Más, mint a többi 2. – A bosszú hálójában – 3. Bernardo utódja

Picture

Elena, Randolph és Lizzy némán néztek egymásra. Néhány másodperc múlva a csönd már kezdett kínossá válni, úgyhogy Cleo szólalt meg elsőként.
– Megjöttem.
– Azt látjuk – vetette oda foghegyről Elena. – Minek jöttél vissza egyáltalán?
– Letelt a két év és nyári szünet van – kotyogott közbe Randolph, bár felesége valószínűleg költői kérdésnek szánta nem túl barátságos érdeklődését.
Cleo hallotta, hogy megreccsen a lépcső egyik foka, és mire oldalra nézett, hogy fogadott testvére mit szól a felbukkanásához, Lizzynek már hűlt helyét találta, így ismételten kénytelen volt nevelőszülei felé fordulni.
Minden önfegyelmét latba kellett vetnie, hogy ne vonja őket kérdőre mindazért, amit Bernardóval és az édesanyjával tettek, és ne kövessen el semmilyen meggondolatlanságot. Azonban amikor Elena újfent egy gúnyos kérdést intézett felé, nem bírta türtőztetni magát. Meg kellett mutatnia, hogy már nem az a taknyos 12 éves gyerek, akibe ott rúgtak bele, ahol akartak.

Picture

– Nehéz lett volna felhívni minket, hogy ma érkezel? – kérdezte Elena.
– És akkor talán rendeztetek volna nekem egy „Üdv újra itthon, Cleo” partit? Vagy esetleg toporzékolva vártatok volna rám az előszobában? Nem hiszem – vágott vissza csípősen Cleo. – Különben is, pár napja telefonáltam. Clotildával üzentem meg, hogy valószínűleg ma jövök vissza. Nagyon úgy tűnik, hogy elfelejtett értesíteni titeket.
Nevelőszülei álla hangosan koppant a földön, kettejük közül Elena ocsúdott fel elsőként döbbenetéből.
– De felvágták a nyelvedet! – jegyezte meg felháborodottan. – Mondtam én, hogy túl jó hely neki ez a Blackwood, azzal a katonai iskolával jobban jártunk volna. Nem hiszem el, hogy ez alatt a két év alatt nem tanultál ott tiszteletet.

Picture

– De tanultam, csak az olyan emberek, mint ti, nem érdemelnek tiszteletet- hadarta indulatával viaskodva Cleo, de alighogy befejezte mondatát, egyből meg is bánta.
Ajkába harapott, és csak arra gondolt, hogy jelentős mértékben vissza kellene fognia magát, mert ha így folytatja, nagyon megütheti a bokáját. De olyan nehéz volt eltűrnie Elena sértegetéseit, piszkálódásait, ilyenkor nem tud megálljt parancsolni a szájának.
– Micsoda? – csattant fel téglavörös arccal Elena. – Mi neveltünk fel, adtunk enni-inni, iskolába járattunk, és nekünk köszönhetően nem kerültél árvaházba, ahol ezerszer rosszabb sorod lett volna, te hálátlan! A tisztelet a minimum, amit megérdemlünk mindezért!
És azt is tegyük hozzá, hogy ti tettétek el láb alól Bernardót, és nektek köszönhetően van most börtönben anya, gondolta hozzá Cleo.

