Tükörkép – 11. Három hónap…

– Pontosan milyen ruhára gondolt? – kérdezte az esküvői ruha-tanácsadó Bonnie-tól.
– Egyszerű, sellő fazonút szeretnék. Nem szeretem a fodros-bodros szoknyákat… – kezdte felsorolni az igényeit, és mikor végzet a tanácsadójával elindult az öltözők felé.

– Pontosan mikor fogjuk megismerni a barátnődet, Jayden? – fordult hozzám Olivia, az unokatestvérem egyik legjobb barátnője.
– Igen, nagyon kíváncsiak vagyunk rá – kezdte Claire is. Ha ők hárman együtt vannak, akkor abból semmi jó nem sülhet ki.
– Talán el kéne gondolkodnom azon, miért is jöttem el veletek.
– Ne tereld el a témát! Mind meg akarjuk ismerni. Hozd el az esküvőre! Hozd el az esküvőre!

– Hát lányok, ez igazán nem rajtam múlik.
– Ugyan már! Bonnie biztos meghívja, ha el akarod hozni.
– Ebben nem kételkedtem. Úgy gondolom, nem hiszem, hogy el akarna jönni.
– Ha nem akar, akkor majd én ráveszem – kezdte lelkesen a szőke hajú nőszemély, hihetetlen önbizalommal.
– Nem is ismered. Bár ez nálad nem szokott probléma lenni.

– Itt van az első ruha! Hogy tetszik? – lépett az emelvényre az unokatesóm, majd miután megszemlélte magát felénk fordult.
– Gyönyörű vagy! Mindjárt elsírom magam – ámuldozott Olivia.
– Nem tetszik a szív alakú dekoltázs, és az én ízlésemnek túl kivágott – hurrogta le a ruhát Claire.
– És neked hogy tetszik? – kérdezte tőlem Bonnie, erre mindenki felém fordult.
– Hát öhm… nagyon szép – nem értek a divathoz.

– Volt már egyáltalán bármi, amiben ti hárman egyetértettetek? Hogy lehettek egyáltalán barátnők? – kérdeztem a két másik kísérőtől, mikor az unokatesóm és tanácsadója visszament az öltözőkhöz, új ruhát próbálni.
– Hát az egy nagyon vicces történet – kezdte a mesélést Olivia. – Az egész a kilencedikes osztálykiránduláskor volt.
– Ha ez a szerencsétlen – folytatta Claire és a barátnőjére mutatott – nem lett volna olyan béna, hogy bezárjon minket, hármunkat a fürdőszobába, akkor most nem lennénk itt. Az egész éjszakát ott töltöttük…
– Nagyon izgalmas történet. Tényleg.

– Második ruha emberek! – érkeztek vissza tíz perccel később.
– Sokkal jobb, mint az előző – mondtuk mindhárman egyszerre.
– Mielőtt elfelejtem, ha Aderyn-t nem hozod magaddal az esküvőre, soha többet nem állok veled szóba – fenyegetőzött Bonnie.

***

– Örülök, hogy megismertelek – nyújtotta Bonnie a kezét Adery-nek, miközben elégedetten illegette magát abban a ruhában, amit két hónappal ezelőtt olyan nehezen választottak ki.
– Köszönöm a meghívást – válaszolta, és kezet ráztak.
– Később még beszélünk, de most meg kell keresnem néhány embert.

– Jayden drágám!
– Anya, szeretném bemutatni Aderyn-t.
– Örülök, hogy megismerhetlek – ráztak kezet, majd mintha Aderyn nem is lenne ott, folytatta: – Annyira kíváncsi vagyok az új könyvedre! Mikor lesz kész?
– Az utóbbi három hónapban még egy sort sem írtam. Fogalmam sincs, mikor fogom folytatni. – Mikor ez kimondtam, csalódottan bólintott egyet, majd továbbállt.

– Ne aggódj, mindenkivel ezt csinálja – súgtam oda Adery-nek.
– Én sose aggódom – válaszolta mosolyogva.
– Gyere, bemutatlak a többieknek is!

***

– Most, hogy az én családom már ismer téged, én mikor találkozhatok a tiéddel? – kérdeztem Aderyn-től egy héttel később, miközben az idei médiafesztivál helyszínén sétálgattunk.
– Nem hiszem, hogy az olyan jó ötlet lenne.
– Miért nem? Még egy barátoddal sem találkoztam, pedig már vagy négy hónapja együtt vagyunk.
– Nézd. Hanyagolhatnánk a témát? Élvezzük ki ezt a napot. Egy évben csak egyszer van ilyen felvonulás. Használjuk ki. Később megbeszéljük ezt.
– Rendben van – mondtam, majd belevetettük magunkat a jelmezesek tömegébe.

Három hónap. Három hónapja még egy pillantást sem vetettem a készülőben lévő könyvemre, még csak gondolni sem akartam rá. Olyan sok reményt fűztem hozzá, és olyan sok embert hoztam izgalomba azzal, hogy bejelentettem a készülését, de most úgy érzem, hogy erre is hasonlóan szomorú sors vár, mint a többire.
De ekkor nem volt kedvem ezeken elmélkedni. Élveztem a közösen eltöltött napot a barátnőmmel.

Egy hónapja visszakapta az állását a Phoenix-ben. Minden héten szerda este fellépése volt, én pedig minden egyes alkalommal ott voltam a nézőközönségben, és mikor végzett, mindig megittunk együtt valamit.

Talán életem legboldogabb hónapjai voltak, amikor nem kellett semmivel sem törődnöm. Éltem az életemet, azt csináltam, amihez kedvem volt. Boldog voltam anélkül, hogy a könyveimre gondoltam volna. Boldog voltam, mert tudtam, hogy van velem valaki, akire számíthatok. Boldog voltam, egészen addig a kedd reggelig, mikor egy idegen fickó állt az ajtóm előtt.