Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek – 15. Tévelygés

Alkonyodott, én pedig éppen sehol sem voltam. Csak az erdőt láttam magam körül, előttem pedig a szűk, kis utat, amire időközben rátaláltam. Csalódottságot éreztem, hiszen senki sem jött többé utánam, hogy visszahívjon, vagy meggyőzzön arról, hogy fontos vagyok neki.
Akit a legjobban hiányoltam, az anya volt, de elfogadtam, hogy fontosabb neki az életcélja, mint a lánya. Mégis, ezzel együtt örültem, mert tiszteletben tartották a döntésem, holott én már közel sem voltam biztos a dolgomban.

Picture

Mikor már teljesen lement a nap, úgy döntöttem, hogy tábort verek, amiről bár tudtam, hogy kezdetleges lesz, és semmire sem jó, mégis nekiláttam. Ágakat kezdtem gyűjteni, de keveset találtam, ráadásul az összes nedves volt. Eltávolodtam kicsit az úttól, hátha sikerrel járok, de nyilvánvalóan semmi használható sem akadt a kezembe.

Picture

Ahogy a földön tapogattam, zajra lettem figyelmes a távolból. Megmeredtem, nem mertem moccanni sem, hiszen másodperceken belül ráébredtem, hogy emberektől származik a hang, és nem is egytől.
Lefeküdtem az avarra, és kíváncsiságom ellenére nem néztem arra, amerre sejtettem őket, mert féltem a lebukástól, és ők egyre csak közeledtek. Szinte már tisztán ki tudtam venni a beszélgetést.

Picture

– Erre mentek! – hallatszott egy mély férfihang.
– Honnan veszed? – A másik egy nőhöz tartozott, dühösnek tűnt.
– Arra erősebb a jel. Bár csak emberi jelnek tűnnek…
– Ostoba! – kiáltott élesen a hölgy. – Arra van a város, azért! Ne kelljen még egyszer elmagyaráznom, hogyan működik ez a vacak! – csattanás hallatszott, valószínűleg kiütötte a kezéből az említett „vacakot”. – Kövessük inkább az utat. Valahogy csak bekerítjük őket.

Picture

– Szerinted ennyire ostobák, hogy ezen az ösvényen mentek? – érdeklődött a férfi.
– Nem tudom, de azt igen, hogy ez az út kivisz a városból. Gondolom nem hülyék, hogy visszamenjek oda – magyarázta a nő. Valószínűleg nem sejtették, hogy már nagyon messze járnak.
– Liam komolyan azt várja tőlünk, hogy hatan csapdába ejtjük őket? – értetlenkedett a hímnemű egyed.
– Te tetteted, hogy ilyen hülye vagy, vagy tényleg? Egy csomó helikopter vár arra, hogy jelezzünk.

Picture

Elhallgattak, csak a saját lélegzetem hallottam, azt pedig túl hangosnak a fák mérhetetlen csendjéhez képest. Azt reméltem, simán csak továbbhaladtak, és hallótávolságon kívülre kerültek, azért nem hallom őket. De tévedtem.
– Mit csinálsz, Tina? – A férfi suttogott, de meghallottam. Közvetlenül mellőlem szólt.
– Csend! – válaszolt halkan a nő. – Van itt valaki, de nagyon furcsa a jel. Mindesetre gyenge, valószínűleg csak egy ember.

Picture

Úrrá lett rajtam a halálfélelem, mert tudtam, felfedeztek, bár a hogyanról fogalmam sem volt, hisz egy szót sem szóltam, és tisztában voltam vele, hogy ők nem rendelkezhetnek Missy képességeivel. Mégis rám találtak, én pedig semmit sem tehettem. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, és rohanni kezdtem egyenesen előre, de igazából meg sem lepődtem, mikor felkiáltottak a hátam mögött.
– Kapd el! – szólt egy vékony hang, és már hallottam is a futásra emlékeztető zajt magam mögött.

Picture

Néhány másodperc volt csak, míg a férfi utolért, és lendületből rám ugrott. A mellkasom keményen a földhöz ütődött, mikor a súlyos test rám zuhant, kipréselve a tüdőmből az összes levegőt. Kiáltani akartam, de csak néma sóhajtás lett az eredménye, amelyet senki sem hallhatott meg.

Picture

Akkor lélegezhettem csak újra, mikor végre leszállt rólam, és kezeimet hátrafogva mellém térdelt. Fuldokolni kezdtem a gyors zihálástól, de nem hatotta meg a fogva tartóm.
– Ki vagy, és mit keresel itt? – lépett fölém a nő. Szörnyen sovány volt, így nevetséges látványt keltett, ahogy csípőre tett kézzel igyekszik megfélemlíteni.