Picture

– Randolph, te nem szólsz semmit? – fordult férjéhez Elena, aki erre ijedten összerezzent. – Mi bajod van? Régen még te voltál az, aki nem tűrte, ha tiszteletlenül viselkedik ez a lány.
– Most sem méltányolom, hidd el – felelte komoly arccal, és töprengőn a lányra nézett. – Csak egyszerűen meglepett, hogy mennyire más lettél, Cleo. Gyerekként sem voltál könnyű eset, de ha…
– De ha nem tanulsz meg viselkedni, akkor fel is út, le is út – vágott közbe Elena. – Mehetsz, ahová akarsz. Tedd össze inkább a két kezed, hogy van saját szobád, azt eszel, amit akarsz, és tele van a szekrényed ruhákkal! Megtanulhatnád értékelni ezeket a dolgokat, ahelyett hogy állandóan panaszkodnál. Ha szeretnél itt maradni a nyáron, akkor tartsd be a játékszabályokat!
Cleo inkább lenyelte az ingerült válaszát. Nem, nem fogja elhagyni a házat, addig nem, amíg nem állt bosszút rajtuk, és nem találta ki, mi a fene folyik itt. Tűrnie kell, muszáj jóképet vágnia mindenhez, és akármennyire is égeti bentről a düh, le kell higgadnia, nem csinálhat semmi butaságot. Nehéz lesz, de menni fog.

Picture

– Bocsánat – szólalt meg néhány másodperces néma csend után.
– Tessék? – A két Richwood csodálkozva pillantott egymásra.
– Elnézést kérek, amiért így beszéltem veletek. Nézzétek el, kérlek, kissé fárasztó volt az út, és mostanában ingerlékenyebb is vagyok – hazudta, de olyan meggyőzően játszott, hogy se Elenának, se Randolph-nak nem tűnt fel, hogy a megbánása nem őszinte.
– Bocsánat elfogadva. Többet ilyen ne forduljon elő, különben nagyon megbánod. Ami pedig az iskolát illeti, szerintem mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy újat kell keresni neked. Blackwood rossz választásnak bizonyult, ideje lesz egy jobb oktatási intézmény után nézni – jelentette ki határozott hangon Elena, ügyelve, hogy a jobb szót kellően kihangsúlyozza.
Cleo felkapta a fejét, de nem arra, hogy nem térhet vissza Blackwoodba – valahogy számított rá -, hanem arra, hogy itt a nagy lehetőség egy kis kérdezősködésre.

Picture

– Tanulhatnék akár itt is, nem? – vetette fel az ötletet. – Hiszen már nem kell félnem attól a gyerekrabló nőtől. Amint látjátok, szépen megnőttem, nem vagyok már könnyű célpont.
Elena és Randolph sokatmondó pillantást váltott egymással.
– Hidd el, mindenki számára az lesz a legjobb, ha minél messzebb tanulsz. Gondolom, nem árulok egy nagy titkot, ha azt mondom, csak púp vagy a hátunkon. De hát mit lehet tenni? Nyári szünet van, és haza kellett jönnöd – vonta meg a vállát Elena. – Nem mellesleg tudom, hogy mi sem vagyunk éppen a szíved csücske, akkor miért kínozzuk egymást éveken át? Maradj itt a nyáron, aztán nyolc hónapig hagyjuk békén egymást.
Cleo némán bólintott.
– Azt megkérdezhetem, mi lett azzal a nővel? – puhatolózott tovább.
– Nem kell aggódnod miatta. Nem jön ide többet – legyintett nevetve Randolph.
– Mert mi lett vele?
– Miért érdekel annyira? – kérdezte Elena, és összeráncolta szemöldökét.
Cleo azonnal visszavonulót fújt.
– Csak kérdeztem.

Picture

Elena gyanakvó pillantással végigmérte Cleót, aztán felkapta táskáját a szekrényről, és kilibbent az ajtón egy „Majd jövök!” felkiáltással. Másodpercekig néma csend honolt az előszobában. Cleo már majdnem fordult volna meg, hogy a bőröndjeit megfogva felcammogjon az emeletre, amikor Randolph váratlanul megszólalt.
– És milyen volt tavaly nyáron Franciaországban?
– Jó – felelte kurtán Cleo.
Randolph azonban nem adta fel.
– Remélem, jól érezted magad Dominique-nál. Mit dolgoztál nála?
– Mosogató voltam.
– Az jó – bólogatott zavartan.
Cleo egyre jobban feszélyezve érezte magát, és ugyanezt olvasta ki nevelőapja mozdulataiból is.
– Én akkor most… felmegyek – szólalt meg az újabb csönd beállta után. – Ugye a régi helyen van a szobám?
– Persze. Hoppá, ezt most fel kell vennem – mondta Randolph, és kutatni kezdett a zsebében rezgő mobiltelefonja után.

Picture

Cleo megragadta utazótáskáit, és elindult felfelé a lépcsőn. Amilyen furcsán viselkedett Randolph, attól tartott, hogy felajánlja majd neki a segítségét, és felviszi a nehéz bőröndjeit, de nagy megkönnyebbülésére, miután befejezte a telefonálást, azonnal berohant a dolgozószobájába.
Mire Cleo felért az emeletre, teljesen kifulladt. Csak egy pillantást vetett a teljesen újjá varázsolt előtérre, semmi más nem érdekelte, csak a szobája. Elhaladt a lépcső és Elenáék hálója mellett, semerre sem nézelődött, csak egy dologra koncentrált. Izgatott remegés járta át, amikor lenyomta az ajtaja kilincsét, és belépett a rég nem látott helyiségbe.

Picture

– Tyűha! – szaladt ki rögtön a száján.
Enyhe megdöbbenés ült ki az arcára, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy valóban átalakítják majd ezt a szobát is. Azon törte a fejét, vajon ezt az új, kórházi kórteremre emlékeztető dizájnt komolyan gondolták-e Elenáék, vagy csak szívatni akarják. Neki mindenesetre tetszett. Akármit is terveztek ezzel az újítással, nem fog hisztizni, éppen ellenkezőleg, többször is ki fogja hangsúlyozni, mennyire örül a szobájának. Ami pedig ezt a túlzott fehérséget illeti, töprengett magában, van egy pár holmi a bőröndjében, semmi perc alatt barátságosabbá tudja varázsolni ezt a helyiséget.

Picture

Először a ruhásszekrény felé vette irányt. Örömmel állapította meg, hogy 14 év után végre van egy hely, ahol kényelmesen elférnek a ruhái. Korábban mindig az ágya melletti kis éjjeliszekrényébe kellett belezsúfolnia a turkálóban vett, vagy éppen a Lizzy által kinőtt göncöket. Beletelt egy húsz percbe, mire minden ruhadarab a helyére került, és elégedetten zárhatta be szekrénye ajtaját.
Alig várta, hogy ittléte alatt egy kis „divatbemutató” keretén belül megmutassa, milyen jó kis ruhákat sikerült beszereznie a két év során. Köszönhetően annak, hogy tavaly nyáron Franciaországban segédkezett Randolph egyik ismerősénél, és hogy Sandrával több pályázaton is szép sikereket értek el, összegyűlt némi zsebpénz a számára. Persze ehhez nagyban hozzájárultak Richwoodék is, hiszen havonta küldtek neki egy kisebb összeget, ami egyre jobban gyarapodott az idők során, mivel sohasem költötte el az egészet.
A ruhák után következhettek az apró díszek és a képek a falra, majd miután ezek is a helyükre kerültek, Cleo kinézett a teraszra.

Picture

Míg tüdeje a friss nyári meleg levegővel, agya régi és fájó emlékképekkel telt meg.  Nem akarta felidézni, de tudatalattijának nem tudott parancsolni. Csak akkor került vissza újra a valóságba, amikor észrevett a távolban egy kalapot viselő öregembert. Nem volt nehéz kitalálnia, ki lehet az. A kezében lévő sövényvágó olló és a mellette lévő locsolókanna egyértelművé tették Cleo számára, hogy nem lehet más, mint a Richwood család új kertésze. Bernardo utódja. Ekkor jutott eszébe, hogy ma még el akart menni a temetőbe.
Felnézett az égre. A nap már alacsonyan járt, de még hátra volt pár óra sötétedésig, és addigra mindenképpen vissza akart érni.  Mivel úgyis szeretett volna friss virágot vinni a sírra, úgy gondolta, előtte összeismerkedik az új kertésszel.

Picture

Elindult a lépcső irányába, pechére azonban a fürdőből kilépő Lizzy útját állta.
– Lám-lám! A tékozló kislány hazatért – vigyorodott el karba tett kézzel.  – Mi ez a borzalmas frizura? Ezzel a két copffal úgy nézel ki, mint egy ötéves gyerek.
– Inkább hasonlítok egy óvodásra, mint egy kiéheztetett ribancra – vágott vissza gúnyosan Cleo, miután tetőtől talpig végigmérte Lizzyt. – Úgy tűnik, te inkább az utóbbit választottad.
Cleo frappáns válasza telibe talált, olyannyira, hogy a lány se köpni, se nyelni nem tudott. Nem várta meg, míg kigondolja a legújabb sértését, faképnél hagyva őt, leszaladt a lépcsőn. Nem hitte el, hogy egy órája még képes volt sajnálni Lizzyt, amiért láthatóan összetörte a szívét az a Blake nevű srác.

Picture

Amint leért a földszintre, finom illat csapta meg az orrát. Muszáj volt megnéznie, milyen étel készül éppen, és kinek köszönhetően. Egy cseppet sem lepődött meg, amikor Clotildát pillantotta meg a konyhában.
– Hali! – köszönt vidáman Cleo, éppolyan hamis mosollyal az arcán, mint amilyennel átverte Elenáékat.
– Te jó ég, de megijesztettél! – fordult hátra ijedten Clotilda, aki úgy nézett Cleóra, mintha szellemet látott volna. – Ó, Szent Ég! Most segíts meg, Istenem! Elfelejtettem szólni az asszonyoméknak, hogy jössz. Hogy lehetek ennyire szétszórt? Nagyon ki voltak akadva?
– Egyáltalán nem, sőt, a nagy családi ölelkezés és puszilkodás után még pezsgőt is bontottak a hazaérkezésem örömére – ironizált Cleo.
Clotilda megállt félúton a hűtőszekrény és a mosogató között.
– Csak vicceltem – visszakozott látva a cseléd megdöbbent arcát.

Picture

– Ne fárassz most ilyennel! Jaj, azt sem tudom, hol áll a fejem. Rettentő hamar elszaladt ez a délután, alig volt időm elvégezni a dolgaimat – sopánkodott, és előkotort a hűtő mélyéről tíz tojást.
Talán, ha nem nyalták-falták volna egymást a pasijával a bolt előtt, gondolta Cleo, akkor most nem kellene így kapkodnia.
– Ne haragudj, de nem sikerült teljesen kitakarítanom a szobádat, a port még éppen le tudtam törölni, de aztán mennem kellett bevásárolni – szabadkozott Clotilda, és gyorsan belepillantott a szakácskönyvbe. – Egy pohár tej… húsz deka cukor… Amíg én a gyümölcstortát csinálom, ránéznél, kérlek a lazacra a sütőben?
Cleo nem hitt a fülének. Komolyan használta a „ne haragudj” és a „kérlek” szavakat?

Picture

– Tessék? Semmi „tűnj innen a konyhából”, vagy „tedd magad hasznossá, és mosogass össze!”?
Clotilda értetlen arccal megfordult, miközben továbbra is serényen kavarta a kezében tartott tál tartalmát.
– Nem. Miért mondanék ilyet?
– Mert, ahogy Elena, te se voltál velem mindig kedves.
– Igen? Ne haragudj! – motyogta, és ismét a szakácskönyv fölé görnyedt.
– Látod, már megint! Mi az, hogy „ne haragudj”? Nem sokszor mondtad ezt nekem, amikor még kicsi voltam – tárta szét a karját őszinte csodálkozással Cleo.

Picture

A cseléd azonban nem figyelt rá, érthetetlennek tűnő szavakat motyogott, és egyik szekrénytől a másikig rohangált hozzávalók után kutatva.
– Tudod mit? Hagyjuk – legyintett Cleo, és inkább odament a sütőhöz, hogy megnézze a lazacot. – Szerintem vegyük egy kicsit magasabb hőfokra, különben így holnapra sem lesz kész. Ha találkozol Elenáékkal, mondd meg nekik, hogy kimentem Bernardo sírjához.
– Rendben – bólintott Clotilda, aki ismét belemélyedt a recept tanulmányozásába. – De érj vissza vacsorára! Elena asszonyék készülnek valamire.
– Igen? – fordult vissza az ajtóból. – Jó tudni.

Picture

Eddig a pillanatig nem nagyon fűlött hozzá a foga, hogy együtt étkezzen a Richwood családdal. Pláne azért nem, mert félt attól, hogy Elena egy újabb beszólással ismét kicsapja nála a biztosítékot. Halványlila gőze sem volt arról, mit terveznek nevelőszülei, de semmilyen eseményről nem akart lemaradni. Mostantól árgus szemekkel figyeli majd minden lépésüket, akárcsak egy kém. Egy kém, akinek az a dolga, hogy lefülelje a bűnösöket, és miközben elegendő bizonyítékot szerez ellenük, meg is találja a válaszokat a „miért” kérdésekre.

Picture

Átvágott az előszobán, de még hátrapillantott a válla felett a konyha irányába. Egy másodpercre eltöprengett azon, vajon mi lelte Clotildát az előbb, de végül arra a következtetésre jutott, hogy a nagy sürgés-forgás miatt valószínűleg nem volt kedve letolni őt. Most nem különösebben érdekelte, hogy a cseléd szókincse, miért bővült új és udvarias szavakkal az elmúlt két évben, sokkal jobban izgatta őt a kertész, és az, vajon mi mindent tud a családról.

Picture

Amint kilépett az ajtón, kellemesen hűs szél cirógatta meg az arcát. A változás szele, gondolta Cleo, miközben mélyet szippantott a levegőből.  A frissen nyírott fű és a virágokból áradó mézédes illat egyvelege csiklandozta meg orrát, amelybe némi városi szmog is vegyült.
Cleo fintorogva pillantott az utcán elhaladó, szürke füstöt eregető autó után, és akaratlanul is, de eszébe jutott hőn szeretett iskolája és vele együtt Blackwood. Maga előtt látta a picinyke várost, amit hatalmas fenyvesekkel és bükkösökkel teli dombok szegélyeztek. Ott mindig tiszta volt a levegő. Akárhová is mentek, mindenhová elkísérte őket a körülöttük lévő fenyők jellegzetes illata. Nem sűrűn fordultak meg arra járművek, aki tehette, busszal, gyalog vagy biciklivel közlekedett, éppen emiatt nyerhette el többször is Blackwood a „Legtisztább város” díját.  Ez is, ahogy oly sok más, szintén felkerült Cleo „Nagyon fog hiányozni” listájára, de mielőtt újabbakkal bővíthette volna a felsorolást, megrázta a fejét, és összeráncolt szemöldökkel emlékeztette magát arra, hogy most nincs ideje szeretett iskoláján keseregni, hamarosan lemegy a nap, és nem lenne túl szerencsés sötétben kóricálni a temetőben.

Picture

Automatikusan a hátsó kert felé vette az irányt, szinte biztos volt benne, hogy ott találja meg a kertészt. Ahogy elhaladt a terasz mellett, máris meglátta a férfit, amint éppen az egyik sövényt igyekezett megszabadítani a rendezetlenül kiálló ágacskáitól. Cleo lassított a léptein, megállt a kapunál, és csak nézte a kertészt, milyen nagy odafigyeléssel és pontossággal dolgozik. Minden egyes mozdulata azt sugallta, hogy szereti, amit csinál.

