Egy Elfeledett Isten

Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek – 16. Szövetség

– Biztos, hogy jó felé megyünk? – Naiv módon beszélgetni próbáltam Tristannal, csak sajnos nem jutott eszembe semmilyen téma, ami közös lehet, így maradt az útirány helyessége, viszont a válasz minden alkalommal csak egy igenlő morgás volt.

Picture

Legalább egy órája elindultunk már, és addigra a félelmem teljesen megszűnt, utat engedve a kíváncsiságomnak, persze az óvatosság bennem maradt, nem mertem túl gyakran kinyitni a szám. Így is feszélyezett, hogy közel hozzá kellett haladnom, nehogy szem elől tévesszem.
– Itt megállunk – torpant meg, és körbenézett.

Picture

– Meddig? – türelmetlenkedtem, mert bár fáradt voltam, minél előbb véget akartam vetni a közös túrának.
– Ameddig úgy nem nézel ki, mint aki képes folytatni a gyaloglást anélkül, hogy összeesne.
Lehuppantam a földre, és vádlón néztem rá, hátha ért belőle, de láthatóan nem értett, hanem ő is leült kicsivel távolabb tőlem. Persze ugyanakkor meg is voltam lepődve, hogy foglalkozik az igényeimmel.

Picture

Mindeddig facsoportokon keresztül haladtunk egyikből a másikba lépve, és kételkedtem abban, hogy elhagyjuk őket valaha, bár egyre gyakrabban pillanthattam meg fényeket, amelyek kisebb épületekhez tartozhattak.
Hosszú ideje már egyhelyben vártunk, Tristan pedig egyszerűen nem csinált semmit, csak nézett maga elé teljesen szenvtelen arccal. Mikor elég erőt éreztem magamban, és meguntam a tétlenséget felpattantam, és elkezdtem közelebbről megvizsgálni a fák kérgét fél szemmel mindig a srácot figyelve, hogy itt ne hagyjon, bár tudtam, akármikor megtehetné, még ha két kézzel csimpaszkodnék belé, akkor is, szóval csak reméltem, hogy nem teszi, mert nem volt más választásom, szemmel láthatóan semmi irányérzékem sincs.
– Indulunk – szólalt meg, megvárta, míg odaérek, majd szép lassú tempóban sétálni kezdett zsebre tett kézzel.

Picture

– Biztos, hogy nagyon unsz már engem – kezdtem bűnbánóan, és persze óvatosan, nehogy feldühítsem. Erre elnevette magát, amit aztán végképp nem értettem.
– Nem unlak. Nagyon türelmes ember vagyok. – folytatta már halálosan komolyan. Kellett kis idő, míg leesett, hogy viccnek szánta a dolgot, de kis késéssel én is felnevettem.
Elmosolyodott értetlenségemen, és valószínűleg azon, hogy nagyon nem tudok vele mit kezdeni.
– Sajnálom, hogy bántottalak akkor, de ez része volt a tervemnek. – Lassított a léptein, és rám nézett. – Régóta várom már az alkalmat, hogy megszökhessek, és végre eljött. Ne haragudj, de éppen te voltál ott. Weno leütése nem ért volna el ekkora hatást.

Picture

– Az volt a célod, hogy Conor elkábítson? – döbbentem meg, és nem csak ezen, hanem a bocsánatkérésen is. Bólintott. – Miért?
– Mert tudtam, hogy akkor nem fognak túl sok figyelmet szentelni nekem. Conor kicsit beképzelt, ha az erejéről van szó, és csak tetteti az óvatosságot. Na, meg most Missy miatt amúgy is figyelmetlen. – Meg sem lepődtem, hogy tud erről annak ellenére, hogy elvileg eszméletlenül feküdt egy kocsin.
– Értem. – Ezt az egy, igen sokat mondó szót sikerült csak kinyögnöm. Főleg, mert hibásnak éreztem magam Missy és Conor miatt.

Picture

– A másik meg, hogy Emma kiadott mindenkinek egy feladatot, és ahhoz ragaszkodik. Valahogy sosem voltak képesek arra, hogy önállóan döntsenek dolgokról. Én is csak a képességeim miatt vagyok más – folytatta, de én még mindig az idilli pár tökéletes szerelmén tűnődtem.
– De miért akartál megszökni? – szólaltam meg kis idő után.
– Tanúja lehettél a bosszúvágynak, amit a többiek éreztek. Én is ugyanezt érzem. Más kérdés, hogy nekem megvan az erőm arra, hogy megtegyem. Na, meg nem úgy gondolkodom, mint Wenorah vagy Missy, meg a többiek nagy része. Nem értem, miért ne bánthatnánk mi is őket, ha ők is megtették velünk. – Komoly volt, túlzottan komoly, de legalább beszélt. Én viszont nem tudtam válaszolni neki.

