Szerelem: Vissza a halálból – 12. Ahogy telt, múlt az idő

Attól eltekintve, hogy össze volt törve a szívem, amit végül is már megszokhattam, az első pár hónap teljesen normálisan telt. Senki nem gyanított semmit, és az újabban fellépő hangulatingadozásaimat is csak a dohányzásról való leszokásnak tudták be. A dohányzásról való leszokás pedig úgy szintén nem volt gyanús senkinek, hiszen egyre kevesebb a szívható cigi, gyártani pedig már senki nem gyárt. Fontosabb az élelem megtermelése, amivel egyet is értek.

Vince és Harley továbbra is együtt voltak, én pedig nem akartam ott lenni harmadiknak. Haragudtam is Vince-re leírhatatlanul! Azt viszont nem akartam, hogy Harley átélje ugyanazt a szenvedést, amit én, így befogtam a számat. Hagytam, hogy nyalják-falják egymást a lakótelep parkjában, nekem már úgyse volt hozzá semmi közöm.

Persze Harley továbbra is a legjobb barátnőm volt, akit szerettem. Meg is bántam már, hogy el akartam szakítani a szerelmétől, csak néha azt kívántam, bárcsak ne áradozna róla. A nem áradozás olyan jól ment addig a 8 hónapig, amíg még csak nem is sejtettem, hogy együtt vannak. Mielőtt megtudtam, hogy Vince egy megbízhatatlan senki, akiből én hülye ennek tudatában se tudtam kiszeretni.

Egyébként annak is tudatában voltam, hogy már nem tudtam sokáig folytatni megszokott életformámat. Nap-mint nap nézegettem a tükörben az egyre növekvő pocakomat, azon agyalva, hogy meddig rejthetem még el. Erre a választ egy szép napon meg is kaptam, valamikor, amikor a negyedik hónap végénél vagy az ötödik elejénél járhattam.

Éppen gyümölcsöt szedtem Harley, Izzy és Gwen társaságában, de nem éreztem kimondottan jól magam. Egyre fáradékonyabb lettem, mellesleg a mellékhelyiséget is egyre gyakrabban kellett felkeresnem.
– De Victoria, az előbb voltál! – kifogásolta Harley.
– De most megint kell – vágtam rá.

Izzy és Gwen összenéztek, majd pedig rám. Egy ideig vizsgálgattak a tekintetükkel, majd folytattak egy kisebb párbeszédet:
– Te, nem gondolod, hogy Vic egy kicsit meghízott mostanában? – kérdezte Izzy.
– De, egész kerek kis pocakja van – vágta rá Gwen, majd mindketten kiadtak egy izgatott sóhajtást.
– Ez csak azt jelentheti, hogy… – kezdte Izzy, majd odaugrott hozzám.

A kezét és az arcát a hasamra helyezte, ami ezennel megszűnt a testem része lenni, hogy ettől kezdve köztulajdonná válhasson. Bárki megfogdoshassa, hogy érezze, hogyan mozgolódik a pici baba, ha ez engem zavar, akkor pedig én vagyok a bunkó.
– Jaj, gratulálok, kisfiú vagy kislány? – hadarta a kislány.

– Hát, azt még én se tudom – feleltem zavarodottan. Nem is értettem, miért ez volt a legfontosabb.
– Várjunk csak egy percet! – szólt közbe Harley,- Akkor Victoria most… terhes?
– Ugye, milyen szupi? – ujjongott Izzy,- Tudunk babázni! Lehetek a keresztanyja?
– Az öcséddel se nagyon akartál babázni – jegyezte meg Gwen.

– Jó, az más! – védekezett Izzy.
– Persze, mivel vigyáznod is kellett rá – nevetett Gwen,- Ha csak annyi a dolgod, hogy megbabucikáld, az már mindjárt más.
– Jó, de nem egy nagyszerű hír? – kérdezte a fiatalabb.
– De, feltéve, ha Victoria is fel van készülve rá.
– És ki az apa? – érdeklődött Harley.

Miért pont neki kellett megkérdeznie? Jó, tudom, volt egy fedő sztori, amihez Bradley is tartotta magát, de akkor is! Most hazudnom kellett, vagy elárulni, hogy kedves élettársa nem volt teljesen hűséges. De végül is ő se volt velem mindig őszinte, úgyhogy nem problémáztam ezen túl sokáig.
– Nincs apa – mondtam végül, mire mindenki értetlenül nézett rám.

– Ja, hogy ez egy ilyen szűznemzés volt?- gúnyolódott Gwen,- Nem is tudtam, hogy ilyen nagyságú csodákra is képes vagy.
– Valami olyasmi, de nem egészen – kezdtem zavarodott magyarázkodásba,- Igaziból mesterséges úton történt egy apokalipszis előtti mintával.
– Tehát valami random halott csávó gyerekét várod – vonta le Gwen a következtetést.
– Jó, igaz, de…

– Egyáltalán minek? – kérdezte Izzy,- Annak a gyereknek kelleni fog egy másik szülő, de nem igazán fogsz kelleni a paliknak, ha már van egy gyereked.
– Egyet kell értenem – mondta Gwen,- Nem tudom, miért fogtál ebbe bele, de szerintem nem folytatódhat. Bradleynek köze van hozzá?
– Közös kísérletünk – feleltem.

– Jellemző rá, hogy neki semmi se szent – morgolódott Gwen,- Szerintem inkább szólj neki, hogy szakítsa meg.
– Úgy tűnik, neked se szent semmi! – szóltam vissza,- Neked lehet, hogy az megoldás, de nekem nem. Ezt elkezdtem, úgyhogy innentől nincs visszaút.
– Figyelj, én csak jót akarok…
– Nem, nem akarsz te semmi jót!

Elrohantam a többiektől. Nem akartam többet társalogni velük, mert csak arról akartak beszélni, hogy mindjárt elkövetem életem legnagyobb hibáját. Talán igazuk is volt, de nem akartam rájuk hallgatni. Egy valaki azonban követett. Harley.
– Vic, várj! – mondta, én pedig megálltam.

– Ne hallgass erre a kettőre, szerintem fantasztikus ötlet – mondta, én pedig néztem rá meglepetten. Eddig az egyetlen személy, aki rögtön örömmel és támogatással fogadta terhességem hírét, pont az volt, akinek nem kellett volna.
– Szerintem nagyszerű édesanya lehet belőled, és… úr isten, megfoghatom?
– Ha gondolod.

– Most azt hiszem, mozdult egyet! – állapította meg Harley izgatottan.
– Igen, tegnap szerintem rúgott is – mondtam,- Először a világért nem tudtam megállapítani, mi volt az, mire rájöttem, hogy belülről jött.
– Hát, nem tudom, mit mondjak. Az megfelel, hogy gratulálok?
– A’ szem.
– Akkor gratulálok.

– Amúgy, ha bármiben kell segítség, nyugodtan szólj – ajánlotta fel a lány,- Akár szülésben is. Sok kisbabát világra segítettem az elmúlt három év alatt, és imádom is őket.
– De neked nincsen – állapítottam meg, mire Harley zavarba jött.
– Hát, én… én még nem éreztem magam felkészültnek rá. Talán majd pár év múlva.
– Jó, végül is érthető.

– Amúgy nincs kedved átjönni hozzánk megünnepelni? – kérdezte Harley.
– Nem is tudom… – méltatlankodtam.
Nem akartam ismét meglátogatni Vince-t, és tudtam, hogy ebből a közös ünneplésből csak katasztrófa lehet. Nem tudtam elképzelni, hogy Vince és én csak úgy jópofizzunk Harley kedvéért.

– Na, gyere már! – erősködött a lány,- Pár hete voltam beszerzőtúrán, és találtam kölyökpezsgőt! Gondoltam, csak jó lesz valamire, úgyhogy ne hagyd kárba veszni!
– Oké, meggyőztél – mondtam végül.
Úgyse lett volna értelme tovább vitatkozni Harleyval. Túl kitartó. Így végül az következett, hogy elmentem hozzájuk vacsorára.

– Vince, vendég! – szólt be Harley a szobába, amikor megérkeztem.
– Ki az?- kérdezte a férfi.
– Meglepetés! – ujjongott a lány,- Hát Victoria! És ő most az ünnepelt!
– Tudtommal nem most van születésnapja.
– Jaj, gyere már elő!

Vince erre rögtön előbújt a szobájából, hogy megnézze, mi okozta a nagy felhajtást, és ez nem is maradt sokáig rejtély számára. Egy testhez simuló fölső volt rajtam, így rögtön kitűnt, hogy mi a helyzet, illetve, hogy mi tűnhetett fel Harleynak.
– Képzeld, Victoriának kisbabája lesz! – újságolta a lány izgatottan.
– De jó! – mondta Vince unottan. Neki ez nem volt újdonság.

– Vedd elő a kölyökpezsgőt! – utasította a lány a barátját.
– Harley, szerintem Victoriának nincs szüksége erre a nagy felfordulásra.
– Ez nem felfordulás, csak megünnepeljük a kisbabáját.
– Akkor kell megünnepelni, ha megszületik és egészséges lesz – morgott a férfi.

– Jaj, ne légy már gonosz! – bökte oldalba a férfit a barátnője,- Most… most ünnepelünk.
– Hány zombit ölhetek meg? – kérdezte a férfi,- Mert annál jobb módja nincs az ünneplésnek.
– Majd megígérem, holnap elviszlek zombit vadászni!
Ismét flörtöltek, rólam teljesen megfeledkezve. Annyira utáltam, amikor ezt csinálták, de Harley már csak ilyen.

Persze végül eljutottunk a pezsgő megbontásáig is. Nagyon finom, barackos íze volt, bár egy kicsit poshadt is az évek miatt. Minden esetre sokkal jobban zárult az este, mint amire előtte számítottam. A Vince-szel folytatott viszonyom nem került szóba, maradt érvényben a fedő sztorim, és amúgy is főleg zombi ölésről beszélgettünk. Ennek ellenére mégse bántam, amikor végre eljött a távozás ideje.
– Kikísérlek! – ajánlotta fel Vince, én pedig bólintottam.

Vince lekísért az utcára, én pedig indultam volna haza, de még elkapott egy szóra.
– Köszönöm, hogy nem árultál el minket – mondta.
– Nem miattad, hanem Harley miatt – vágtam rá,- Ugyanis jobb, ha nem tudja, mekkora egy seggfejjel él együtt.

Nem vártam meg Vince reakcióját, hanem rögtön el is indultam hazafelé. Nem volt szokásom káromkodni, most viszont képtelen voltam ennél kevésbé stílusos szavakkal kifejezni a véleményem Vince iránt. Mégis reménykedtem, még most is, hogy egyszer meg fog változni.