Hétköznapi történet – 5. Minden a tölgyeknél kezdődött…

Estefelé járt az idő, a Granchester-ház ablakai fényárban úsztak. A lányok a földszinti könyvtárszobában múlatták az időt. Annie a “Hogyan hengereljük le egy pillanat alatt jövendőbeli főnökünket?” című könyvbe mélyedve üldögélt az ablak mellett, teljesen kivonva magát a társalgásból.

Amber és Izzie unottan tespedt két kényelmes fotelben, és próbálták figyelmen kívül hagyni, ahogyan Suzy körbe-körbe járkál a szobában.
Végül Izzie megunta a dolgot és kifakadt.
– Ülj már le egy pillanatra! Még egy kör és tengeribeteg leszek, és a szőnyeg is kezd kikopni a kanapé meg az ablak között!

– Képtelen vagyok, nem megy! Szét tudnék robbanni az idegességtől! – recsegte vissza Suzy.
Nem volt túl jó napja. Az egész a kocsonyalevelű tölgyeknél kezdődött… Nem messze Alkonyvölgytől található az ország egyik utolsó valódi tölgyese. Az erdő a mellette fekvő falu, Tüzif Ahasáb területéhez tartozik, és a gonosz polgármester ördögi tervet ötlött ki arról, hogyan fogja felvirágoztatni a falu kereskedelmét. Fogpiszkálógyárat próbált telepíteni, és a többszáz éves erdőt szó szerint miszlikbe darabolni. Suzy és a többi lelkes természetvédő természetesen azonnal a helyszínre utazott, és sikeresen megakadályozta a műveletet.
Elkövették azonban azt a hibát, hogy a falu határában terpeszkedő, nem túl bizalomgerjesztő ivónál megálltak koccintani a sikerre. Az itallap nem tartalmazott ismerős ízeket, ezért a társaság egyik fele Joe bácsi lélekbizsergetője mellett döntött, a gyávábbak pedig (mint például Suzy) megelégedtek egy üveg ásványvízzel. Mint később kiderült, jól tették. A mentők, miután összeszedték a súlyos belső égési sérülteket az itatóvályúból, kerti tóból és esővizes dézsából, közölték a szerencsés túlélőkkel, hogy a környékre tévedő nyápic városi puhányok számára külön osztályt tart fenn a kórház, és hogy ne is számítsanak barátaik felépülésére az elkövetkezendő hetekben. Talán az erősebb gyomrú betegek hétvégére már megpróbálkozhatnak szilárd táplálék fogyasztásával.

– Honnan szerzek most ennyi kocsit hétvégére? – siránkozott kétségbeesetten a vörös lány – Ez az első komolyabb megbízásom! Ki fognak rúgni, ha nem sikerül megszerveznem a rezervátum hulladékmentesítését!
Amber együttérzően sóhajtott, és közben elrebegett néhány imát, amiért az előző nyáron harmadszor sem sikerült jogosítványt szereznie. Isabell ezzel szemben jól láthatóan igyekezett láthatatlanná válni a fotelben. Csak idő kérdése volt, hogy Suzy fejében megszülessen az ötlet.
– Izzie! Mondd csak, mit csinálsz hétvégén? – pillantott fel valóban a lány.

– Jaj, akár hiszed, akár nem, éppen ezen törtem a fejem, hogy hogyan tudnám szabaddá tenni magam vasárnapra… – vágta rá szinte azonnal Isabell, majd néhány gyilkos pillantást lövellt a hirtelen köhécselni kezdő Amber felé – De sajnos éppen aznap van egy nagyon fontos tárgyalásom, és várhatóan reggeltől estig az irodában leszek…
Suzy megadóan legyintett, és a fotelba rogyott. Izzie már éppen készült volna a második rohamra, ám ekkor a hirtelen beállt csendben furcsa zajok kezdtek a szobába szűrődni.
– Ne is törődjetek vele – terelte gyorsan más irányba a beszélgetést – Apám dolgozója itt van a folyosó végén, és éppen a bátyám van nála…

– De miért veszekednek? – kíváncsiskodott Amber.
– Szerintem Apám ismét a “Fiam, szégyent hozol a családunkra” kezdetű lemezt játssza…
Mr. Granchester és Nathan egyre nagyobb hangerővel folytatta a “beszélgetést”, a lányok pedig kíváncsian hegyezték a fülüket, de hiába. A falak túl vastagok voltak ahhoz, hogy elkaphassanak egy-két szót.
– Áhh, én nem bírom ezt a feszültséget. Megyek és magamba tömöm, amit a hűtőszekrényben találok… – állt fel Suzy pár másodperccel később, és határozott léptekkel megindult az ajtó felé.

Néhány eltévesztett folyosót leszámítva gond nélkül megtalálta a konyhát, és hosszas keresgélés után a hűtőben meglelte, amit keresett: az utolsó szelet citromos sajttortát, dupla tejszínhabbal. A legjobb orvosság depresszióra.
Kényelmesen elhelyezkedett egy széken, és kíméletlenül belevágta villáját a süteménybe. Már csak pillanatok kérdése volt, hogy a feledés tavába süllyedjen az egész átokverte Tüzif Ahasáb falu, tölgyerdővel együtt, amikor hangos csattanással felszakadt a konyha ajtaja. Suzy ijedtében majdnem lesodorta a tányért a földre.

Nathan állt döbbenten a bejáratnál. Egyáltalán nem számított senkire a konyhában, szinte el is feledkezett a lányok létezéséről. Egy pillanatig nagy, kerek szemekkel meredtek egymásra, majd a fiú tekintete lejjebb siklott, és végül megállapodott Suzy tányérján.
– Csak nem…! Az utolsó szelet sajttorta? – szakadt ki belőle önkéntelenül – Biztos hogy meg akarod enni? – Nathan hirtelen úgy érezte, az egyetlen dolog, ami elfeledtethetné vele az elmúlt óra gyötrelmeit, csakis a torta lehet.

– Igen, biztos! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Suzy.
Nathan egy pillanatig tanácstalanul meredt maga elé, majd eszébe jutott egy általában hatásos mondat:
– Képes vagy magadba tömni azt a kalóriabombát?!
– Micsoda? Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? – csapott le a fiúra Suzy. Nate szomorúan vette tudomásul, hogy kiváló ötlete ezúttal kudarcot vallott.
– Nem, dehogy… – kezdett volna mentegetőzni, de a másik közbevágott.
– Különben sem értem, miért is foglalkoznék pont a te véleményeddel… – morogta maga elé  a lány, részéről lezárva a témát.

Ettől a mondattól azonban Nathanben ment fel a pumpa egy másodperc alatt. Éppen eleget kapott már aznapra az apjától.
– Hogy érted, hogy pont az ÉN véleményemmel? Mondd csak, mitől érzed magad jobbnak nálam? – kérdezett vissza Nate metsző hangon.
Suzy-t váratlanul érte a kérdés. Tetőtől-talpig végigmérte a fiút, miközben a válaszát fogalmazta:
– Nem én lépek meg minden kötelesség elől azért, hogy az idióta haverjaimmal vadásszam a következő balhét…

Nathan szeme összeszűkült a válasz hallatán, majd olyan cinikus hangnembe burkolta következő mondatát, hogy attól minden jó érzésű ember hátán felállt volna a szőr.
– Tehát ilyennek képzel a TE fajtád engem…
Suzy-t olyannyira dühítette a fiú gúnyos modora, hogy egyszerűen nem jutott eszébe egyetlen megfelelő erősségű sértés sem.
– Gyerekes vagy! – nyögte ki végül.
– Inkább vagyok gyerekes, mint beképzelt! – vágta rá azonnal a másik, majd hozzátette – a barátaimról pedig nincs jogod ilyen hangon beszélni! Sosem láttad őket! Azoknak a fiúknak a kisujja többet ér, mint egy ilyen gőgös kishercegnő egészben!

Mielőtt az utolsó szavak eljutottak volna a lány tudatáig, a konyha ajtaja már üresen állt. Nate magában forrongva viharzott ki a lakásból, egyenesen a csendes, idilli Stronghold ház felé.
Suzy elképedve állt a konyha közepén. Úgy érezte, tüstént el kell panaszolnia az őt ért igazságtalanságot valakinek. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, ahogyan rohant felfelé a könyvtárszobába.
A három lány rémülten pattant fel, mikor barátnőjük vérvörös arccal, levegő után kapkodva bevágódott az ajtón.

– Mi történt, Suzy? Ég a ház? – szürkült el Amber arca egy pillanat alatt.
– Izzie! Izzie! – vett végül mély levegőt Suzy – A bátyád! Teljesen megőrült! Nekem esett a konyhában! Hogy tudsz egy ilyen alakkal egy fedél alatt élni?
– A bátyám…? – nézett rá elképedve Isabell – Biztos ő volt? Ez annyira nem jellemző rá! Nem éppen a harcias természetéről híres… – majd az utolsó mondaton elgondolkodva, gyanakodva kezdte méregetni Suzy-t.

– Talán nem hiszel nekem? – méltatlankodott a másik – Én csak üldögéltem a konyhában, erre berontott, és elkezdett üvöltözni velem… Azt mondta beképzelt vagyok! És gőgös… – kesergett szívet tépően.
Amber magába fojtott egy kuncogást, és a megjegyzést miszerint a fiú kiemelkedően jó emberismerő lehet. Ehelyett inkább bátorítóan átölelte Suzy vállát.
– Én nem tudom mi történhetett – vette védelmébe Nathant Isabell, majd vigasztalóan folytatta – Biztosan rossz napja volt. Majd beszélek vele, hogy kérjen elnézést tőled…

– Nem! Azt inkább ne… Nem szerzem meg neki azt az örömet, hogy úgy érezze, érdekelnek a megjegyzései… majd valahogy túlteszem magam rajta… – és bánatosan az ajtó felé indult – Most pedig megyek, és helyrepofozom a lelki békémet… – s képzeletében a citromos sajtos sütemény képe derengett fel.

A könyvtárszobában maradt lányok végre megnyugodva hullottak vissza a kényelmes fotelekbe. Alighogy azonban Suzy kilépett az ajtón, megfagyott az ereikben a vér. Valaki sikoltott a folyosón. Egy emberként pattantak fel, és szinte egyszerre préselődtek ki az ajtókereten keresztül. Pár lépéssel távolabb Suzy térdelt egy földön fekvő alak mellett. Az öltönyös férfi élettelennek tűnt.

Egy pillanatig csak dermedten álltak mindahányan, majd eljutott agyukig a helyzet súlyossága.
– Apa! Apa! – robbant ki Isabell a testvérek közül, és térdre hullott apja mellett. – Hívjatok gyorsan orvost! – kiabálta könnyes szemmel, és megragadta a férfi kezét.
Annie már rohant is vissza a telefonjáért a szobába. Izzie vigasztalhatatlanul zokogott, Amber pedig a kezét tördelve állt felette, és fogalma sem volt, mihez kellene kezdenie.
Suzy még mindig hitetlenkedve meredt az eseményekre. Sztoikus belenyugvással suttogta maga elé:
– Gyűlölöm ezt a napot… Mennyire gyűlölöm!