A sötétség angyala – 16. Béketerv

Már régen felkelt a Nap, dél is régen elmúlt, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Csak forgolódtam a franciaágyban, és éberen gondolkodtam. Nem engedhettem meg, hogy háború törjön ki az emberek és a vámpírok között! Miért nem élhetünk békében, mint eddig? Jó, voltak a vadászok, de nem voltak ennyire gyakori jelenség!

Jó lenne meggyőzni a vadászokat, hogy nem vagyunk rosszak. Nem vagyok gonosz. Ármin mélyen aludt mellettem, amikor megsimogattam a vállát se reagált. Én viszont felkeltem és elhagytam a szobát.

A nappaliban a tükör volt az első dolog, amit észrevettem. Akárhányszor belenéztem, mindig mást láttam. Ezúttal egy vérszomjas gyilkost. Még nem öltem meg senkit, de már a vámpírok közé tartozni is bűn.

A tekintetem az órára vándorolt. Délután öt volt már. Több időt töltöttem forgolódással, mint gondoltam. Mit is csináltam fél évvel ezelőtt ilyenkor? Már hazaértem az egyetemről, számítógépeztem, esetleg áthívtam az egyik barátomat. Bár inkább én mentem át hozzá, mert apám előadta a vámpírvadász hőstetteit, ami eléggé ciki volt. Mennyit nevettem rajta, pedig inkább szomorú.

Mit csináltam még, amikor normális voltam? Sok mindent! Például kiültem a Napra, amit már sose fogok. Nyáron pedig milyen jó érzés volt kiülni egy fagyizó teraszára a barátaimmal, Janival, Márkkal és Henrikkel.

Jani! Márk! Henrik! Ez az! És apa! Megszületett a fejemben a csodálatos terv, ami talán segíthet véget vetni ennek a buta háborúnak rögtön az elején!

Nagy izgalmamban fel se öltöztem, csak hálóingben, mezítláb indultam útnak. Persze napszemüveget vettem fel, ami amúgy is kézre esett. Mókásan nézhettem ki, bár a fekete pántos hálóing talán nem is annyira gáz. Persze, valószínűleg azért nézett mindenki olyan furcsán.

Hamarosan a metrón ültem, ami a kedvenc nappali közlekedési eszközöm mostanában. A velem szemben ülő idős házaspár férfitagja újságolvasás közben kommentálgatta a cikkeket. Többnyire politikáról és gazdaságról volt szó, ami valahogy nem tudott érdekelni. De egy cikkre én is felkaptam a fejemet.

Idős úr: Képzeld, Margit, ezek a mai fiatalok! Tegnap hajnalban betörtek az egyik gimnázium tornatermébe és hatalmas rongálás történt! Ahelyett, hogy aludnának.
Kicsit mosolyogtam a bajszom alatt. Mekkora buli volt! Sose fogom elfelejteni, ahogy Árminnal küzdöttünk az életünkért! Annak volt egy kis romantikus színezete is, ami a jelen szituációról nem mondható el.

Átszállással együtt öt megállót mentem, az utolsó pedig pont a kollégium mellett volt. Szerencsére ennyi idő alatt a csúnya Nap se tudott ártani, bár már alkonyodott. Úgy szerettem az alkonyatot, ilyenkor kezdtem magam energikusnak érezni!

Felmentem Janiék szobájához és kopogtam.
Márk hangja: Mintha kopogtak volna az ajtón. Kinyitod?
Henrik hangja: Nyisd ki te!
Jani hangja: Olyan gyerekesek vagytok! Majd kinyitom én.

Jani nagyon meglepődött, amikor meglátott.
Lejla: Szia, János. Emlékszel még rám?
Jani: Te… te élsz?
Lejla: Valami olyasmi, és remekül érzem magam!

Jani: De te egy… Átváltoztál! Egy…
Lejla: Jó, tudom, sajnos vámpír lettem. Bár ne így lenne… De amúgy teljesen én vagyok, csak megváltoztak a táplálkozási és alvási szokásaim. Bemehetek?
Jani: Oké.

A másik két fiú se igazán hitt a szemének, amikor megláttak.
Henrik: Lejla?
Márk: Ez lehetetlen…
Henrik: Vámpír van a szobában!
Lejla: Segítség! Hol? Nyugi már, nem bántok senkit. Szükségem van a segítségetekre.

Hozzáfogtam elmesélni, hogy miért kerestem fel őket. Elmeséltem mindent az autóbalesetről, amikor Ármin megmentett, a klánról, a vámpírvadászokról, és a háborúval zártam. Elmondtam, hogy a grófnő háborút szított a város emberei ellen. Elmondtam, hogy mind elvesztünk, ha nem akadályozzuk meg.
Henrik: Most ha jól értelmezem, azt akarod, hogy segítsünk a vámpíroknak, akik meg akarnak ölni minket.

Lejla: Nem a vámpíroknak kell segítenetek, hanem nekem! És én nem akarok megölni senkit.
Jani: Oké, mi a terved?
Lejla: Be kell jutnom faterom lakására, hogy beszéljek vele. De valakinek el kell terelni a vadászok figyelmét.

Lejla: Biztos sok van a környéken.
Márk: Ez hülye.
Henrik: Ez lehetetlen! Azt hiszed, beszélhetsz apáddal? Lelövi a cuki kis szőke fejedet, amint meglát! Nem fogja érdekelni, ki voltál valaha, csak a vámpírt fogja látni benned.
Lejla: Vállalom a kockázatot.

Lejla: Jó, ha megteszem, talán nem élem túl. De ha nem teszem meg, biztos sokan fognak meghalni, mindkét oldalon. Ha segítetek, valószínűleg túlélem én is meg ők is. A káposzta is jóllakik, a kecske is megmarad.
Márk: Nem fordítva?
Lejla: Mindegy. Nem ez a lényeg. Segítetek?

Lejla: Van valakinek valami ötlete?
Jani: Azt hittük, nem látszódsz a biztonsági kamerák felvételein.
Lejla: Ha úgy akarom. De én nem a kameráktól félek.
Henrik: Megvan!

Lejla: Mi az? Mondd!
Henrik: Haha, majd meglátod! Gyere, Márk!

Elhagyták a szobát, és kettesben maradtam Janival. Olyan régen láttam már, annyi mindenről tudtunk volna beszélni. Hogy megy az egyetem, mióta van együtt Hannával, és úgy általában: mi újság van vele? De több másodperces csendet végül ő törte meg.
Jani: Milyen érzés? Milyen vámpírnak lenni?
Lejla: Eleinte fura volt. Pár “apróságot” leszámítva olyan, mint máskor, amikor éppen jól vagyok lakva. Ha szomjas vagyok… kibírhatatlan!

Jani: De most nem vagy szomjas, ugye?
Lejla: Nem, most sötét van. Ilyenkor aktívnak és energikusnak érzem magam, akár aludtam napközben, akár nem. De nappal többnyire hulla-fáradt vagyok. Olyankor többnyire alszom.
Jani: Megérinthetlek?
Lejla: Tőlem.

A kezét először gyorsan elhúzta.
Lejla: Hideg?
Jani: Nem kifejezés. De nekem tetszik.

Ekkor az ajkaival villámgyorsan közelített az enyém felé. Túl gyorsan! Az ajkunk összeért, megcsókolt. Gyorsan ellöktem magamtól, olyan erővel, hogy a szoba túlsó végébe repült. Néha elfelejtem, milyen erős vagyok!

Lejla: Jól vagy? Bocsi, én…
Jani: Én bocs. Azt hittem, te is… Szóval, hogy te is akarod.
Lejla: Mi történt Hannával? Múltkor még vele láttalak.
Jani: Pont ma szakítottunk. Nem jöttünk ki olyan jól. De lényegtelen, mert te most itt vagy és téged szerettelek eddig is.

Ez gyors volt, túl gyors! Miért nem maradt együtt Hannával? Akkor neki is lenne valakije!
Lejla: Nem működne. Én már nem fogok többet öregedni, te pedig igen. Szerinted mi lesz így ötven év múlva?
Jani: Azt mondjuk, az unokám vagy. Azt, hogy mit csinálunk, amikor kettesben vagyunk, nem tartozik senkire.
Ezt azért ő se gondolhatta komolyan.

Lejla: Oké, és mi lesz, ha családot akarsz alapítani? Tudod, a vámpírok nem szülhetnek gyereket. Ez a halhatatlanság egyik ára.
Jani: Majd örökbe fogadunk egyet.
Lejla: Az nem ugyanaz, de amúgy nála is fennáll az öregedés problémája. Milyen lesz neki, ha az anyja húsz év után hirtelen fiatalabb lesz nála? Meg különben is, mi lesz, ha egyszer nagyon szomjas leszek, és nem tudok uralkodni magamon? És te leszel a célpont? Sose bocsátanám meg magamnak.
Jani: Azt mondtad, nem bántasz embereket.
Lejla: Szándékosan nem is. Jani… nem lehetünk együtt, már foglalt vagyok. Van valakim.

Jani: Vámpír ő is?
Lejla: Igen.
Jani: Az, az Ármin, ugye? Aki megölt téged.
Lejla: Nem megölt. Épp az, hogy megmentette az életemet.
Jani: De a szíved már nem dobog.

Azt hiszem, alaposan beletapostam a lelkébe. Még szerencse, hogy ebben a pillanatban megjelent a másik két fiú.
Lejla: Mit hoztatok?
Henrik: Emlékszel az előző farsangra?

Lejla: Amikor nőnek öltöztél? Hogy is felejthetném el? Főleg az a hang, amit kiadtál, nagyon fárasztó volt.
Henrik: Nos, még megvan a ruha és a paróka és a lányoktól szereztünk sminket is.
Lejla: Értem, mit akarsz.

Lejla: Két kilót leadhatnék csak azzal, hogy lemosom ezt a sminket!
Márk: Legalább már nem nézel ki úgy, mint egy vámpír.
Lejla: Nem hát! Inkább úgy, mint egy utcalány. Na, itt az idő indulni. Most vagy soha!

Láttam pár vadászt útközben, de ők nem úgy néztek rám, mint egy ragadozóra. A nők észre se vettek, a férfiak közül meg néhány még fütyült is utánam! Visszaintegettem, de nem nyitottam ki a számat. Inkább örültem, hogy működött az álcám!

A lépcsőházban ledobtam a jelmezt, ami alatt még ott volt a hálóingem. Nagyon reméltem, hogy apa végighallgat, mielőtt elkezdene lövöldözni.

Lejla: Szia, apa.
Zsolt: Megölted a lányomat! Tűnj el, vagy megbosszulom, te szörny!
Lejla: Kérlek, ez őrültség! Én vagyok a lányod! Én vagyok Lejla! Nem változtam semmit, hidd el! Nem bántunk senkit, mindent csak a háború provokált ki!

Angéla: Igaza van. Zsolt, kérlek, ez őrültség!
Végig követett, anélkül, hogy észrevettem volna.
Zsolt: Na, itt a másik.
Angéla: Zsolt, kérlek, ez gyilkosság! Mi is emberek vagyunk!

Zsolt: Legfeljebb voltatok. Tudom, milyen jól tudtok minket utánozni, engem nem vertek át!
Az ujja a ravaszon volt. Behunytam a szemem, a lövésre várva. Most meg fogok halni, de legalább megpróbáltam.
Hang: Zsolt, mi folyik itt?

Kitti? Életemben nem örültem neki annyira, mint most.
Zsolt: Nincs itt semmi látnivaló. Menj vissza az ágyadba!
Kitti: Lejla?

Jézusom, mi lesz ebből?