Picture

Libabőrös lett a karja, amikor megpillantotta az arcát. Neki is ugyanaz a barátságos és pajkos mosoly bujkált a szája szélén, mint egykoron Bernardónak. Ettől az apró hasonlóságtól és a növények iránti szeretetüktől eltekintve külsőleg merőben eltértek egymástól. Míg Bernardónak teltebb, kissé négyszögletes formájú arca volt, addig az új kertészé soványabbnak, beesettebbnek tűnt. Az öregség jelei talán ő rajta jobban meglátszódtak, a homlokánál és a szeménél több ránc is húzódott, de Cleo nem tudta volna megmondani, hogy melyikük születhetett korábban. Azt viszont tudta, hogy kora ellenére igen jó egészségnek örvend. Csillogó, szürke szemei és mosolya arról árulkodtak, hogy tele van még életerővel és munka iránti vággyal.

Picture

– Szervusz! Keresel valakit? – hallatszott egy mély, de annál barátságosabb hang.
Cleo rögvest elpirult, mihelyst észrevette, hogy a kertész rászegezi tekintetét. Valahogy nem így tervezte a megismerkedést. Szívből remélte, a férfi nem feltételezi azt róla, hogy leskelődni próbált utána, pedig bizony ebből a mostani szituációból másra nem igen lehetett következtetni.
– Jó napot! – köszönt kissé száraz torokkal, de hamar rátalált az igazi hangjára, amikor észrevette, hogy továbbra is egy mosolygós, kedves arcba néz bele. – Bocsánat, én nem leskelődtem, vagy ilyesmi, csak… lenyűgözött, mennyire jól érti a dolgát.
Nem akart illetlennek tűnni (bár az egyik legfontosabb szabályt így is sikerült szépen megszegnie, azáltal, hogy nem ő, mint fiatal köszönt előre, hanem az idősebb), igyekezett átkerülni a kapu túloldalára és bemutatkozni.

Picture

– Egyébként Cleo vagyok, Cleo Richwood – biccentett udvariasan, és leküzdötte hirtelen rátörő hányingerét.
Bár már nagyon sokszor kellett ilyen néven bemutatkoznia Blackwoodban, hiszen Richwoodként íratták be az iskolába, és így is szólította őt minden tanár és diák, még mindig nehezére esett a gyűlölt családjának nevét használnia. Azzal viszont persze semmit nem ért volna, ha világgá kürtöli, hogy ő igazából Cleo Willard. Nem, azt nem kell egyelőre még senkinek sem megtudnia, majd ha eljön a megfelelő pillanat.
– Á, akkor te vagy az örökbefogadott lány – bólogatott a kertész.
– A család fekete báránya, ha úgy tetszik – fintorgott Cleo.
A kertész újabb szívélyes mosoly kíséretében előre nyújtotta a kezét.
– Én pedig Oliver Garcia vagyok, a kertész, bár gondolom, nem volt nehéz kitalálni.
Cleo illedelmesen kezet rázott vele, miközben elmotyogott egy „Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Garcia” mondatot.
– Ó, szólíts csak Olivernek – ajánlotta fel, és a bokor mellől előszedett egy fekete műanyag zsákot, ami háromnegyed részéig már meg volt tömve levelekkel és gallyakkal.

Picture

– Várjon, nagyon szívesen segítek.
– Elbírok vele egyedül is, nem vagyok én olyan vén róka. Különben sem szeretném, ha összepiszkolnád magad – legyintett nevetve, mire Cleo kikapta kezéből a zsákot, és mielőtt Oliver felocsúdhatott volna, már össze is szedte a sövénynyírás áldozatául esett zöldellő ágakat.
– Nem vagyok az a tipikus városi gyerek – húzta ki magát büszkén, és átnyújtotta a kertésznek a zsákot. – Tudja, régen én is sokat kertészkedtem, és egy idő után már a hobbimmá vált. Amikor éppen nem voltam szobafogságban, mindig a szabadban töltöttem az időmet. Itt valahogy nem éreztem azt a fojtogató érzést, ami körülvett a házban. Nem könnyű az élet, pláne nem úgy, hogy egy olyan családban nő fel az ember, ahol nem kap szeretet, egy kedves szavuk sincs hozzá, és még egy mosolyt sem képesek megereszteni felé.

Picture

Cleo arcát ismét elöntötte a pír, és zavarában a földet kezdte el bámulni. Kereste a választ a kérdésére, hogy vajon miért szaladtak ki száján az iménti mondatok, de csak egyetlen épkézláb magyarázatot talált rá, ami ismét szomorúsággal töltötte el. Oliverben a régi kertészt és egyben legjobb barátját látta. Azt a Bernardót, akihez bármikor fordulhatott a bajával, akinek el tudta mondani, mi nyomja a lelkét, és akivel egyáltalán beszélgetni tudott.
– Ne haragudjon, fogalmam sincs, mi ütött belém. Nem akartam untatni a dolgaimmal.
– Miből gondolod, hogy untatsz? – kérdezett őszinte csodálkozással Oliver. – Épp ellenkezőleg, nagyon is örülök neki, hogy van valaki, akivel tudok egy kicsit beszélgetni. Nektek, mai fiataloknak könnyű, mert ha munka van, bedugjátok a fületekbe azt a kütyüt, és hallgatjátok a zenét. Nekünk felnőtteknek, öregeknek mi marad?
– A madarak csodálatos éneke, a méhek és bogarak zümmögése, a fák megnyugtató susogása… a természet hangja – vágta rá gondolkodás nélkül Cleo, és az ő arca is vidám mosolyra  húzódott, amikor tekintete ismét találkozott Oliverével.

Picture

– Hogy neked milyen igazad van! – nevetett fel.  – Eszem ágában sem volt panaszkodni, csak tudod, az én koromban már igényli az ember a társaságot, és néha jó lenne valakivel eszmét cserélni.
– Úgy tűnik, ebből a szempontból nem éppen a legmegfelelőbb családnál vállalt munkát.
Oliver válaszképpen ismét elmosolyodott. Cleo nem sértődött meg, amiért nem reagált rá a kertész, tudta, hogy valószínűleg azért nem illeti egyetlen rossz szóval sem Richwoodékat, mert elvégre ők a munkáltatói, és ők is fizetik meg a fáradozásait. Éppen ezért megfogadta, hogy nem fogja előtte szidni a családját, nem fogja őt kellemetlen helyzetbe hozni, még annak ellenére sem, hogy most nagy szüksége lenne valakire, akinek kiönthetné a szívét, és a rá nehezedő bosszúvágy terhétől egy kis időre megszabadítaná.
–  Ezt majd én elintézem – emelte fel a zsákot Oliver. – Persze, ha nem akarod újfent kiragadni a kezemből.
– Nem szándékoztam – rázta meg a fejét Cleo széles mosollyal az arcán.

Picture

Egy darabig követte a kertészt, de aztán megtorpant az üvegház előtt. Elakadt a lélegzete, amikor megpillantotta a ház oldalánál a hatalmas, színes virágokat. Bódító és erőteljes illatokat ontottak magukból, és úgy pompáztak, mintha április lenne. Annyira elkápráztatta Cleót a látvány, hogy észre sem vette, mikor tűnt el Oliver a pince ajtaja mögött. Lassú léptekkel elindult ahhoz a padhoz, ahová mindig leültek Bernardóval egy kicsit beszélgetni, és ami az idők során törzshelyükké vált.

Picture

Végigsimította kezét a pad karfáján, mintha csak azt akarná megtudni, mennyire poros. Szomorú mosoly suhant át az arcán.
– Nem is rossz ötlet! Épp ideje már, hogy egy kis szünetet tartsak.
Oliver közelített felé vidáman, Cleo viszont nem volt elég gyors ahhoz, hogy elrejtse a kertész elől bánatos tekintetét, aki rögtön ki szúrta, hogy nincs minden rendben.
– Valami baj van? – kérdezte aggódva.

Picture

Leült a padra, és Cleónak is jelezte, hogy csatlakozzon hozzá.
– Nincs semmi baj, csak eszembe jutottak a régi szép idők.
Oliver kíváncsian fürkészte Cleo arcát.
–  Volt még Ön előtt egy kertész – kezdte, de érezte, hogy nehezebben tudja formálni a szavakat, így igyekezett rövidre fogni mondandóját. – Bernardónak hívták. Hasonló korú lehetett, mint Ön, Oliver. Nos, a lényeg, hogy hiába voltak itt nekem Richwoodék, mint mondtam, sohasem kaptam tőlük elég figyelmet és szeretetet, Bernardo viszont megadta nekem mindazt, amire vágytam.
Hirtelen elcsuklott a hangja. Egy pohár víznek most nagyon örült volna.
– Bernardo jelentette számomra a családot – folytatta halkan Cleo, és megdörzsölte égő szemét. – Úgy tekintettem rá, mint a nagyapámra, és most még nagyobb szükségem lenne rá, mint valaha.
Remélte, hogy Oliver nem kérdezősködik többet, és inkább más témáról kezd el csevegni vele, de a kertésznek csak nagyon nehezen esett le, hogy Cleo nem szívesen beszél erről.

Picture

– És mi történt Bernardóval?
Cleo összerezzent. Nem értette, miért teszi fel ezt a kérdést Oliver, hiszen nyilvánvaló volt rá a válasz. Legalábbis neki az volt. Legyűrte a gombócot a torkában, és elhaló hangon kimondta azt a szót, amit talán már a kertész is sejtett, mikor rápillantott Cleóra:
– Meghalt.
– Őszinte részvétem – motyogta, és lesütötte szemét, mintha megbánta volna a kérdését.
– Még ma el akarok menni a temetőbe. Gondoltam, viszek a sírra friss virágot, de lehet, hogy inkább gyertyát gyújtok – mondta Cleo inkább magának, semmint Olivernek.
– Ez remek ötlet – helyeselt a kertész. – A pincében van is egy pár gyertya, ha jól emlékszem. Meg is nézem neked.
Olivernek még csak felállni sem volt ideje, máris megjelent Clotilda a kertkapuban sápadt arccal, és sebes léptekkel elindult feléjük.

Picture

– Jaj, de jó, hogy most épp ráér, lenne egy fontos feladatom magának – hadarta megkönnyebbüléssel a hangjában a cseléd.
– Tulajdonképpen én csak… – kezdte Oliver, de Clotilda beléfojtotta a szót.
– Megtenné nekem, hogy elugrik a közeli boltba, és vesz egy üveg édes pezsgőt? Kiment a fejemből. Amúgy nagyon szívesen elmennék, de még nincs kész a vacsora, szalad a konyha, és nem hagyhatom itt, mert…
–  Rendben, elmegyek – szólt közbe Oliver nyugtatólag, és így sikerült Clotilda hosszú magyarázkodási hulláma elől kitérnie.

Picture

– Ó, nagyon szépen köszönöm! – hálálkodott, és előkotort az egyik zsebéből egy pár bankjegyet. – Ennyi szerintem elég lesz. Még egyszer, köszönöm! És ne felejtse, száraz pezsgő. Ja, igen, és lehetőleg minőségi legyen – kiáltotta futtában, mert máris rohant vissza a konyhába.
– Akkor úgy néz ki, egy darabig együtt megyünk – jegyezte meg Cleo mosolyogva.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés