The Last One Standing – Az utolsó – 9. Nincs elveszve teljesen

Picture

Kathryn Turner csak órákkal később tudta le a feladatát, és sikerült mindenkit elszállásoltatnia egy-egy sátorban a park területén. Amerre nézett, mindenhol sátrakat látott, melyek tarkábbá varázsolták az amúgy sem színtelen környezetet.
Az utolsó pár ember eligazítása után felkapott végre ő is egy sátrat, és helyet próbált keresni magának, ahol felverheti. Az egyik ösvényen meglátta barátnőjét, Jessicát, így az ő irányába indult el, hogy lehetőleg egymáshoz közel lehessenek.
– Szia, Kat! – üdvözölte barátnőjét Jessica, mikor észrevette őt.
– Helló, Jess! – köszönt vissza Kathryn, miután ledobta a sátrat összecsomagolt állapotában a fűre.
– Hű, de közel jöttél! Nem félsz, hogy megfertőzöl? – ugrott hátrébb Jessica komoly arcot vágva.
Picture

– Igazad volt… – ismerte el Kathryn. – Nem vírusról van szó.
– Akkor ez azon ritka pillanatok egyike, amikor beismered, hogy… – kezdte Jessica, célozgatva arra, hogy barátnőjének kell befejeznie helyette a mondatot.
– Hogy neked volt igazad, hülyeséget csináltam, és beismerem – mondta Kathryn. – Ben jól van? – kérdezte ezután bűntudatosan. Az ő őrültségének szegény Ben itta meg a levét, mikor tegnap éjjel elküldte őt otthonról.
– A sátorban van – biccentett fejével a sátor irányába Jessica.
– Köszönöm, hogy vigyáztál rá… – hálálkodott a nyomozónő.
– Csak fél nap volt – szerénykedett a barátnő. Kathryn közben az említett sátorhoz lépett, de amint benézett volna a bejáratán, Ben kiugrott a sátorból, és futásnak eredt.
A nő gondolkodás nélkül utána ment, Jessica pedig követte őket. Ben a park egyik kapuja felé vette az irányt, majd a kapun kilépve átfutott az út túloldalára. Kathryn sokszor szorult már rá, hogy üldözőbe vegye a rosszfiúkat, de kondíciója nem volt elegendő ahhoz, hogy mostohafiát utolérje.
Picture

A park kapujában lihegve állt meg, és tekintetével követte tovább a távolodó Ben elhomályosodó körvonalát, ami az egyik sarkon befordulva végleg eltűnt a nő látóteréből. Jessica is a levegőt kapkodta, mikor megérkezett barátnője mellé.
– Azt hittem, hogy… túl tudja magát… tenni rajta… legalábbis reméltem – mondta a nyomozó, csípőre tett kézzel, mélyeket lélegezve. Minden szó után meg kellett állnia szünetet tartani, különben kiköpte volta a tüdejét.
– Gyerek még… – tette kezét barátnője vállára Jessica, miközben ő is görnyedezett, hogy levegőt tudjon venni. – Hirtelen tudnak felelőtlen dolgokat művelni.
– Miattam futott el… Meghallotta a hangom, és elfutott – suttogta a nyomozó. – Szerettem volna azt hinni, hogy a biztonságot jelentem Ben számára, nem pedig az ellenséget.
– Nem vagy az ellensége – ingatta a fejét Jessica.
– Valamit akkor is tennünk kell. Nem szaladgálhat odakint egyedül – mondta Kathryn, belegondolva, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a fiúra, főleg most, hogy az eltűnések elszaporodtak.
Picture

– Odakint nem tudjuk megtalálni. Egy egész város a rendelkezésére áll, hogy bújócskázzon – jegyezte meg Jessica. Legszívesebben ő maga is a fiú keresésére indult volna, de tudta, hogy hiábavaló próbálkozás lenne.
– Őrséget kell állítani a kapukhoz – csillant fel Kathryn szeme. – Tudni akarok róla, ha Ben visszajön. Mert tudom, hogy vissza fog jönni – lihegte Kathryn, majd a park közepe felé indult, hogy megkeresse a polgármestert.
– Mégis hogyan állíttatnál be őrséget? Azt hiszed, a polgármester barátnőd majd eleget tesz a kérésednek, azok után, hogy kitoloncoltatott minket ide? – lépett a határozottan meginduló Kathryn útjába Jessica, amitől a nyomozó megtorpant. – Nem foglalkozik azzal, hogy mi mit szeretnénk.
– De, foglalkozik – ellenkezett Kathryn.
– Miből gondolod?
– Abból, hogy a kitoloncoltatás is az én ötletem volt – mondta a nyomozó, majd kihasználva Jessica pillanatnyi döbbenetét, ellépett mellette, és újra a park közepe felé indult.
Picture

– Egészen pontosan miért is rendeltetted el ezt a gyülekezőt? – kérdezte Jessica, barátnője háta mögül. Kathryn ettől ugyanúgy megtorpant, mint mikor Jessica elé lépett.
– Már hallhattad. Hogy figyeljünk egymásra – mondta, anélkül, hogy megfordult volna.
– Jól mondod. Már hallottam a hivatalos magyarázatot. De mi a másik indokod? – tette fel a kérdést kíméletlenül Jessica. – Tudom, hogy mindig kitalálsz valami jó „hivatalos”, fedő indokot, amivel leplezed az igazit.
– Hát jó – fordult meg Kathryn. – Most, hogy mindenki itt van, a házak üresek. Be tudunk menni akárhová.
– És miért is van szükség erre egészen pontosan?
– Valahol lennie kell annak a sok eltűnt embernek – magyarázta Kathryn. – Egy pincében, vagy fészerben. Vagy, ha valakit otthon találunk, az rejteget valamit.
– Szóval el akarsz menni. És azért kell az őrség, hogy még véletlen se fussunk össze senkivel, aki netán haza akarna szökni a táborból – jött rá az összefüggésekre Jessica.
– A leplező indok miatt is teszem azokat, amiket teszek. Tényleg várom vissza Bent – mentegetőzött Kathryn.
– De addig is… – kezdte Jessica, ismét arra várva, hogy barátnője fejezze be helyette.
Picture

– Addig is megpróbálom kideríteni, hogy mi történik. Mert addig nem mehetünk haza – mondta a nő. – És remélem, hogy a nyomozás eltereli a gondolataimat Benről. – Jessicára nézett, aki biccentett neki, jelezve, hogy engedélyt ad arra, hogy végre elmehessen, és beszélhessen a polgármesterrel a további intézkedésekről.
*        *        *
Picture

Patrick Wilson a hangosbemondó útján közölt újabb információkat hallgatta az egyik padon ülve.
– Biztonsági okokból a park kapuinál őrséget állítunk fel – olvasta be a polgármester. – Először a tűzoltókat alkalmazzuk erre a célra, viszont a váltásig kérjük, hogy a feladatra vállalkozók jelentkezzenek önkéntesnek a park közepén felállított adminisztrációs asztalnál! – mondta Elizabeth Hailey, majd a hangszórók egy kis ideig tovább zúgtak, aztán elnémultak.
– Szükségem van rád – hallotta Patrick a háta mögül. Nem akart önkéntesen őrködni, és nem értette, hogy ha bemondták, és mindenki hallhatta, akkor miért mennek oda ezek után egyesével mindenkihez. Ha valaki akar, akkor úgyis jelentkezik. Ingerülten fordult épp ezért hátra, de nem pont az állt mögötte, akire számított.
Picture

– Nem segítek a hajtóvadászatban – utasította el Hazel kérését a férfi. – Nem is értem, miért kéred, ha most már nincs is dolgod – mondta.
A nő közben elé lépett, Patrick pedig azon gondolkozott, hogy felálljon a padról, vagy Hazel le fog ülni. Nem szeretett alárendelt fél lenni a beszélgetésekben, az alacsonyabb elhelyezkedés pedig önkéntelenül is ezt vonta maga után. – A megbízód szemezgethet az itteniek közül… – idézte Hazel mondatát korábbi beszélgetésükből. Közben előbbi gondolatmenete eldőlt azzal, hogy Hazel végül helyet foglalt mellette.
– Vagy talán az őrökön átjutni gondot jelent számukra? – kérdezte. A férfi azt feltételezte, hogy a rablóbanda tagjai nem fognak tudni bejutni a táborba az őrök miatt, de aztán rájött, hogy akár az őröket is elrabolhatják, ha útban vannak. Pont, mint mikor ő szabadult ki a börtönből.
Hazel valószínűleg látta, hogy a férfi lezavarta ezt a gondolatmenetet magában, így inkább figyelmen kívül hagyta az utolsó kérdését.
Picture

– Most épp nem olyan kell, aki itt van – közölte egyszerűen.
– Hogyhogy? Kit kerestek? – lepődött meg Patrick. Azt hitte, mindenki itt van a parkban.
– Valakit, aki nincs itt – ismételte előbbi kijelentését Hazel. – Ha kérdezősködni kezdenék, vagy kiszöknék az előbb bezárt gyűrűből, magamra vonnám a figyelmet – magyarázta a nő.
Patrick egy kicsit meglepődött, hogy ezek szerint mégis gondot jelent a nő és a banda számára a felállított őrség.
Picture

– Engem még így is kereshetnek a könyvtáras ügy miatt – felelte Patrick. – Ott is én vittem el a balhét – idézte fel. – Többet nem vállalok – jelentette ki.
– A lehetőségeid behatároltak…
– Ezt hogy érted?
– Te itt vagy szem előtt – magyarázta Hazel, ami elegendő volt ahhoz, hogy a férfi megértse, mire akar kilyukadni ezzel az egésszel.
– Most fenyegetsz, hogy el fogok tűnni? – kérdezte. Próbálta legyűrni hangjában a kétségbeesést, de rémülete átszűrődött a magabiztosság álcáján.
– A megbízóm mindent lát. Tudja, hogy mit csinálsz – közölte Hazel. – És bármikor dönthet úgy, hogy vége a játéknak.
– Ki a megbízód? – kockáztatta meg Patrick a kérdést, amire már régóta kereste a választ.
Picture

– Valaki, aki sok mindent tud – válaszolta a nő. Patrick eddig is tudta, hogy egy nagyhatalmú személyről lehet szó, így nem jutott közelebb a megoldáshoz.
– Akkor miért van rád szüksége? – puhatolózott tovább.
– Mint már mondtam, vannak dolgok, amikbe nincsen betekintése – hárította el ismét az egyenes választ Hazel. A férfi úgy érezte, hogy a sötétben tapogatózik, pedig ott van mellette néhány lépésnyire a villanykapcsoló. De nem kapcsolhatja fel, mert a nő az útjában áll.
– Szóval nem segítesz rájönni – nógatta a fejét Patrick.
– Mindenkinek vannak titkai – mondta a nő. – És megpróbáljuk védeni őket. Kerüljön bármibe. – A férfi kénytelen volt elismerni, hogy a nő tényleg mindent megtesz, hogy titka titok maradjon.
– Miért gyújtottad fel a könyvtárat? – tette fel az újabb kérdést.
Úgy érezte, egy egész listára való kérdés száguldozik a fejében, és csak arra várnak, hogy végre megválaszolják őket. De sajnos nem csak rajta múlt a dolog, hanem a mellette ülő makacs nőn is, aki szemmel láthatóan nem kívánt segíteni.
– Hogy kiugrassz onnan valakit, és eltűnhessen? – folytatta Patrick, mert Hazel nem kezdett bele válaszába. Úgy gondolta, elkellhet a noszogatás. – Csak én voltam ott aznap este, de még nem tűntem el azóta.
– A könyvtárnál nem te voltál a célpont – fogott végre hozzá a nő. Ezek szerint ez nem volt akkora titok, mint az eddig tárgyaltak, bár Patrick számára ez is ugyanolyan fontosságúnak tűnt, mint az összes többi.
– A megbízóm nem szereti, ha valamibe nincs betekintése. El kellett égetni azokat a könyveket – mondta Hazel rendületlenül, mintha bele sem gondolna abba, amit tett. – Egyébként nem kell félned. A megbízómnak nem áll érdekében, hogy eltűnj. Kivéve, ha beszélsz bárkinek arról, amit most hallottál.
Picture

– Akkor mi lesz? Elárulod a keresett személy nevét? – kérdezte Patrick, újabb témára váltva. Pontosabban egy előzőre. Hazel azonban átlátott rajta, és tudta, hogy nem azért kérdezi, kiről van szó, hogy segítsen, hanem azért, hogy megvédhesse az illetőt.
– Ha kitaláltad, hogyan jutsz majd ki, keress meg, és megmondom a nevét – felelte kacsintva, majd felállt, és eltűnt a bokrok között.
Patrick szája széles mosolyra húzódott. Hazel sokkal többet elárult neki, mint amennyit szeretett volna.
Először is megtudta, hogy az a bizonyos megbízó nem tud olvasni, és ezért semmisíttette meg a könyveket. Meglepőnek tartotta ezt az információt, de feltehetően helyesnek, hiszen mi másért kellett volna megszabadulni az írott dolgoktól?
Ezen kívül pedig megbizonyosodhatott arról, hogy létezik valamilyen rendszer az eltűnéseket illetően. Hiszen kifejezetten egy bizonyos személyt keresnek, nem jó nekik akárki, még akkor sem, ha könnyebben hozzáférhetnének. Szóval a szisztéma nagy valószínűséggel létezik, arról viszont fogalma sem volt, hogy min alapszik. Bár, ahogy az eddigi beszélgetésekből megszokta, Hazel úgyis el fog ejteni további információmorzsákat, ha legközelebb beszél vele.
*        *        *
Picture

– Na, megoldottátok? – támadta le Abby az öccsét, amint egy percre magára maradt. A fiú fejével egy félreeső hely felé bólintott. Abby értette a célzást, és elindult a kinézett helyre, ahol kettesben beszélgethettek. Azonban nem csak ezt értette meg a fiú reakciójából, hanem arra is rájöhetett, hogy valami nincs rendben, hiszen akkor nem zavarná Mattet, hogy ki hallja kettejük beszélgetését.
– Nem értünk el az orvoshoz – mondta halkan, amint odaértek. – A hülye lezárások miatt.
– De az orvosok is itt vannak közöttünk – vetette fel Abby. – Ha kell valami segítség, akkor azt itt is megkaphatjátok.
– Nem akarom, hogy apa, vagy az ő apja megtudja. Tuti kinyírnának.
– Csodálkozol? – nevetett Abby kínjában. Utálta, hogy öccse mindig ilyen helyzetekbe keveri magát, és általában őrá vár a feladat, hogy megoldja őket.
Picture

– Nem segítenél inkább? – fogta suttogóra Matt.
Abby ekkor döbbent rá, hogy az előbb kicsit túl hangosan beszélt, mert a környéken mindenki feléjük nézett. Ráadásul Abby főnöke, Brandon Leigh is épp akkor járt arra, így ő is hallotta a nő hirtelen felkiáltását.
– Nem tudok… Nem vagyok orvos – vonta ki magát a feladat alól a nő, ismét halkan. Ezúttal Mattre akarta bízni a probléma elsimítását. Hátha akkor tanulna belőle, és kerülné az efféle kalamajkákat a jövőben. – Meg amúgy is vissza kell mennem.
– Hová? – csodálkozott Matt.
– Egy öreg nénihez, aki minden családtagját elvesztette. Úgy érzem, vigyáznom kell rá, mert… képzeld, magával hozta az összes pénzét. Azt mondja, váltságdíjra kell, és nem árt, ha kéznél van… – foglalta össze az elmúlt fél óra történéseit Abby.
– Micsoda? – döbbent le Matt.
– Eszedbe se jusson! – rázta a fejét Abby.
– Mire gondolsz? – lepődött meg a fiú.
Picture

– Tudok az ügyeidről. Attól, hogy a rendőrök eltűntek, még vannak olyanok, akik emlékeznek rá, hogy miket csináltál – mondta a nő, amitől Matt gyomra összeszorult. Tényleg megfenyegette a saját nővére?
Nem volt ideje megkérdezni, mert Abby közben már távolodott tőle.
*        *        *
Picture

Brandon Leigh vacsorája nem volt épp eseménytelen. Először egyik alkalmazottja hívta fel magára a férfi figyelmét egy felkiáltással, ami után persze Brandon végigfigyelte az egész társalgást.
Nem sokkal az után, hogy a nő távozott, és épp visszatért volna vacsorája elfogyasztásához, meglátott egy ismerős arcot. Először nem tudta hova tenni, de aztán beugrott neki, honnan ismeri. Amelie McAddams egyik testőre volt, az uzsorásé, akitől a pénzt vette fel. A nevét vagy nem tudta, vagy nem emlékezett rá, de hogyan is emlékezhetett volna, ha csak egyszer látta őt, mikor az irodájába jöttek, és akkor sem vele beszélgetett, hanem főnökével.
Most mérte végig először rendesen. Nagydarab volt, rendesen megpakolva izommal, de a főnöke nélkül valahogy elveszettnek tűnt. Hiába – gondolta Brandon –, izom az van, ész már kevesebb.
Picture

Hirtelen ötlettől vezérelve felállt az asztaltól, és odasétált a férfihoz.
– Sajnálom, hogy a főnöke eltűnt – mondta részvétteljesen. Meglepődött saját hangján, hiszen a részvét volt az a dolog, amit a jelen pillanatban a legkevésbé érzett. Sokkal inkább kárörvendeni ment oda.
– Magának viszont pont jókor jött, nem igaz? – nézett fel a férfi a vacsorájáról. Ezek szerint bármennyire is hangzott Brandon sajnálkozónak, a férfi átlátott rajta, és tudta, miért jött ide eredetileg.
– Ezt meg hogy érti? – próbált kihátrálni Brandon a csapdából. Most, hogy érezte a nyaka körül szorulni a hurkot, megbánta, hogy valaha is felállt az asztalától, és elindult ide.
– Tudom, mennyivel tartozott neki – mondta a testőr egykedvűen. – Nem tudta volna kifizetni. Viszont most, hogy eltűnt, megúszta az egészet.
– Ha célozgat valamire, bökje ki – követelte Brandon. Megelégelte, hogy mind a ketten tudják, hova fog kilyukadni ez a beszélgetés, mégse mondták ki konkrétan.
Picture

– Arra célzok, hogy szerintem maga intézte el, hogy a főnök eltűnjön – vádolta meg Brandont a férfi.
– Nem én voltam – tiltakozott Brandon.
– Bizonyítsa be!
– Mégis hogyan? – kérdezte Brandon tanácstalanul.
– Úgy, hogy megmutatja, hogy nem állt érdekében a főnököm eltűnése.
– És azt mégis hogyan?
– Fizesse vissza a kölcsönt – mondta könnyedén a testőr. Brandon teljesen ledermedt ennek hallatán. – Ha képes rá – folytatta a férfi -, akkor az azt jelenti, hogy képes lett volna kifizetni eredetileg is a kölcsönt, és csak azért nem került sor rá, mert a főnököm eltűnt.
– Maga szerint elhoztam magammal ide a pénzemet?
– Nem érdekel, hogyan, csak oldja meg. Játssza ki az őröket a park határainál, hogy hazajusson. Vagy fizesse le őket. Bánom is én! – mondta a férfi. – Ellenkező esetben viszont elhintem, hogy magának célja volt az egyik áldozat eltűnése, és akkor nagyobb gondja is lesz, mint kijutni a parkból.
Picture

– Megoldom – bólintott rá a férfi. Mi mást tehetett volna? Aztán gyorsan sarkon fordult, mielőtt a testőr tovább forgathatta volna benne a tőrt.
Ezek szerint tévedett. A sok izomhoz egy jól vágó ész is tartozott. Ő viszont nem azért úszta meg eddig a fizetést, mert neki kevesebb sütnivalója lenne.
*        *        *
Picture

Abby egyre gyakrabban pillantott az órájára, és ez a vele szemben ülő Sarah-nak is feltűnt. Egy ideig szó nélkül tűrte a nő figyelmetlenségét, de végül nem állhatta meg, hogy szóvá tegye.
– Hová siet? – kérdezte.
– Én… öhm… találkozom valakivel – mondta Abby, miközben újra az órájára pillantott.
– Mikor? – érdeklődött tovább Sarah.
– Öt perc múlva – válaszolta Abby.
– Akkor elengedem – mondta az ősz hajú nő.
– Még tudok egy kicsit… – kezdte volna Abby, de Sarah leintette őt.
– Felesleges. Most már úgyis lefekszem. Eleget foglalkozott ma velem. Köszönöm – hálálkodott Sarah.
– Biztos itt hagyhatom? – várt megerősítést Abby.
– Nem lesz semmi bajom – nevetett a nő, végre meggyőzve Abbyt. Mielőtt újabb kérdéseket tehetett volna fel, hogy megbizonyosodjon, Sarah bemászott a sátrába, és magára húzta a cipzárt is.
Abby értette a burkolatlan célzást, így lassan feltápászkodott, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és a kis tóhoz vezető ösvény felé vette az irányt.
Picture

A lámpák fénye csak gyéren világította meg az utat. Aztán ahogy beljebb ért az erdőbe, halvány derengést vélt felfedezni, ami a föld közeléből jött.
Először a fényt adó tárgyak sziluettje rajzolódott ki, majd mikor kiért a kis tóhoz, rengeteg pislákoló fényű gyertyát látott a fűben elhelyezve. A tópart mellett egy pokróc volt leterítve, rajta egy piknikkosárral. Szája mosolyra húzódott. Ezek szerint Davidnek tényleg létezik egy gyengédebb oldala, ami kreativitással társulva ilyen romantikus vacsorákat szül. Mélyet szippantott a levegőbe, melyet a gyertyák olajos illata töltött meg.
Picture

– David, itt vagyok! – kiáltott a férfiért, miközben leült a pokróc melletti padra. Egész nap másokon segített, kezdve a hálózsákért sorba állóknál, az öccsén keresztül egészen az öreg nőig, akinek a sirámait hallgatta. Itt volt az ideje, hogy ő is jól érezze magát, és talán ez a nap mégsem megy kárba, hiszen élete leglenyűgözőbb randijával zárulhat. Azonban partnere még mindig nem került elő.
– David, hol vagy? – kiáltott újra. Egy hűvös fuvallat söpört végig az erdőn, a fák törzseit kerülgetve, és mikor elérte a padon várakozó nőt, Abby megborzongott. Nem volt erős, de mégis elegendő volt ahhoz, hogy eloltsa a gyertyák lángját.
Picture

– David, gyere elő, ez nem vicces, hallod?! – kiabált tovább Abby, egyre rémültebben.
Hirtelen elhatározta, hogy nem fogja a megmentésre váró törékeny nőt játszani, így felállt a padról, és a sátrak felé vette az irányt. Dideregve haladt visszafelé: didergett a hidegtől és a félelemtől.
Közben arra gondolt, hogy mi van, ha David épp most ér vissza a piknikhez, és csalódni fog, hogy ő nincs ott. Ilyenkor majdnem visszafordult, de végül mindig meggyőzte magát arról, hogy majd holnap reggel megbeszélik a férfival a történteket, és bizonyára megértő lesz.
*        *        *
Picture

– Már három órája eljöttünk – panaszkodott Jessica a kilencedik ház ajtaján belépve barátnőjének. – És már lassan negyed tizenegy.
– Akkor ez lesz az utolsó ház, amibe benézünk, rendben? – ígérte Kathryn, kicsit csalódottan, hiszen eddig nem találtak semmi áttörést hozót.
Mindig is szerette a gyors eredményeket, amiket rendszerint meg is kapott, hiszen könyörtelenül tudott kérdezősködni. De ezúttal a kihalt városban nem volt kitől kérdezni. Nem sok reményt táplált ez iránt a ház iránt, de úgy érezte, ide még be kell nézniük, mielőtt visszamennek a táborba.
– Gyorsan átnézzük, és mehetünk is – bíztatta a nyomozó inkább önmagát, mint Jessicát.
– Ellenőrzöm a pincét – ajánlkozott Jessica. Úgy érezte, ezzel egyszerűen letudhatja a feladatát, hiszen oda csak be kell nézni. Ha bent van hatvan ember, akkor ide hozták őket, ha pedig üres, akkor a ház tulajdonosa ártatlan. Nem mintha tudnák, kié ez a ház…
– Rendben. Addig én körbenézek idefent – válaszolta Kathryn, majd egy boltíven áthaladva a nappaliba jutott.
Meglátott egy íróasztalt a nappaliból nyíló dolgozóban, és rögtön rávetette magát. Általában az íróasztal rejti a terhelő bizonyítékokat. Sorra húzogatta ki a fiókokat, de semmi érdekeset nem talált bennük. Kezdett teljesen elkeseredni, és fáradt is volt már, így lehuppant az íróasztalhoz tartozó székbe, és hátra dőlt.
Picture

Míg Jessicára várt, elővette mobilját, és megpróbálta felhívni Bent. Kicsöngött, majd nem sokkal azután bontották a vonalat. A jellegzetes hangból Kathryn tudta, hogy Ben nem fogadta a hívást, és kinyomta. Legalább ebből tudta, hogy még jól van.
Az újabb sikertelen próbálkozás után elrakta a telefont. Tekintete az íróasztal tetején fekvő könyvre tévedt. Unottan fellapozta, de mikor beleolvasott, rájött, hogy pontosan valami hasonlót keresett idáig.
A könyvben a város lakóinak adatai voltak felsorolva. Biztosan valami nyilvántartás lehet. De miért van valakinek egy ilyen könyve otthon? Sokkal inkább lenne a helye a… könyvtárban.
Hirtelen összeállt számára a kép. Valaki ellopta a könyvet, és felgyújtotta a könyvtárat, hogy ne vegyék észre, hogy eltűnt. Állj, nem! Ez az egész elmélet őrültség. Ha valaki felgyújtja a könyvtárat, az feltűnőbb, mint egy hiányzó könyv. Értelmetlen lépés lenne. Az elmélet is csak azért tűnik megalapozottnak, mert összeerőltetett két össze nem illő kirakós darabot, és rámondta, hogy kész a kép. Pedig közelről sincs.
Picture

– Tovább lapozgatta a könyvet, és észrevette, hogy néhány név ki van emelve a sorból. Az eltűntek nevei. Akármennyire is őrültség az előbbi elmélete, ennek a könyvnek kétség kívül köze van az eltűnésekhez. És a tulajdonosának is. Épp ezért bukott ki belőle a kérdés, mikor Jessica visszatért a pincéből.
– Ki lakik ebben a házban? – kérdezte.
– Nem tudom – felelte a barátnője. – Sosem jártam ezen a környéken. Keress valami igazolványt – vetette fel. – Amúgy miért kérdezed?
– Mert bárki is lakik itt, az tud valamit az eltűnésekről.
– Honnan tudod?
– Nézd meg ezt a könyvet – nyújtotta a tárgyi bizonyítékot. – Tele van azoknak a nevével, akik eltűntek.
– Lehetséges, hogy van valami összefüggés közöttük?
– Ha bármi is van, én rájövök – jelentette ki Kathryn.
– Kat, nem kell egyedül csinálnod. Segítek neked – ajánlotta Jessica.
– Nem akarlak megsérteni, de nem igazán értesz ehhez – utasította el az ajánlatot Kathryn. – Mindketten maradjunk a saját munkánknál.
Picture

– Maradnék, ha lenne munkám – tárta szét a kezeit Jessica. – Halottkém vagyok. Ha lenne holttest, már rég felboncoltam volna, hogy segítsek, de nincs egyetlen test sem az üggyel kapcsolatban.
– Aminek örülnünk kéne – reagált Kathryn.
– Jó, akkor hogyan kéne segítenem?
– Mondjuk… segíts valami iratot keresni, hogy rájöjjünk, ki lakik itt – mondta Kathryn, miközben újra könyékig volt az íróasztal fiókjaiban.
– Nem gondolod, hogy magával vitte ez az illető a táborba az iratait? – vetette fel Jessica az ötletet.
– Ez igaz… – bólintott Kathryn, beismerve, hogy valószínűleg nem találnak majd semmit.
Picture

– Egyébként mi ez pontosan? A könyv, amit találtál… – mutatott Jessica a frissen fellelt bizonyítékra. Nem tudott másképp gondolni rá, mint bizonyítékként. Nem tudta, mit, és kire bizonyít, de valamit biztosan alátámaszt ez a nyom.
– Egy nyilvántartás a város lakóiról, mindenféle adattal – lapozta fel Kathryn a könyvet, de nem olvasott bele, sokkal inkább csak a gesztikulációját egészítette ki a mozdulattal. – És valaki, akié ez a könyv, szorgalmasan kihúzogatta azoknak a neveit, akik eltűntek.
– Nem lehet, hogy meg vannak jelölve a soron következő célpontok is? – vetette fel Jessica.
– Hacsak nem valami láthatatlan tintával húzogatta át a többit, akkor nincs. Sokkal inkább feljegyzésnek tűnik, mint feketelistának – rázta a fejét Kathryn. Úgy tűnt, hogy a könyv tulajdonosa – avagy eltulajdonítója, ha úgy nézzük – egy lépéssel az eltűnések mögött, nem pedig előtt járt.
– És mi van, ha ez az egész könyv maga a feketelista? – találgatott tovább Jessica.
– Nem tartom valószínűnek, hogy a város összes lakóját el akarják tüntetni. Ebben a könyvben mindenki benne van – mutatott a könyvre Kathryn.
– Várj… ha mindenki benne van, akkor nem tudjuk megnézni a könyvből, hogy ki lakik itt? – vetette fel Jessica a jogos kérdést, azonban Kathryn rögtön ingatni kezdte a fejét.
Picture

– Ezzel több probléma is van. Egyrészt az adatok nem a lakcímek szerint vannak sorba téve. Vagyis minden név mellett végig kéne böngészni, hogy ki hol lakik. A másik pedig, hogy olyanok is szerepelnek a könyvben, akik már… nem élnek itt – mondta Kathryn. – Szóval ez a ház több ember neve mellett is szerepelhet. Olyanok mellett, akik elköltöztek, vagy… meghaltak – folytatta. – És nem hiszem, hogy az egyik korábbi bérlő jött vissza kísérteni a síron túlról, egyesével magával vive a lakókat – mosolyodott el ironikusan.
– Ja, a szupervírus sokkal valószínűbb – nyújtotta ki nyelvét Jessica a barátnőjére, jelezve, hogy a csipkelődést nem gondolja komolyan.
– Na jó, ideje menni. Mondanám, hogy még ma este megnézem a táborban, hogy ki lakhat itt, de összeadva, hogy milyen fáradt vagyok, és hogy a könyv milyen vaskos, inkább az alvást választom – jegyezte meg Kathryn.
Picture

Becsukta a fiókokat, és a könyvet kezébe véve a kijárat felé vette az irányt, hogy végre visszatérhessenek a táborba, és lefekhessenek, a végtelennek tűnő napot hátra hagyva maguk mögött.
A parkba hamar visszaértek, és a külön nekik kiállított kijárási kártya segítségével az őrökön átjutva, már célba is vették sátraikat. Azonban Kathryn hirtelen megtorpant, a közvetlen mögötte álmosan lépkedő Jessica pedig túl későn reagált, így nekiütközött barátnőjének, majd számon kérőn nézett rá.
Picture

– Úgy látszik, mégis van munkád… – bökött ujjával Kathryn az egyik bokor aljára. Jessica arrafelé nézett, és meglátta, mi miatt torpant meg Kathryn. A bokor alól egy rémisztően fehér kéz lógott ki.
Úgy tűnt, ez a nap tényleg nem ér véget sohasem.
Folytatjuk!

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés