Kettős játszma – 26. …fuss el véle!

Picture

Nem akartam azzal áltatni magamat, hogy Maddox meg fog nekem bocsátani. Miután pedig szembesültem a Hannában felgyülemlett gyűlölettel és haraggal, rájöttem: én sem bocsátanék meg magamnak. Mégis ki lenne képes rá? Ki tenné meg? Ki hunyna szemet, és felejtené el az egészet? Senki, az anyámon kívül. Még én sem voltam rá képes. Akkor hogyan is remélhettem, hogy mások megteszik?

Picture

Nem érdemeltem meg a bocsánatukat, és ezt tudtam. Hogy miért döntöttem mégis úgy, hogy minden egyes megbántott embertől bocsánatot kérek, miközben mindezzel tisztában voltam? Mert ez volt a helyes. És hosszú idő után először újra érdekelt, mit gondolnak rólam mások. Nem akartam azt, hogy ha rám néznek csak arra emlékezzenek, aki az elmúlt időben voltam. Azt akartam, hogy úgy gondoljanak rám, mint aki vagyok.

Picture

Aki mindig is lenni akartam. Nem a lány a hátsó padból, aki láthatlan. Nem az a lány, aki csak akkor szól, ha kérdezik. Nem akartam az a lány lenni, aki tűri, hogy megalázzák. De az a lány sem akartam lenni, akire mindig mindenhol felfigyelnek. Aki folyton mindenhez hozzászól, függetlenül attól, érdemes-e. Nem akartam az a lány lenni, aki megaláz másokat. Csak én akartam lenni. Az, aki eddig sosem mertem. Boldog akartam lenni.

Picture

Két nap kellett ahhoz, hogy összeszedjem minden bátorságomat, és bemenjek a kórházba. Hogy bocsánatot kérjek attól az embertől, akit jobban megbántottam, mint bárki mást. Mert habár én hátra hagytam őt, ő sosem hagyott el engem.

Picture

A kórterme előtt megálltam egy pillanatra mielőtt beléptem. A csukott ajtón keresztül azonban beszélgetés hangja szűrődött ki a folyosóra.

Picture

– Aztán gyógyulj meg hamar, rendben? – mondta egy lányhang. Josie volt az. – Most már mennem kell.
– Köszönöm, hogy bejöttél – szólt Maddox.
– Nincs olyan, amit ne tennék meg érted. Remélem, ez kölcsönös.
– Tudom, hogy elcsépeltül hangzik, de jó lenne, ha barátok lennénk. Mert habár az a szerelem elmúlt, attól még fontos vagy nekem. És ez sosem fog megváltozni.

Picture

– Jó tudni – mondta Josie mosolyogva. – De most már tényleg mennem kell! Jobbulást!
– Szia Josie – köszönt el Maddox, aztán Josie kilépett az ajtón. Egy pillanatra rám nézett, majd folytatta az útját.

Picture

– Josie! – szóltam utána, mire megtorpant. Száznyolcvanas fordulatot vett, aztán végig mért.
– Nahát – szólalt meg. – Nem lotyónak öltözve már meg sem ismertelek.
– Beszélhetnék veled? – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a szavait.
– Miért kéne nekem beszélnem veled?
– Mind a ketten tettünk olyan dolgokat egymás ellen, amiket nem könnyű elfelejteni, se megbocsátani. És nem is kérlek rá. Csak beszélni szeretnék veled. Az izgalmas közös múltunk után, ennyit azt hiszem kérhetek, nem?

Picture

A szavaim után újra végig mért, végül az arcomon állapodott meg a tekintetével.
– A cukrászdától nem messze van anyám egyik barátnőjének a kávézója. Munka után sokszor ott vagyok egy fél órát. Általában egyedül. Talán ma is benézek majd – mondta végül. – De most megyek, mert az új szabályzatnak köszönhetően két vétség után kirúgnak. Neked köszönhetően pedig már begyűjtöttem egyet. Úgyhogy nem akarok elkésni.
Nem válaszoltam neki, csak bólintottam. Aztán sarkon fordult és elsietett a folyosón.

Picture

Én Maddox kórtermének nyitva hagyott ajtaja mellé léptem. Óvatosan néztem be a kórterem fehérségébe. Maddox a fal melletti ágyon feküdt, és a plafont bámulta. Hangtalanul léptem be a szobába, de a talpam alatt megreccsent a padló. Maddox azonnal felém fordította a tekintetét.
– Zavarlak? – kérdeztem, mire megrázta a fejét. Beljebb léptem a kórterembe, behúztam magam után az ajtót, és Maddox ágya mellé sétáltam. – Hogy vagy?

Picture

– Két bordám megrepedt és enyhe agyrázkódásom van… De azért megvagyok – mondta, majd végig nézett rajtam. – Megváltoztál.
– Hogy érted?
– Nincs rajtad két centi vastag smink, a hajad sincs tökéletesen belőve és mintha kicsit szolidabb lenne a ruhád – felelte.
– Igen, én… Próbálkozom. Megváltozni. Visszaváltozni – mosolyodtam el, miközben az ujjaimat piszkáltam.
– És hogy haladsz? – kérdezte.
– Nem túl jól – mondtam Hannára gondolva. – Vannak dolgok, amiket már nem tudok visszacsinálni bármennyire is fáj.

Picture

– Értem – felelte. – De tudod, hogy mondják. Az idő minden sebet…
– Maddox – vágtam a szavába, és néhány pillanatnyi időre csend telepedett közénk. Végül én szólaltam meg halkan. – Köszönöm… Amit értem tettél.
– Ugyan – vonta fel a vállait. – Nem ülsz le?
Maddox a fejével az ágya melletti szék felé bökött. Óvatosan letelepedtem rá.

Picture

Néhány percig csak ültünk ott szótlanul, miközben nem mertem rá nézni. De tudtam, hogy ő engem nézett.
– Maddox – szólaltam meg végül, és rápillantottam. – Te vagy a hősöm.
– Zoey…
– Csak hadd mondjam végig – vágtam újra a szavába, majd halk hangon folytattam. – Te vagy a hősöm. Már az első nap óta, hogy találkoztunk. Azóta, hogy utánam ugrottál a medencébe. Mert mondhatod azt, hogy bárki megtette volna, de te voltál az. Most pedig… Amikor saját magamat sodortam veszélybe, te ott voltál. Pedig elsétálhattál volna. Hagyhattad volna, hogy úgy szenvedjek, ahogy én hagytalak titeket szenvedni. De nem tetted. Az igazság az, hogy nem érdemellek meg téged. És az, hogy gyűlölsz engem, csak ezt bizonyítja.

Picture

– Én nem gyűlöllek téged – mondta aztán.
– Miért nem? – kérdeztem értetlenül, mire felvonta a vállait.
– Nem tudom… Pedig megpróbáltam – felelte. – De nem ment.
– És Logant?
– Logan a legjobb barátom – mondta. – Függetlenül attól, amilyen. Függetlenül attól, hányszor bántott meg, vagy tett olyat, amiről tudta, hogy nem kellene. Tudod, Zoey, ő meg én sokban hasonlítunk egymásra. A különbség kettőnk között mindössze annyi, hogy míg ő megteszi azokat a dolgokat, amiket igazából mind a ketten gondolunk, én nem merem.

Picture

– Jó lehet, ha van egy ilyen barátod – mondtam.
– Neked is van – mosolyodott el. – Hannának hívják.
– Nem hiszem – ráztam meg a fejem. – Nagyon összevesztünk. Nem akar már a barátom lenni.
– Maximum két hónapot adok, amíg ki nem békültök végleg – felelte.
– Te nem hallottad, miket mondott. Nem láttad az arcát, miközben mondta. Minden szót komolyan gondolt.
– Zoey, tudom mennyit ér egy barátság. Számtalan alkalommal életre szóló haragot köthettem volna Logannel. De nem tettem. Mert a barátságunk többet ér ennél. Még ha ő néha ezt el is felejti. De bármi történik, végül újra egymás mellett kötünk ki. És ez veletek sincsen másként.

Picture

– És veled meg velem? – kérdeztem hirtelen, de nem válaszolt. Csak nézett engem. – Kérdezhetek tőled valamit? – kérdeztem aztán, mire bólintott. – Mi lett volna, ha nem megyek el arra a bálra? Ha nem húzok álarcot és nem ismersz meg? Szerinted valaha is észrevettél volna engem?
– Nem tudom – rázta meg a fejét.
– Én viszont igen – feleltem. – Ha innen nézem a dolgot, akkor talán nem is bánom annyira. Soha nem vettél volna észre engem, ha nem változom meg. Ha nem dobom félre a régi Zoey-t és leszek olyan, akit észrevesznek. Nem csak te, hanem bárki.

Picture

– Miért hiszed azt, hogy engem csak az érdekel, ahogy kinézel? Te nem csak az vagy, akit a külvilág lát. Nem csak egy csinos lány, divatos ruhában. Tudod, mire gondolok, ha rád nézek?
– Arra, hogy lehettem ekkora szemét veled?
– Arra gondolok – mondta -, hogy miért félsz ennyire attól, hogy önmagad legyél?
– Én nem félek…
– Dehogynem – vágta rá.

Picture

– Mit akarsz, mit tegyek? – kérdeztem.
– Hogy légy őszinte saját magaddal. Légy őszinte mindenkivel. Ne bújj ostoba álarcok mögé, és ne tégy úgy, mintha valaki más lennél. Azt akarom, hogy légy őszinte velem.
– Szerelmes vagyok beléd, Maddox – mondtam. – Mindig is az voltam. És halovány esélyt sem látok arra, hogy ez az érzés megszűnne. Ennél őszintébb nem lehetek veled. Mert ha ezt letagadnám, akkor saját magam tagadnám meg. De nem tudom, hogy te mit érzel. Sosem tudtam.
– És szeretnéd tudni? – kérdezte.
– Nem, azt hiszem nem – ráztam meg a fejem. – Mert ha tudnám azt, hogy esetleg viszont szeretsz, akkor soha nem tudnám magamnak megbocsátani azokat a dolgokat, amiket tettem.