Picture

– Eressz el! – kiáltottam, és a lábaimmal megpróbáltam ütést mérni a férfira, de nem értem el.
– Először szépen válaszolj a kérdéseimre! – Nem láttam az arcát, hiszen az enyém szinte a földhöz volt szegezve, de magamban egy sasorrú, rövid hajú banyának képzeltem cigivel a szájában.
– Fulladj meg! – köptem ki egy kupac sarat a számból a cipőjére.
Szép jelzővel illetve engem, a pulcsimnál fogva emelt fel, és egyenesen a szemébe nézhettem, miközben a lábaim a levegőben lógtak.

Picture

– Tina, ő csak egy ember! Állj le! – próbált védeni a férfi, amiért hálásnak kellett volna lennem, de csak dühöt éreztem.
– Bemocskolta a cipőmet ez a kis vakarék! – nézett rám gonosz szemekkel, én meg eltűnődtem azon, hogy leköpjem-e. Végül úgy éreztem, muszáj megőriznem a büszkeségem, így inkább minden erőmet összeszedve meglendítettem a lábam, megcélozva a térdét.
Először kezdtem el sajnálni, hogy nem járok acélbetétes bakancsban, hiszen akkor valószínűleg a Tina névre hallgató boszorkány nemcsak szitkozódva ledobott volna, hanem még a földön is fetreng fájdalmában.

Picture

Persze, nem mentem sokra ezzel az egésszel, csak azt értem el, hogy ismét az avaron hasaljak lefogva, csak már egy dühös amazon bosszújának célpontjában, akinek mellesleg nem volt sasorra, viszont vékonyságához képest szörnyen izmos karjai igen.
– Megfojtom ezt a kis csitrit! – indult volna felém, de ekkor a férfi felrántott, majd maga mögé húzott, mintha védeni akarna, ami sikerült is, mert elég magasan fölém tornyosult.

Picture

– Hagyd békén! Nem bánthatunk embereket! – szállt szembe a dühödt némberrel, de éreztem rajta, hogy nem szívesen.
– Fogd be! Azt is mondták, ha bárki gyanús, akkor bevihetjük! – tört ki a nő, a pasi pedig összerándult. Észre sem vették, hogy már senki sem ügyel arra, hogy megvagyok-e.
Érdekes, nem éreztem félelmet. Elmúlt mindenféle rémület, mióta szembenéztem velük, és helyén csak a düh maradt, ami bár nem feléjük irányult, mégis rajtuk akartam kitölteni. Viszont győzött a józanész, és úgy döntöttem, a menekülést választom, hiszen halottan azért nehéz gyerekeket szülni, vagy éppen férjet találni, ezek pedig még mindig a terveim között voltak.

Picture

Az éjszaka nekem szolgált, ugyanis Tina és a férfi is elfordította zseblámpáját veszekedés közben, így én rejtve voltam a sötétben. Lassan hátráltam, felvettem a nem messze tőlem heverő táskám szemmel tartva őket, és összeszedve minden erőmet rohanni kezdtem. Másodpercek kellettek csak, mire meghallottam a kiáltást, ami jelezte, hogy feltűnt nekik az eltűnésem, de nem néztem hátra, csak rohantam a zsákot magamhoz ölelve, és csak azért nem dobtam el, mert anélkül akár el is fogathattam volna magam.

Picture

Nem tudom, mióta futhattam, de már szinte alig éreztem, hogy a lábaim hozzám tartoznának. Égtek és fájtak, pedig a tempóm már csak gyors séta lehetett, mégsem mertem megállni, pedig gyanítottam, hogy inkább a dolgukra koncentráltak, és feladták az üldözést. Nem tűnődhettem ezen sokáig, mert hamarosan összeestem, és úgy éreztem, mozdulni sem tudok többé.

Picture

Reggelre, vagy a Nap állása szerint sokkal inkább késő délutánra a ruháim nedvesek voltak a harmattól és koszosak az avartól, ismét megfáztam, de akkor még annyi vigaszra sem számíthattam, hogy egy tiszta, száraz pulcsi rejlik a zsákom alján.
Felkeltem, a combom sajgott, a vádlim égett, a talpamat pedig nem is éreztem. Körülnézve próbáltam kitalálni, hogy merre is induljak el, de sajnos a tájékozódás sosem volt az erősségem. Találomra választottam hát egy irányt, és arra mentem. Félóránként azonban muszáj volt megállnom legalább tíz percet pihenni, hiszen egyszerűen képtelen voltam arra, hogy tovább gyalogoljak. Így viszont elég lassan haladtam, az út, amit megtettem, szinte a semmivel volt egyenlő.

Picture

Mivel pedig érdemi távolság elérésére képtelen voltam, ezért úgy döntöttem, hogy megállok, és átgondolom azt, hogy mi okból is hagytam ott az anyám, és újdonsült barátaim, hátha könnyebb lesz az utam. Letelepedtem egy sziklán teljesen céltalanul, hiszen semmivel sem volt kényelmesebb, mint a föld, mégis azon kezdtem el a merengést.

Picture

A mágikus körökben való pályafutásom úgy tűnt, a végére ért, és nem is akartam ezt másképp, még ha tudtam is, hogy képtelen leszek ugyanúgy élni tovább az életem ezzel a tudással. Az egyetlen anya volt, aki miatt visszamentem volna, de talán jobb volt azt hinni, hogy elvesztettem akkor, amikor először meghalt. Féltem attól, hogy újra át kell ezt élnem, nem akartam többet sírni.
Amibe pedig kapaszkodtam az az önzőség volt, amiben hirtelen megláttam az élet értelmét. Nem akartam tovább azt hazudni, hogy jó vagyok, és nem érdekelnek a saját érdekeim. Boldog akartam lenni.

Picture

Sokáig ültem ott, ismét sötétedni kezdett, de végre erőt éreztem magamban ismét. Ezzel az új, és szörnyű eszmével a fejemben indultam meg, reméltem, hogy a lakhelyem felé, de ez a remény igen haloványan élt. Viszont belém olyan elszántság költözött, amit még sohasem tapasztaltam, és ez elfeledtette minden fizikai, és lelki fájdalmam, így pedig sokkal könnyebb volt az út.
De csak addig a pillanatig hittem azt, hogy megállíthatatlan erő költözött belém, még egy, hirtelen előttem, a semmiből felbukkanó alaknak nem ütköztem, és hátra nem estem.

Picture

Nem fájt a földdel való találkozás, de mondhatom, nagyon meglepett. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy esetleg Missy, vagy netán Conor utánam jött, de aztán eszembe jutott, hogy ők nem teleportálgatnak csak úgy. Bár úgy sejtettem, hogy csupán nem vettem észre. Felnéztem, de csak egy fekete hajkoronát láttam, és akihez tartozott, háttal állt nekem.

Picture

– Öhm… Hello! A nevem Marilyn – próbáltam megszólítani, és lassan megfordult. – Csak gondoltam köszönök, ha már fellöktél. – Bár valószínűbb volt, hogy én mentem neki, mert nem láttam a nagy elszántságtól. Feltápászkodtam, lesöpörtem a ruhám, aminek igazából úgyis mindegy volt, és próbáltam kivenni az arcát.
Elképedtem, mikor végre eleget láttam belőle. A fekete félhosszú haj, a széles váll és a sötét pulcsi… Tristan volt az. Kitágultak a szemeim, és visszafojtottam a lélegzetem, ő csak némán nézett rám. Félni kezdtem, vagy aggódni, magam sem tudtam biztosan, mit is éreztem akkor, de úgy éreztem szaladnom kell, a lábam mégsem engedett. Mély levegőt vettem, és elszántam magam a beszédre.

Picture

– Hogyan szöktél meg? – tettem fel az egyik legrosszabb kérdést, amit csak lehetett.
Nem számítottam arra, hogy válaszol, mégis türelmesen néztem rá, ő pedig rám pislogás nélkül, mintha meglepődött volna. Ezt persze nem bántam, hiszem még mindig jobb volt, mintha a falhoz csapdosna.

Picture

– Vissza akarok menni a városba – próbálkoztam. – De lány vagyok, és nem tudok tájékozódni – forgattam a szemem, és közben az arcát néztem, amin mintha halvány mosoly futott volna át, de nem szólt, csak nézett rám. Talán tűnődött valamin. – Akkor, még járkálok kicsit körbe-körbe. – Egy pillanatig még álltam, majd elindultam.

Picture

– Arra nem jutsz a városba. – Megtorpantam a hangjára, és szépen lassan hátrafordultam.
– Meg tudnád mondani akkor, hogy merre? – Tudtam, hogy a mosolyom csak vicsorgás, a hangom pedig olyan vékony, mintha krétát nyeltem volna, mégis reméltem, hogy válaszol.
– Igen. Én is arra megyek.

Picture

Annyira valószínűtlennek tűnt az egész helyzet, hogy majdnem elnevettem magam. Ott álltam egy sráccal, akivel a megismerkedésünk nem ment éppen zökkenőmentesen, hiszen meg akart ölni, ráadásul azt mondta, velem akar visszamenni a városba. Persze ahogy ezt végiggondoltam, már nem tűnt olyan viccesnek az egész, de nem mertem visszakozni.
– Rendben – erőltettem meg egy választ, bár közel sem voltam benne biztos. – Akkor mehetünk?
Persze nem szólt, csak elindult, én pedig követtem, és csak remélni mertem, hogy nem az lesz életem utolsó sétája.

Picture

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés