyáltalán érdekelje, hogy zavarja-e az önkifejezésével a körülötte élőket. Teli torokból énekelte együtt a hifiből bömbölő kedvenc férfielőadójával a napokban megjelent slágert, miközben a szobája minden egyes négyzetcentiméterét körbetáncolta. Egy kisebb fajta csodának volt elkönyvelhető, hogy a szerelem eme rózsaszín ködében még észrevette az íróasztalon rezgő mobiltelefonját.

***

A szörnyű háttérzaj lecsendesedett, és a vonal túlsó végéről végül a lány vidám hangja köszöntötte őt. Preston rögtön szeretett volna a lényegre térni, azonban Roxane Silveri személyisége, mint már oly’ sokszor, ismét meggátolta ebben. Félbeszakíthatatlanul fecsegett szerelmi életéről, a barátairól, a szüleiről, hogy mennyire nem értik meg, majd arról is, hogy mennyire meglepődött Cadie, azaz Zoe hiányán a zeneiskolai évet záró énekvizsgáján.
– Sosem hagyja ki a vizsgáimat! Még a telefont se vette fel, mikor rácsörögtem – tette hozzá kissé csalódottan, és némi magyarázatot várva. Preston kapott az alkalmon, és átvette a társalgás irányítását.
– Pont emiatt hívtalak. Nagyon sajnálja, és én is, de sürgősen el kellett utaznunk családi ügyben. Szerencsére nincs semmi komoly baj – egészítette ki gyorsan, még mielőtt a lány közbevághatott volna, majd folytatta: – Viszont, ha már így alakult, maradnánk még egy darabig a fővárosban. Csak az a probléma, hogy a szomszéd, akire rábíztuk Angelt és a halakat, sajnos ma estig tudja vállalni őket. Szóval szeretnélek megkérni arra, hogy viseld gondjukat, míg mi távol vagyunk.

– Persze, nem probléma – hangzott a pozitív felelet, amitől Preston egy kicsit megnyugodott. Szörnyen érezte magát, amiért elfeledkezett róluk. Főleg hű társáról. De mostantól legalább van, aki vigyáz rá.
– Hálásan köszönöm. Haltápok az akvárium mellett, kutyakaja a mosogató alatti konyhaszekrényben. Naponta egyszer elég őket megetetni. Ha nincs kedved megsétáltatni Angie-t, semmi gond, a hátsó ajtón úgyis ki tud menni az udvarra szaladgálni. A dolgozószobában az íróasztal fiókjában találsz egy kis pénzt, vedd magadhoz nyugodtan, ha hazaértünk kiegészítem. Tényleg köszi, Roxie – hadarta Preston, majd megszakította a hívást. Nem akarta megvárni a lány kérdezősködését.

***

Roxie összevont szemöldökkel meredt a telefonjára. Nem tudta mire vélni T.J., azaz Preston különös viselkedését. A hangja rendkívül bizonytalanul csengett, bármennyire is próbált határozottnak tűnni, és egészen biztos volt benne, hogy a „nincs semmi komoly baj” kifejezésének egyetlen szava sem igaz. Valami történt. Valami igenis komoly dolog. Megpróbálta visszahívni, de kinyomta. Majd megint. És megint. Végül úgy döntött, jobb, ha nem üti bele az orrát. Azzal segít neki a legtöbbet, ha teljesíti a rábízott feladatot.

***

Hayes még soha nem érezte magát annyira bizonytalannak. A cím, amit a hídon állva az agyába vésett, szüntelen ott lebegett a szeme előtt. Legszívesebben azonnal oda rohant volna, de rettenetesen tartott a reakciótól. Ha rossz hangulatban találja, azonnal visszakerülhet a Nardenbe. Vagy talán még egy annál is rosszabb helyre.
Bal kezével lefelé nyomta az indexkart, és lekanyarodott egy földútra. Miközben jó pár kilométeren keresztül zötykölődött a sűrűn ültetett fákkal szegélyezett ösvényen, úgy döntött, egyelőre elhalasztja a látogatást. Akad még dolga bőven. Elsősorban az, hogy valahogyan megakadályozza Torenót abban, hogy bántsa a saját fiát.

A semmi közepén behajtott egy alig észrevehető, földalatti garázsba, leparkolt három másik autó mellé, leállította a motort, lekapcsolta a fényszórókat, majd megragadta az anyósülésen heverő táskát, és kiszállt az autóból. Collizzi éppen akkor lépett ki egy robosztus ajtó mögül, és intett neki, hogy kövesse. Hayes utánament. Hosszú folyosón haladtak lefelé, egyre mélyebbre a föld alá. Már azon gondolkodott, hogy rákérdez, hőállóruha van-e a hátizsákban, amit magával kellett hoznia, mert mindjárt elérik a Föld középpontját, amikor feltűnt előttük egy újabb ajtó. Collizzi beütött egy számkombinációt, lehúzott egy mágnescsíkkal ellátott kártyát, majd a retinaszkenner elé hajolt, hogy megerősítse a személyét. A rendszer egy éles csipogással jelezte a jogosultságát, majd rövidesen kattant a zár.

Hayes belépett a földalatti bunkerbe, és egyenesen az ebédlőasztalhoz sétált, ahol Toreno elmélyült társalgást folytatott Flynnel. Nem zavartatva magát eléjük dobta a hátizsákot, aztán egy szó nélkül a hűtőszekrényhez ment, és kivett egy flakon ásványvizet. Felpattant a pultra, letekerte a kupakját, és magába döntötte szinte az egészet, miközben a szemközti falon a tévé képernyőjét bámulta. Némi mocorgást észlelt abból az irányból, ezért kíváncsian nyújtogatni kezdte a nyakát. Rövidesen megpillantott egy ijedt, szőke hajú kislányt összekuporodva az egyik kanapén, vélhetőleg az édesanyjával. Nem akart hinni a szemének. Leugrott a pultról, és közelebb ment, hogy megbizonyosodjon róla.
– Jaj, ne! – hasított belé hirtelen a felismerés, és kínzó bűntudat kerítette hatalmába.