Kettős játszma – 25. Itt a vége…

Picture

– Maddox! – kiáltottam, miközben kezeimet Maddox arcára tettem. A szememből hulló könnyek az ő arcára hullottak. – Kérlek, ébredj fel – suttogtam, de ő csak feküdt ott. Előkotortam a telefonomat, és a mentőket kezdtem tárcsázni. A második csörgés után felvették.

Picture

– Mentőszolgálat, miben segíthetek? – szólt bele a telefonba egy nő.
– Nem mozdul – suttogtam bele a telefonba, miközben a könnyeim a számba csurogtak. – Csak fekszik.
– Mi történt pontosan? – kérdezte a nő.
– Megverték. És a feje. Beverte a fejét – mondtam, de alig hittem el, hogy a nő megértette zaklatott zihálásomat.
– És hol történt ez?
– A Club Paradise mellett. Az… Nem tudom, milyen utca – mondtam.
– Nyugodjon meg, a mentő hamarosan megérkezik. Ne hagyja magára a sérültet – mondta a nő.
– Nem, én nem – hebegtem a telefonba, miközben a könnyeim szüntelenül folytak az arcomon. Nem tudtam, akart e még mondani valamit a nő. De én csak lenyomtam a telefont, és Maddox mellé zuhantam a földre.

Picture

Alig telhetett el öt perc, mire a mentő szirénázva a klubhoz ért, de mégis óráknak tűnt az idő, amíg vártam.

Picture

Az ápolók azonnal Maddox mellett termettek. Az egyik felnézett rám.
– Mi a neve? – kérdezte.
– Maddox – feleltem. – Maddox Hastings.
– Hastings? – kérdezett vissza. – Mint a polgármester?
– Igen, ő az egyik fia – mondtam. Végignéztem, ahogy a hordágyra teszik, és betolják a kocsiba.

Picture

– Bejön vele? – kérdezte a másik ápoló, de nemet intettem a fejemmel. A két mentős aztán beült az autóba és szirénázva elhajtottak. Néztem, ahogy a piros villogás elhalványul a házfalakról. Aztán a könnyeimet nyelve, zaklatottan indultam el hazafelé.

Fél órával később

Picture

Fél órával később értem haza. A máskor negyed óra alatt megtehető távot olyan lassan tettem meg, mint még soha. Mégis a haza utam egyetlen percét sem tudtam felidézni magamban. Szüntelenül az járt a fejemben, ami történt. Pontosabban, ami nem történt. Hála Maddox-nak. Annak a Maddox-nak aki talán az utolsó volt az egész Földön akiről azt hittem, hogy a segítségemre sietne. Annak a Maddox-nak, aki most miattam került kórházba.

Picture

Anya a nappaliban ült, és az esti filmet nézte. A tv hangerejétől meg sem hallotta, ahogy bejöttem az ajtón. Nem mintha az utóbbi időben bármikor is akartam volna, hogy észrevegye. – Anya – szólítottam meg, ahogy a nappali ajtajában álltam. Rám pillantott. Az előtte dühös pillantása egy pillanat alatt változott aggódóvá.

Picture

– Annyira… Annyira sajnálom – mondtam halkan, mire felpattant a kanapéról. Egy másodpercnyi idő alatt termett előttem, és szorosan a karjaiba zárt. És ahogy végre biztonságban voltam eddigi egyenletes sírásom újra felerősödött.
– Ssss, minden rendben van – nyugtatott, ahogy karjaiba kapaszkodtam.
– Sajnálom. Bocsáss meg – mondtam neki, de ő nem válaszolt. Csak szorosan tartott, miközben a kezével újra, és újra végigsimított a hátamon.

Picture

Nem emlékeztem arra, ahogy végül a szobámba kerültem. De ahogy a fejem a párnához ért, azonnal elaludtam.

Másnap reggel

Picture

Másnap reggel korán keltem. Az előző esti ruhámat azonnal lerángattam magamról, ahogy rájöttem, még mindig azt viseltem. Behajítottam a szekrényem aljába, és helyette a sárga köntösömet húztam magamra. De a szobámba zárkózva maradtam. Nem mertem kimenni. Nem volt bátorságom kinyitni az ajtót, és az anyám szemébe nézni.

Picture

De én hiába akartam a szobám biztonságot nyújtó falai között maradni. Anya hamarosan megjelent.
– Gondoltam, hogy már felébredtél – mosolyodott el. – Kérsz valamit enni?
– Miért vagy velem ilyen? – kérdeztem tőle. – Utálnod kéne azokért a dolgokért, amiket tettem, és mondtam. Nem azon aggódnod, hogy ettem-e.

Picture

– Az már nem számít – felelte, miközben leült az ágyam szélére.
– Nem büntetsz meg? – kérdeztem, de ő csak megrázta a fejét. Vágytam arra, hogy büntetést kapjak. Mert akkor legalább tudtam volna, hogyha annak vége, végre minden visszakerülhet a normális kerékvágásba. De az amnesztia nem segített a bűntudatomon.
– Szeretnél beszélni róla? – kérdezte. – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, ugye? Őszintén.

Picture

Nehezen kezdtem beszélni, és közben egy pillanatra sem néztem az anyámra. Ő még a felét sem tudta azoknak a dolgoknak, amiket az utóbbi időben megtettem. Nem tudott Logannel való kizárólag testiségre alapuló kapcsolatomról sem, vagy Josie-ról. Még Maddox-ról sem beszéltem neki soha. De ahogy ott ültünk, azon a reggelen az ágyamon, az elmúlt időszak minden eseményét elmondtam neki. Nem hagyva ki semmit sem. De ő nem vetett meg érte. Nem érzett csalódást, sem szomorúságot. Mert ő már tudta azt, amit én még csak sejtettem. Az út, amiről letértem visszafogadni készült.

Picture

Egy hosszú fürdés után újra a tükröm előtt álltam. Lassan felfedeztem régi vonásaimat. De már nem akartam több rétegnyi sminkkel elfedni, aki vagyok. A hajamat sem igazítottam egy órán keresztül. Csak lófarokba fogtam, és hagytam, hogy Zoey Benett újra átvegye az irányítást.

Picture

Az utóbbi időben kihívóbbnál kihívóbb ruhákat öltöttem magamra. Azt hittem, minél többet mutatok, annál többet érek. A merész kék ruha, ami valószínűleg nagyban befolyásolta a tegnap estét ott feküdt a szekrény alján néhány cipős dobozon. De én nem néztem rá. Helyette kivettem egy farmert és egy kék pólót, és azt vettem magamra.

Picture

Rájöttem, hogy minden, amit az utóbbi két, sőt több hónapban tettem a lehető legrosszabb volt. Olyan embereket bántottam meg, és martam el magam mellől, akiket nem lett volna szabad. Az anyám megbocsátott nekem. De ennek oka csak a feltétel nélküli szeretete volt. Hanna viszont… Az ő bocsánatára szükségem volt. Vissza akartam kapni őt bármi áron.

Délután

Picture

Ebéd után Hannáék felé indultam. Csak reménykedni tudtam abban, hogy otthon van. Nem mertem telefonálni neki. Biztosan lerázott volna. Helyette a házukhoz mentem. Hanna anyja nyitott ajtót. Megörültem, amikor tudatta velem: a lánya a szobájában van. Remegő lábakkal sétáltam a szobája felé, nem tudva pontosan, mire számítsak.

Picture

– Szia – köszöntem, ahogy beléptem a szobájába. Az ágyon feküdt, valamilyen könyvet olvashatott. A hangomra megmozdult, de nem nézett rám. – Beszélhetnénk? – kérdeztem, de Hanna hallgatásba burkolózott. – Kérlek!
– Mégis miről kéne nekünk beszélnünk? – kérdezte végül rám emelve barna szemeit.
– Mindenről – feleltem, mire ő ülő helyzetbe tornázta magát az ágyon.

Picture

– Tényleg? Az nagy kár, mert én meg nem akarok veled beszélni – felelte.
– Akkor csak hallgass meg! Adj öt percet, hogy elmondhassam, amit akarok, és már itt sem vagyok – mondtam neki. De nem válaszolt. Csak nézett engem megvető tekintettel. – Sajnálom, Hanna, érted? Az elmúlt hónapok minden egyes percét bánom. A legszívesebben visszamennék az időben, és mindent újrakezdenék. De nem tudok. De tudnod kell, hogy nagyon-nagyon sajnálom!
– Most meg kellene hatódnom? – kelt fel az ágyról és elém sétált. – Vagy mégis mit akarsz ezzel elérni?

Picture

– Hogy megbocsáss nekem. Egy öntelt barom voltam az elmúlt hónapokban, és még csak mentségem sincs rá.
– Értem – felelte.
– Emlékszel még arra, amikor ez az egész elkezdődött? A bálra? Azt mondtad, hogyha elmegyek, akkor teljesíted egy kívánságomat.

Picture

– És most szeretnéd behajtani? – kérdezte, mire bólintottam. – És mégis mit akarsz?
– A bocsánatodat – válaszoltam. Hanna nem válaszolt. Nem reagált semmit. Csak állt ott, és bámult engem. Aztán halk, de erőteljes hangon megszólalt:

Picture

– Tűnj el innen!
– Hanna…
– Tűnj. El. Innen – mondta újra, de már nem engem nézett. Tekintetét a padlóra szegezte.

Picture

Néhány pillanatnyi gondolkodás után kihátráltam a szobájából, és a kijárat felé vettem az irányt. Nem tudtam józanul gondolkodni. Hanna szavai fájó tőrdöfésként mardosták a bensőmet, az elfojtott könnyeim pedig egyre inkább a külvilág felé igyekeztek. Alig vártam, hogy újra a szabad levegőn legyek.