Picture

– Akkor mi legyen? Hogyan tovább? – tette fel azt a kérdést, amire nem tudtam a választ.
– Én… Nem tudom.  – feleltem végül. – Most inkább elmegyek – mondtam, majd felálltam a székről, és köszönés nélkül kisiettem a kórterméből.

Picture

– Zoey! – szólt utánam. Megtorpantam a folyosón. Lassan megfordultam, miközben ő hozzám sétált.

Picture

– És ha azt mondanám, hogy képes vagyok tovább lépni? – kérdezte. – Ha azt mondanám, hogy felejtsünk el mindent, és próbáljuk meg? – kérdezte újra, de csak megráztam a fejem. – Fölösleges azzal büntetned saját magad, hogy megvonod magadtól a bocsánatot.
– Nem a bocsánatot vonom meg magamtól. Hanem téged. Mert nem érdemellek meg.
– Ez hülyeség, Zoey – mondta. – Miért hiszed azt, hogy nem tudok megbocsátani neked?
– Mert saját magamnak sem tudok. Akkor hogy hihetném el, hogy te képes vagy rá?

Picture

– Értsd meg, hogy nem kell büntetned magad. Nem kell. Az egyetlen, amit tennünk kell, hogy tovább lépünk. Együtt.
– És te képes lennél erre? – kérdeztem, mire elmosolyodott.
– Hát persze – felelte.
– Miért? – kérdeztem. – Nem érdemlem meg, hogy jó legyél hozzám. Nem érdemlem meg, hogy ezt tedd. Akkor mégis miért akarod ezt?
– Mert szerelmes vagyok beléd, Zoey!

Picture

A következő pillanatban magához húzott és megcsókolt. És hogy mit éreztem közben? Boldogságot. Szerelmet. Szabadságot. És megbocsátást. Saját magamnak.

Picture

Maddox-nak sok mindenben igaza volt. Hannával hat hét után jöttünk rá arra, amire ő és Logan már régen. Nem tudtunk egymás nélkül élni. Egy igazi barátság nem szakad meg sohasem, függetlenül attól, hogy mi történik. Abban is igaza volt, amit Josie-ról mondott. Tényleg sokban hasonlítunk egymásra. Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Szerintem a túl hasonló emberek is. Logan pedig… A mi különös kapcsolatunk úgy véget ért, mintha soha nem is létezett volna. 

Picture

Mindenesetre, könnyű lenne a körülményeket hibáztatnom mindenért. De akkor hazudnék. Mindig én voltam az, aki meghozta az utolsó döntést. És hogy utólag megbántam-e? Nem. Nem hiszem. Mert boldog vagyok. Boldogabb, mint valaha. 

Picture

– Kész vagy?
– Azt hiszem – bólintottam.
– Akkor gyere, még elkésünk az esküvőről. A legjobb barátnőd nem túlzottan értékelné azt – mondta Maddox, majd még egy utolsó pillantást vetettem a képernyőre, mielőtt elküldtem az e-mailt.

Picture

– Nahát, mintha a mi esküvőnkre nem igyekeztél volna ennyire – nevettem fel, miközben elé sétáltam.
– Defektet kapott a kocsi, ez nem az én hibám. Különben meg, három éve volt. Már igazán megbocsáthattál volna érte.
– Ó, megbocsátottam én. De imádom nézni, ahogy felhúzod magad akárhányszor felemlegetem – nevettem rá.

Picture

– Szeretlek, Zoey Hastings – húzott magához, majd megcsókolt.
– Én is szeretlek, Maddox – feleltem, majd a hasamhoz hajolt.

Picture

– És téged is szeretlek, Abigail Hanna Hastings – mondta. – Pont annyira, mint az édesanyádat. Aki a világ leggyönyörűbb nője
– Hagyd abba, mert elsírom magam. És szeretném megvárni az esküvőt a sírással – nevettem fel.
– Akkor induljunk – mondta, és megfogta a kezem. Aztán együtt elindultunk az esküvőre.

Picture

– Na végre, azt hittem már sosem értek ide – lépett hozzánk az esküvőt tartandó parkban Hanna mosolyogva. – Zoey, mint nyoszolyólány már itt kellene lenned.
– Igenis, Hanna – mosolyodtam el én is. – Csak még befejeztem a könyvet.
– Tényleg? Remélem, ugyanolyan nagyszerű vagyok benne, mint a valóságban.
– Még annál is jobban – bólintottam. – Gyere! Kezdődik!

Picture

– Én, Josephine Abigail Hart, férjemül fogadlak téged, Daniel Callahan és ígérem, hogy mindig kitartok melletted jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban és szegénységben.

Picture

Az életünkben sok minden történik. Jó és rossz dolog egyaránt. Van, ami tőlünk független, és van, amit mi okozunk. A legfontosabb azonban, hogy bármi történik is másokért megváltozni nem szabad. Akik igazán szeretnek, azok úgy szeretnek, ahogy vagy. És ha önmagad vagy, akkor nem olyan nehéz boldognak lenni. Végül is ez a lényeg. Nem igaz?
Vége

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés