Lakótársak – A kulisszák mögött

Bár a Lakótársak már hetekkel ezelőtt lezárult, a történet és a szereplők nem tűnnek el az ember életéből nyomtalanul – az enyémből legalábbis biztosan nem. Vannak olyan mozzanatok, kérdések és érdekességek, amelyek nem derülhettek ki Olivia szemszögéből vagy épp a történet befejezéséig, sőt, akad néhány gondolatom az írással kapcsolatban is.

Ha érdekel benneteket, mi zajlott a Lakótársak hátterében, hogyan készült az interaktív történet, valamint szeretnétek megtudni néhány érdekességet, akkor tartsatok velem!

 

Hogyan kezdődött?

Belefutottam már az interneten itt-ott interaktív történetekbe, és évek óta piszkálta a fantáziámat, vajon én is tudnék-e ilyesmit írni. Jó kihívásnak tűnt, bár én keveselltem a fejezetenkénti egy döntést, amit az írók általában az olvasóra bíztak, így amikor komolyabban kezdtem gondolkozni egy hasonló történet megírásán, mindenféleképpen több kérdésben akartam kikérni a véleményeteket. Bár az interaktív történet alapgondolata már bennem motoszkált, a nagy ötlet egészen addig váratott magára, amíg rá nem jöttem, hogy szeretem a dating sim/otome jellegű játékokat. Miközben én magam is játszottam egy ilyennel (Obey Me!), felmerült bennem, hogy milyen érdekes lenne felépíteni egy sztorit arra, hogy a főszereplőnknek segít az olvasó párt találni.

Amikor eldöntöttem, hogy belevágok ebbe a projektbe, még elég kevés dolog körvonalazódott bennem, egyedül az alapfelállásban voltam biztos: szerettem volna olyan lakótársakat írni Oliviának, akik közül az egyik gyengéd érzelmeket táplál iránta, a másikat pedig Olivia maga kedveli jobban. Akkoriban dolgoztam együtt Veronával egy-egy cikk kapcsán, és ahogy elnéztem a gyönyörű képeit, megfogalmazódott bennem, hogy olyan jó lenne, ha illusztrálná nekem ezt a történetet. Szerencsére Verona éppen olyan lelkesnek bizonyult a projekt kapcsán, amilyennek én éreztem magam, és hamarosan el is készítette a mostanra már jól ismert szereplőgárdánkat. Innen pedig nem volt megállás, jött a történet megállíthatatlanul.

 

Számok, számok, számok…

Alaposan megbonyolítottam a saját dolgomat, mert nem elég, hogy különböző értékeket rendeltem Oliviához, még a srácokat is három pontszám alapján kellett meghódítanunk. Ha ez még nem lenne elég, nem csak Olivia részéről számoltam pontszerűen azokat a bizonyos érzéseket, benyomásokat, hanem a fiúk szemszögéből is volt egy kis nyilvántartásom. A döntéseitek befolyásolták, hogy a karakterek egymás felé érzett szimpátiája, vonzalma vagy bizalma növekedni vagy csökkenni fog. Ebből ti csak azt láttátok, Olivia hogyan érez, de a háttérben kemény matekozás folyt annak érdekében, hogy naprakész lehessek a főszereplők érzelmeivel.

Az igazat megvallva néhány fejezet után kezdtem úgy érezni, hogy kissé túlbonyolítottam a rendszert, mert túl sok mindenre kellett odafigyelnem, amikor a döntési lehetőségeket és azokkal járó befolyásoló tényezőket kidolgoztam, valamint amikor a nyertes döntéseket kielemeztem. Ez a procedúra nagyjából részenként plusz fél órát jelentett, és gyakran az volt az érzésem, hogy az első lelkesedés után annyira nem érdekeltek senkit a számok. Mégsem bántam meg, hogy így valósult meg a történet, mert így volt egy kerete a dolgoknak, láttam, hogy objektíven nézve hányadán is állt Olivia a fiúkkal.

 

Elképzelés vs. valóság

Szó sincs arról, hogy előre meg akartam határozni a történet végét, de az alapvető elképzelésem azért az volt, hogy Olivia párja vagy Josh, vagy Ryan lesz. Eredetileg nem is terveztem több opciót hagyni neki, hiszen már egy szerelmi háromszög kialakítása is kellőképpen nagy falat. Ráadásul azt gondoltam, a két lakótárs közötti döntés is bőven lefedi azokat a kérdéseket, amelyek párválasztás során felmerülhetnek (Mire van szükségem egy kapcsolatban? Mit jelent számomra a szerelem?).

Aztán felmerült bennem, hogy nem lenne hiteles, ha Oliviát csak és kizárólag otthon, a két fiúval látnák az olvasók, hiszen senkinek sem csak a szerelmi szálak dominánsak az életében. Mindenképpen szerettem volna valahogyan bemutatni azt is, hogyan viselkedik Olivia egy barátságban, egy olyan igazi barátságban, ahol egyik fél sem lát bele a kapcsolatba ennél többet, így aztán megszületett Vic karaktere. Bár az ő szála nem volt igazán hangsúlyos a történetben, fontosnak éreztem, hogy az olvasók dönthessenek ne csak Olivia szívügyeiről, hanem arról is, hogyan viselkedjen egy barátjával. Vic tehát a történetnek viszonylag korai szakaszában csatlakozott a szereplőgárdához, ő nagyjából annyit és olyan mélységben jelent is meg végül, ahogyan én azt elterveztem.

Van itt azonban valaki olyan is, akire egyáltalán nem számítottam még a sztori elején, aztán amikor megjelent, azt hittem, csak beköszön, de aztán kiderült, hogy nagyon alulbecsültem őt. Rick ugyanis jött, látott és győzött. Alapvetően én annyira nem szeretem a tanár-diák viszonyra építő szerelmi szálakat, ezért éppen csak belibbenteni szerettem volna a fiatal doktoranduszt, mint lehetőséget. Arra én sem számítottam, hogy nem csak Olivia és az olvasók kedvelik majd meg, hanem én is. Így alakult ki tehát a Lakótársak végleges szereplőgárdája, és így tornázta fel magát az első helyre egy olyan karakter, aki eleinte még csak tervben sem volt.

 

Így készült

Egy sims tale elkészítése számomra mindig érdekes folyamat, főként az illusztráció miatt. Én nem vagyok jó fotós, és szerencsére nem is szorultam rá, hogy nekem kelljen a tökéletes pillanatokra vadásznom egy-egy képhez, ugyanis Verona részről részre elkényeztetett bennünket a csodálatos fotóival. A fejezetek elkészítése viszont talán így még különlegesebb folyamat volt, hiszen nem csak a munka oszlott meg kettőnk között, hanem volt itt még egy csavar: az interaktivitás.

Bár előfordultak hosszabb-rövidebb csúszások, alapvetően kéthetente érkezett új fejezet, általában szombatonként. Egy hetet hagytunk a szavazásra, és amikor szombaton lezárult a szavazás, én először is kielemeztem a megszavazott választásokat, ezt követően a hétvégén igyekeztem megírni a következő fejezetet, hogy aztán Veronának legyen ideje elkészíteni a képeket. Írás közben folyamatosan meg volt nyitva nálam a segítő word dokumentumom, amiben minden egyes fejezethez kiszámoltam az értékek és kapcsolati mutatók változásait, valamint jegyzeteket készítettem a megírásra váró mozzanatokhoz, jelenetekhez. Amikor egy jelenet elkészült, lehúztam a listáról, ha pedig valami nem fért bele az aktuális fejezetbe, át kellett vinnem a következő fejezet jegyzeteihez.

Igyekeztem úgy alakítani a történetet, hogy viszonylag ritkán legyen szükség új helyszínekre és szereplőkre (hogy ez mennyire sikerült, arról Veronát kellene megkérdeznünk), illetve minél kevesebb bonyolult, simsben nem létező tárgyat próbáltam említeni. Természetesen így is előfordult, hogy egy-egy apró változtatásra szükség volt, hogy megfelelően illusztrálható legyen a történet. Az elkészült fejezetet először mindig elküldtem Veronának, aki megnézte, minden kivitelezhető-e, feltérképezte, milyen helyszínekre, szereplőkre lesz szükség az illusztráláshoz, aztán pedig megtörtént a varázslat – elkészítette és megszerkesztette a képeket.

Mindeközben a fejezetet a történet fáradhatatlan lektora, TimMac is megkapta. Ő segített kigyomlálni a helyesírási és stilisztikai hibákat, hogy amikor elétek kerül, már a lehető legletisztultabb formában olvashassátok. A fotók elkészülte és a javítás után következett a fejezet feltöltése, ami megint csak hosszadalmas folyamat, hiszen egyenként kellett minden szavazást létrehozni és beszúrni, aztán pedig a képeket kellett bepakolászni a szövegbe. Amikor pedig összeállt a bolygók sora, már csak időzíteni kellett, hogy szombat reggel a koránkelők is olvasgathassák a Lakótársak legújabb fejezetét a kávéjuk mellé.

 

Ki gondolta volna?

Vannak olyan apróságok, amik nem fértek bele a történetbe, esetleg Olivia szemszögén keresztül nem láthattuk meg ezeket, vagy épp nem voltak annyira fontosak. Végezetül ezekből a háttérinfók hoztam el nektek néhányat.

 

A lakás, ahol Oliviáék élnek, valójában Joshé. A szülei vették, amikor a fiukat felvették az egyetemre, mert úgy gondolták, ez jobb befektetés, mint albérletet vagy kollégiumot fizetni, hiszen a bérlőktől befolyt összeg még akkor is megmaradhat, ha Josh már lediplomázott. Erre utalt például az az apró elszólás, amikor Josh említette, hogy az anyja dolgozott egy kicsit a lakás csinosításán.

Rowan az a fajta karakter, aki az ilyen történetekben általában a főszereplő riválisává válik, aki rosszindulatú vagy épp nagyon buta. Ezt a sztereotípiát szerettem volna az ő karakterével egy kicsit kiforgatni. Attól még, hogy neki is feltűnt Ryan sármja, nem lett automatikusan Olivia ellensége. Talán Rowant már Olivia szemein keresztül is elemezgettük annyit, hogy ez egyértelmű legyen, mégis úgy gondoltam, hogy szeretném megragadni a lehetőséget, hogy ezt leszögezzem most is.

Ryan szüleinek házassága nagyon megromlott, és rengeteg konfliktus húzódott közöttük. Mindketten hibáztak, és végül egy nagyon csúnya kapcsolatból lépett ki Ryan anyja, aki valószínűleg sokkal rosszabbnak látta a helyzetet, mint amilyen valaha is volt. Nem hibáztatható érte egyébként, hiszen ő ezt sarokbaszorításnak élte meg, veszélyben érezte magát és a gyerekeit is.

Ryannek nem szerelemre van szüksége. Bár nagyon sok romantikus történet szereti a szerelmet megoldásként kínálni a komoly problémákra, valószínűleg egy barátnő az ő gondjait nem oldotta volna meg. Neki jelenleg önmagával és a családjával kell egyenesbe jönnie, fel kell dolgoznia azt a traumát, amit az okozott, hogy az anyja és a húga előbb elhagyta, majd újra megjelentek az életében. Valószínűnek tartom, hogy ebben az időszakban egy egészséges párkapcsolat nem fért volna bele az idejébe és energiájába, mert nem tudott volna annyit adni a párjának, mint amennyire neki szüksége van.

Rick nem tapasztalatlan, voltak már rövidebb kalandjai is az egyetemi évei alatt, de direkt soha nem vert át egy lányt sem. Olyan természetesen előfordult, hogy megbántott valakit, hiszen ahogy mindenki más, úgy ő is csak ember, aki a nap végén fáradt, ingerült, tökéletlen. Fontosnak tartom viszont, hogy leszögezzem, Rick nem szeretné kihasználni Oliviát. Azt pedig, hogy a kapcsolatuk hogyan alakul, senki sem tudhatja előre.

 

A kérdéseket, észrevételeket ne tartsátok magatokban! 🙂