Kettős játszma – 1. Zoey

Nem akartam olyan lenni. Olyan, aki számára a népszerűség fontosabb mindennél. Nem vágytam rá, hogy olyanná váljak, aki nem lát a felszín alá. Akkor még nem tudtam mindezt, sem azt, hogy hamarosan minderre rájövök. És azzal sem voltam tisztában, hogy mindent elrontok majd…

Picture

Íme Fallsbrooke, a látszólag idilli kisváros. Azért csupán látszólag idilli, mert amíg az itt élők nagy része úgy tesz, mintha az életük tökéletes volna, korán sem az. Persze a városi elit ebből mit sem vesz észre. Mert ők élik a saját külön világukat a hatalmas házaikban, tetőlakásaikban és a legmenőbb autók társaságában, miközben a város egy része csupán álmodozik minderről. És én?

Picture

A nevem Zoey Benett. Egy átlagos tizenhat éves lány voltam, átlagos élettel. Az életem nem a legújabb divat körül forgott, sokkal inkább az iskola, és a tanulás körül. Egyedül éltem az édesanyámmal, így nem vetett fel minket a pénz. A tudás, pedig egy utat jelentett számomra a gazdagsághoz. Nem érdekelt a frizurám, a ruháim, és a végén ilyenné váltam… Nem, nem ez a szőke lány vagyok én.

Picture

Én vagyok Zoey Benett. Az osztály éltanulója, és örökös pletykatémája. Pedig nem adtam rá okot. De egy nívós iskolában megvetik azt, aki más. Aki nem él fényűző életet. Na meg persze, én ösztöndíjjal jártam oda. Az osztályomban mindenki szülője valami nagyvállalat feje, esetleg színésznő volt. Persze, hogy kitaszított voltam. De legalább egyvalaki mindig jó volt hozzám.

Picture

– Zoey, ne csináld ezt! Gyere el! – veszekedett velem a folyosón Hanna. Hanna Louvell volt az egyetlen barátom az iskolában, és a városban is. Vad volt, és különc. Olyanok voltunk, mint a tűz és a víz. – Zoey! Ez csak egy iskolai bál. Mégis mi történne, ha eljönnél?
– Nem szeretem a bálokat – húztam meg a vállam.
– Miért, voltál már egyen is? – kérdezte csípőre tett kézzel.
– Hát… Nem, de…
– Akkor honnan tudod, hogy nem szereted őket? – vágott a szavamba.
– Mert Benett semmit sem szeret, ami jó – szólalt meg az akkor belépő Josie Hart, állandó kíséretével, Dawn Blyke-kal. Josie volt az ellenem irányuló szivatások önjelölt vezetője.

Picture

– Valld be, hogy azért nem jössz el, mert tudod magadról, hogy egy senki van, Benett – lépett hozzám Josie, és émelyegni kezdtem a parfümfelhőtől, ami körülvette. – És ahogy elnézlek, nyilván még rendes ruhád sincsen, amit felvehetnél.
– Se egy fiú, aki elvinne – kotyogott bele Dawn, és egy fintort küldött felém.
Csak tátogtam, mint egy partra vetett hal. Tudtam, hogy ha visszaszólok, akkor csak még jobban fognak piszkálni, semhogy abbahagynák.
– Tudod, Benett, sokkal jobb volt, amíg nem voltál itt. Mert rengeteg időmet elveszi a szekálásod. De legalább sohasem unatkozom.

Picture

– Most már elég – vágott közbe Hanna. – Nincs jobb dolgotok, mint Zoey ellen szervezkedni? Nem kell sürgősen fésülködnötök, vagy valami?
– Mintha tudnád, hogy mi az a fésülködés – nevetett fel Josie.
– Szeretnél egy hosszantartó lila szemfestéket a szemed köré? – lépett közelebb Hanna, és láttam az arcán, hogy mindjárt robban.
– Nem félek tőled, Hanna – mondta Josie. – Jobban tennéd, ha visszafognád magad.
– Miért mi lesz? Beárulsz az igazgatónál? Szerintem, már elege van a talpnyalásodból – mondta Hanna dühösen.

Picture

– Mi van itt? – lépett hozzánk Maddox. Maddox Hastings. A fiú, akiről álmodoztam. Titokban. Viszonzatlanul. Már évek óta.

Picture

– Szia, Édes – fordult el tőlünk Josie, és Maddoxhoz lépett.
– Mondtam, hogy ne hívj így – dünnyögte Maddox, majd hagyta, hogy Josie hozzábújjon.
– Miről akartál beszélni velem? – kérdezte Josie halkan, és válasz helyett Maddox megfogta a kezét, és elhúzta tőlünk, hogy kettesben lehessenek.

Picture

Összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy most fogja elhívni a bálba. Azt akartam, hogy az én kezemet fogja meg, engem vonjon arrébb, és az én fülembe suttogja a kérdést, amire aztán persze igennel felelhetek. Mindezzel a probléma csak az volt, hogy ő még azt sem tudja, hogy létezem.
– Amit Josie mondott, hogy nem szereted a remek dolgokat, szerintem nem igaz – szólalt meg Dawn. – Szereted a jó dolgokat, csak éppen, nem kapod meg.
Aztán ott hagyott.

Picture

Iskola után, mint mindig először a parkba mentünk Hanna-val.
– Őszinte leszek veled – mondtam neki. – Azért nem akarok elmenni, mert akkor csak még nagyobb céltábla kerülne a hátamra.
– Ostobaságokat beszélsz – rázta meg a fejét. – Ha eljönnél, azt látnák, hogy lazítasz, hogy felengedsz, hogy szórakozol. Nem pedig azt, hogy a könyveid fölé görnyedsz.
– Nem tudod milyen az, ha kiközösítenek. Neked mindig volt egy csomó barátod, nem értheted meg a problémámat.

Picture

A parkban segítettem Hanna-nak gyakorolni. Elhatározta, hogy bekerül a focicsapatba, ahol persze csak fiúk voltak. De persze a téma nem változott.
– Kössünk egyezséget – ajánlotta. – Te eljössz a bálba, én meg megteszem neked, amire csak kérsz. Rendben?
– Még egy vacak ruhám sincsen. Meg pénzem sem, hogy vegyek egyet.
– A ruhádat, csak bízd rám – mondta, előttem pedig kezdett kivilágosodni, hogy a bál ötlete, talán mégsem annyira rossz.

Picture

A park után, általában hozzánk mentünk tanulni. Ez azon a napon sem volt másképp. Megérkeztünk, ettünk valamit, aztán a könyvek és a füzeteink fölött görnyedtünk legalább egy órát. Mikor végeztünk, Hanna újra szóba hozta a témát.
– Na hogy döntöttél? – kérdezte.
– Talán, de csak talán elmegyek.
– Remek – vigyorodott rám.

Picture

Elköszöntünk egymástól, és ő hazament.

Picture

Nem sokkal később anyám is hazaért a munkahelyéről.
– Szia, Kincsem – jött be hozzám, és egy puszit nyomott az arcomra. – Milyen napod volt?
Az anyámat Julia Benettnek hívják. Egyedül nevel, már nagyon régóta.
– Jó volt – feleltem.
– Csinálok valami vacsorát, rendben? – kérdezte, mire bólintottam. Kiindult a szobából, de utána szóltam.
– Anya! Lehet, hogy mégis elmegyek a bálba.
Anyám arcán boldog mosoly terült szét, bólintott, majd kiment.

Picture

A vacsora után megfürödtem, és átvettem a pizsamámat. Levettem a szemüvegemet, és belepillantottam a tükörbe. Nem volt bennem semmi különleges. De ha őszinte akartam lenni magammal szemben, be kellett valljam magamnak, hogy nem vagyok olyan visszataszító, mint hittem. Vagy amilyennek mások mondanak. De abban a percben szépnek sem éreztem magam. És ahogy rájöttem, hogy teljesen átlagos vagyok, szomorú lettem.

Picture

Aznap éjjel csalódottan feküdtem le aludni, és arra vágytam, hogy ha felébredek, majd minden másképpen lesz… De a kívánságok, sajnos nem mindig válnak valóra…

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés