Kísértő múlt 2 – Sötét árnyak – Túl a felén (Etti)
2018. január 3.
Közhelynek fog hangzani, de nekem tényleg olyan érzésem van, mintha csak tegnap lett volna, hogy elrajtolt a Kísértő múlt második évada, pedig bizony ennek már több, mint egy hónapja, és már a 7. résznél járunk. Igazság szerint, már múlt héten szerettem volna egy ”féltávos” kritikát írni, de sehogy sem fért bele az időmbe, most azonban végre le tudok ülni a billentyűzet elé, hogy megosszam Lexyvel és Veletek, kedves olvasók, én személy szerint, mit gondolok az eddig látottakról.
A továbbiakban minimális spoilerekkel ki is fejtem.
Mióta bevezettük a csillagos értékelés lehetőségét, azóta – ha nem csal az emlékezetem – egyik történetnek sem sikerült zsinórban ennyi 5 csillagos értékelést bezsebelnie a részeire, a Kísértő múlt 2. népszerűsége viszont töretlen, hétről-hétre kapja a pozitívabbnál pozitívabb visszajelzéseket, és bár hozzáteszem, hogy megérdemelten, a szigorú kritikus énem nem elégedett százszázalékosan, de így is az 5 pontból simán ki merek osztani egy 4-est rá.
És ha már a karaktereket említettem, akkor ki is emelném, hogy én személy szerint izgalmasabbnak és szimpatikusabbnak tartom a mellékszereplőket, mint a nyomozópárosunkat, habár előbbieknek szerepe legfőképpen annyi, hogy hőseink szerelmi életét terelgessék, vagy ráébresszék őket, hogy igenis fontosak egymásnak, és nem léptek túl azon a bizonyos egyéjszakás kalandon. Amikor a nyomozáson lenne a hangsúly, akkor is mindig ott lyukadunk ki, hogy mi van a párosunk magánéletével, amiből lehet, hogy szerencsésebb lett volna egy kicsit visszavenni. Madison karaktere telitalálat, jó humorú, szókimondó és merész. Nagyon meglepett, amikor Doriannek egy pofonnal mutatkozott be, de abszolút megérdemelt volt, mintha kicsit minket is képviselt volna abban a jelenetben.
Valószínűleg (a kommentekből is kiindulva) egyedül vagyok vele, de engem jelen pillanatban jobban leköt a történet nyomozós része, mint Dorian és Andrea „szeretjük egymást, de nem lehetünk együtt, mert nem” kapcsolata. A legtöbb hozzájuk kötődő jelenet erről a picit (jobb szó hirtelen nem jut eszembe) szappanoperás szenvedésről szól, és azon kívül, hogy vágynak egymásra, de ellen kell állniuk az érzéseiknek, többet nem tudunk meg a bennük lezajló (más egyéb) gondolatokról. És itt vezetném be a másik dolgot, ami engem, mint bő leírás-pártit, a Kísértő múlt 2. nem elégít ki: nekem kevés az a leírás, amit az egyes epizódok tartalmaznak, és itt vegyesen gondolok a „külső” és a „belső” leírásokra egyaránt. Amiből viszont a kelleténél sok van, azok a nevek, illetve a „nő” „férfi” utalások, egy idő után már rendkívül bántja a szememet, hiszen személyes névmásokkal (neki, őt, érte stb.) helyettesíthetőek ezek, sőt ha két fél között zajlik párbeszéd, itt-ott el is hagyhatók az idéző mondatok.
Nagyon sok jól működő csavar van a történetben (a sorozatgyilkosunk újabb áldozatai, párosunk lelepleződése a kaszinóban, Dorian felbukkanása Andrea lakásánál), a rész végi zárásokat mindig nagyon eltalálod, pontosan tudod, mikor kell kitenni a “Folytatjuk” szócskát, ellenben sajnos igen sok benne – főleg Dorian és Andrea jeleneteinél – a romantikus filmekben/sorozatokban ezerszer látott klisé. (szex, amiről kiderül, hogy álom; házaspárt alakítanak egy küldetésben és ebből olyan helyzet adódik, hogy „kényszerből” érintkezniük kell egymással; Dorian tanítgatja Andreát lőni, és közben hozzásimul, hozzáér, de valaki épp betoppan; esik az eső, nem tudnak hazajutni ezért meg kell húzniuk magukat valahol, ahol nyilvánvalóan majd lesz köztük testi kontaktus is – bár még nem történt semmi, de nagyon adja magát a helyzet.)
Egyszóval a sztori ezen része engem személy szerint nem hoz akkora lázba, mint más olvasókat, viszont ami a nyomozással kapcsolatos, annak minden percét imádom, annyira profi és hiteles, öröm olvasni a soraidat és nézni a képeidet, amin éppen helyszínelnek, „boncolnak”, kihallgatnak, vagy épp akcióba lépnek. Érezni, hogy nagyon át van gondolva ez a szál. Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy időnként párosunk, de főképpen Andrea elfelejti, hogy ők tulajdonképpen nyomozók, rendőrök. Értem én, hogy félti Doriant, de ezt a „nem akarom, hogy bajod essen” dolgot kicsit túlzásba viszi. Tisztában kell lennie vele, hogy ezt a munkát, ezt az életformát választották, ami együtt jár a veszéllyel, sőt Dorian már nem először kockáztatja az életét, ahogy azt 1×05-ben el is meséli Andreának. Ugyancsak nem tűnt az említett nyomozónő profinak, amikor a legutóbbi részben zajt hallottak, és halálra rémülve hozzábújt a férfihoz, holott korábban (2×04) Dorian nélkül is elég bátor volt ahhoz, hogy fegyvert ragadjon, amikor ugyancsak hangokat hallott a földszintről. Ezek persze csak apróságok, de Andreától szokatlan volt számomra ez a viselkedés és reakció.
A pozitív oldalra a profizmus mellett feltétlenül fel kell írnunk sziporkázó párbeszéd-tűzijátékokat, szinte mindegyik részben akad egy-egy ütős sor (hálás köszönet érte Madison), de azért Dorian és Andrea is tud olyat egymás fejéhez vágni, hogy az megérdemelten kerüljön be „A hét idézeté”-be. Ha még emlékszel, és biztosan emlékszel, az első kritikámban említettem, hogy más tale-ek karaktereinek vendégszerepeltetése nekem addig a pontig tetszik, amíg csak a háttérben bukkannak fel, vagy maximum szólnak pár szót. Nos, leszámítva Albine fontosabb szerepét a történetben, a többi ismerős arc bevonása jól sült el, és egészen hozzászoktam már a jelenlétükhöz, sőt a legutóbbi epizódból hiányoltam is az újabb vendéget. Vagy csak én suhantam át felette?
Fogalmazás terén nincs probléma, igaz, mint említettem, nekem itt-ott elég szegényes a leírás, de meg tudom azt is érteni, ha másoknak inkább az a fontos, hogy a lényeg benne legyen a szövegben, és nem igényelnek hozzá extra nagy körítést. Amire viszont lehetne még kicsit figyelni, azok az elírások, a 2×03-ban nagyjából 15 bántóan kizökkentő félregépelést találtam, a többiben csak elvétve bukkantam rá egy-egy rosszul leírt szóra.
Szegény illusztrálás, mindig csak az utolsó sorokban kerül szóba, pedig ha Sims Tales-ről van szó, nem szabad elhanyagolni, és Te sem adtál alább, sőt egyre jobb és jobb vagy, én pedig minden egyes rész után azon kapom magam, hogy tátva a szám, mert ilyen gyönyörű, részletgazdag helyszínek nem minden tale-ben fordulnak elő. És persze nem csak a helyszíneket kell megdicsérnem, mert mit ér a szép háttér, ha a szereplők állnak, mint két farönk és mereven néznek előre, meg kell tölteni azokat a képeket élettel és tartalommal, és Te ebben rendkívül jó vagy. Meg merem kockáztatni, hogy a „Legjobb Sims 3-as illusztrálású” történet a Tiéd, és amint nekifogok egy újabb epizódod elolvasásának, elfelejtem, hogy simeket látok a képeken. Minden elismerésem!
Egy szó mint száz, s bár engem nem rántott magával a Dorian és Andrea kapcsolata körüli hype, kíváncsi vagyok, miképpen alakul és ér majd véget kettejük „will they-won’t they” viszonya, bízom benne, hogy valami meglepőt húzol, akárcsak az első évad fináléjában, amire azt hiszem, nem sokan számítottunk. Ennél jobban már csak az ügy további folytatását várom, különösen érdekel, hogy az első részben megismert Amanda vissza fog-e még térni (esetleg kiderül, hogy ő a gyilkos?), mert én nagyon úgy érzem, hogy vele még nem végeztünk, és nem is utoljára láttuk.
Bizakodó vagyok a további részeket illetően, részemről továbbra is kitartok amellett, hogy egy erős 4-es a történet, de még fordulhat a kocka a maradék epizódokban, ha nem lesz több romantikus klisé és inkább arra koncentrálunk, amiben igazán erős a tale, akkor akár a max pontra is feltornászhatja magát a Kísértő múlt 2.
