Virágvége szerelmesei – 11. Az aholjói kórházban – A hazautazás

Az előző részből:Dina, elmondta az anyukájának, mi is történt, és teljesen összezavarodott. Vajon mi baja? Kiderül most.

Péter: Mi volt ez a hang? Jézusom, hol van Dina? Ne…kicsim. Istenem… lélegezz. Ne Dina… itt ne hagyj!

Na gyere, beviszlek. Leteszlek ide. Susanna kelj fel, valami baj van Dinával. De mélyen alszik. 🙂 Hahó. Bocsánat, hogy felkeltettem.
Susanna: Mi-mi? Igen tessék kedveském mi a baj? Kényelmetlen a kanapé?
Péter: Azzal nincs semmi baj. De aki rajta fekszik, azzal igen. Nincs valami gyógyszere?
Susanna: Mi a baj a lányommal? A fiókban van a konyhában.
Péter: Fogalmam sincs, a konyhában találtam meg, összeesve.

Susanna:Na, mit mondtak?
Péter: Hamarosan itt lesznek, addig öltözzünk fel. Bemegyünk mi is vele, ha beviszik.
Susanna: Igazad van fiam, megyek már. Hova is tettem a ruhámat?

Péter:Még jó, hogy nem egyet hoztam… kicsi Dinám milyen előrelátó vagy. 🙂 Én is felöltözök.
Pár perc múlva. Kipp- kopp.
Susanna: Majd én nyitom.
Péter: Áh… ezek ők lesznek. Mentő is kell?… Minek? Tényleg beviszik a Kórházba?  Ha valami baja lesz…elkapom ,aki bántotta, és darabokra szaggatom az már biztos.

Orvos:Jó napot! Ide kellett jönnünk?
Susanna: Igen, ide jöjjön gyorsan. Miért csak egyedül jött?
Orvos: Nem egyedül jöttem. Én megvizsgálom, és biztosan bevisszük. Na, hol is van?

Susanna:Erre-erre. A szobában van, letettük a kanapéra. Nem látok rajta semmit. Lélegzik még szerencsére.
Orvos: Jó estét!
Péter: Jó estét. Hozok a konyhából egy széket.
Orvos: Igen, az jó lesz köszönöm.
Pár perc múlva.Orvos: Nem látok rajta zúzódást, vagy egyéb tünetet. Kárt nem tett magában az biztos. Valami érte mostanában? Sokat dolgozik? Beszélt olyanról, ami nyomja a lelkét?
Péter: Hát… volt a családban egy kis incidens.
Orvos: Ó, vagy úgy? Akkor ez lesz a baja. Nem komoly. De bevisszük megvizsgálni, a biztonság kedvéért.

Péter: Remélem, jól van a feleségem.
Mikor kimondta ezt a mondatot Péter, Susanna ránézett és elmosolyodott.
Susanna: Akkor induljunk, hozom a tárcám.
Orvos: Igen, az jó lesz. Induljunk. Szólok a fiúknak, hogy tegyék be az autóba. Ki fog jönni vele?
Péter: Mi. Van saját autóm. Azzal megyünk.
Orvos: Rendben, az még jobb. De nem kell aggódni, biztosan csak rosszul érezte magát. Maradandó károsodása nem lesz.

Péter: Hála Istennek… de azért én aggódok érte. Én vagyok a hibás.
Susanna: Hogy mondhatsz ilyeneket? Miért lennél te?
Péter: Én mondtam Dinának, hogy mondja el. Ha nem mondom, akkor most is aludnánk.
Susanna: Jaj… nem te voltál…elmondta volna magától is. Egyébként az orvos szerint semmi baja.
Péter: Azért kell bevinni? Érdekes.
A kórházban:
 Az Aholjói Kórház így néz ki, körülbelül hajnali 3 óra körül. 
Azért ide jöttek, mert ez volt a legközelebb az erdőhöz. 
Péter: Istenem…mennyien vannak itt! Itt álljunk meg.

Na de hát mégis hova viszik?…Hé, mi nem mehetünk vele?
Orvos: Nem. De a kivizsgálás után a másodikon lesz. Kérdezze meg az ottani recepcióst, hogyha végez a doktornő, melyik szobában lesz. Addig igyanak egy kávét a Kantinban, vagy foglaljanak helyet. Nővér kérem, nyissa ki az ajtót, amíg betolom.

Nővér: Rendben van doktor úr. Vigyük a kettesbe.
Péter: Értem… köszönöm a semmit.
Akkor menjünk fel a másodikra. Itt a lift.

Susanna: Neked elmondta Dina, hogy mi is történt vele?
Péter: Nem, ez idegesít a legjobban. Én vagyok a barátja, és velem nem osztja meg. Nem bízik bennem?
Susanna: Ezek után jobb, ha meg sem kérded. Dióhéjban elmondom neked. Szóval a lényege az, hogy meg akarták erőszakolni.
Péter: Micsoda? Ki? Mi? Hol? Én hol voltam?…
Susanna: Csendesebben… ez mégis csak egy kórház. Azt nem tudom, hogy ki. Vagy hogy mikor történt. Azt nem mondta el. Vagy igen? Nem emlékszem.
Péter: Akkor most honnan fogom tudni? Magától nem fogja elmondani.
Susanna: Ha úgy érzi, biztosan el fogja, de ne zaklassuk őt ezzel.
Péter: Rendben, igaza van Susannának.
Pár óra múlva semmi nem történt.
Susanna: Mikor jönnek már? Nagyon álmos vagyok.
Péter: Nekem ez már a negyedik kávém, amit megittam ma este.

Susanna: Megnéznéd nekem kedveském, hogy kit is kell várnunk. Ott van az orvosok beosztása a falon.
Péter: Milyen igaz. Utána megkérdem, hogy mi tart eddig, úgyis ott van a nővér. Olyan kihalt ez a rész nem?
Susanna: Ez az idegosztály. Nem sokan járnak ide… ezek szerint. 🙂
Péter: Na, nézzük… milyen nap van ma? Vasárnap… és fél 5 múlt öt perccel. Megvan. Akit mi várunk Dr. Charelgil. (Dr. Keráldzsil)
Susanna: Istenem… biztosan valami holdkóros lehet.

Péter: Jól van, megkérdezem, hogy hol vannak.
Ő… elnézést nővérke, megkérdezhetném, hogy mit csinálnak a feleségemmel ennyi ideig? De azt is megmondhatná, hogy hol vannak, mert arról sem tudok semmit, csak azt, hogy a kettesbe vitték. De hogy az mi, arról halványlila gőzöm sincs.
Nővér: Kérem, megmondaná a felesége nevét?
Péter: Dina McClure. M C C L U R E.
Nővér: Köszönöm a betűzést, le tudom írni. 🙂 A felesége a 265-ös szobában van. Itt jobbra, az ajtón. De majd kijönnek szólni, hogy mikor mehetnek be.
Péter: Több mint 4 órája várunk itt. És köszönöm a tájékoztatót, ismerem a 265-ös számot.

Susanna: Na, mit mondott?
Péter: Azt, hogy a 265-ös szobában van, de majd kijönnek szólni.
Susanna: Remek, már nagyon fáj a hátam. Na, végre!
Nővér: Jó estét! Bemehetnek Dinához. A doktornő majd elmondja az óvintézkedéseket. Ne fárasszák ki nagyon.

Susanna: Istenem, kicsi Dinám… megyek már.
Dina: Anyu, anyu! Végre, adj egy puszit.
Susanna: Itt vártunk rád, mi történt, mit csináltak, jobban vagy már?
Az orvos Péterrel beszél.
Dr. Charelgil: Ön Péter? Péter Winter?
Péter: Igen, én vagyok. Honnan tudja a nevem? Nem is érdekes, mi van Dinával?
Dr. Charelgil: Nagyon megviselte ez a dolog, és én ezt megértem. De kérem, ne beszéljenek róla, mert idegösszeroppanást kapott szegény. Felírta a nővér, hogy milyen gyógyszert kelle bevenni, és saját felelősségére haza is mehet.
Péter: Igen, hazamegyünk, ha ő is így látja. Tessék, fogadja el ezt a kis összeget…
Dr. Charelgil: Szó se lehet róla. Nem fogadunk el hála simoleont.

Péter: Elnézést. Jaj… kicsi Dinám. Annyira hiányoztál, én kicsi bogaram.
Dina: Te is nekem Péter! Nagyon szeretlek.
Péter: Én is kicsim, én is. De, csak pihenj nyugodtan. Ne ülj fel. Hozzak neked valamit? Az orvos szerint hazajöhetsz. Add a kezed, had pusziljam meg. 🙂

Dina: Szedd ki a ruhákat a szekrényből. Adtak valami, nem is tudom milyen ruhát.
Péter: Ez a tied? De poros ez az izé. Ez lenne az?
Dina: Muti! Igen az, de ezek a ruhák olyanok is. Remélem ti hoztatok egyet!
Susanna: Igen, kincsem, mikor felöltöztem hoztam pár ruhát. Itt is van.
Dina: Akkor elmennék a mosdóba felöltözni. Már ennyi az idő? Istenem, nem is aludtam. Éhes is vagyok.
Susanna: Akkor szerintem indulhatunk is, sütök valamit nektek az útra.
Dina: Anya, te olyan kedves vagy.
Dina felöltözött, megvárták, míg elkészülnek a papírok, és már indulnak is haza.
Végre friss levegő! De hiányzott már. 🙂

Péter: Na, hová is álltam a kocsival. Aha, ott van ni. 🙂
Susanna: Várjatok már, az én lábam nem olyan, mint a tietek! Én nem bírok gyorsan menni.
Péter: Siessen Susanna, mert itt hagyjuk. Hihi.

Dina: Csak egy kérdés, ha megengeditek. Most hol a fenében vagyunk? 🙂
Péter: Ezen a lapon az van, hogy ez az Aholjói Kórház, ezek szerint Aholjóban. 🙂
Susanna: Gyerekek! Nem igaz, hogy nem ismeritek ezt a várost, én ide járok bevásárolni. Na, mutatom az utat! Indulás!
1-2 óra múlva, már az erdőben jártak.
Jaj, de fáj a derekam. Na, menjünk enni, kezdek éhes lenni, és ahogy látom, Dina, már kezdi rágni a cipőjét.
Dina: Micsoda? Ne égess anya! 🙂
Péter: Én kipakolok, aztán megyek a konyhába.
Dina: Nem ki, hanem be. Mert hazamegyünk.
Susanna: Maradjatok még… nem is voltatok még csak egy napot. Olyan nagy pakkal jöttetek.
Dina: Mert nem számítottam rá, hogy Kórházba megyek. Na segítek pakolni.
Fél óra múlva.
Susanna: Kész van! Jöhettek!
Péter: Jaj, de imádom a gyümölcstortát!
Susanna: Jó étvágyat! Hát… akkor jó utat! Vigyázzatok az úton. Jut is eszembe, majd adok neked valamit Dina. Vagyis, hát nem csak Dinának, hanem így nektek.

Dina: Mit? Könyvet?
Susanna: Nem, nem az. Majd meglátod.
Péter: Hm…ez isteni, majd tessék elmondani a receptet. Ilyen finomat, még soha nem ettem. 10 pontos.
Susanna: Köszönöm szépen. Na, gyere Dina.
Dina: Ó! Anya, ezt nem kellett volna.
Susanna: Ezt nektek gyűjtöttem össze. Van benne minden. Így nem kell egy darabig venni.
Dina: Hát, nagyon szépen köszönjük.

Péter: Én kész vagyok. Felőlem indulhatunk, hogy estére hazaérjünk.
Dina: Igen, menjünk. Na akkor, szia anya! Majd hívlak.
Susanna: Szervusz drágám. Ajánlom is. Na mi? Puszit nem is adsz?
Dina: Ja, hoppá. puszi!
Péter: Hát, nagyon örülök, hogy megismerkedtem Susanna nénivel. Ha nem baj így hívom, mert nekem így jobb.
Susanna: Hát…legyen. Én is örülök. Szervusztok! Vigyázzatok az úton!
Dina: Szia anya!
Susanna: Málna! Hol vagy te…!