Linda és a szerelem – 14. Ne okozzunk csalódást!
2018. január 12.
Katalin: Jól nézek így ki? Szép vagyok, lányom?
Izabella: Pompásan anyu! Te vagy a világ legszebb menyasszonya, elhiheted!
Izabella: Pompásan anyu! Te vagy a világ legszebb menyasszonya, elhiheted!
Linda: Oh, Istenem. Édesanyám… Miért rontod el, szennyezed be az életedet ezekkel a gazemberekkel? Olyan jó lenne, ha felszívódnának mind a ketten. Békén hagynák anyát, és ezzel engem is.
Katalin: Lányom, Linda! Kérlek, gyere el az esküvőmre! Nélküled nem lenne teljes!
Linda: Anya, nagyon sok dolgom van a cégnél. Bocsáss meg.
Izabella: Anya, mennünk kell! El fogunk késni!
Izabella: Menjünk, menjünk!
Katalin: De… Linda…
Izabella: Anya, elkésünk!!! Szedd a lábad!
Katalin: De… Linda…
Izabella: Anya, elkésünk!!! Szedd a lábad!
Zoltán: Elmentek.
Zoltán: Anyád elment új életet kezdeni, nélküled. Felfogtad? Én győztem! Te veszítettél! Ez ilyen egyszerű. Eljutott ez az információ a kis agyadig? Most megyek, vár rám anyád. Szép napot te rút kis kacsa…
Linda: Légy átkozott Zoltán. Izabella és te mindig ámítással, csalással értek el valamit. Nem, Istenem. Ez nem teheted velem, és anyával! De főként vele nem! Uram, nyissd fel anya szemét az esküvőn, kérlek szépen! Nem teheted tönkre az életét, és az életemet! Nem érdemeljük meg!
Linda: Ne, tedd! Neee! Nee tedd ezt vele, és velem. Mivel érdemeltük ezt ki? Neee!
Oszkár: A rohadt életbe! Az a szemét, azaz átkozott Richárd! Egyszer elkapom és a kezeim közé csavarom! De holtbiztos, hogy ott marad!
Oszkár: Linda? Vasárnap?
Oszkár: Paróka kisasszony!
Linda: Nem én voltam, én ott se voltam, én, én, én…
Oszkár: Nyugodjon meg, csak én vagyok. Oszkár.
Linda: Nem én voltam, én ott se voltam, én, én, én…
Oszkár: Nyugodjon meg, csak én vagyok. Oszkár.
Oszkár: Mondja, kérem! Miért jött be vasárnap dolgozni?
Linda: Gondolkozni. Itt csend van, és nyugalom. És, és… Ön?
Oszkár: Szintén. Azaz átkozott Richárd! Felvásárolta a lezuhant Baumix részvényeket, így ő lett a többségi tulajdonos! Szemét, aljas gazember, hogy én egyszer…
Linda: Ez borzasztó, nagyon sajnálom. Higgye el, vagyis úgy értem ennél már csak jobb jöhet.
Oszkár: Köszönöm Paróka kisasszony, hogy megért.
Oszkár: Köszönöm Paróka kisasszony, hogy megért.
Oszkár: De ön miért is búslakodik? Mesélje el!
Linda: Az anyukám, és Zoltán ma…
Oszkár: … az esküvő!
Linda: Az anyukám, és Zoltán ma…
Oszkár: … az esküvő!
Oszkár: Most szépen eljön velem az anyukája esküvőjére!
Linda: Na, de.. Oszkár úr…
Oszkár: Nincs vita!
Linda: Na, de.. Oszkár úr…
Oszkár: Nincs vita!
Katalin: Nem fog eljönni. Nem fog eljönni Linda, oh Istenem.
Zoltán: Szívem, ha rajta múlik, hogy összeházasodunk még ma, akkor soha az életben nem házasodunk össze.
Izabella: Apának igaza van, anya! Nem fog eljönni az én kis hugicám, kezdjük el…
*Az ajtó figyelemfelkeltő kinyitása*
Katalin: Linda!
Katalin: Linda, oh kicsikém!
Linda: Anya, nagyon gyönyörű vagy, egy igazi menyasszony.
Linda: Anya, nagyon gyönyörű vagy, egy igazi menyasszony.
Katalin: Nem is tudod mekkora örömet szereztél most nekem, nem is tudod. Köszönöm, köszönöm!
Linda: Anya, kérlek, bocsáss meg. Buta voltam. Sok boldogságot kívánok!
Linda: Anya, kérlek, bocsáss meg. Buta voltam. Sok boldogságot kívánok!
Linda: Én is köszönöm Oszkár úr. Köszönöm.
Oszkár: Ugyan, semmiség Paróka kisasszony! Meghozta a helyes döntést, magának köszönje!
Oszkár: Ugyan, semmiség Paróka kisasszony! Meghozta a helyes döntést, magának köszönje!
