Szerelem: Vissza a halálból

Szerelem: Vissza a halálból – 13. Veszekedések mindenhol

Picture

Tudtuk előre, hogy a fedő sztorim Bradleyt bajba fogja hozni, ő mégis belement, amit majd egyszer, ha nagy leszek, meghálálok. Korán reggel viszont kiabálásra kellett ébrednem, és mintha Barber tábornok hangját hallottam volna. Tudtam, hogy így nem fogok tudni tovább aludni, így felkeltem, és kimentem az előtérbe.
Picture

Valóban a tábornok ordibált a még pizsamában ácsorgó Bradleyvel, és valóban az volt a vita témája, mint amire számítottam. Hogy pontosítsak, én és a terhességem.
– Mégis, csak azt szerettem volna tudni, hogy miért csinálsz ilyet? – ordította veje képébe.
Úgy éreztem, nekem kell megmenteni a helyzetet, elvégre az én hibám volt minden. Mellesleg a kísérlet okát nem igazán beszéltem meg a tudóssal.
Picture

– Ellenőrizni akartuk, hogy a minták jó állapotban vannak-e még – fejtettem ki,- Szükség lehet rájuk, hogy gyorsabban be tudjuk népesíteni a földet.
– Ahhoz nem kellett volna rögtön használni is.
– Jó, de azt se árt tudni, hogy én használható vagyok-e ilyen téren – mondtam tovább,- Elvégre én sem éppen természetes úton jöttem a világra.
Picture

– Személy szerint én se gondoltam volna, hogy lehetséges, és az talán jobb is lett volna – gondolkodott el a tábornok,- Nem értek még mindig egyet a dologgal, de még mindig jobb, mintha még egyszer létre akarnál hozni egy Victoriához hasonlót.
– Nincs semmi baj a Victoriával hasonlókkal, ő is egy ember – förmedt rá Bradley,- De amúgy tényleg igazad van, megvan a hibaszázalék. Itt is, az igaz, de a társadalom számára nincs veszély.
Picture

Nem tartottam sértőnek, hogy Bradley hibaszázalékról beszélt. Már az is csoda, hogy van öntudatom. Én éppenséggel jól sikerültem, de ha bárki megismételné ezt a kísérletet, csúszhatnak be hibák, amikre senki nem számít, és szörnyű katasztrófákat okozhat.
– Hát, akkor nagyon remélem, tudod, mit csinálsz – jelentette ki végül a tábornok,- Akkor nem is zavarok tovább, minden jót!
Picture

– Ez könnyebben ment, mint gondoltam volna – jegyeztem meg a tábornok távozása után.
– Jaj, ne is mondd! Hosszú menet lesz ez. Azért remélem, minél előbb tisztázni tudod a dolgokat a gyerek apjával.
– Hát, én is – sóhajtottam, bár nem sok esélyt láttam erre.
Picture

Innentől kezdve futó tűzként terjedt a terhességem híre. Sokan nem örültek neki, sokaknak csak az nem tetszett, hogy így el voltam tiltva a beszerzőtúráktól. Ezt az egyet én is bántam, de néha muszáj áldozatokat hozni azokért, akiket szeretünk. De szerencsére akadt egy-két támogató, jó szándékú ember is, főleg az édesanyák között.
Picture

Arra számítottam, hogy Mike lesz majd a dolog legfőbb ellenzője, de ő mostanában ki se szagolt a lakásából. Nem is tudtam, hogy a hír egyáltalán eljutott-e hozzá. Illetve hát természetes, hogy eljutott, ezen a lakótelepen mindenki többet tud mindenkiről, mint saját maga, de Mike-ot úgy tűnt, nem érdekelte, és az abszolút nem rá vallott. Talán Bradley-nek igaza volt: Mike valami rosszban sántikált. De ezzel most nem értem rá foglalkozni.
Picture

– Szia, Harley! – köszöntem rá egy nap a lányra, aki amúgy a saját kinevezésű védőnőm volt. Most is azért beszéltük meg a találkozót, hogy a terhességről beszélgessünk.
Azonban elég letörten érkezett. Ezt nem értettem, hiszen még sose láttam úgy, hogy ne ugrott volna ki a bőréből az örömtől.
– Valami baj van? – kérdeztem.
Picture

– Á, semmi! – morgott a lány,- A pasik hülyék, annyi.
– Most konkrétan Vince-re gondolsz?
– Nem, a Télapóra! Naná, hogy Vince-re!
– Mi történt? – aggodalmaskodtam,- Ugye nem veszekedtetek?
– De!
Picture

– Azt mondja, túl sokat foglalkozok veled és a babáddal, és hogy az nem az én ügyem – panaszkodott a lány.
Ebben Vince-nek igaza volt szerintem. Tényleg jobb lett volna, ha Harley nem mászik bele, de nem lehetett vele mit kezdeni.
– És, most mi lesz?- kérdeztem.
– Mi lesz, mi lesz?
Picture

– Elmondom én neked mi lesz! – jelentette ki Harley ijesztően örömtelien,- Te meg én, elmegyünk bulizni!
– Bulizni? De hát terhes vagyok!
– Az ne legyen akadály, majd iszok helyetted is!
– Hát, ha ragaszkodsz hozzá… – nyögtem ki végül.
– Ez a beszéd, csajszi!
Picture

Ha már lakhatóvá tették ezt a kicsiny lakótelepet, raktak bele diszkót is az egyik épület alagsorába, hogy nyugodtan szórakozhasson a poszt-apokaliptikus ifjúság is. Persze szerintem a zombikra való vadászás még mindig a legjobb szórakozás, és egyes esetekben biztonságosabb is, de néha be kell érni régi módokkal is. Minden esetre Harley imádta ezt a helyet.
– Ugye, milyen jó a buli!
Picture

– Nincs itt semmi buli – mondtam a fejemet csóválva.
– Akkor mi csinálunk! – jelentette ki Harley, majd rendelt magának egy sört, nekem pedig egy alkoholmentes koktélt.
Finom, édes íze volt, de nekem egy is bőven elég volt. Harley viszont nem volt hajlandó megállni az egy sörénél.
Picture

És az ötnél sem. És persze kért hozzá még egy vodkát is, és még ki tudja mit.
– Nem lesz ez egy kicsit sok? – kérdeztem aggódva.
– Ugyan már, kettő helyett kell innom!
– De attól, hogy én nem iszom, te nem fogsz kevésbé berúgni!
Picture

– Nem kérsz egy pohár vörösbort? – kérdezte Harley az aggodalmaimra fittyet hányva.
– Hülye vagy? – fakadtam ki,- Terhes vagyok!
– Egy pohár nem árt meg.
– De neked ez a nagyon sok igen! – folytattam.
Picture

– Dehogy, tök jól érzem magam! Ez az évszázad bulija! – kiáltotta el magát Harley, majd felugrott az asztalra.
– Ezt szerintem döntsük el 2200-ban! – vágtam rá.
– Mennyit ivott a kiscsaj? – kérdezte az egyik békésen iszogató.
– Túl sokat – feleltem,- Csapos, ne adj neki többet!
– Ez butaság, még több kell nekem!- kiáltotta el magát a lány.
Picture

Ebben a pillanatban viszont megcsúszott, és lebukott az asztalról. Még jó, hogy nem ütötte meg magát túlságosan.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Persze, soha jobban! – kiáltotta,- Nem kérhetnék egy whiskyt?
– Nem ihatsz whiskyt, mert így is túl sokat ittál – mondtam türelmesen.
Picture

– Nem te vagy az anyukám! – fakadt ki Harley, majd megtalálta a helyét az ülésen mellettem.
– Nem, én a legjobb barátnőd vagyok, és vigyázok rád – mondtam.
– Igen, persze, a legjobb barátnőm – váltott át Harley szentimentálisba,- Ezért csókolóztál a pasimmal.
Megfagytam. Féltem, hogy Harley tud mindent a viszonyomról. Akkor biztos nagyon haragudna rám. Ekkor vettem csak észre, hogy mennyire fontos a barátságunk.
Picture

– Igen, tudom pontosan – folytatta a részeg lány,- Akkor csúsztattad a farzsebébe az ellenszer képletét, ugye?
Megnyugodtam. Szóval arra a csókra gondolt. Az elsőre és legtragikusabbra. Az pedig úgy tűnt, már megoldódott, hiszen eltelt majdnem öt év, és a pár még mindig együtt volt. Úgy tűnt, ez csak részegségében merült fel Harleynak.
Picture

– Őszintén sajnálom – mondtam zavarodottan.
– Szóra se érdemes – nevetett Harley,- Elvégre nincs azzal semmi baj, ha a pasim néha más lányokat is csókolgat. Végül is te olyan szép vagy! Úgy lennék én is olyan szép, mint te.
– Harley, szerintem menjünk haza.
– De tudod mit! Ha Vince-nek szabad, akkor csinálom én is!
Picture

Erre Harley váratlanul megcsókolt. Na, erre igazán nem számítottam. Oké, valóban jól csókolt, és szúrós borostája se volt, de talán inkább maradnék a fiúknál, ha nem gond. De végül is, ha már ez annyira jól esett neki, én is visszacsókoltam. Azonban hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki ujjong és tapsol.
Picture

Kyle volt bent a szobában, és úgy tűnt, szórakoztatónak találta a kis csókjelenetet. Férfiak! A nők valahogy sose tartják szenzációnak, ha két férfi csókolózik. Szeretik egymást, na, bumm! Rögtön felálltam és be is szóltam Kyle-nak:
– Te meg mit bámulsz?- kérdeztem.
Picture

Mielőtt Kyle bármit szólni tudott, Harley, is feltápászkodott, de rögtön össze is akart esni. Ez már túl sok alkohol! Rögtön hagytam is, hogy támaszkodjon rám, de így is el akart dőlni, mint egy zsák.
– Várj, hadd segítsek! – szólt Jimmy,- Majd én hazaviszem, te pedig menj haza a babával!
És természetesen pusztán a jó szándék vezérelte. Na, persze!
Picture

– El a kezekkel a barátnőmtől! – kiáltottam, mire Harley lehányta Kyle cipőjét.
Ügyes kislány! Most pedig arra került a sor, hogy valahogy hazavigyem. Nem volt könnyű vele, mert a saját lábán alig bírt megállni a kis szerencsétlen.
Picture

– Egyáltalán, hogy tudsz egy lépést is tenni ilyen cipőkben? – jegyeztem meg, majd lesegítettem Harleyról a tűsarkúját, ami fazonját tekintve ezerfelé deformálhatta a lábát.
Mezítláb talán neki is könnyebb lehetett. Most pedig kiléptem vele az utcára, és nagy nehezen hazatámogattam.
Picture

Végül nem tudom, hogyan, de kikötöttünk a lakásban.
– Mi történt? – kérdezte Vince.
– A barátnőd kicsit becsiccsentett – mondtam szemrehányóan.
– Azt látom – mondta Vince,- Te hoztad haza? Egyedül?
Picture

– Igen, én – feleltem.
– Szólhattál volna nekem.
– Ó, ne haragudj! – ironizáltam,- Majd’ elfelejtettem, hogy te egy igazi úriember vagy.
– Jaj, Victoria, ne csináld már! Most… elmegyek lemosdatni és lefektetni.
Picture

Vince és Harley el is tűntek a fürdőszobában, én pedig ott maradtam a kanapéjukon. Nem tudtam, most hirtelen mit kellene tennem: mennem vagy maradnom? Lehet, hogy azzal már teljesítettem a kötelezettségemet, hogy hazahoztam az erősen részeg Harleyt? Én viszont továbbra is aggódtam érte.
Picture

Hamarosan azonban kijött Vince a szobából.
– Alszik – jegyezte meg,- Holnap biztos rohadtul másnapos lesz, de egyelőre minden oké. Köszönöm, hogy hazahoztad!
– Azt se miattad csináltam.
– Tudom – sóhajtott a férfi.
Picture

– Amúgy Harley ugye nem csinált semmi túl nagy őrültséget?- kérdezte Vince.
– Á, csak lesmárolt – nevettem.
– Naná, hiszen öröm veled smárolni!
– Igen, velem sokminden öröm lehet – mondtam felháborodottan,- Csak együtt élni és gyereket vállalni nem.
Picture

Ismét úgy távoztam, hogy előtte megmondtam Vince-nek a magamét, bár tudtam, hogy hiába pazaroltam a szavaimat. Ismét tudomásul kellett vennem, hogy Vince is pont olyan, mint Kyle.
Picture

Másnap persze ismét felugrottam Harleyhoz, megnézni, hogy van. Szerencsére már jobban, de eléggé fájlalta a fejét, így hagytam is békén. Ápolgassa csak Vince nyugodtan!