Kalózkaland

Kalózkaland – 8. A boszorkányhegy

Picture

William nem habozott sokáig az indulással, egy percet sem vesztegethetett el, mivel Misty élete minden egyes újabb perccel egyre nagyobb veszélyben forgott. Minél előbb megkapja a méreg ellenszerét a lány, annál biztosabb, hogy felépül. Rosemary segítségével sikerült elkerülnie az ellenséges katonákat, így nyugodtan indulhatott neki veszélyesnek ígérkező útjának. Bár a fiú rettenetesen félt attól, ami a hegyen várta, attól sokkal jobban félt, hogy elveszítheti Mistyt, így a nagyobb félelme legyőzte a kisebbet.

Picture

Pár óra gyaloglás után aztán végül meglátta a hegyet: már a látványától is kirázta a hideg. A hegy körülbelül ötszáz méter magas lehetett, a tetején pedig egy hatalmas kísérteties épület állt: a boszorkány rezidenciája. Ahogy közeledett a hegy felé, egyre jobban érezte a hegyről érkező furcsa, mágikus vibrálást. Valószínűleg a természet élőlényei is érezték ezt, mivel a hegyhez közeledve egyre kevesebb állatot lehetett látni; azok is elkerülték ezt a természetellenes helyet.

Picture

William azonban mit sem törődött mindezzel, csak ment tovább határozottan, egészen addig, míg fel nem ért a hegy tetejére. Mire észbe kapott, már ott állt a hátborzongató, égig érő boszorkánylaktanya ajtaja előtt. Zavaróan nagy volt a csönd, semmilyen hangot nem lehetett hallani, még csak a szél zúgását sem, pedig ilyen magasan a tenger mellett biztosan fújnia kellene a szélnek…

Picture

A fiúnak nem volt ideje törődni a hely természetellenességével, így hát óvatosan lenyomta a kilincset, és az ajtó kinyílt előtte. Csodálkozott, hogy ilyen könnyen bejutott, arra számított, hogy valamiféle átok fog rászállni, amint belép. Bent aggasztóan sötét volt. Érezte, hogy minden egyes porcikája remeg a félelemtől, de ha már idáig eljutott, nem hátrálhatott meg.

Picture

Halk léptekkel beljebb osont, majd miután a szeme megszokta a sötétséget, körülnézett. A helyiség tele volt ősrégi bútorokkal és furcsábbnál furcsább dolgokkal; az egyik asztalon egy füstölgő üst volt, melyből néha kidugta a fejét – vagy valamelyik gusztustalan részét – egy furcsa lény, melyet William előtte még soha sem látott. Egy másik asztalon egy hatalmas és irtózatosan vastag, több ezer oldalas könyv volt, melynek lapjai már megsárgultak az idő múlásától; közvetlenül a könyv mellett pedig egy kristálygömb volt, melyben áttetsző kékes füst gomolygott.

Picture

Mielőtt a fiú bármit is tehetett volna, hirtelen egy éles, rekedt hang járta be az egész helyiséget, amitől William kis híján szívbajt kapott.
– Ki merészel bejönni az otthonomba? – kérdezte élesen az idegen hang.
– A nevem William de La Porte és békés szándékkal jöttem – mondta határozott hangon a fiú, bár a térde remegett a félelemtől.

Picture

– Békés szándékkal, mi?! – kérdezte felháborodva a hang. – Mind ezt mondják, közben pedig csak mindenbe bele akarják ütni az orrukat!
– Nem, félreért engem, hadd magyarázzam meg! – próbálta menteni helyzetét a fiú, bár tudta, innen már nincs menekvés, így hát felkészült a lehető legrosszabbra… és ekkor hirtelen az ismeretlen hang nevetésben tört ki, de nem kárörvendő vagy gonosz nevetés volt; a hang teljesen megváltozott, most már kedves, vidám volt és nyoma sem volt benne semmi rosszindulatnak.

Picture

Williamnek még meglepődni sem volt ideje, amikor hirtelen egy boszorkány tűnt fel előtte. A nő egyáltalán nem látszott gonosznak, ráadásul igen fiatal lehetett. William földbe gyökerezett lábakkal állt a boszorkány előtt, aki hasát fogva jóízűen nevetett a fiú reakcióján, aki teljesen összezavarodott.
– Ne haragudj, hogy így rád ijesztettem, de már olyan régóta ki akartam ezt próbálni! – mondta a boszorkány, miközben a nevetéstől könnyező szemét törölgette. – Hát ez nagyon vicces volt!

Picture

William nem osztozott ebben a véleményben, bár kissé megkönnyebbült.
– Ne haragudj, de… akkor most még sem akarsz megölni? – bukott ki a kérdés a fiúból.
– Talán ennyire zavar? – kérdezte a még mindig hahotázó nő.
– Nem, nem úgy értettem – magyarázta gyorsan William -, csak éppen azt hittem, hogy… hogy is mondjam, hogy gonosz vagy.

Picture

– Hogy én gonosz? – kérdezte meglepődve a boszorkány. – Tudod nem szép dolog másokat megítélni úgy, hogy nem is ismered őket! – mondta kissé sértődötten.
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani – mentegetőzött William -, de mióta csak az eszemet tudom, az emberek körében az a legenda terjengett, hogy ezen a hegyen egy gonosz boszorkány él, csak emiatt gondoltam.
– Ja, vagy úgy! – értette meg a helyzetet a nő. – Hát azok a pletykák hamisak! Aki ismer engem, az tudja, hogy nem vagyok gonosz! Bár igazából senki sem ismer engem… – tette hozzá szomorúan. – Mióta megtiltották nekem, hogy elhagyjam a hegyet, egy ismerősöm sincs…

Picture

– Jaj ne haragudj, még be sem mutatkoztam, a nevem Cassandra – nyújtotta a kezét a boszorkány. – Olyan rég beszéltem emberrel, van vagy száz éve, teljesen elfelejtettem, hogy kell ismerkedni!
– Nagyon örvendek – viszonozta a kézfogást William. – De akkor nem értem, ha nem is vagy gonosz, miért nem szabad elhagynod a hegyet? – kérdezte kíváncsian.
– Hát… az igazság az, hogy akkoriban – körülbelül száz éve – még eléggé ügyetlen voltam a varázslásban… – magyarázta zavartan. – És hát az egyik varázslatom sajnos balul sült el, ketten meghaltak… de senki nem hitte el nekem, hogy nem szándékos volt – mesélte csalódottan Cassandra. – Az akkori király azonnal megbüntetett, megtiltotta, hogy elhagyjam a hegyet…

Picture

– Ez szörnyű, nagyon sajnálom – mondta őszintén a fiú.
– Hát igen, sajnos nem örököltem őseim varázstehetségét – mondta lemondóan Cassandra. – A hajam sem rózsaszín eredetileg, ez is véletlen volt – mutatott hajkoronájára szégyenlősen. – Sehogy sem tudtam visszaváltoztatni az eredeti hajszínem, de mostanra egészen hozzászoktam.
– Szerintem jól áll – mondta William, aminek hatására a nő fülig elpirult.
– Köszönöm, nagyon kedves vagy – mosolygott Cassandra. – El sem tudod képzelni, milyen jó érzés végre valakivel beszélgetni száz év magány után!

Picture

– Ne haragudj, ha illetlen a kérdés, de… hány éves vagy? – kérdezte óvatosan William.
– Százötvenhét leszek három hónap múlva! – mondta vidáman. – Nem nézek ki annyinak, mi? – kérdezte büszkén.
– Valóban nem – helyeselt a fiú. – De ez hogy lehetséges?
– Akinek boszorkányvér folyik az ereiben, az lassabban öregszik, mint az átlagember – felelt a nő. – Akár hatszáz évig is élhetünk! Bár ha a következő ötszáz évet is magányosan kell eltöltenem, akkor inkább nem kérek belőle – tette hozzá elborzadva.

Picture

– És akkor mi van azokkal a történetekkel, amik arról számolnak be, hogy aki ide merészkedik az nem kerül elő élve? –kérdezte William.
– Ezt is csak az emberek riogatására találták ki – hangzott a válasz. – Persze voltak, akik felmerészkedtek ide a pletykák ellenére is puszta kíváncsiságból, de aztán annyira megijedtek, hogy levetették magukat a szakadékba – válaszolt kétségbeesetten. – Persze ezt is az én számlámra írták, pedig akkoriban még nem is ijesztgettem senkit!

Picture

– De most már hadd kérdezzek én is! – nézett érdeklődve a fiúra Cassandra. – Mi okból jöttél meglátogatni szerény személyemet?
– Egy barátomat megsebesítették valamiféle mérgezett karddal, ami miatt nem gyógyul be a sebe – magyarázta William. – Elvittem a gyógyítóhoz, Rosemary-hez, aki azt mondta, hogy el tudja készíteni az ellenszert, de kell hozzá egy angyalfű nevezetű gyógynövény is, ami csak ezen a hegyen terem – mondta. – Esetleg neked van ilyened? Nagyon fontos lenne!
– Ó igen, persze, az angyalfű! – ismerte fel a helyzetet Cassandra. – Sokaknak fájt rá a foguk, de senki nem találta meg, hol is terem, mármint azok közül, akik fel mertek jönni ide!

Picture

– De te tudod, hol van? – kérdezte reménykedve a fiú.
– Még szép! – válaszolt William nagy örömére. – A növény varázslattal van védve, még az üknagyanyám műve, így csak olyan találhatja meg, aki tud varázsolni – felelte büszkén. – Nagyon értékes növény, és csak tízévente egyszer terem, így nem hagyhattuk, hogy mindenféle jöttment emberek leszedjék!
– Ez remek! – örvendezett a fiú. – Akkor tudsz szedni belőle?
– Attól tartok, az lehetetlen – felelt a nő, William nagy megrökönyödésére.
– Miért? – kérdezte.

Picture

– Mert nincs varázserőm – felelt szomorúan a nő.
William hirtelen jött boldogsága egyik pillanatról a másikra átcsapott csalódottságba.
– Micsoda?! De hát te boszorkány vagy! – felelt döbbenten William.
– Ezzel én is tisztában vagyok, de sajnos száz éve nem csak azzal büntettek, hogy ide száműztek – mondta Cassandra. – A király elvette a varázserőm és bezárta egy kőbe, amit aztán elvitt magával – szólt lemondóan.
– De tényleg nagyon fontos lenne, hogy szerezzek angyalfüvet! – erősködött William. – Biztos nincs más módja, hogy szerezzünk?
– Sajnos nincs – csóválta a fejét a boszorkány. – De lenne egy ajánlatom! Mi lenne, ha te segítenél visszaszerezni a varázserőm, én meg szereznék neked angyalfüvet? Na, mit szólsz?

Picture

William eltöprengett az ajánlaton, de végül is belátta, nincs más választása, végül így szólt:
– Rendben van – egyezett bele Cassandra örömére. – De komolyan igyekeznünk kell, minden egyes perc számít!
– Jól van, jól van – nyugtatta Cassandra.
– Tudod, hogy hol van az a kő most, amibe a varázserődet zárták? – kérdezte gyorsan William.
– Sajnos nem – válaszolt tanácstalanul a nő. – A király maga gondoskodott róla, hogy senki se találhassa meg …
– Akkor soha nem fogjuk megtalálni – szólt csalódottan William.
– De lehetséges, hogy a király a kő helyének titkát ráhagyta utódjaira! – vetette fel az ötletet Cassandra. – Ki a mostani király?

Picture

– Isabella de La Porte, az anyám – válaszolt William, mire Cassandra szeme elkerekedett.
– Szóval te a királyi család sarja vagy? Hű, ez nagyon klassz! – örvendezett a boszorkány. – Akkor biztos tudsz valamit a kő kilétéről!
– Sajnos semmiféle kőről nem beszélt nekem anyám – felelt lemondóan a fiú. – Ha bár van egy ládája, amit mindig lezárva tartott, és sosem mondta meg, mi van benne…
Cassandra szeme olyannyira kikerekedett, hogy félő volt, a szemgolyói kiesnek a helyükről.

Picture

– Biztosan abban van a kő! – kiáltott. – Azonnal el kell mennünk a ládához!
– Sajnos ez nem ilyen egyszerű – szólt közbe William. – Az ország felett átvették az irányítást, az anyám és a katonáink nyomtalanul eltűntek, és minden tele van crafthole-i katonákkal.
– Micsoda?! – szólt ledöbbenten Cassandra. – Hát ez szörnyű! Mennyi mindenről lemaradtam!
– Igen, nem jött jókor… – helyeselt a fiú.
– De akkor is el kell mennünk a ládához! – fűzte tovább a szót Cassandra. – Szinte biztos vagyok, hogy abban van a kő!
– Végtére amúgy sincs sok választásunk – egyezett bele William. – De óvatosnak kell lennünk!

Picture

Miután felszerelkeztek néhány hasznos bájitallal, rögtön útnak is indultak a palota felé.