Picture

Amikor kiléptem a házuk ajtaján a szél az arcomba csapott, és ez észhez térített.

Picture

– Zoey! – Lassan fordultam az ajtó felé, ahol Hanna állt. Utánam jött. – Milyen jogon kérsz meg arra, hogy bocsássak meg neked? – kérdezte, és a hangján érződött a hamarosan kitörő sírás. – Milyen jogon kérsz te tőlem bármit is? Hogy mered egyáltalán azt az egy kívánságot egy ilyen önző kérésre felhasználni?
– Hanna…

Picture

– Én voltam az egyetlen. Az egyetlen abban az egész rohadt iskolában, aki jó volt hozzád már a kezdetektől fogva. Én voltam az egyetlen, aki sosem nevetett ki. Aki sosem alázott meg. Az egyetlen barátod voltam. A legjobb barátod. Te meg az első adandó alkalommal elhajítottál magadtól.
– Nézd, én…

Picture

– Még nem fejeztem be! – csattant fel. – Hogyan mersz egyáltalán a szemembe nézni, azok után, amit tettél? Te mit éreznél, ha Maddox inkább velem akarna lenni?

Picture

– Ami Logan és köztem volt annak nem volt semmi értelme – vágtam a szavába.
– Szerinted érdekel még Logan? – nevetett fel gúnyosan.
– Tudnod kell, hogy nem akartam elvenni őt tőled. Nem is érzek iránta semmit sem – fakadtam ki.
– Szóval csak a saját szórakoztatásodra csináltad? – kérdezte. – Gratulálok, Zoey Benett.
– Hanna…

Picture

– Te mit éreznél akkor, amikor a legjobb barátod elveszi tőled azt, aki ennyire fontos volt a számodra? Te meg csak szórakozásból megtetted. Eszedbe jutott egyáltalán egyszer is, hogy én mit érzek? Eszedbe jutott egyszer is, hogy én is a világon vagyok? Gondolom nem. Pedig amikor neked szükséged volt valakire, én mindig ott voltam.

Picture

– A legjobb barátod voltam – folytatta. – Te meg hátat fordítottál mindennek az első alkalommal, amikor egy kicsit is többnek érezted magad. Hadd kérdezzek valamit, Zoey! Megérte? Megérte mindaz, amit tettél, ha végül mégis tőlem vársz megbocsátást? Elegem van belőled. Elegem van abból, hogy azt hiszed, a világ körülötted forog. Végignéztem, ahogy napról napra egyre inkább kifordultál magadból, és őszintén szólva gyűlölöm azt, aki lettél. Tényleg azt hitted, hogyha idejössz, és azt kéred, hogy bocsássak meg neked, az menni fog? Nem tudom elfelejteni az elmúlt hónapokat. Gonosz voltál velem, és aljasabb, mint Josie valaha. Lenéztél engem és nem is foglalkoztál velem. Velem! Miközben én voltam az egyetlen, aki mindig ott volt neked. Akire mindig számíthattál. Aki mindig vigasztalt és bátorított. És mit kaptam cserébe? Elfordultál tőlem, majd amikor rájöttél, hogy hibáztál visszakönyörögnéd magad.

Picture

– A bocsánatom kell? Rendben van! Megbocsátom, hogy egy barom voltál. Megbocsátom, hogy levegőnek néztél. Megbocsátom még Logant is. Mindent megbocsátok neked. Mindent, Zoey – mondta. –  De nem akarod többé a barátod lenni.
– Hanna… – ismételtem magam már legalább ötödjére, de nem tudtam mit mondhatnék neki. Csak hallgattam a szavait, amik láthatatlan pofonként csattantak az arcomon.

Picture

– Remélem megérte – mondta csendesen.
– Sajnálom – feleltem.
– Baromira nem érdekel – mondta, majd visszasétált a házba, és bezárta maga mögött az ajtót.

Picture

Hanna minden szava igaz volt. Fájóan igaz. Hogyan is hihettem azt, hogy egy bocsánatkérés elég lesz? Olyan önző voltam, hogy észre sem vettem, milyen károkat okoztam a környezetemnek. Mert csak azzal foglalkoztam, hogy velem mi van. A következmények pedig nem számítottak.

Picture

Rá kellett jönnöm, hogy a barátságunk, amelyet egykor egy karácsonyfadíszhez hasonlítottam, mégsem volt annyira üres, mint azt akkor hittem. Üveggömb volt, szikrázó színekkel. Tele szeretettel, őszinteséggel és emlékekkel. Boldogsággal. De attól a perctől kezdve, hogy Maya megszületett az üveggömb egyre üresebbé változott. És már nem maradt benne semmi sem, mire rájöttem, hogy üres. A barátságnak, ami egykor Hannát és engem kötött össze itt volt a vége…

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés