Tükörkép

Tükörkép – 10. Félúton

507210_orig-4332743

– Hála az Őrzőknek, a lovaink túlélték az éjszakát – motyogta magában Aloysius, majd fölült hátasára, és társával együtt vágtázva hagyták el azt az őrült helyet, ahol az éjszakát töltötték.
1330470_orig-6425316

A következő napok különösebb események nélkül teltek el. Aloysius és Aiman pedig meglepően jól viselték egymás társaságát. A férfi sokat mesélt korábbi kalandjairól, a nő pedig… jól tudott hallgatni. Ha néha megtámadta őket egy-egy vadállat, azt könnyen elintézték. Jó kis csapat lett kettejükből.
1350164_orig-4020509

Két nap után egy mocsaras, ingoványos területre értek, ahol Aloysius jobbnak látta, ha leszállnak a lóról, és gyalog folytatják az útjukat.
– Már úgysem lehetünk messze. Itt sokkal könnyebben mozgunk a lovak nélkül – magyarázta.
– Nagyon remélem, hogy a történetek arról, hogy az erdei tündérek errefele élnek, csak legendák. Nem szívesen találkoznék velük – jegyezte meg Aiman, majd halvány mosoly derengett az arcán, mintha egy régi emlék jutott volna az eszébe.
– Miért? Mi bajod az erdei tündérekkel?
– Az a bajom velük, hogy ők nem olyanok, mint a mesékben lévő tündérek. Az erdeiek sokkal inkább szeretik a fegyvereiket használni, mint néhány ostoba bűbájt.
– Remek. Pedig már azt hittem könnyen megússzuk a dolgot.
4538047_orig-2437994

Sokáig sétáltak a mocsárban, addig, amíg a puha sarat újra fel nem váltotta a szilárd, füves talaj. Egy furcsa tisztáshoz értek. Rengetek fa volt rajta, de azok nem hétköznapian néztek ki. Rengeteg szomorú, szenvedő arc nőtt ki a fák törzséből. Habár nem látta tisztán, Aloysius meg mert volna esküdni arra, hogy néhány fájdalmat tükröző arc szemeiből néha-néha könnycseppet lát kigördülni, de ezeket a képzelgéseket betudta az álmosságnak.
4190170_orig-6081477

– Megérkeztünk. Sose hittem volna, hogy látni fogok egyetlen egy példányt is – mondta lelkesen Aiman, és már indult is volna a legközelebbi fához, de valami félbeszakította:
– Mit kerestek itt? – a női hang felülről jött, majd lassan egy szőke hajú tündér szállt le, hogy jobban megszemlélhesse őket.
– Nem hittem volna, hogy az utolsó akciójuk után, lesz bátorságuk az embereknek idejönniük – mondta egy másik nő egy fának támaszkodva.
58093_orig-1264788

– Nekünk csak a fának a nedvére lenne szükségünk, és már itt sem vagyunk – mondta Aloysius.
– Vagy úgy. És mi szükségetek van rá? – kérdezte a szőke, miközben ellebegett előttük.
– Gyógyszernek kell, a herceg beteg és…
– És mi lesz, ha úgy döntünk, nem segítünk nektek? – kérdezte a másik fekete hajú.
– Hát… akkor nem lesz trónörökös, és ki tudja ki lesz azután a király…
– Mondd meg nekem, édesem, szerinted itt, ezen az Isten háta mögötti helyen melyikünket érdekli, hogy jelenleg ki van a trónon? – kérdezte a szőke, miközben végigsimított a férfi arcán.
427930_orig-8195062

– Emberek! Mit keresnek itt emberek?! – hirtelen egy férfi lépett elő az egyik fa mögül, és alig fejezte be a kérdést, nekirontott Aloysiusnak, és egy fához nyomta.
– Hagyd békén őket, Dorian! Semmi közük az egészhez! – kiáltott rá a szőke hajú tündér.
– Megölték Rosalie-t. Sose fogom ezt elfelejteni – válaszolta, majd még erősebben szorította a férfit a fához.
– Ezek nem ugyanazok az emberek! Jurak szerelmére, több évtizede történt! Túl kell lépned…
887534_orig-7773256

– Álljatok! Mi folyik itt? – kérdezte egy idős férfi, aki egy kőházból jött ki – Dorian! Engedd el! – parancsolta a támadónak, mire az morogva elengedte áldozatát, és továbbállt. Miután az öreg tündér jobban megnézte az érkezőket csak ennyit mondott: – Jöjjenek velem!
2736831_orig-2201868

Aloysius és Aiman bizonytalanul követte az idős tündért, aki a házba invitálta őket, majd levezette őket egy lépcsőn. Egy sötét pincében voltak, ahonnan egy ajtó nyílt, előtte egy hosszú, szőke hajú férfi állt.
– Engedj be! – utasította az idős fekete hajú a szőkét, mire ő gyanakvóan méregette a két idegent, de az öreg tovább erősködött. – Azt mondtam, engedj be!
7088276_orig-7119666

A szőke engedett, és elállt az útból, de továbbra is csak egy-egy bizalmatlan pillantásra méltatta a két idegent. Az átjárón túl egy hosszú, sötét folyosó volt. Miután bezárult maguk mögött az ajtó, a tündér megszólalt:
– Elnézést kérek ezért a fogadtatásért, nem így kellett volna történnie. Crest vagyok, afféle vezető.
– Ki volt az a fickó, aki nekem rontott? – kérdezte Aloysius, aki még csak most kezdett magához térni a korábbi események miatti döbbenetből.
– Dorian. Ne hibáztassátok őt emiatt. Meghalt a lánya, és megrögzötten hiszi, hogy az emberek ölték meg.
– Ez szörnyű – mondta Aiman.
– Valóban. De azok más idők voltak. Sokan meghaltak akkor – magyarázta szomorúan.
8944106_orig-4830407

– Mi ez a hely? – kérdezte Aiman, miközben befordultak egy sarkon, és rengeteg ajtó előtt haladtak el.
– Az emberek még mindig abban a hitben élnek, hogy fára épült kis kunyhókban éljük mindennapjainkat – mondta, majd felkacagott. – Valójában mi itt élünk, a föld alatt. Sokkal kényelmesebb, és nem kell állandóan attól félnünk, hogy lezuhanunk vagy ehhez hasonlók. – Mikor befejezte, egy hatalmas ajtó előtt megállt és benyitott.
6093058_orig-1298606

A terem, ahová érkeztek egyáltalán nem hasonlított a sötét és nyomasztó folyosókhoz. Világos volt, rengeteg festmény és szobor díszítette a szobát. Beszélgető, nevetgélő tündérek voltak mindenhol. Mikor beléptek, minden szempár rájuk szegeződött. Valaki meglepett volt, valaki dühös, de néhányuk félelmet sugárzott.
– Ne aggódjatok! Ők a vendégeim – mosolygott a vezetőjük, és ezután mindenki folytatta tovább tevékenységét, de az idegenek érezték, hogy titokban mindenki őket figyeli.
***
6425642_orig-8136675

Egy sötét kis terembe vezette őket, amelynek a fala mentén nagy szekrények álltak, tele különbözőbbnél-különbözőbb, kis és nagy üvegcsékkel, gyógynövényekkel. Az öreg tündér minden szó nélkül odalépett az egyikhez, majd kutatni kezdett benne:
– Tudom, miért vannak itt – kezdte, miközben lekapott egy kis üvegcsét, beleszagolt, majd fintorogva visszatette a helyére.
– Honnan tudja? – kérdezte Aloysius.
– Ahonnan maguk tudják, hogy itt kell lenniük – válaszolta, majd becsukta a szekrényt, és egy másikhoz lépett.
– Nem értem.
– Az a fiatal varázsló… ő teremtett mentális kapcsolatot velünk – kezdte, majd vidáman levett egy hosszúkás üveget, amiben átlátszó, sűrű folyadék volt.
2082077_orig-1171445

– Prabü-ről beszél? Ő nem igazán fiatal – kezdte Aiman.
– Hozzám képest az – válaszolta, majd a kezébe nyomta az üvegcsét. – Ez az, amire szükségük van. Akár most is útnak indulhatnának, de ragaszkodom hozzá, hogy legalább a ma éjjelt itt töltsék. Hosszú utat tettetek meg ezidáig, és még a fele visszavan. Egy kis pihenés nem árt – még mielőtt válaszolhattak volna hozzátette: – Megkérem Delphine-t hogy mutassa meg a szobájukat.
***
3267257_orig-9407719

Delphine egy magas, vékony alkatú nő volt. Nem beszélt sokat, csak annyit amennyire szüksége volt, sose többet. A két idegennek sem mondott sokat, hiába kérdezgették.
Miközben a folyosón mentek, sok tündérrel találkoztak és szinte mindegyikük gonosz pillantásokat vetett az idegenekre.
– Miért utáljátok ennyire az embereket? – kérdezte Aiman – Ha jól tudom, régen nem így volt a helyzet.
Delphine egy nagy sóhajtás kíséretében válaszolt:
– Mikor legutóbb embereket engedtünk ide, akkor három társunk meghalt – válaszolta. – Talán így megértik, hogy miért nem bízunk az idegenekben.
Nem sokkal később egy ajtónál álltak meg.
– Ez a szobátok. Mellette van a fürdőszoba. Jó éjszakát – mondta, majd elment.
2318862_orig-3701393

A hálószoba nem volt nagy, de otthonos volt. Az egyetlen gond a franciaágy volt.
– Úgy tűnik, egy ágyban kell aludnunk – mondta Aloysius.
– Ha hozzám mersz érni az éjszaka… majd kialakítunk valami határvonalat vagy valamit, és ha a térfelemre tévedsz, akkor ne tudd meg, mit teszek veled.
– Ha eddig nem tudtad volna, házas ember vagyok – válaszolta Aloysius, majd mindketten nevetni kezdtek.
– Elmegyek fürödni – mondta végül Aiman. – Aztán nehogy leskelődj, Házas Ember.
5663_orig-7153126

Miután Aiman mögött becsukódott az ajtó Aloysius az ágyra dőlt. Eddig észre sem vette mennyire kimerült, de a hosszú út és a sok álmatlan éjszaka teljesen kimerítette. Behunyta a szemét, de már képtelen volt kinyitni.
4227544_orig-6779833

Mikor Aiman visszatért, csak annyit látott, hogy a társa keresztben alszik az ágyon.
– Ennyit a térfelemről – motyogta magában, majd az ágyhoz sétált és megrázta a férfit. – Gurulj odébb, én is aludni akarok.
Aloysius kinyitott a szemét, majd összezavarodva megszólalt:
– Mi? Ne haragudj! – mondta majd odébb mászott, a nő pedig bebújt az ágyba.
6661386_orig-9524677

Mire a férfi újra visszaaludhatott volna Aiman megszólalt:
– Miért csókoltál meg?
– Mikor? – kérdezte álmosan.
– Amikor a kitaszítottaknál voltunk. Emlékszel?
– Csak fáradt voltam. És ijedt – mondta, majd a másik oldalára fordult.
– Szóval a fáradtsággal és félelemmel mindent meglehet magyarázni.
– Csalódott vagy? – kérdezte a férfi, majd visszafordult, így újra szembenézhetett a lánnyal.
– Egyáltalán nem, Házas Ember – mondta és a házas szót külön kihangsúlyozta –, de szerintem nem ez a magyarázhatod.
– Hogy érted ezt? – lepődött meg a férfi.
– Varázsló vagyok – válaszolta Aiman.
3179382_orig-2775419

A férfi várta, hogy folytassa, de mikor nem ez történt idegesen kérdezte:
– Ezzel mire akarsz célozni? – mondta, majd felült az ágyon.
– Varázsló vagyok – ismételte meg higgadtan – és niwa, azaz akaratom ellenére át tudom érezni mások érzelmeit, és ezt vissza is tudom adni az illetőnek. Amikor az erdőben meséltél magadról, akkor túl sok vidám energiát szívtam föl, és amikor a kitaszítottaknál voltam, akkor túlságosan is legyengültem, hogy visszatartsam azt, hogy visszasugározzam beléd… – Nem tudta befejezni, amit akart mondani, mert a férfi puha ajkait érezte a száján. – Tartok tőle, hogy most is ez történik.
– Nem számít – válaszolta a férfi, de nem hagyta abba.
Az éjszaka folyamán nem volt szükségük határvonalakra.
Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés