Tanár Úr

Reggel 8 óra 5 perc. Joseph Winters, a gimnáziumi történelemtanár türelmetlenül várta, hogy a diákjai végre megjelenjenek az osztályteremben, hisz már becsengettek. A mindig pontosan érkező tanár már kora reggel az iskola épületében tevékenykedik, rendezi az aktáit, áttekinti az óra menetét, majd becsengetés előtt az óra helyszínét adó terem felé veszi az irányt, hogy időben – sőt, még hamarabb – elkezdhesse az órát. Azt azonban ki nem állhatta, ha egy tanuló pontatlan, késik, netán lóg az óráról. Vajon mi az oka, hogy még senki sincs a tanteremben, annak ellenére, hogy egy 27 fős csoportnak kellene órát leadnia? Hisz még csak egy felelést sem ígért, nincsenek lapok a kezében, senkinek nem kell attól tartania, hogy a készülés hiánya miatt egy rossz jeggyel gazdagodik, csupán végig kellene ülnie mindenkinek 45 percet, és fakultatívan jegyzetelni a füzetbe Napóleon hódításairól.

Szó szót követ, a nagy tekintélyű, néha szigorú, de kedvelt Tanár Úr kényelmetlenül mocorgott a székében, hisz szerette volna rendesen végezni a munkáját. Mi lesz, ha az igazgatóasszony rájön, hogy mi történt, és veszélybe kerül a nyugdíjához közelítő férfi? Talán szólnia kéne az intézményvezetőnek, elásva ezzel az osztály bizalmát, vagy a saját maga tekintélyét, ha éppen ő nézett el valamit? Bizonyára nem éri meg, előbb végig kell gondolni a lehetséges tévedéseket. Például mi van, ha rossz terembe jött? Vagy a diákok vannak rosszul informálva egy esetleges teremcseréről? De az nem lehet, hisz mindig százegy százalékos pontossággal nézi meg a napirendet, hisz nála pontosabb pedagógus nem létezik, legalábbis az intézményen belül biztosan nem. „Mi van, ha siet az órám, mert elfelejtettem átállítani?” gondolta magában, miután a karórájára szegezte tekintetét. Azonban a feleségével együtt ébredt, aki a reggeli étkezés után szintén a munkahelyére indult; az ablakon kinézve pedig sürgő-forgó embertömeget látni, akik minden bizonnyal sietnek dolgukra.

„Ráférne egy karbantartás erre az iskolára…” morogta a repedező, omladozó vakolatot becsmérelve. Nem volt jobb dolga annál, hogy a terem eddig sosem észlelt részleteiben elmerülve mérje fel az épület javítandó hibáit, amit maximalista ember lévén természetesen mielőbb korrigálni kívánt. Azaz javíttatni egy olyan emberrel, akinek az feladatkörébe tartozik. Majd tovább gondolkodott. „Milyen nap is van ma? Csak nem április elseje? Az mindent megmagyarázna, hisz a gyermekek még tinédzser korukban is szeretik megtréfálni a feletteseiket.” Azonban, miután ránézett a kézinaptárára, konstatálta, hogy nem csak elsejétől, de még áprilistól is messze vagyunk. Szeptember közepe van. Hirtelen az jutott még eszébe, biztosan valami meglepetéssel készülnek neki, ám a születésnapja is hónapokra van innen, más jeles alkalom pedig nem jutott eszébe.

Miután Mr. Winters megelégelte az egyhelyben való tétovázást és átvitt értelemben vett körömrágást, felpattant tanári székéből és fel-alá járkálni kezdett. „Talán szombat lenne?” Ez egy tökéletes magyarázat lenne arra, miért üres a tanterem, ám miután az asztalához visszasasszézva rápillantott a naptárára, rájött, hogy hiába az „Sz” betű alatt van a mai dátum, az bizony a hét közepén van, így nem szombat, hanem szerda van, ami kötelezné a tanulókat arra, hogy az első órájukra érkezzenek.

„Az a fránya osztály, a fene vigye el!” mérgelődött. „Még Jennifer és Alice sem jöttek be? Hisz ők a legjobb tanulók. Biztos nem lógnák el az órát, még akkor sem, ha az osztály többi része beleegyezett volna ebbe a tervbe.” Kezdett kétségbeesetten forogni a sok kicsi fogaskerék az agyában. Aggódni kezdett. Mi van, ha valami komoly baj történt? Valami külső beavatkozás? Vagy talán már az eminens diákjaiban sem bízhat? „Ha egyszer a szemem elé kerül az osztály, bizony Isten, én megbuktatok kivétel nélkül mindenkit!” bosszúskodott magában, hisz a kétségbeeséstől és csalódottságtól felment benne a pumpa. Úgy érezte, mindenki ellene van és a bolondját járatja vele.

Majd pár mély lélegzet után megpillantotta a tanterem sarkában árválkodó könyvespolcot, rajta a sok tudást rejtő könyvvel. Azt gondolta, miért ne, így legalább elütné az időt. A percek nagyon lassan telnek, valójában alig három perc telt el azóta, hogy elkezdett a lehetőségeken gondolkodni, ám ez három esztendőnek tűnt. Olvasással hamarabb telne az idő, időközben pedig a csintalan diákok is biztosan megérkeznének. A könyvmoly pedagógus szeme oda-vissza cikázott a sorok közt, mire megtalálta a kiválasztottját. Megpillantott egy könyvet, melynek gerincére egyszerű, nagyméretű, talpas betűtípussal volt ráírva, hogy ’Tragédia az iskolában’. Gondolta ez aktuális olvasmány lehet, hisz ő is egy komplett traumát él át, hátha talál valami megoldást a helyzetre.

Miután visszahelyezte magát a kényelmet adó tanári székbe, kinyitotta a könyvet, majd olvasni kezdett. Az előszó alapján megtudta, hogy a megtörtént eseményt feldolgozó könyv egy iskolai tűzvész szörnyű körülményeit írja le, valamint a túlélők vallomásait az érzelmeikről. „Micsoda tragédia, hogy képes ezt egy ember józan ésszel feldolgozni?”  morfondírozott. Már lapozott is volna az első fejezetre, amikor hirtelen lépteket hallott. Felpillantott a könyv soraiból, majd a nyitott ajtón keresztül össze-vissza mozgó fényjelenségeket tapasztalt a folyosóról érkezve, egyre nagyobb és határozottabb megjelenésben. Majd egy egyenruhás alakot pillantott meg, aki nagy döbbenettel, és látszólag ideges tekintettel torpant meg, majd vett fordulatot a tanterem irányába. Mr. Winters kíváncsian követte a szemével, ám kissé aggódni kezdett, amikor az egyenruhás férfi közeledni kezdett felé, miközben a már nem szükséges zseblámpáját kikapcsolta és lassan a zsebébe csúsztatta.

– Jó napot, maga Mr. Winters? – kérdezte szigorú hangnemben.
– Én volnék. Miben segíthetek, biztos úr?
– Ezt én is kérdezhetném Öntől. Most velem kell jönnie.

– Mégis hová kellene Magával tartanom? Nem mehetek el innen, már rég elkezdődött az órám – tiltakozott ingerülten.
– Elnézést, de nem egészen értem, miről beszél. Elmagyarázná, uram, kérem?
– Lassan tíz perce elkezdődött az órám, mégsem tartózkodik egy diákom sem a tanteremben. Mi folyik itt?
– Mr. Winters, hisz már megint azt a bizonyos könyvet olvassa. Már a héten harmadjára. Megértem, ha nem tud elszakadni a történtektől, de most fel kell állnia, és velem fáradnia.

– Hogy érti? Elnézést, de összetéveszt valakivel, én csak egy tanár vagyok, aki összezavarodott, a könyvet pedig sosem láttam még ezelőtt.
– Kérem, hisz Ön is szerepel benne! Itt mindenki ismeri magát. Maga egy igazi túlélő, és egy hős, aki kimenekített 2 diákot is az égő iskolából. Most pedig ideje, hogy hősies tettéért egy finom ebédben részesüljön, szóval tegye le a könyvet, az megvárja!

– Nővér? – Értetlenkedett az idős férfi. – Most már végképp nem értek semmit. Maga hogy kerül ide? Hova tűnt az egyenruhás férfi? Hol vannak a diákjaim?

– Ne aggódjon, Mr. Winters! A diákjai az ebédlőben várják, ahogyan az ebéd is. Jót fog tenni Magának, azután pedig folytathatja az olvasást, vagy leülhet sakkozni a többiekhez – mosolygott a képzelődés közepette látott egyenruhás férfiből nővérré változó alak.

Mr. Winters nem értett semmit, de a döbbenete immár nyugodtságba fordult, beletörődött az érthetetlen helyzetbe, és inkább csak békésen hagyta, hogy a nővér karolva kivezesse a teremből az idősek otthona étkezdéje felé, miközben a sok hasonlóan demens nyugdíjas hol mosolyogva, hol megkönnyezve követte a tekintetével a híres férfit.

 

Vége

Írta és illusztrálta: adamz

Mi a véleményed?
  • Tetszik (0)
  • Izgi! (0)
  • Vicces (0)
  • Jajj :'( (0)
  • Aargh! (0)
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

11
Hozzászólás

avatar
5 Hozzászólás
6 Válasz
5 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
6 Hozzászólók
adamzAgent DGregoretta SamsaMattTimMac Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Thea
Admin

Nekem tetszett.:D Igazából el sem tudtam képzelni, hogy hol lehet az osztály, nekem csattanó volt a végkifejlet. A tanár számomra valamiért nagyon szimpatikus lett, ahogyan ott vívódott a gondolataival, mert ez ugye egy hallatlan eset, de mégis keresi a mentségeket az osztálya számára.:D Szigorú, de egyben mély érzésű embernek tűnik. A demencia pedig tényleg egy olyan téma, ami nagyon ritkán jelenik meg novellákban, külön örülök a témaválasztásodnak. Azt pedig, hogy Mr. Winters ilyen hőstettet hajtott végre, teljesen el tudom hinni a személyiségéről megtudottak alapján. Szomorú, hogy ő maga erre már nem is emlékszik. Remélem, olvashatunk még tőled a jövőben.:)

TimMac
Szerkesztő

Engem is meglepett ez a végkifejlet, bár mikor a kezébe vette a könyvet, már kezdtem sejteni, hogy mi lehet a vége. Bevallom viszont, hogy pontosan erre azért nem számítottam, ötletes megoldás volt szerintem. Lehet egy kicsit bővebben ki lehetett volna fejteni a végét, vagy hogy pontosan mi is történt a tűzesetnél, nekem valahogy rövidre lett szabva a vége. Ennek ellenére viszont számomra is szimpatikussá vált a tanár, és tényleg szomorú, hogy ő maga nem is emlékszik a hőstettére. Remélem vannak még ötletek a tarsolyodban, mert szívesen olvasok még ilyeneket!

Matt
Admin

Nagyon jól sikerült a novellád, és nekem is nagyon tetszett. Mikor felsorolta az okokat, hogy miért jöttek be a tanítványai, sőt a legjobb tanulók se, akkor sejtettem, valójában mi történhetett abban a teremben, és beletrafáltam. 😀 Szegény, a demencia nagyon alattomos betegség. Gondolom, nem egyszer szökött már ki az idősek otthonából (milyen ügyes, hogy észrevétlenül lépett ki 😀 ), és úgy tett, mintha szokásosan ment, mint a többi napon, de az már múltban történt. Senkinek nem lehetett könnyű kezelni a demens férfit. Szerethető a karakter, és én is kíváncsi lettem volna arra, hogy valamilyen emlékfolt feltűnik pár képben a tűzesetről.… Tovább »

Gregoretta Samsa
Tag

Nekem is tetszett a történet. 🙂
Érdekes volt a sztorija, és egyáltalán nem kiszámítható. Amikor elkezdtem olvasni, kicsit megijedtem, hogy olyan egyszerű és könnyen kitalálható csattanója lesz, mint például megkezdődött a szünet. De a tanár úr gondolatmenetéből kiderült, hogy valami más dolog van a háttérben.
A képek is nagyon jók lettek.
A végét kicsit bővebben is ki lehetett volna fejteni, a könyv után kicsit összezavarodtam. Nem teljesen világos, hogy akkor a bácsi végig az otthonban volt-e, vagy valóban elment a romos iskolába.

Agent D
Tag
Agent D

Oh, igazán megható lett ez a csattanó. :’) Egyáltalán nem számítottam ilyen fordulatra. Gratulálok, nagyon szép novella. 🙂