Picture

– Szóval bezártak – folytatta. – Vagy nevezzük szobafogságnak, nem volt vészes, mindenem megvolt, csak nem mehettem sehová. De egy idő után az, ha őrültnek néznek, rávesz arra, hogy annak tűnj, és úgy viselkedj. Amikor megtudtam, hogy jönnek, azt éreztem, hogy itt az idő. Most ők halnak meg. – Előrenézett, az arca elmélyültnek tűnt. – Hát, ennyi. Neked mi okod volt otthagyni őket? – váltott csevegő hangra, mire zavarba jöttem.
– Öhm… Mert… Erről nem beszélnék, ha nem baj – hajtottam le a fejem szégyenkezve, hiszen ő őszinte volt, és a vártnál jobban megnyílt, én mégsem voltam képes ugyanezt tenni.

Picture

– Persze. Megértem.
Öt perccel később már bántam, hogy nem mondtam semmit, hiszen újra némán haladtunk, és zavart a csend.
– Mikor érünk oda? – kérdeztem, csak úgy mellékesen, de már nem is érdekelt igazán.
– Hamarosan. Már látni a város fényeit, nézd! – mutatott előre, de én semmit sem láttam. – Mondanám, hogy odaviszlek egy pillanat alatt, de túl kockázatos. Igazából rég odaértünk volna, nem olyan hosszú az út, de szükséges volt a körbe-körbejárkálás. Itt vannak valahol még.

Picture

– Miért kockázatos használni az erőd? – fordultam reménykedve felé. – És egyáltalán mi az? Azon kívül, hogy falhoz vágsz másokat érintés nélkül… – Azt kezdtem érezni, hogy messzire mentem, de csak bűnbánóan elmosolyodott.
– Hát, ezt. Meg erősebb és gyorsabb vagyok, mint bárki a csoportból, és szörnyen élesek az érzékeim. De az üldözőinknek van egy műszerük, ami képes mérni a nagyobb mágikus tevékenységet bizonyos körzeten belül. Néhány méteren belül akár egy embert is megmutat. Mi már akkor is erős hullámokat bocsátunk ki, ha nem csinálunk semmit, ezért nem tartózkodhatunk egy helyen túl sokan, mert akkor összekapcsolódunk, és láthatóvá válunk. Így egyedül viszont csak egy hatalmas paca vagyok a képernyőn, ami hatalmas területet tölt be. De például a gyors mozgásom használata az erőm egy helyre koncentrálja, és így megint csak látszom. Egyelőre pedig nem szeretném, ha esetleg rájönnének, hogy valaki visszajött.

Picture

– Akkor így találták meg őket – tűnődtem félhangosan. – És a többiek? Ők mire képesek?
– Alapvetően négyféle erőnk van – kezdte felém fordulva, mire zavarja jöttem. – De vannak, akik kisebb mértékben tudják használni. Olivernek, és Blake-nek, a vörös srácnak hasonló képessége van, mint nekem. Aurora, a kék tarajos lány, és Brunhild néni Missyhez hasonlóan elme trükköket tud, Nath és Ivory időjárásos dolgokat. Szelet teremtenek, villámokat, ilyesmi… – Mély levegőt vett. – A többiek pedig olyanok, mint Conor, csak sokkal gyengébbek. – Eltűnődött egy pillanatra. – Weno nem annyira, de azért nem fogadnék rá, ha arra kerül a sor, hogy azok ketten összevesznek.

Picture

– Egyébként Oliver beszélt valamilyen védelemről. Ez megvéd attól, hogy megtaláljanak, ha többen vagytok? – rémlett fel egy korábbi kérdésem.
– Bezony – bólintott. – Nemeeneon csinálja, bár nem tudjuk, hogyan, de a lényeg, hogy működik. Persze bizonyos korláton belül, és csak a közelében. Vagyis a rejtekhelyre tett valamit, ami fenntartja akkor is, ha nincs ott. Amúgy elég érdekes figura. Azt mondja, azért jött, hogy megvédjen minket, képes is lenne rá, mégsem tesz meg mindent. Elvileg azért, mert nem fair – vonta meg a vállát. – Meg, hogy az ő varázslata nem illik bele a mi környezetünkbe, felborítja az egyensúlyt, így igyekszik minél kevesebb „csodát” művelni. De nekem igazából ez csak jó. Simán visszaparancsolhatna arra a szekérre, ha akarna, de nem célja, így nem teszi.
– Csoda és egyensúly? – vakartam a fejem. – Sosem fogom ezt megérteni.

Picture

– Azt hiszem, én sem.
– De – jutott eszembe valami –, Conor használta az erejét, amikor velem volt. Zárat tört fel, ruhákat varázsolt…
– Conor képes elrejteni saját magát bizonyos mértékig. De nem korlátlanul… Missy és a többiek is tudnak észrevétlenül néhány trükköt mások elméjével, viszont mivel ők állandóan használják a képességük, sokkal erősebb hullámokat bocsátanak ki. Miattuk találtak ránk végül is.
Tristan végre értelmet adott jó néhány eseménynek, ami nem volt eddig világos. Az út hátralévő részét pedig már úgy tettük meg, hogy képesek voltunk beszélgetni, ami jelentősen megrövidítette azt az időt, míg beértünk a városba, és persze nehezebbé az elválást. Részemről persze, neki láthatóan könnyen ment, én pedig még sokáig néztem utána, egészen addig, míg el nem tűnt egy háztömb mögött.

Picture

Plymouth külvárosában sötétebb volt, mint a központban, csak néhány utcai lámpa világított, de nem eléggé, hogy rendesen láthassak. Én mégsem féltem, hiszen azok után, amit átéltem, az éjszaka nem rémíthetett meg. Az viszont igen, hogy nem volt hová mennem, hiszen a barátaim szóba sem jöhettek, mert a szüleiket biztos értesítették, hogy eltűntem, és azonnal szólnának, hogy ott vagyok. Az is megfordult a fejemben, hogy felhívom nagyit, és kibírom velük azt a néhány hónapot, de a büszkeségem nem engedte, így pedig a házunkat is kizártam.

Picture

Leültem hát egy játszótér padjára, és elkezdtem leltározni, hogy mennyi pénzem, és ételem van még. Megállapítottam, hogy körülbelül egy napig nem kell éheznem, anyagilag pedig kifejezetten jól álltam. Szükségem lett volna ruhákra, és egy helyre, ahol aludhatok, de nem ugrott be semmilyen lehetőség.
Ostobának éreztem magam, amiért ennyire meggondolatlanul vágtam neki mindennek, és addig töprengtem ezen, mígnem sírni kezdtem megint.

Picture

Lépteket hallottam messziről, de csak akkor emeltem fel a fejem, mikor már túl közel jött ahhoz, hogy érdektelen lehessek neki.
– Arra gondoltam, hogy együtt maradhatnánk. – Tristan tért vissza, és kezét a tarkójára téve beszélt hozzám. Biztosan szánalmasnak tűntettem, ahogyan a könnyeimet próbálgattam törölgetni, remélve, hogy hátha nem veszi észre. – Mert, eléggé elveszettnek tűnsz. Nyilván nem azért, mert nem boldogulnék nélküled.

Picture

– Szerintem csak az üdítő társaságom miatt akarod ezt – szipogtam még mindig igyekezve minden nyomát eltüntetni annak, hogy sírtam. – Biztosan hiányoztam már.
– Nyilván – mosolygott, és a kezét nyújtotta.
– Remélem, hogy valami giccses szállodába viszel, ahol puha ágy vár, és pezsgőfürdő – fújtam ki az orrom. – Persze, talán beérem az ággyal is. Különben maradok a padnál.
– Oh, sokkal jobb helyre megyünk – forgatta a szemét nevetve.

Picture

Kevés séta után kódot pötyögött be egy kapunál, és egyetlen emelet után kulccsal nyitotta ki az egyik ajtót. Kérdőn néztem rá, de nem figyelt, csak szó nélkül bement, és várta, hogy én is beérjek.

Picture

Meglepően kellemes kis helyiség fogadott a parkettán puhának tűnő szőnyeggel, kényelmes kanapékkal és tükrökkel, amelyekben láthattam, mennyire pocsékul is nézek ki.

Picture

– Hol vagyunk most? – érdeklődtem, és reméltem, hogy nem éppen valaki más lakásában.
– Emma vette ezt a lakást még néhány éve valami megfigyelésre, meg vész esetére. Több is van neki szerte a városban – a nappali falába épített szekrényhez sétált, kutakodott kicsit, majd valamit kivett belőle. – Mindenki kapott kulcsot hozzá, és jelszót. Még én is. Emma sosem nézett rám másképp. – Egy törölközőt nyújtott felém, de nem nyúltam érte.

Picture

– Honnan volt anyámnak ennyi pénze? – értetlenkedtem. – Oké, sosem éltünk rosszul, de azért nem mindent engedhettünk meg magunknak.
– Nemeeneon ilyen gazdag – húzta el a száját. – És elég rendesen ellátja pénzzel anyádat, de ő nyilván túl lelkiismeretes ahhoz, hogy magára költse, így a védelmünkre fordítja.
– Ez nagyon rendes tőle – vettem el végre a törölközőt, amit még mindig előttem tartott. – Furcsa tudomásul venni, hogy miattatok töltött velem olyan kevés időt.
– Az ő választása volt. – Nem mentegetőzésnek hangzott, inkább csak úgy mondta. – De szeret téged.
– Tudom – mondtam még, és arra indultam, amerre a fürdőszobát sejtettem.

Picture