Kalózkaland – 7. Pengeélen táncolva

William a pániktól gondolkozni sem bírt, csak egy valami járt a fejében: meg kell mentenie Mistyt. A lány sebe elég súlyosnak tűnt, így hát félő volt, hogy egy-két óra és elvérzik. Csak egyvalakit tudott, aki ezen segíteni tudott: Rosemaryt, a gyógyítót. Ő ennél sokkal súlyosabb sérüléseket és betegségeket is képet meggyógyítani, így ezzel is biztos könnyűszerrel elbánik – már csak az volt a kérdés, hogy William időben el tudja-e a lányt juttatni hozzá. Így hát minden erejét beleadva rohant karjában a lánnyal a gyógyító háza felé. Nagy szerencséjére egyetlen ellenséges katonával sem futott össze útközben, valószínűleg a kalózok miatt, akik most biztosan nagy cirkuszt csaptak. Nemsokára meg is érkezett a gyógyító házához, ahova lóhalálában rontott be, nem törődve azzal, hogy az éjszaka közepe volt.

– Kérem, ébredjen fel! – kiáltott az alvó nőre, aki jószerével szívbajt kapott, miközben kiugrott az ágyból.
– William, te jóságos ég! – kapott a szívéhez Rosemary. – Mit keresel te itt ilyenkor? Tudsz róla, hogy körözést indítottak ellened?
– Ez most lényegtelen, kérem segítsen, a barátomat súlyosan megsebesítették! – lihegte William.
A nőnek több sem kellett, William nyomában átment a másik szobába, ahol már a gyógyítóasztalon feküdt Misty. Rosemary a polchoz rohant, ahol vagy százféle gyógynövény és bájital volt, leemelt pár üveget, majd a beteghez lépett.

Miután fertőtlenítette a sebet, bekente egy másik krémmel, ami megállította a vérzést. Ezután egy másik folyadékkal teli üveget emelt a lány szájához, majd óvatosan megitatott vele egy keveset. Ezután új, tiszta kötést kötött a sebre, majd hátrébb lépett.
– Most pedig pihennie kell, amíg fel nem ébred – mondta. – Segíts átvinni az ágyra! – szólt Williamhez, aki rögtön ott termett, felkapta a lányt, majd átvitte a másik szobába és lefektette az ágyra.

– Fel fog épülni? – kérdezte még mindig aggódva William.
– Igen, még épp időben hoztad ide – mondta Rosemary.
– Köszönöm a segítséget, örök hálám – mondta megkönnyebbülve a fiú.
– Szóra sem érdemes – mosolygott a nő. – De ami fontosabb: hogy-hogy eddig nem kaptak el benneteket? Mindenki titeket keres.
– Egy barlangban bújtunk meg, de oda többé már nem mehetünk, ránk találtak – mondta lemondóan William.

– Amíg a lány fel nem ébred, itt maradhattok, csak nem fognak titeket itt keresni, ha még is, majd elbújtok a titkos pincémben – mondta együttérzően Rosemary.
– Nagyon köszönjük a segítséget – mondta hálásan William.
Így hát William nem tehetett mást, mint ült és várt, hogy Misty magához térjen. Egy percre sem akarta magára hagyni őt, bár tudta, hogy Rosemary-nél a legjobb kezekben van.

Másnap reggel William abban a székben ébredt, amiben előző este elbóbiskolt Misty ágya mellett. Elég kényelmetlen pózban aludt, ezért fájtak a tagjai, de minden figyelmét az ágyban fekvő lány kötötte le. Remélte, hogy reggelre már magához tér, így csalódottan vette tudomásul ennek az ellenkezőjét. Mikor kiment a szobából, meglátta Rosemary-t, aki épp frissen szedett gyógynövényeit válogatta össze.

– Jó reggelt! – köszönt a fiúnak. – Hogy aludtál?
– Nem túl kényelmesen, a székben aludtam el – mondta William. – Viszont Misty még mindig nem kelt fel.
– Ez nem jó jel – mondta Rosemary egy cseppnyi aggodalommal a hangjában. – Pedig már rendbe kellett volna jönnie.
Gyorsan bement a hálószobába, hogy megvizsgálja a lányt. William a háttérből figyelte a nő tevékenységét.

– Ez furcsa – mondta Rosemary, miután eltávolította a kötést Misty válláról. – A seb semmit nem változott.
– Ez mit jelent? – kérdezte aggodalmasan a fiú.
– Ez csak is egyet jelenthet… a kard, amivel a sebet ejtették, mérgezett volt, így a seb nem tud begyógyulni – mondta a nő. – A helyzet rosszabb, mint hittük.
– De azért meg tudja gyógyítani, ugye? – kérdezte a fiú, bár félt a választól.

– Attól tartok, nem – felelt lemondóan a nő.
– Micsoda? – kérdezte döbbenten William. Nem akart hinni a fülének, de úgy tűnt, Rosemary komolyan beszélt.
– Sokféle méreg ellenszerét tudom, de ez korántsem hétköznapi méreg, lehetetlenség ilyet beszerezni, nem hogy elkészíteni! – álmélkodott Rosemary.

– De meg kell mentenünk Mistyt, muszáj ellenszert találni! – erősködött William.
– Rendben, utánanézhetek, hátha találok erről valamit az egyik könyvemben – szólt Rosemary beleegyezően. – De előre figyelmeztetlek, nem sok esélyét látom a sikernek…
– Nem adhatjuk fel! Mistynek fel kell ébrednie! – mondta határozottan William, bár a helyzet korántsem volt ilyen derűs.

Rosemary odalépett a könyvespolchoz, leemelt pár kötetet, majd leült íróasztalához és olvasni kezdett. Körülbelül három óra telt így el, ezalatt William egy másodpercre sem mozdult el Misty mellől. Mikor már a fiú épp teljesen reménytelenül magába roskadt volna, Rosemary berontott a hálószobába, egy igen régi könyvvel a kezében.

– Azt hiszem, megtaláltam a megoldást – mondta boldogan a nő, mire William megkönnyebbülten pattant fel a székről. – Ez a könyv említ olyan mérgeket, amelyek megakadályozzák a sebek gyógyulását. Itt le is írják az ellenszer receptjét…
– Ez remek! – örvendezett William. – Akkor mire vár még?

– Igen ám, de sajnos az egyik hozzávaló hiányzik – szólt a nő lemondóan. – Úgy hívják, angyalfű.
– És hol lehet olyat szedni? – kérdezte William türelmetlenül. – Majd én szerzek ilyen füvet!
– A probléma az, hogy ilyen növény csak egyetlen helyen terem – mondta vészjósló hangon Rosemary. – A boszorkányhegyen.

William lelkesedése azon nyomban alábbhagyott a nő szavai hallatán. Nem véletlenül, ugyanis a legendák szerint az a hely el van átkozva; a történet szerint a hegyen él egy gonosz boszorkány, aki száz évvel ezelőtt lejött a városba és hatalmas népirtást rendezett. Az akkori király megtiltotta neki, hogy még egyszer lejöjjön a városba, így hát azóta is ott él. A legendák arról is beszámolnak, hogy aki felmerészkedik arra a hegyre, az nem jön vissza onnan élve…

Valószínűleg a rémület kiült William arcára, mert Rosemary így szólt:
– Megértem, hogy félsz, de ha tényleg segíteni akarsz a barátodon, ez az egyetlen módja…
– Meg kell tennem – határozott William. – Elmegyek a boszorkányhegyre!
– Rendben – szólt elismerően a nő. – És hogy ne menj üres kézzel, adok neked egy-két dolgot.

A nő odament az egyik polchoz, melyen különböző nagyságú és színű üvegcsék voltak, majd kivett belőle kettőt és Williamhez fordult:
– Ez egy gyógyító bájital – nyújtotta át neki az egyik fiolát. – Ha ezt megiszod, a kisebb sérüléseid azonnal begyógyulnak. Ez pedig – nyújtotta a következőt – egy erőnlétjavító bájital. Csak akkor idd meg, ha nagy veszélyben vagy, mert nem tart sokáig!
– Köszönöm – vette át sorban az üvegeket William.

– Tarts ki – suttogta alig hallhatóan az eszméletlen lánynak William, bár egyáltalán nem volt benne biztos, hogy valaha viszont fogja látni őt…