Kísértő múlt – 1. Nyom nélkül

Hűvös kora tavaszi reggel köszöntött Twinbrook ködbe burkolózó tájára. A városhoz közel eső építkezésen megindult a munka, de a megszokottal ellentétben most nem a markológépek nyikorgása és a munkások hangos szitkozódása törte meg a csendet, hanem a rendőrautók szirénái. Alig fél órája érkezett a bejelentés, miszerint egy fiatal lány holttestére bukkantak a munkások. Az építkezésen csakhamar hemzsegtek a rendőrök, a lezárt részen belül pedig helyszínelők biztosították a terepet.

Dorian Carson nyomozó távolabbról figyelte a történéseket. Hanyagul az egyik rendőrautónak támaszkodva azt a benyomást keltette, mintha tudomást sem venne a körülötte zajló felfordulásról.  Túlságosan belemerült gondolataiba, így csak másodszorra hallotta meg, amint egy fiatal kollégája megszólítja.

– Elnézést, Carson nyomozó, de a főfelügyelő már a holttestnél várja.
Dorian bólintott, majd ráérős léptekkel indult meg a beszakadt gödör irányába, ahol a lányt megtalálták. A halottkém, Dr. Joseph Gilbert már lent vizsgálta a holttestet, George Woodward főfelügyelő pedig Frank Gerard nyomozó társaságában fentről szemlélte az eseményeket.

<span “font-size:12.0pt;line-height:150%;=”” font-family:”times=”” roman”,”serif”;mso-fareast-language:hu;mso-no-proof:=”” yes”=””>– Carson, na végre! – kiáltotta Woodward.
<span “font-size:12.0pt;line-height:150%;=”” font-family:”times=”” roman”,”serif”;mso-fareast-language:hu;mso-no-proof:=”” yes”=””>– Főfelügyelő, Gerard – biccentett Dorian, miközben próbálta szemügyre venni a holttestet. – Hogyan találtak rá? <span “font-size:12.0pt;line-height:150%;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-language:hu;mso-no-proof:yes”=””>
– Az egyik munkás törmeléket akart önteni a gödörbe, amikor észrevette, hogy fekszik ott valaki. Azonnal szólt az építésvezetőnek, aki értesített minket – felelte a másik nyomozó.

– Lemegyek – jelentette ki a Dorian, majd elkezdett lemászni a gödörbe. Már megszokta, hogy gyilkossági nyomozóként az élet ilyen feladatok elé is állíthatja, de amint leért, és közelebbről megnézte a holttestet, azonnal összeszorult a gyomra. Munkájából adódóan rengeteg hullát látott már, nem zavarta a látványuk, de ez most mégis más volt. A fiatal lány túlságosan hasonlított egy olyan személyre, aki valaha a legfontosabb volt számára, húgára.

– Lehetetlen – motyogta, miközben lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a lányt.
– Valami baj van? – kérdezte az orvos.
– Hm? Nem – zökkent ki merengéséből a nyomozó. – Tudjuk, ki az áldozat?
– Nem voltak nála iratok – kiáltott le Gerard nyomozó.

Dorian bólintott. Nem tudta levenni a szemét a lányról. Bármennyire is próbált tárgyilagosan gondolkodni, figyelmét nem kerülhette el, mennyire hasonlít húgára: hasonló vonások, ébenfekete haj, és értelmetlen halál.
– Doki − fordult a halottkémhez Carson –, meg tudod mondani, mi okozta, és mikor állt be a halál?

– Nos, így első ránézésre azt mondanám, a fejét ért sérülés. A halál beállta a test merevsége alapján úgy éjféltájt következhetett be, de a boncolás után tudok majd biztosat mondani – felelte a Dr. Gilbert.
– Rendben, mindenképpen fel foglak keresni. – Közben felállt és leporolta nadrágját, majd elkezdett kikecmeregni az árokból.

– Szegény lány – csóválta a fejét Gerard –, bizonyára megcsúszott, és beesett a gödörbe.
– Vagy éppen ezt akarják velünk elhitetni – válaszolta ingerülten Dorian. – Mit keresne egy fiatal lány éjnek évadján egy építkezésen? Nem tartod ezt kissé furcsának?

Dorian nem túlzottan volt oda Frank Gerardért. Tulajdonképpen egyáltalán nem bírta elviselni a jelenlétét. Most is, hogy képes ilyen nyugodtsággal, nyomozás nélkül kijelentéseket tenni? – tette fel magában a kérdést. Még arra sem vette a fáradságot, hogy közelebbről szemügyre vegye a holttestet, nehogy bepiszkítsa az öltönyét. Lehet, sőt valószínű, hogy ezt a szerencsétlen lányt megölték, ez az idióta meg már le is zárná az ügyet!
– Nos, ezt kell kiderítenünk – jegyezte meg a főfelügyelő, Gerard pedig jobbnak látta, ha nem kerül összetűzésbe Doriannal, így inkább továbbállt.

– Dorian, minden rendben? – szólt ismét Woodward. Régóta ismerte már a férfit, de még sohasem látta ennyire feldúltnak
– Igen, főnök – jött a kurta válasz. – Ki kell emelni a lányt, és bevitetni a hullaházba, hogy Dr. Gilbert minél hamarabb elvégezhesse a boncolást.
A főfelügyelő egyetértően bólintott, és kiadta az utasítást a holttest mihamarabbi elszállításáról.

<span “font-size:12.0pt;=”” line-height:150%;font-family:”times=”” roman”,”serif””=””>– Szeretném, ha rám bíznád az ügyet – jelentette ki határozottan Dorian.
Woodward felhúzott szemöldökkel meredt a beosztottjára. Látta, hogy komolyan gondolja a dolgot.
– Tudod jól, hogy legutóbbi akciód után ez meggondolandó. Örülj, hogy egyáltalán itt lehetsz – válaszolta a főfelügyelő. Dorian pedig pontosan tudta, mire céloz főnöke. – Különben is, lehet, hogy Gerardnak van igaza, és ez csak tényleg egy szerencsétlen baleset – folytatta Woodward –, akkor pedig nem a gyilkosságiakra tartozik.

– Mégis mit vársz tőlem? – kérdezte gúnyosan Dorian. – Üljek tétlenül, és nézzem végig, ahogy Gerard viccet csinál az ügyből? – Doriannak a munkája volt az élete. Nem volt már senki, aki fontosabb lett volna az életében. Minden egyes ügyet komolysággal és elszántsággal kezelt. Ennél az ügynél viszont más is volt a háttérben. Akarva-akaratlanul is előjöttek régi emlékei. Húga jutott eszébe, akit ehhez a lányhoz hasonlóan öltek meg tíz évvel ezelőtt Bridgeportban. A tettes nem került elő, az ügyet lezárták, de ő azóta sem nyugodott bele. Meggyőződése volt, hogy ez a lány is gyilkosság áldozatává vált, amit balesetnek próbálnak álcázni.

– Kérlek, ne vádaskodj! Ott van még az egészségügyi állapotod is. Alig egy hete jöttél ki a kórházból – felelte a főfelügyelő. – Nem tudom, készen állsz-e egy új ügyre.
– Készen állok, erről biztosíthatlak – válaszolta a nyomozó.
– Nem bánom, szaglássz körbe a munkások között. Több szem többet lát – engedett végül a főfelügyelő. – De ezt ne vedd készpénznek. Ha bármilyen gyilkosságra utaló jelet találnánk, még visszatérünk a témára – zárta le a vitát Woodward.

Dorian jelen esetben nem tehetett mást, minthogy kivárja a boncolás és a helyszínelők eredményeit. De annak örült, hogy a főfelügyelő elsődlegesen engedélyezte, hogy részt vegyen a nyomozásban. Így először is felkereste az építésvezetőt, hogy elbeszélgessen vele a történtekről. A keresett személyt az építkezés melletti kis házikóban találta. Idegesen hadonászva telefonált, de amint meglátta betoppanni a férfit, letette a kagylót, és ingerülten meredt a hívatlan vendégre.

− Maga Robert Thomson? – lépett hozzá a nyomozó.
− Én volnék. Ki maga, és mit akar? – kérdezte ingerülten az építésvezető.
− Dorian Carson, gyilkossági csoport – mutatta fel jelvényét Dorian.  – Lenne néhány kérdésem.

− Gyilkossági csoport? Azt akarja mondani, hogy azt a lányt megölték? Na, ez aztán a hab a tortán. Már mindent elmondtam a kollégáinak, amit tudok – felelte flegmán Thomson.
− Aki itt kérdez, az én vagyok – jelentette ki természetes nyugodtsággal. – Van itt térfigyelő kamera a közelben?
− Volt.
A nyomozó kérdően nézett rá, a férfi folytatta, miközben újra idegesen kezdett hadonászni a kezével.

− Az átkozott környékbéli kölykök körülbelül egy hónapja tönkretették, még nem szereltettünk fel újat. Látja – mutogatott ki az ablakon a korlátra –, ezt is lerombolták, csak itt jöhetett be a lány.
− Volt már rá példa, hogy valaki éjszaka az építés területére tévedt?
− Nem, eddig soha. Nyomozó úr, azt a lányt tényleg megölték?

− Ezt akarjuk kideríteni, Mr. Thomson. Esetleg felismerte a halott lányt? – kérdezte a nyomozó.
− Nem, sohasem láttam errefelé. Miért, már gyanúsított vagyok? – kérdezte idegesen az építésvezető.
− Ezt senki sem mondta, csak egy egyszerű kérdés volt. – Dorian hangja még mindig nyugodt volt. – Egyelőre végeztünk, de nem kizárt, hogy még felkeresem.

– Csodálatos – morogta az építésvezető.
A nap további részében kihallgatott még néhány építőmunkást, nem tudott meg tőlük sok mindent, mégsem tartotta fölösleges munkának. Noteszébe feljegyezett néhány nevet és információt.

***

Későre járt, mire Dorian hazaérkezett. Sokáig benn maradt a kapitányságon, hogy átolvassa az építőmunkások vallomásait. De akár ezerszer is végigolvashatná, akkor sem lenne semmi értelme, ameddig nem tudják a lány személyazonosságát. Senki sem jelentette az eltűnését, a rendőrségi adatbázisban pedig nem szerepel az ujjlenyomata. Sajnos Dr. Gilbertnek is voltak még előbbre való ügyei, így nem tudott részletes információval szolgálni, csak néhány röntgenfelvételt küldött a kapitányságra, amelyek segíthetik az azonosítást. A boncolási eredményeket későbbre ígérte.

A nyomozó nem vágyott másra, csak egy forró fürdőre. Élvezettel nyúlt el az illatos vízben, s érezte, ahogy lassan elmúlik ólmos fáradtsága. Ahogy behunyta a szemét, ismét a halott lányt látta maga előtt. Minden egyes ügy mögött ott a kérdőjel, és erre a válasz mindig egy emberi sors. Vajon ez a lány mivel érdemelte ki, hogy így végezze? Véletlen baleset? Gondatlanságból elkövetett emberölés, vagy előre kitervelt gyilkosság? Kérdések tömkelege cikázott a fejében.

Nem tagadhatta, hogy húga miatt is foglalkoztatja ennyire az ügy. Ha annak idején lett volna valaki, aki komolyan veszi a dolgokat, akkor a gyilkos még most is börtönben rohadna. Magát okolta testvére halála miatt, ha akkor erélyesebb, és nem engedi el Bridgeportba, akkor még mindig élne. Ezen már sajnos nem tud változtatni, de ennek a lánynak még megadhatja a végső megnyugvást azáltal, hogy kideríti, mi is történt vele valójában.